Ágoston Vilmos
Az erdélyi kettőstudat
1.
Nem kell ahhoz nemzetközi jogásznak lenni, elég néhány egyezmény elolvasása, hogy tudjuk, elsősorban a feleken múlik, vajon betartják-e a nemzetközi megállapodásokat, vagy nem. Bevallom, igen elszomorodom, valahányszor azzal a stilisztikai ravaszkodással találkozom, amely jószándékú, rangos nemzetközi okmányokban nemegyszer szerepel, mint az "as far as possible" (amennyire az lehetséges) kifejezés1. Na, és ha nem lehetséges? Hát akkor és ott... Ugye, nem lehetséges.

Ezért olvastam, a legnagyobb egyetértésem ellenére is gyanakodva az alábbi gondolatot: "A jelenlegi Európa egyik legfőbb célja az kell legyen, hogy csökkentse, ott, ahol lehet és amennyire ez lehetséges (kiemelés Á. V.), a fennálló politikai, gazdasági és kulturális határok jelentőségét (...) Habár ez, csakis úgy érhető el, ha a különböző kisebbségek, akik e határok rossz oldalára kerültek, megőrizhetik a legtelje-sebb anyanyelvi kulturális fejlődésüket, és többé nem rettegnek az asszimilációtól."2

A gondolat második felével feltétlenül egyetértünk, az első részébe, viszont maga a szerző kódolta bele a feltételt. Hol kell csökkenteni a határok jelentőségét? Ott, ahol lehet, és amennyire az lehetséges. Sajnos, a XX. századi európai rendezések során a nemzeti kisebbségek éppen azért lettek kisebbségek, mert a határok "rossz oldalára" kerültek, és éppen azért nem biztosítják számukra a teljes körű anyanyelvi fejlődés lehetőségét, mert éppen "ott nem lehet" és éppen "annyira nem lehet". Ki dönti el, hogy hol kötelező alkalmazni? És mennyire lehet? A többség. Vagyis: mit állítunk? Mi a legfőbb célja Európának? Hogy ott, ahol lehet, és amennyire lehet...

Olyan ez, mintha valaki a következő módon írná át a Tízparancsolatot: 1. Ne ölj - amennyire lehetséges. 2. Ne lopj - amennyire lehetőség van rá. 3. Ne paráználkodj - ha ez lehetséges.

Látjuk, hogy a legjobb szándékú tanácsba is mennyire bekódolható ellenkezőjének a lehetősége, ha olyan engedményeket vagyunk kénytelenek betoldani, amelyeket a kettőstudat tanácsol: a jogok (kisebbségek) védelme kapcsán lehetőséget nyújtsunk a jogok alkalmazásának felfüggesztésére, jelen esetben a többségi elnyomás kodifikálására.3 Egyszerre védjük és tagadjuk.

2.
Ez az érvelés különösen jellemző a kisebbségekre vonatkozó nemzetállami ideológiákra.

Erre vonatkozóan, igen tanulságos történetként olvashatjuk a múlt század elején, a Magyar Országgyűlésben lezajlott nemzetiségi vitát. Történetünk ott kezdődött (vagy talán végződött?), hogy a Magyar Országgyűlésben 1914. március 6-án Miháli Tivadar4 képviselő a következő, megszívlelendő szavakkal fordult a magyar képviselőkhöz: "A kérdés, t. ház, ma úgy áll, hogy a t. magyar politikusoknak és államférfiaknak, valamint az összes politikai pártoknak legelső és legszentebb kötelességük az volna, hogy állapítsák meg egyszer határozottan, vajon van-e érdekközösség a magyar nemzet és a románság között, és ha ezen érdekközösséget megállapítják, a konzekvenciát vonják le. De csak elvileg felállítani, hogy volna érdekközösség, de a konzekvenciákat le nem vonni, illetve semmi hivatalos, sem társadalmi úton nem tenni semmit arra nézve, hogy az országban lakó összes nem-magyar ajkú nemzetiségek érdekei kulturális, gazdasági és minden tekintetben előmozdíttassanak, azt hiszem, hogy ez frivol politikai játék. Hiszen mi a nemzetiségi kérdést nem a magyarok ellenére és az ország kárára, hanem a magyarokkal együtt és az ország érdekeinek előmozdítására és az ország megerősítésére óhajtjuk megoldani."5

A továbbiakban Miháli Tivadar felolvassa a Román Nemzeti Párt 11 pontos javaslatát, amelyben körvonalazzák, milyen intézkedéseket várnak el a mindenkori magyar kormánytól, hogy a Szent koronához tartozó román nép ér-dekei is érvényre jussanak: "1. A tanszabadság elvének megfelelőleg ismertessék el a jog és adassék meg intézményileg a lehetőség arra, hogy a román nép a közoktatás minden fokán a saját nyelvén művelődhessék, úgy az állami, alapítványi és községi, mint a felekezeti tanintézetekben. 2. A vallásszabadság és a felekezeti egyenjogúság megvalósítása céljából biztosíttassék és tartassék tiszteletben úgy egy-házi és iskolai, mint alapítványi és belső ügykezelési téren a görög-keleti román egyház autonómiája és létessíttessék a görög-katolikus román egyház autonómiája. Hajtassék végre az 1848. évi XX. t.-cikk. Bocsásson az állam mindkét román egyház rendelkezésére a többi egyházaknak nyújtott összegekkel arányban álló segélyt, úgy egyházi, mint iskolai célokra. A hajdúdorogi egyházmegyéhez csatolt román községek csatoltassanak vissza a gyulafehérvár-fogarasi görög-katolikus román egyháztartományhoz. (...) 3. Biztosíttassék a sajtószabadság és szüntessék be a román sajtótermékeknek a politikai okokból való üldözése. 4. A román nép faji sajátosságainak és etnikai jellegzetességeinek fenntartása és fejlesztése, valamint társadalmi fejlodésének lehetosítése céljából ismertessék el a szabad egyesületi és gyülekezési jog. 5. Ismertessék el a román nemzeti párt szervezkedési és ténykedési szabadsága és szüntetessenek be azon közigazgatási intézkedések, melyek ezen pártszervezkedési és ténykedési szabadságot gátolni törekednek. 6. A románok által tömegesen lakott vidékeken a román nép román nyelven közigazgattassék és vezettessék be azon vidékeken intézményesen a román nyelv a közigazgatási életbe. 7. Ott, ahol a románok tömegesen laknak, a járásbíróságnál és törvényszékeknél vitessék be intézményileg a román nyelv használata, fogadtassanak el a román beadványok és okmányok, a tárgyalási jegyzőkönyvek román felekkel románul vétessenek föl és a bírói határozatok ezen a nyelven adassanak ki. A felső bíróságok kiadványai hiteles román fordításban adassanak ki. 8. Az állam részesítse az egyes román vidékeket abban a gazdasági támogatásban, amelyben a többi vidékeket részesíti és nyújtson az öszszes román intézményeknek aránylagosan oly anyagi segélyt, mint amilyent a nem román intézményeknek is nyújt. Létesítsen a románok által tömegesen lakott vidékeken román tannyelvű gazdasági, ipari és kereskedelmi tanintézeteket és támogassa jóakaratúlag a hasontermészetű román intézményeket, valamint a különféle gazdasági törekvéseket. 9. Az állam szüntesse be a románok ellen irányuló telepíttetési akciót és a tancélokra vagy mintagazdaságok létesítésére nem szükséges állami birtokokat adja el succesive az azon vidéken lakó földmíves népnek. Az állami erdők kezelése nemcsak gazdasági, hanem szociális szempontok által is vezettessék. Állami beruházások és intézmények megfelelően létesíttessenek a románok által lakott vidékeken is és egyáltalában vétessenek hathatós figyelembe ennek gazdasági érdekei. 10. A románoknak az állam közigazgatási és igazságszolgáltatási tevékenységben való részvétele céljából, valamint azon elv lehető érvényre juttatása céljából, hogy a román nép saját fiai által közigazgattassék, intézményileg biztosíttassék az, hogy úgy a közigazgatás, mint az igazságszolgáltatatás terén, valamint a többi állami funkcióban a románok által tömegesen lakott vidékeken románok fognak alkalmaztatni és ezek hiányában csak olyanok, akik hitelesen, esetleg egy e célból kiküldött bizottság előtt bizonyíthatni fogják, hogy a román nyelvet szóval és írásban bírják. 11. Biztosíttassék állandó módon a román nemzetnek politikai érvényesülése és befolyása. Ezen célt szem előtt tartva létesíttessék a választójogi reform is. (...) biztosítsák azt, hogy a Magyarország képviseloházába küldendő képviselők egy hatodrésze román lesz."

Amint látjuk, ha behelyettesítjük ebbe a szövegbe a "románok" szót a "magyarok" szóval, igen hasonlatos lenne a program ahhoz, amelyet a későbbi román nemzetállamban a magyar kisebbségnek (Magyar Párt, Magyar Népi Szövetség, MADOSZ, RMDSZ), többnyire a mai napig sem sikerült kivívnia. A Miháli Tivadar által benyújtott programot és azt a határozati javaslatot, amelyet a "magyarországi és erdélyi román nemzeti párt" terjesztett be - amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a sokat idézett Szent István király "poliglott" országot teremtett, tehát a mindenkori magyar kormánynak is csak az lehet a célja, hogy "az ország politikai államegységének követelményeit és népei nemzeti létének feltételeit egymással teljes összhangba tudja hozni" - hosszas vita után elutasította a Magyar Országgyűlés.

A románok kérését elutasító parlamenti határozatot Jakabffy Elemér, a magyar országgyűlés egyik ifjú képviselője - a két világháború közötti romániai magyar kisebbségi élet későbbi jeles politikusa és szakértője, 1928 és 1934 között a román parlament tagja - terjesztette az országgyűlés elé, miután azt előzetesen egyeztette gróf Tisza István miniszterelnökkel. A heves parlamenti vitának és az elhangzó érveknek szinte minden sora tanulságos, hiszen annyiszor elhangzanak majd a század során, jócskán felcserélődött helyzetben és más szereplőkkel. Álljon itt most mindössze két, rövid megállapítás. Gróf Apponyi Albert, aki a Tisza-kormány 1917 közepén bekövetkezett leváltása után, mint vallás- és közoktatásügyi miniszter azonnal nekilátott az akkori Romániával határos peremterületeken a román felekezeti iskolák felszámolásához és magyar tannyelvű állami iskolákkal való helyettesítésükhöz, már egyszerűen azt a tényt is, hogy a miniszterelnök a nemzetiségi békét tárgyalás útján akarja biztosítani "politikailag súlyos hibának", elhibázottnak tartja.6 Tisza István valamivel engedékenyebbnek mutatkozott: "Az egyetemi oktatásnak (...) államinak és egységesnek kell lennie és annak, mint általában az állami oktatásnak, tannyelve csak a magyar lehet."7

Nem sokkal a parlamenti vita után, két eligazító cikk is megjelent a Budapesti Hirlap című napilapban, amelynek főszerkesztője a "harmincmillió magyar" jelszavát meghirdető Rákosi Jenő volt. Az egyik aláírás nélküli vezércikk volt, Az oláh kérdés címmel, a másikat (Az állam egysége és nemzeti jellege) Jakabffy Elemér írta. 8

"Meghatározhatjuk pontosan, mit kért magának, mit volt hajlandó adni a románoknak a miniszterelnök - olvassuk az aláírás nélküli vezércikkben -. És kiemelhetjük nagy megnyugvással, hogy semmit, ami súlyosabb kritika vagy nagyobb aggodalom tárgya lehetne. Kiemelhetjük, hogy nagy elvi álláspontja ebben a kérdésben Tiszának és az egész magyarságnak ugyanaz." A cikkíró úgy véli, Tisza és Apponyi álláspontja között semmilyen különbség nincs, csak a pártállásuk. "De mindkettő az egységes magyar nemzet álláspontján áll és erről az alapról el nem mozdítható." A továbbiakban leírja, hogy bár Mihályi Tivadar a román mérsékeltek véleményét fejezi ki, mégis a pontok "mögül" kiolvasható, hogy "az ország adminisztracionális igazgatásának nemzetiségi alapon való szervezése" olyan mögöttes gondolatot sugall, "amitől hamarosan föloszlanék az ország egy román, egy tót, egy magyar és egy szerb országrészre." Meghatározza azt is, hogy mit kell érteni a nemzeti állam fogalmán: "hogy itt csak egy nemzet lehet, a magyar; csak egy állami nyelv, a magyar; csak egy nemzeti kultúra, a magyar. Ennek keretében boldogulhat minden állampolgár felekezeti, nemzetiségi különbség nélkül. Sőt, minthogy más módon, mint a magyarság szupremációja által itt élet- és munkaképes nemzetet s államot fönntartani nem lehet: annálfogva minden e földön élő embernek, osztálynak, fajnak csak az az érdeke, hogy az egységes magyar nemzet mentül erősebb, mentül hatalmasabb legyen. Az oláh népnek, a tót népnek, a szerb népnek semmi szüksége sincsen arra, hogy itt oláh vagy más komiték nemzetiségi politikát, nemzetiségi kultúrát, nemzetiségi külön területet csináljanak." (Kiemelések tőlem - Á. V.)

A vita másik érdekes eleme a svájci modell kérdése. "Említette Apponyi Albert gróf a radikális irányt, amely Európán, sőt a világon át érvényesül és az emberek gondolkozását hatalmába kerítette. Ismerjük oláh és szerb politikusok fölületes tanításait a keleti Svájcról, amelynek megvalósítását tőlünk kívánják. (...) Ha nem volna méltatlan tárgyunk komolyságához, ezt a svájci példálózást, egyszerűen svindlinek neveznők. Mert ez a követelés rosszhiszemű és veszedelmes. Magyarországból épp úgy nem lehet Svájc, mint ahogy az almafa sohasem teremhet lasponyát (!). Magyarország erő és hatalom addig, amíg a sorsa az egységes magyar nemzethez van kötve." Az ismeretlen cikkíró megfogalmazza azt is, hogy Magyarország többek között geográfiai fekvése miatt sem lehet Svájc, mert nem védik hegyek, "ellenben a Kelet és Nyugat véres csatatere évezredek óta. (...) Maga a magyar nemzet évszázados háborúkat viselt, hogy föltartóztassa a nyugatra törő keleti hódítókat. (...) És megtanít a história arra is, hogy alkotmány és szabadság is csak addig volt itt mindig, amíg a gondviselés által a többi fajok és népek védelmére iderendelt magyarságé volt e földön az uralom".

Jakabffy Elemér cikkében a következőképp érvel: "A Ház nagy többsége által a vita berekesztése után elfogadott határozati javaslat, (...) kifejezésre juttatja azt is, hogy a képviselőház a magyar nemzet évezredes tradíciójához híven az állam egységéhez és nemzeti jellegéhez tántoríthatatlanul ragaszkodik." A továbbiakban kijelenti: "miután az elfogadott határozati javaslatot a Házban én terjesztettem elő, illetékesnek tartom magam, hogy az államegység és nemzeti jelleg fogalmait megvilágítani igyekezzem". Véleménye szerint, az egységes államhoz nem a "népszellem, a faji sajátosságok egysége" szükséges, hanem az, hogy az állami intézmények és az állami jogrendszer "csak az államot alkotó nemzet népszellemének sajátos fölfogását tükrözze vissza és annak alkotása legyen". Hogy mit ért az államot alkotó népszellemen? Íme: "a jövőben is a magyar állam intézményeiben és jogrendszerében csak egy sajátos szellemnek szabad érvényre jutni, tudniillik a magyar szellemnek." Az állam nemzeti jellege egyrészt azt jelenti, hogy "a magyar nemzetben élő őserő hozta létre, tartotta és tartja fönn", másrészt "a maga sajátos nemzeti egységét, a jogról, erkölcsről, szabadságról és egyéb társadalmi intézményekről táplált és egy évezred alatt kialakult fölfogását nemcsak fönntartani, hanem ezeket (...) úgy kifelé más államokkal, mint befelé saját polgáraival szemben ellenállhatatlanul érvényre juttatni képes". A fentiekből levonja a következtetést, hogy az államegység és nemzeti jelleg fogalmai alapján "román ajkú polgártársaink ama részével, amely a komité által előterjesztett pontozatokban fejezi ki a maga politikai kívánságait, a megértés létre nem jöhetett; mert amikor különösképpen azt követelik, hogy a román nép román nyelven közigazgattassék és vezettessék be, ama vidékeken intézményesen a román nyelv a közigazgatási életbe (...), akkor olyanokat kívánnak, amik az állam egységét és nemzeti jellegét megsemmisíteni alkalmasak."

Jakabffy Elemér büszkén fogalmazta meg a fenti, a nemzetet az állammal azonosító elveket, és nem sejtette, hogy néhány hónappal később kitör az I. világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlik, Erdélyt odacsatol-ják Romániához, és neki választania kell, vagy visszatér Erdélybe magyar kisebbséginek az új, nagyromán nemzeti államba, vagy elveszíti a birtokait. Jakabffy hazatért és életének következő szakaszában bátran, áldozatkészen harcolt azon jogok megvalósításáért a kisebbségi magyarság számára, amelyeket korábban éppen ő tagadott meg a románoktól, a magyar nemzeti állam eszméjének megfogalmazásakor, a Magyar Országgyűlésben.

3.
A Monarchia összeomlásával az újonnan létrejövő nemzeti államok parlamentjeiben többen is voltak olyanok, akik korábban a Magyar Országgyűlésben védték nemzetük és a kisebbségek jogait, tehát méltán elvárható lett volna, hogy román többségiként a román parlamentben felszólalva, emlékezzenek az egykori kizárólagos, államnemzeti eszmékből eredő hibákra és veszélyekre, tanuljanak azokból, és így lehetőleg kerüljék el az általuk jól ismert válsághoz vezető konfliktusokat. Sajnos nem ez történt. Már a román képviselőház 1919. decemberi ülésén újra hallhatták az ismerős, idegeneket megbélyegző, kirekesztő elméletet, de most a másik oldal-ról: "A legjobb és a legnemesebb román vér volt az az értékes áldozat, amelynek köszönhetően a nyugati kultúra megmenekült attól, hogy a barbárok meghódítsák" - mondta Al. Vaida Voievod akkori miniszterelnök,9 és mindnyájan tudták, kit értett "barbárokon".

Alig telt el néhány év, és máris elkezdődött a "román állam ellen összeesküvő" külföldi és az országban élő magyarok kémtevékenységének a vitája, amelyet a bánsági származású román újságíró, C. Savu indított el, és amely-nek kivizsgálását Octavian Goga, erdélyi származású kultuszminiszter is támogatta felszólalásában.10 Sok minden mellett, amit a "magyar irredenta gyilkos kéz" (mina criminala a iredentei maghiare11) művelt, Savu hírt ad arról is, hogy a Keleti Újság című lapban új magyar párt létrehozására szólították fel a magyarokat, amelynek célja "Erdély autonómiája".12 A magyarok programpontjai között olyan elveket találunk, amelyek korábban már elhangzottak a magyar országgyűlésben az akkori kisebbségiek részéről. Íme néhány példa: az erdélyi magyarság hasznos akar lenni a román államnak, az ott lakó többi nemzethez hasonlóan; nemzeti autonóm státusz kivívására törekszik, vagyis azt szeretné, hogy ügyeit maga intézhesse. Egyszóval a magyarok speciális autonómiát kértek, és a magyar nyelv használatát a közigazgatásban és a törvényszékeken.

Ez azt jelentené, mondta a szónok, hogy elfojtanák a román állam szuveranitását, magyar államot hoznának létre a román államhatárokon belül, amelyhez még csatlakoznának a "gyáva románok is" ("romanii slabi de ingeri").

Az 1921. április 20-i parlamenti vitán ugyanaz a C. Savu Kós Károlynak a transzilvanizmus programját megfogamazó újságcikkét utasítja vissza. C. R. Sturza képviselő megjegyezte: "Ez azt jelenti, hogy a cenzúra nem jól működik". Ezt nemcsak helyben hagyja a felszólaló,13 de ki is fejti: "Igen, igaz hogy van cenzúránk, ami töröl és kihúz. De, tudják, hogyan volt a magyarok alatt? Abban az időben - igen szomorú emlék ez számomra, aki újságíró voltam -, a magyar törvény súlyos büntetést helyezett kilátásba, nem is annyira azért, amit mondtál az írásodban, hanem foként, azért amit akartál mondani, ha ki nem vágta volna a cenzúra".14

A Román Nemzeti Párt olyan ismert vezetői, mint Dr. Lucaci, Dr. A.Lazăr és Iuliu Maniu, nem vettek részt a gyűlésen. Ez a tartózkodó magatartás figyelhető meg néhány évvel később is, amikor az Anghelescu-féle tanügyi törvény vitája zajlott a román parlamentben. Az 1924. június 9-i szenátusi ülésen Adolf Schullerus a szászok nevében tiltakozik a tanügyi törvény kisebbségellenes kitételei ellen. Theodor Mihali liberális szenátor, aki a legtöbbször hiányzik, ezen az ülésen jelen van, de nem szól hozzá.15 Hans Otto Roth, a szászok képviselője emlékeztetni akarja a képviselőket, hogy a magyar parlamentben, 1907. februárjában miként védte a román oktatás jogát Maniu, de közbekiáltanak, hogy "nem kötelez minket az, ami a magyar parlamentben történt".16 Ugyanezen az ülésen próbálja meggyőzni a jelenlevoket a szász képviselő, hogy annak idején közösen harcoltak Trefort Ágost egykori magyar közoktatásügyi miniszter és Tisza Kálmán miniszterelnök politikája ellen, de a szászoknak még akkor is megvolt a joguk arra, hogy a tanulók tanulmányi bizonyítványait anyanyelvükön állítsák ki, amelyet az Anghelescu-törvény megtilt. Maniu 1907-es márciusi felszólalását hozza fel példának az anyanyelvi oktatás szükségességéről, és említi Theodor Mihalit is.

A következő ülésen Lascu képviselő visszutasítja H. O. Roth felszólalását, aki meg meri tenni azt, hogy "alkudozzon" a törvényről: "Mindenekelőtt a múltban én nem azért küszködtem, mint ahogyan most önök teszik, hogy megvalósítsam egyik vagy egyes kisebbségeknek azt a büszkeségét, hogy államot alkothassanak az államba, hanem egy őshonos nemzet vitathatatlan jogaiért harcoltam, amelyet elnyomtak, mi több megfojtottak a saját hazájában a betolakodó elemek. (...) Jogosnak vélem az iránt érdeklődni, hogy megtudjam: vajon Nagy-Románia úgynevezett kisebbségei jóhiszemű tényezoi-e, vagy ellenségei az országnak, akik csak a kello alkalomra várnak, hogy megadják neki a kegyelemdöfést. (...) Megállapítható az a tény, hogy csakis egy tökkelütött, teljesen képtelen kormánynak köszönhetoen viselkedhetnek itt ily módon, mint a jogos hódítók."17

Érdekes az egykori magyar világban nagyon is aktív román politikus, Vasile Goldio (mu-)felháborodása a román parlamentben. Azt hitte, hogy a "bányákról szóló" törvényrol lesz szó aznap, de úgymond, azt látja, hogy még mindig az iskolák törvényén vitatkoznak. "Én például teljesen lehetetlen helyzetbe kerültem - mondta. - Hogyan szólhatnék fel, amikor nincsenek nálam a jegyzeteim!"18

"A magyar kisebbség - írja a magyarokkal egyáltalán nem rokonszenvező R. W. Seton -Watson angol történész, Szlovákiáról szóló könyvében -, számtalan sérelmet sorolt fel, amelyek méltán kelthetik fel a hatóságok figyelmét (...), de éppen az ő felsorolásuk a legjobb példa arra, milyen messzire ment el a (csehszlovák - Á.V.) Köztársaság, és mennyire előnyösebb helyzetben vannak az Erdélyben vagy a Bánságban élő rokonaik helyzetével összehasonlítva."19

A már idézett Jakabffy Elemér, a Magyar Kisebbség című, 1924-től 1943-ig Lugoson megjelent jelentős lap kiadója lapjában és a szervezett nemzetkisebbségek genfi kongreszszusainak aktív résztvevőjeként számtalan esetben szállt szembe azokkal az állam és a nemzet közé egyenlőségjelet tevő érvekkel, amelyeket korábban ő maga is képviselt. Valószínűleg őt ugyanúgy érintette, mint korábban a románokat, amikor a magyaroktól hallhattak hasonló kijelentéseket, mindaz amit például Octa-vian Goga költő és államférfi 1934-es hírhedt interpellációjában a nemzeti alapokon álló helyi közigazgatás állami segítséggel történő megteremtéséről mondott : "Pentru o perioadă de lungă durată, în care noi trebuie sa cladim statul na?ional, în mod normal oi logic conducerea vie?ii administrative globale din aceasta ?ara trebuie sa fie o prerogativa speciala a elementului românesc."20

Hosszú és keserves tapasztalati út vezette Jakabffy Elemért arra a felismerésre, hogy a kisebbségi kongresszus "fából vaskarika", ha a kisebbségek helyett a többségieknek akarnak jogokat biztosítani. "A német delegá-tusok közül pedig azok - írja az 1933 utáni, szervezett európai nemzetkisebbségi kongresszusi vitákról -, akik siettek annak igazolására, hogy idejekorán megértették az új koreszmét (a fasizmust és a nemzeti szocia-lizmust - Á. V.), javaslatot terjesztettek elő, amelynek értelmében minden népnek joga van a maga testéből kivetni, »disszimilálni« azokat, akiket faji eredetük folytán vagy más szempontból magára nézve károsaknak tart. (...) Szerencsére a magyar kiküldöttek erélyes fellépésére ennek a jognak a deklarálása elmaradt".21

A fentieket végiggondolva, megállapíthatjuk, hogy ugyanazon emberek másként nyilatkoztak, más elveket vallottak, amikor kisebbségi, illetve amikor többségi helyzetbe kerültek. Ebből arra következtethetünk, hogy nem annyira az elvekhez való ragaszkodás volt a döntő, hanem a kettőstudatban rejlő ellentmondás cselekvő feloldása. Amenynyiben a kettőstudatnak az lenne az eredménye, hogy egyazon fejben és ugyanazon időben valaki kisebbségiként és többségiként egyszerre tudna gondolkodni, akkor a tudatban rejlő ellentmondások a megoldás felé konvergálnának. (Persze nem úgy, hogy a többséget védő kisebbségi törvényeket alkossanak, mert azoknak semmi értelmük nincs.) Amennyiben ennek az ellentéte történik, akkor a divergens kettőstudatban az ellentétek növelése és mindig a hatalmi szituációt "önigazoló" elnyomó elméletek jutnak diadalra.

A XX. században lassan elillant annak az illúziója, hogy Erdélyben realitása lehessen valamely "svájci modell"-nek, hiszen a legtöbbször azok álmodoztak róla, akik még-, vagy akik már nem voltak többségi (azaz döntési) helyzetben. Mégis meggyőződésem, hogy a konvergens, az észszerű megoldások keresésére irányuló kettőstudat inkább belülről, az erdélyi multietnikus környezetben22 fog kialakulni, ha kialakul egyáltalán, és nem valamely titkon homogenizáló, kívülről beleszóló hatalmi centrumnak a hatására. Jöjjön ez a javaslat délről, keletről vagy nyugatról.


1 A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kártája angol szövegében olvashatjuk: "With regard to economic and social activities, the Parties undertake, in so far as the public authorities are competent, within the terri-tory in which the regional or minority languages are used, and as far as this is reasonably possible (kiemelések Á. V.): a) to include in their financial and banking regulations provisions which allow, by means of procedures compatible with commercial practice, (...) the use of regional or minority languages, stb. Lásd: European Charter for Regional or Minority Languages, Art. 13. (2).
"Whenever a minority reaches a substantial percentage of the population of a region or of the total population, its members shall have the right, as far as possible, to speak and write in their own language to the political, administrative and judicial authorities of this region or, where appropiate, of the State. These authorities shall have a corresponding obligation." In: Proposal For A European Convention For the Protection of Minorities, adopted during the 6th Meeting of the European Commission for Democracy through Law, 1991. febr. 8. Art. 8.
Vagy: "A szerződő felek arra törekszenek, hogy amikor csak szükséges, kétoldalú szerződéseikbe olyan előírásokat iktassanak be, amelyek alapján az ezen szerződések értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos vi-tákat a rendelkezésre álló vitarendezési mechanizmusoknak vetik alá." 1997. évi XLIV. törvény a Magyar Köztársaság és Románia között Temesvárott, 1996. szeptember 16-án aláírt, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló Szerződés, 21. Cikk. (2). Természetesen értjük, hogy itt a további betoldások lehetőségének kodifikálásáról van szó, de akkor is elgondolkozhatunk a megfogalmazás kétértelműségén. Ki dönti el, hogy mikor "szükséges"? Természetesen a felek. És ha nem tartják szükségesnek, pedig szükséges lenne? Hát... akkor...

Vagy: "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van hatékonyan részt venni országos és ahol helyénvaló, regionális szinten azon döntésekben, amelyek azt a kisebbséget érintik, amelyhez tartoznak, vagy azt a régiót, ahol élnek, a belső jogrendszerbe nem ütköző módon." In: Szerződés a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről, 15. Cikk. (2) f. Ki dönti el, hogy hol helyénvaló a kisebbségek részvétele a róluk szóló regionális döntések meghozatalakor? Természetesen a többség. Akkor kit véd ez a megállapodás?
Vagy: "A felek vállalják, hogy ahol szükséges, megfelelő intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy előmozdítsák a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális élet minden területén a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és a többséghez tartozók közötti teljes és tényleges egyenlőséget. E tekintetben kellő figyelmet fordítanak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek sajátos körülményeire." In: Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről. 1995. Strasbourg. II. szakasz, 4. Cikk. (2). Hol vállalják a felek, hogy biztosítják a teljes egyenlőséget? Ahol szükséges. Ki dönti el, hogy szükséges-e az intézkedések bevezetése? Mit vállaltak?
2 "A paramount aim in the Europe of today must be to reduce, where possible and as far as possible, the importance of the existing political, economic and cultural frontiers (...) This however, is only possible when the verious minorities on the wrong side of these frontiers possess the fullest cultural development in their own tongue and no longer stand in fear of assimilation." R. W. Seton-Watson: Slovakia Then and Now,London, 1931. 54. old.
3 Érdekes, hogy az 1966-os, International Covenant on Civil and Political Rights-ban (A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezménye) nem találunk olyan megfogalmazást, amelyben szerepelne az "as far as possible" kifejezés. Úgy látszik, ez csak a mi európai, nemzetállami kettőstudatunkban jutott diadalra.
4 Nevét egyaránt említik: Miháli és Mihályi Tivadarként a magyar források, román parlamenti feljegyzésekben viszont Teodor Mihali, Mihali Theodor sőt Mihaly I. Theodor stb.
5Magyar Országgyűlési Napló, 1914. márc. 6. 42. old.
6 I. m. 420. old.
Szinte szó szerint azonos érveket használ C. V. Tudor a román parlamentben. Szerinte a Demokrata Konvenció "legnagyobb hibája, hogy koalícióra lépett az RMDSZ-szel". in: România Libera, 1996. dec. 13. 3. old. - Apponyi román iskolákkal kapcsolatos magatartásáról lásd: Erdély története, Budapest, 1986, 3. köt., 1698. o.
7 I. m. 424. old.
8Az oláh kérdés, Budapesti Hirlap, 1914. március 7. 1 - 2. old. Valamint: Jakabffy Elemér dr. : Az állam egysége és nemzeti jellege, Budapesti Hirlap, 1914 március 21. 1- 2. old.
9"Sangele cel mai bun si mai nobil romanesc a fost jertfa pretioasa prin care cultura apuseana fu scutita de cotropirea barbara." Desbaterile Adunarii Deputatiilor, 1919. dec. 30. 153. old.
10"chestia spionajului si a actiunii subversive ce se face in strainatate si in interiorul tarii din partea ungurilor impotriva Statului roman, precum si in chestia marelui numar de unguri, cari inapoimdu-se in mod clandestin din Ungaria, vin in tara la noi, unde se dedau la o vasta si primejdioasa conspiratie impotriva patriei noastre." In: Desbaterile Adunarii Parlamentare, 1921. április. 17. 1686. old. Octavian Goga kultuszminiszter beszédét lásd I. m. 1716 - 1718. old.
11 i. m. 1692. old.
12 Desbaterile, i. m. 1694. old.
13 "C. R. Sturza: Inseamna ca cenzura este rau facuta.
C. Savu: Adevarat." Dezbaterile, i. m. 1697. old.
14 I. m. 1704. old. “Da, e adevărat ca avem cenzura, care sterge si taie. Insa, stiti cum era sub unguri? Pe acea vreme – de foarte trista amintire, pentru mine ca gazetar – legea ungureasca prevedea pedeapsa grea, nu atit pentru aceea ce ai spus in scrisul tau, ci mai ales pentru aceea ce ai voit sa spui daca nu te ar fi taiat cenzura.“ 15 Monitorul Oficial, Desbaterile din Senatul .... 1379. old. 16 Desbaterile Adunarii Deputatiilor, 1924. június 21. 3185 – 3186. old. – “Nu ne obliga pe noi ceea ce s-a petrecut in parlamentul unguresc.“ 17 “Intii de toate in trecut, eu nu m’am cazuit, cum o faceti d-voastre acum, sa traduc in fapta veleitatea de Stat in Stat ale unei, sau a unor minoritati, ci am luptat pentru drepturile indiscutabile ale unei natiuni autohtone, oprimata, mai mult sugrumata in propria ei tara, de catre elemente intruse. (Aplause)(...) Consider indreptatit a ma interesa si afla, daca asa numitele minoritati ale Romaniei Mari sunt sau ba, factori de buna credinta, sau sunt dusmanii acestei tari, cari asteapta si prepara momentul potrivit ca sa-i dea lovitura de gratie. (...) Constatam faptul, ca va comportati aici, gratie unui regim neghiob si cu desavarsire incapabil, deadreptul ca cuceritori...” Desb. Ad. Dep. I. m. 3191. 18 “Asa ca eu, de pilda, sunt pus in imposibilitate de a lua cuvantul, lipsit de notite“. I. m. 3194. 19 R. W. Seton – Watson: The New Slovakia, Fr. Borovy, Prague, 1924. 103. old. 20 Interpelarea d-lui Octavian Goga din sedinta Camerei Deputatilor de la 3 martie 1934. In: Octavian Goga: Nationalism dezrobitor, Bucuresti, 1998, p. 571. 21 Jakabffy Elemér dr.: Megfordítunk egy címerpajzsot, in: Magyar Kisebbség, 1940. január 1. 3. old. 22 Megmondom, engem is meglepett, akárcsak Molnár Gusztávot, az 1996-os romániai elnökválasztás országos eredményeit tükröző térkép, amelyben határozottan elkülönült az erdélyi választók és az egykori regát választóinak opciója. Az erdélyi és bánsági megyék többségében Emil Constantinescura szavaztak, míg az egykori regátban többnyire Iliescura. Lásd: România Libera, 1996, nov. 20., 2. old. Ez indított arra a következtetésre, hogy át kell gondolni ennek a ténynek a jelenlegi és távlati következményeit. Erre tettem kísérletet Japánban megírt tanulmányomban. Lásd: Ágoston,V: “The Transylvanian Mind: Ambiguity of Ethnic Identities and Conflict Resolution“, in Quest for Models of Coexistence, SRC, Sapporo, Japan, 1998. pp. 59 – 78. old. Ebben annak fontosságát hangsúlyoztam, hogy a hatalmi logikához szokott társadalmakban a kisebbség is része kell legyen a törvényhozó, sőt végrehajtó hatalomnak. Ez kihat majd, gondoltam a divergens kettőstudat lebontására is. Persze, az is elképzelhető, hogy kevesebb eredményt hozott, mint azt vártuk, de a jövőben is erősíteni kell a konvergens kettőstudatot a divergens kettőstudattal szemben.


2000.06.01.

a cikk *.pdf formátumban