Al. Cistelecan
A tífuszball és a hely szelleme
Tacitus többszázados utókorának vitatémájává tette a saeculum fogalmát (ez lefordítva körülbelül „korszellem"-ként hangzik), ami a történetiséget tekintve megosztó, szinkronitásban viszont egységesítő eszme. A császári birodalom híveként, noha előkelő köztársasági nosztalgiákat is táplált, kétségbe ejtették volna az antik helyiérdekűségek, a hely szelleme szerinti tagozódások, ezért föléjük emelkedve találkozási pontokat keresett közöttük, hogy enyhüljenek, mi több lehetőség szerint kioltsák egymást a széthúzó elemek. Jelenkori civilizációnkban ez a saeculum világméretekben működik, és ha nem is feltétlenül a politikai törésvonalak mentén, de mégiscsak új (talán spirituálisabb, ám feltétlenül hatékonyabb) birodalom épül rá, ebben pedig a helyiérdekűségek anakronisztikus holtsúlyként jelennek meg. Az utóbbi évtizedek kultúráját, beleértve annak politikai vetületét is, izgalmi állapotba hozta, megrémítette a különbözőségek elhalványulása, és a netán hamarosan elkövetkező végkifejlet előérzetével a sajátosságok megóvásáért kezdett küzdeni. Miközben tehát a civilizációs trend végzetszerűen az egyneműsítés felé mutat, a retorika haláltusáját vívja az elkülönülésért. Az „integrációval" szemben azon nyomban felmerül a sajátosság értékállományának megmentésére vonatkozó kérdés. Az integrációt nem tekintik szintézisnek, hanem csupán a különbözőségek antagonizmusoktól mentes, pozitív egyenlegének. E szerint a retorika szerint az integrációval senkit nem ér semmiféle veszteség, mindenki nyerő, és ugyanazon az autópályán vagy ugyanazzal a kényelmes vonattal beavatásszerű turistaútra indulhat a goromba és önazonosságukra büszke helyiérdekűségeken keresztül. Európa olyan lesz, akár egy szimfónia, amelyben azonos hangerővel harsog minden hangszer, a mi pánsípunk és furulyánk nem kevésbé - és nem is halkabban -, mint a német orgona vagy a skót duda.

Románia gondja, hogy megtalálja a megfelelő hangszert (és hozzá a tehetséges zenészt is), és nem az, hogy teljes zenekarral jelentkezzen a próbákon vagy akár a gálakoncerten. Nem fogadható el a tiritarka, nem összhangolt megjelenés, sem a kórusból kirívó hang. Románia retteg a kultúrák sokféleségétől (enkebelében), és a homogenitást monolitikus fogalmakban ítéli meg. A románok mindannyian a nemzeti válogatott szurkolói és betegei: tífuszballok. Köztudott viszont, hogy egy nemzeti válogatott alapja a hazai bajnokság, amelyben a helyi értékek versenghetnek. A helyi csapat mérkőzésén nyilvánul meg igazán a hely szelleme. Többnemzetiségű helységet képviselő csapat esetén a tífuszballok nem másban, egy emblémában megjelenítve találnak egymásra, s ez a járulékos „elkülönítő" sajátosságok etnikumok-fölötti partizánharcaiban vált szellemivé. A helyiérdekűségnek megvannak a maga közösségi értékei, és ezek nem kioltják, hanem kifinomítják az elkülönítő jellegzetességeket. Lehet, hogy a fanatizmussal, a megszállottság beteges esetével van dolgunk, a csapatát mindenüvé elkísérő tífuszball mégis ennek a helyi gőgnek a vírushordozója. Saját értékeinek diadalát akarja látni, mivel túlteng benne a hely szelleme iránti szenvedély. A labdarúgás jó metafóra versengésére, a különféle helyek szelleme közti vetélkedésre (és a zsoldos vendégjátékosok ellenére sem veszített „emblématikus" erejéből).

A hely szelleme bizonyos értékek kultuszából, az azokhoz való kötődésből születik, és ez a kötődés kultúrát, magatartásformát teremt. A helyiérdekűség érzése szétsugárzik, maga is a koncentrikus körök dialektikája szerint érvényesül. A saját helységéből saját környékre, a környékről a vidék, a vidékről az ország, az országból a földrész felé terjed. Erőssége körönként változó, megjelenési formáját gyakran alakítja, sőt gerjeszti valamely másik. A közelből a távol felé haladás távlatából szemlélve ezek a körök integrációs természetűek. A másik, a távolról közelítő mozgás távlatából differenciálnak. A kölcsönhatások egyfelől elhalványulnak, másfelől - felgyorsulnak. Az egyik látószögből az „integrációs" értékek magasan állnak, a másikból a „megosztó" értékek játsszák a főszerepet. A két, egymással vetélkedő kultúra, a változó erősségű ütközések összegezéseként biztosítja a két-tagú viszony, a binom működését. A helyiérdekűség, szigorúan véve, nem lehet azonosságképző és meghatározó. Be kell viszont épülnie az önazonosság vegyi formájába, úgy kell viselkednie, mint bármely elemnek egy kémiai reakcióban: meghatározóként és együttműködőként. A szétbontáskor sértetlenül kell újra rátalálni.


A címben szereplő szóösszetétel a szurkolókra és a kórokozókra utal; az eredetiben az il tifoso többértelmű olasz kifejezés szerepel. (A fordító megjegyzése.)


Forditotta: Csiki László
2000.06.01.

a cikk *.pdf formátumban