Sabina Fati
A különbözőségtől a különbözőség tudatosításáig
Az integráció az európai és euroatlanti intézményrendszerbe a jelenlegi kormányzat idején is jószerint kirakatcélnak bizonyult. Románia a koszovói válság alatt közösséget vállalt ugyan a NATO álláspontjával - ami a kormánykoalíció jónéhány képviselője számára egyáltalán nem volt egyszerű, természetes és könnyű - , ám ezen kívül a bukaresti hatóságok nemigen bizonyították, hogy közelednének a Nyugathoz. Azok a pártok, amelyeket Molnár Gusztáv nyugatbarátoknak nevez, és amelyek immár közel négy éve hatalmon vannak, nem értek el számottevő haladást a gazdasági és intézményi reformok terén, bár nemzetközileg a megítélésükön sokat javított az, ahogyan az integráció kérdéséhez a nyilatkozatok szintjén viszonyultak. A kormánykoalíció azonban képtelennek bizonyult arra, hogy a különben jóhiszemű nyilatkozatokat és ígéreteket valóra váltsa. A kérdés az, hogy megbíznak-e még vagy sem szavazóik ezekben a pártokban, amelyek - engedjük meg - őszintén óhajtják Románia csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, de - noha eddig minden eszköz a rendelkezésükre állt -, nem voltak képesek előrelépni ezen az úton.

A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy Erdély lakossága az ókirályságénál elnézőbb a hatalmon lévő pártokkal. Molnár Gusztáv szerint az erdélyiek ily módon nem annyira a nyugati irányultságú pártok iránt, mint inkább az Európai Unióba és a NATO-ba való beilleszkedés célkitűzése iránt fejezik ki a hűségüket. A ragaszkodásnak ez az átirányulása minden bizonnyal valós, minthogy az Európai Unió és a NATO követelményeinek teljesítéséhez szükséges átalakulások összhangban vannak a Demokrata Konvenció szavazóinak profiljával (magas végzettség, az átlagot meghaladó jövedelem, tulajdonosok, üzletemberek, akik úgy gondolják, hogy ebben az évszázadban a legtöbb jót Ferdinánd király, Iuliu Maniu, Emil Constantinescu tette, a legtöbb rosszat pedig Dr. Petru Groza, Nicolae Ceauşescu, Ion Iliescu; olyan személyek, akik elvetik az egypártrendszert, nagy mértékben egyetértenek a piacgazdasággal és vállalkozni szeretnének). Ugyanakkor az említett változások nincsenek összhangban a Társadalmi Demokrácia Pártja támogatóinak profiljától (akik többségükben csak elemi iskolát és gimnáziumot végeztek, földművesek, szakképzett munkások, maguk szakállára mellékes munkákat vállalók, szabadfoglalkozásúak, közepes jövedelműek, főleg a déli övezetekből - Olténiából, Munténiából, falusi környezetből; olyanok, akik úgy gondolják, hogy ebben az évszázadban a legtöbb jót Dr. Petru Groza, Nicolae Ceauşescu, Ion Iliescu tette, a legtöbb rosszat pedig I. Mihály király, Iuliu Maniu, Antonescu, Emil Constantinescu; olyan személyek, akik helyeslik azt, hogy csak egyetlen párt létezzen, nem akarnak vállalkozni, és jórészt nem értenek egyet a piacgazdasággal).*

Az utóbbi években végzett kutatások arra utalnak, hogy a Demokrata Konvenció választóinak profilja meglehetősen hasonlít az RMDSZ-éihez. Másfelől a pártok választási profilja nagymértékben fedi az általuk támogatott vezetők profilját (ezért támogatta Constantinescut az RMDSZ szavazóinak többsége). Ez azoknak az érveknek egyike, amelyek alátámasztják Molnár tételét, miszerint az erdélyi és az ókirálysági választók közötti politikai különbség nem etnikai jellegű. A választók politikai differenciálódása, ahogyan azt több kutatás (például a Reginális Fejlődés Zöld Könyve) kimutatta, természetesen azzal függ össze, hogy az erdélyi megyékben az életszínvonal magasabb, mint az ország többi részében. Összefügg továbbá a gazdasági, kulturális vagy más természetű kapcsolatokkal, amelyeket az erdélyiek a magyarokkal, osztrákokkal, németekkel kiépítettek; s talán nem utolsósorban a munkához való eltérő viszonyulással, amit nehéz számokba foglalni, de nem lehetetlen tanulmányozni.

A választó polgároknak ezt a differenciálódását azonban egyik nyugatbarát párt sem használta ki. Egyelen politikai erő sem dolgozott ki külön fejlesztési stratégiát például Erdély számára - azoknak a pártoknak, amelyek bizonyos mértékben az erdélyiek segítségével kerültek hatalomra, nem csupán a decentralizációhoz nem volt bátorságuk, de még a helyi közigazgatási törvény módosításával is haboztak. A regionalizálás tabu maradt, és az is marad mindaddig, amíg a különböző helyi vagy regionális közösségekben nem tudatosul, hogy alávetettségük a központnak gazdasági fejlődésük kárára válik. Az erdélyi szavazók nyugati irányultságát csak egy olyan regionális politikai mozgalom válthatja a közösség javára, amely a közigazgatási, gazdasági és éppenséggel a politikai decentralizációt célozza. Az erdélyi választók érdekeit képviselő párt megjelenésének a késése azonban azt mutatja, hogy - még ha többségük különbözik is a regáti szavazóktól - e választókban nincs meg a külön, eltérő identitás tudata.


__________________
*Ezeket a profilokat Alexandru Lăzăroiu szociológus, a Közvélemény Barométer Zsűrijének elnöke vázolta fel az Adevărul 1999. november 23-I számában.


Forditotta: ÁGOSTON HUGÓ
2000.06.01.

a cikk *.pdf formátumban