Caius Dobrescu
Politikai megoldás-e az alkoholmentes sör?
Ha jól tudom, a polgári nacionalizmus fogalmát H.R. Patapievici úr használta eloször, ám a kifejezés késobb mintha végigsöpört volna a fővároson. Jómagam a fogalmat a kétes hírű író, a Nemzetvédelmi Minisztérium egykori, a Jobboldali Erők Szövetsége jelenlegi szóvívője, Alex Mihai Stoenescu úr szájából hallottam egy propaganda jellegű tévéadásban, amelynek Adrian Păunescu, a Ceauşescu-rendszer egykori udvari költője volt a műsorvezetője. A hirhedt figura által feldobott témához hozzászólva (és mi más egyéb lehetett volna ez a téma, ha nem "az alternatív tankönyvek által bizonyos jól szervezett honi és külföldi erőknek a románság ellen irányuló aljas merényletei") Stoenescu úr egyfajta mioritikus thatcherizmussal próbálta vonzóbbá tenni a Bárd misztikus-mioritikus kommunizmusát, azt közölve művelt és mértékletes hangnemben a tévé-nézőkkel, hogy "a modern nacionalizmus polgári nacionalizmus kell hogy legyen".
A fogalom kitalálói szerint ez az ideológiai hibrid úgy lehet a zsigeri és kollektivista nacionalizmus alternatívája, ha ennek fundamentumát, "a vér és föld" közötti viszonyt a modernitás feltételezett értékeivel (mint például a polgári szabadságjogok elismerése, a törvény hatalma, a racionális önrendelkezés, a szabad vállalkozás stb.) helyettesíti vagy egészíti ki. E gondolatmenet logikája teljesen egyértelmű: a Románia újraépítésére irányuló ideológiák egyike sem tekinhet el a "nacionalizmusban" rejlő lényegi, szimbolikus erőforrástól. Eszerint a román kapitalizmusnak harmadik évezredben történő létrehozásában a "nemzeti" etikának azt a szerepet kell betöltenie, amelyet Max Weber szerint a protestáns etika játszott az európai kapitalizmus kialakulásában. Így az ország európai integrációja érdekében kifejtett modernizáló erőfeszítések a nacionalizmust nem mint ellenséget, hanem mint szövetségest állítják be.
Másodsorban, mondhatni, találhatunk olyan közeli és politikai sikerrel járó diskurzust is, amely a kifejezés két paramétere mentén bontakozott ki: Magyarország jelenlegi miniszterelnökének (1998-as) választási propagandáját különösebb spekulációk nélkül lefedhetjük a "polgári nacionalizmus" fogalmával. Orbán Viktornak ugyanis nem csak állampolgártársainak bizalmát sikerült megnyernie, hanem választási kampánya során elhangzott, néha igencsak határozott nyilatkozatai miatt kezdetben kétkedve figyelő Európai Unióét is. Tehát, ha Orbánnak fényesen sikerüt elkerülnie, hogy avant la lettre Haiderré váljon, és ha mindezt a román sajtó egy része, nemcsak tisztességes távolságból szemlélte, hanem gyakran rokonszenvezett is vele, miért ne lehetne "a polgári nacionalizmus" paradigmáját Romániában is kipróbálni?
Harmadsorban, vajon "a polgári nacionalizmus" kifejezés mi mást jelenthet, mint a Nemzeti Liberális Párt nevében szunnyadó gondolat életrekeltését? A román eszmetörténetben a liberalizmus és a nacionalizmus mélyen összefonódott, és ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot a jelenben is továbbéltessük - azaz az 1848-as forradalom mintájára összekapcsoljuk a nacionalizmust a szabadság, egyenlőség, testvériség gondolatával -, mondhatni nincs is másra szükség, mint az epigrammákat gyártó tekintélyes Ionescu-Quintus úr pártja körül jelenleg is lebegő koponyáknál valamivel okosabb fejekre. Feltételezem, hogy Patapievici és Stoenescu urak e cél megvalósítására éreztek elhivatottságot.
Negyedsorban, "a polgári nacionalizmussal" való bűvészkedés a román nyilvánosságba olyan bejáratott politikai filozófiai elemeket sodorhatna, amelyek a jelenlegi Románia állapotával többé-kevésbé hasonló történelmi helyzetek feloldásának megoldásához járultak hozzá.
A polgári nacionalizmus kifejezés számomra már első hallásra a Dolf Sternberg által kitalált, és majd Jürgen Habermas által elméletileg megalapozott "alkotmányos patriotizmus" fogalmát idézte fel. A háború utáni Németországban a 70-es évek végéig elhúzódó morális válság közepette több nyugatnémet értelmiségi generáció számára az "alkotmányos patriotizmus" jelentette a nemzeti kohézió megvalósításának útját. Az "alkotmányos patriotizmus" elmélete új megvilágításba helyezte a társadalmi szerződés klasszikusnak számító gondolatát, és amellett érvelt, hogy az állampolgári lojalitás kizárólag a konszenzusos módon elfogadott alkotmányban lefektetett értékekkel és elvekkel való racionális egyetértés által valósítható meg.
Ebben az összefüggésben az állampolgárokat nem annyira a múltban gyökerező "közösségi" érzelmek kötik össze, hanem sokkal inkább a szabadság és méltóság kritériumainak közös meghatározása, valamint a demok- ratikus politikai folyamat alapját képező állandó (nyilvános) tanácskozásokon való részvétel joga. Vajon nem a legteljesebb mértékben legitim és helyénvaló a nacionalizmust a posztkommunista román viszonyok közepette is olymódon újradefiniálni, hogy az egyenértékűvé váljon az alkoholmentes sörrel vagy a koffeinmentes kávéval?
A fenti érvek ellenére úgy gondolom, hogy az eszmék jelenlegi piacán ilymódon bevezetett "polgári nacionalizmus" fogalma a román társadalmat sújtó ellentmondások feloldására nem nyújt megoldást. A kifejezés szétágazó jelentéstartalmának keresztmetszetére irányuló komolyabb politikai vagy intellektuális vállalkozás a gondolkodás olyan mértékű mélységét és eredetiségét feltételezi, illetve olyan terminológiai újítást követel meg, amelyet a "polgári nacionalizmus" szóöszszetétel nem tesz lehetővé. Két fogalom összeolvasztása akkor hoz létre egy teljesen újat, ha meghaladja az egyes részek jelentésének összegét. A mi esetünkben a két kiinduló fogalom saját múltja által annyira meghatározott, illetve annyira bő konnotációkkal rendelekezik, hogy nem lehet új és koherens fogalommá összegyúrni őket.
Nézzük először a "polgári" részt. A polgári, civil társadalom újjáteremtésének eszméje a 80-as években nemcsak bátor, hanem erkölcsileg és intellektuálisan is jogos gondolat volt. Ám Romániába a polgári magatartás gondolatát jószerével csak a kommunista rendszer összeomlása után importálták, vagyis éppen akkor, amikor a civil társadalom eszméje melletti elkötelezettség már nem felelt meg a gyors demokratizálódásnak induló plurális, ellentmondásokkal terhelt társadalom valóságának. A Társadalmi Dialógus Csoport vagy a Polgári Szövetséghez hasonló nemes, ám megfoghatatlan célokat követő "idealista" kezdeményezések helyét át kellett venniük a jól körülírható problémák felvetésére konkrét megoldásokat javasoló szervezeteknek. A köz szemében az előbbi szervezetek viszont olyan nyomásgyakorló csoportokká alakultak át, amelyek pusztán az értelmiségi elit egyre inkább személyessé váló tekintélyét szolgálják.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk azokról az egész közép- és kelet-európai térségben zajló vitákról, amelyek a párhuzamos társadalom "civil" eszméi és a társadalom újrapolitizálásának követelménye közötti inkább gyakorlati, mint elméleti összefér-hetetlenségről szóltak.
A civil társadalom ideológiája már nemcsak a totalitárius politika, hanem általában a politika alternatívájaként kezdett működni, míg végül, többé-kevésbé önkéntelenül, a parlamenti demokráciával szembeni elterjedt, de nyilvánosan nem megmutatkozó ellenszenvhez járult hozzá. Szemben a 70-es, 80-as évek tapasztalatával, amikor is úgy tűnt, hogy ez az ideológia a társadalmi utópiák elutasítását sugallta, most az utópiák továbbélését eredményezte. És mindez éppen akkor, amikor a pragmatikus cselekvés és a vállalkozói szellem lenne a legfontosabb. Az ilyen típusú gondok nálunk még zavarosabb formában jelentkeztek: a Polgári Szövetség Pártjának megjelenése és eltű-nése valójában a "polgári", illetve a politikai szempontból "normális" szellemiség nehézkes, egyszersmind ellehetetlenülő viszonyáról tanúskodik.
Vizsgáljuk meg továbbá a "polgári nacionalizmus" második részét is. Minden filozófiai spekulációt félretéve a józan ész érveit is figyelembe kellene venni: a nyugati politikai szóhasználatban a nacionalizmus szinonímája a belátható jövőben továbbra is a sovinizmus marad. Milosevics Jugoszláviájával szomszédos országban olyan politikai vagy társadalmi eszme kialakulásának esélye, amely a "nacionalizmust" a polgári, liberális vagy libertariánus jelzővel társítva akarja rehabilitálni, gyakorlatilag elképzelhetetlen. Ha akár egy pici szótörténeti érzékkel is közelítünk ehhez a szóhoz, könnyen beláthatjuk bűn-terhes mivoltát. Ismerve az európai politika érzékenységét, "polgári nacionalizmusról" beszélni úgy hangzik, mintha a "polgári népirtás" mellett érvelnénk. Igaz, az ilyen reakciók valójában túlzottak, a gondolkodás automatizmusára épülnek, azonban mé-giscsak annyira nyilvánvalóak és határozottak, hogy mindenképp számításba kell őket venni. Márpedig az EU-csatlakozási tárgyalások elkezdődésével a román politikában használatos fogalmakat érthetővé kell tenni az "európai agyak" számára is, ha azt akarjuk, hogy azok pozitív befolyást gyakoroljanak a valóságra.
A "nacionalizmus" elleni másik érv az, hogy a fogalmat hamarabb akarják rehabilitálni, mint ahogy egyáltalán elítélték volna. Ha tíz év alatt nem sikerült a "kommunizmus perét" lefolytatni, a nacionalizmussal szembeni eljárásnak még kisebb az esélye. Természetesen léteznek ezen az ügyön munkálkodó szerzők, csoportosulások vagy civil szervezetek, és örvendetes a történelem tankönyvek "nácizmustól" való (amúgy eléggé hiányos és hihetetlenül későn történő) "megtisztítása" is. Mindezek ellenére nem beszélhetünk a nacionalizmussal mint társadalmi méreteket öltő és figyelemreméltó jelenséggel szemben megnyilvánuló kritikai, felelősségteljes magatartás megjelenéséről.
A demokratikus tájékoztató eszközök, valamint egy-két iskola vagy iskolai program által közvetített üzenetek valójában tehetetlenek az olyan "családi hagyományok" túlsúlyával szemben, amelyek Ceauşescut jó hazafinak tartják, aki "hibázott, de tett valamit" ezért az országért. Amíg Románia állampolgárainak többsége (és ebbe beletartoznak a fiatalok is) képtelen meglátni az összefüggést Ceauşescu izolacionista nacionalizmusa és a mindennapi életet korábban és jelenleg is megnyomorító anyagi, erkölcsi, intellektuális bizonytalanság között, addig a nacionalizmus új, polgári megalapozásáról beszélni egyenesen nevetséges.


Forditotta: Papp Z. Attila
2000.06.01.

a cikk *.pdf formátumban