Gabriel Andreescu
Üllő és kalapács között a polgári nacionalizmus
A Provincia előző száma meglepő módon bűnbakot képzett a polgári nacionalizmus fogalmából. A mellékletben Molnár Gusztáv "Premodern" provincia című cikkében olvashatunk először a fogalomról: "...komoly gondolkodók úgy vélik (...), hogy az etnikai nacionalizmus domináns ideológiájával és politikájával szemben a 'polgári nacionalizmus' XIX. századi alternatívája lehet a megoldás". A gondolatot továbbfűzi a következő oldalon megjelenő Bakk Miklós-írás: "A tizenkilencedik századi polgári nacionalizmus tulajdonképpen [az állam struktúrájára jellemző - G.A.] homogenitást és a neki megfelelő lojalitást egyeztette össze a demokrácia működésével, intézményrendszerével". A fogalomnak legnagyobb jelentőséget azonban Caius Dobrescu tulajdonít a Politikai megoldás-e az alkoholmentes sör? című cikkében. A szerző központi témává teszi esszéjében a polgári nacionalizmust, és a következőket állítja - írásából kiragadva idézek: "A fogalom [a polgári nacionalizmus - G.A.] kitalálói szerint ez az ideológiai hibrid (...) lehet a zsigeri és kollektivista nacionalizmus alternatívája"; "úgy gondolom, hogy az eszmék jelenlegi piacán ilymódon bevezetett 'polgári nacionalizmus' fogalma a román társadalmat sújtó ellentmondások feloldására nem nyújt megoldást"; "a nacionalizmus új, polgári megalapozásáról beszélni egyenesen nevetséges".

Az a tény, hogy előzőleg Caius Dobrescu H.-R. Patapieviciet jelöli meg a kifejezés esetleges megalkotójaként (az információ egyébként Alex Mihai Stoenescunak, a Nemzetvédelmi Minisztérium egykori és a Jobboldali Erők Szövetsége jelenlegi szóvívőjének egy televíziós előadásából származik) azt jelenti, hogy mindenekelőtt félreértéssel van dolgunk. A polgári nacionalizmus ugyanis semmiképpen sem tekinthető román terméknek. A fogalomnak ilyen jellegű kérdésekben kevéssé járatos szerzők általi elsajátítása és használata csak bonyolítja a helyzetet A polgári nacionalizmus per definitionem ellentéte a klasszikus nacionalizmusnak. A tévedés, mely szerint a fogalom nem más, mint a nacionalizmusnak a polgári eszmével való társítása útján történő újra-létrehozása a nyelvi összefüggések mellőzéséből következő zűrzavarnak tudható be. Az angolszász "nation" és "nationality" kifejezések a Jürgen Habermas által bevezetett (és a Caius Dobrescu által is említett) alkotmányos patriotizmus kifejezésre utalnak, és nem a románban, illetve a régió többi nyelvében/kultúrájában használatos, etnikai konnotációkkal rendelkező nemzet-fogalmakra.

A polgári nacionalizmus "a nemzet polgári értelemben történő elgondolását" jelenti. Vagyis "olyan kulturális, jogi, illetve állampolgári közösséget jelent, amely összeköt egy adott területen elő közösséget". Mihelyt törvényekről, állampolgárságról és nem származástanról vagy a nemzet népi mozgósításáról van szó, politikai közösségről beszélünk. A nemzet polgári értelemben való elgondolása ellentmond a nemzet etnikai felfogásának (ez utóbbi valóban a XIX. századi gondolkodás kifejeződése).

A nemzet polgári eszméjének régi gyökerei vannak, jogi kodifikálásának egyik elég pontos megfogalmazását pedig megtaláljuk már az 1933-as Montevideoi Egyezményben is: "A nemzetközi jog entitásaként az államnak a következő jellemzőkkel kell rendelkeznie: (a) állandó népesség; (b) jól meghatározott terület; (c) kormány; (d) a más államokkal való kapcsolatba lépés képessége". Íme egy közel hetven éve "elfogadott", etnikai-kulturális meghatározóktól megszabadított politikai fogalom. A polgári nacionalizmus azonban a második világháború után terjedt el. A nemzetközi jognak az ENSZ Chartájában lefektetett alapelvei, majd később e szervezetnek a különböző dokumentumokon keresztül megvalósított finomításai csak megerősítették a nemzet polgári értelemben vett felfogását.

A második világháború utáni jogrendszer alapértékei között megtaláljuk a "meg nem különböztetés" elvét, azaz azt a kötelezetettséget, hogy egy ország állampolgárai, faji, etnikai vallási, nyelvi identitásukra való tekintet nélküli egyforma bánásmódban rászesüljenek. Így érthetővé válik, miárt ütközik a jelenlegi nemzetközi jogrendbe a nacionalizmusnak, mint "valamely nyelvi, vallási (...) vagy etnikai csoportnak 'saját nemzete' igényeinek kielégítése érdekében a politikai hatalom megszerzésére irányuló erőfeszítése" (Hurst Hannum). A nacionalista törekvések megvalósítása egyet jelentene az "etnikai nemzetállam" létrehozásával. A nacionalista politika csak akkor lenne összeegyeztethető a nemzetközi jogrend alapelveivel, ha az identitások szempontjából az államok homogének lennének. Ez azonabn sosem következik be. E tényekkel magyarázható az állam "nyugati" szemléletét hirdető azon szerzők és politikusok magabiztossága, akik a nemzetállam alkonyáról, illetve a nacionalizmusnak a modern világban való ilegitimitásáról és veszélyeiről beszélnek.

Érdekes továbbá az, hogy miközben a Provincia szerzői "nacionalizmusa" miatt ítélik el a polgári nacionalizmust (s remélem sikerült bebizonyítanom, hogy nem az), addig léteznek bírálatok a másik oldalról is. Multikulturális megközelítésben ugyanis a polgári nacionalizmus a polgári éthoszra (civizmusra) szűkülne le. Ezt az érvelést nemrégiben Radu Neculau az Altera 13-as (Multikulturalizmus, antikommunizmus, nacionalizmus című) számában megjelent hiánypótló esszéjében fejtette ki. Idézek ebből az írásból, és elnézést kérek az olvasótól mert ez a rész többek között rám is vonatkozik:

"Elég azonban annyit megjegyeznem, hogy az Andreescu-féle polgári retorikával szembeni érthető rokonszenv, valamint a Paler és Paleologu által képviselt kulturális pesszimizmussal és konzervatív elitizmussal szembeni visszafogottság ellenére a multikulturalizmus hirdetői - szigorúan véve - mindkét oldaltól egyenlő távolságra helyezkednek el. (...) Különböző okokból azonban mindkét megközelítés ellentmond a multikulturalizmus elemző igényeinek, mert vagy kiemeli valamely etnikai-kulturális sajátosság értékének fontosságát alaptalanul, vagy objektivista és univerzalista szándéktól hajtva mellőzi az etnikai-kulturális sajátosság szerepét." (64. old.).

Mint látható, a polgári nacionalizmus a multikulturalizmus kalapácsa és a nacionalizmus üllője között található! Igaza van-e azonban Radu Neculaenak?

Úgy gondolom, hogy nincs, hiszen a polgári nacionalizmus - és ezt kihangsúlyoznám - nem pusztán fogalom, hanem norma is. Annak a kifejeződése, hogy minden egyes állam magáénak vall bizonyos, a nemzetközi joggal összefüggő minimális alapelvet és kötelezettséget. Mindenekelőtt elfogadja a modern világot szabályozó egyenlőség és meg nem különböztetés elvét. A Radu Neculau által felidézett vitában a hangsúly azért tevődött a polgári nacionalizmusra, mert a román államnak "interiorizálnia" kellett ezeket a beállítódásokat egy olyan történelmi pillanatban, amikor alá kellett vetnie magát az európai normáknak, ha részt akart venni az integrálódási folyamatokban.

A polgári nacionalizmus értékeinek hangoztatása nem jelenti a modern államok etno-kulturális színezetének tagadását. Ez a sokszínűség természetesen létezik. Németország bárkinek biztosítja a német állampolgárágot, aki igazolni tudja német származását (holott alkotmánya szerint az ország az ott állampolgárokként élő németek, szerbek, dánok, törökök közös hazája). A magyar alkotmány kimondja, hogy: "a magyar kormány felelősséggel tartozik a Magyarország határain túl elő magyarokért". Will Kymlicka még az Egyesült Államokra jellemző demokrácián belül is meg tudott nevezni négy olyan példát, amelyek azt bizonyítják, hogy az amerikai állam "etnikai szempontból nem teljesen semleges". Ennek a tarkaságnak azonban nem szabad megsértenie a polgári nacionalizmus normáit.

A polgári nacionalizmus értékei nem mondanak ellent a multikulturális stratégiáknak: az utóbbiak nem helyettesítik a polgári stratégiákat, hanem hozzájuk adódnak. A multikulturális stratégiák az etno-kulturális megalapozottságú szolidaritás és lojalitás elismerése, illetve érvényre juttatása által a társadalmi méltányosság megteremtéséhez járulnak hozzá.

Az etno-kulturális identitás elismerését, szükségességét és értékeit könnyen indokolhatjuk. Valaki esetleg feltenné a kérdést, léteznek-e az etno-kulturális szolidaritásnak országos, azaz a többségi identitás szintjén megmutatkozó pozitív példái (negatív példákkal ugyanis gyakran találkozhatunk).

Íme néhány idevágó eset: a dél-tiroli németek helyzete azért válhatott olyanná, amilyen ma, mert Ausztria nyomást gyakorolt a szomszédos Olaszországra. Az hogy a Németország északi felében élő dánok megkaphatták azt a státust, amelyet szerettek volna Dánia közvetlen beavatkozásának köszönhető, illetve annak, hogy az európai intézmények fejlődési folyamata során zsarolni tudta Németországot. Az Orosz Föderációnak Balti Államokra gyakorolt nyomása meghatározó tényező az ott élő oroszokkal szembeni bánásmódban; végül pedig a romániai és szlovákiai magyarok helyzete sokat változott a magyar állam rendszeres támogató politikájának köszönhetően.

Az etno-kulturális szolidaritásnak érdekes kihatásai lehetnek a nemzettársaik sorsa által "összekötött" különböző polgári nemzetek közötti kapcsolatokra. Jellemző példa a schengeni határ keletre való eltolása. Az Európai Unió (az EB 1997-es, 1998-as, 1999-es évi jelentéseiben) és főképp Ausztria nagy nyomást gyakoroltak a magyar kormányra, hogy vezesse be a román állampolgárokkal szembeni vízum-kötelezettséget. Magyarország azonban a romániai magyar kisebbség sorsa miatti aggódás következtében elutasította a schengeni egyezménybe foglaltakat. Valami hasonló dolog történik Lengyelország és Ukrajna között is: a Lvov környékén elő lengyel kisebbség sorsa arra kényszeríti a varsói kormányzatot, hogy dél-keleti szomszédjával kevésbé kemény politikát folytasson. A magyar és a lengyel kisebbség, illetve az etno-kulturális szolidaritás hiányában a schengeni erődítményt már felépítették volna Közép-Európa határán.

Következésképpen az etno-kulturális identitás és szolidaritás megnyilvánulásai akkor és csakis akkor fogadhatók el, ha betartják a polgári nacionalizmus alapelveit. Radu Neculau megállapításával ellentétben ezek az alapelvek a multikulturalizmusnak nem ellenségei, hanem partnerei. Akik a multikulturális valóság "terepén" tevékenykednek nagyon jól tudják, hogy néha a meg nem különböztetés, néha pedig a pozitív diszkrimináció mellett kénytelenek érvelni. Van amikor az egyetemes emberi jogokra, van amikor valamilyen - akár etno-kulturális -, tovább már nem szűkíthető sajtosságokra hivatkoznak. A nacionalizmusról és multikulturalizmusról alkotott elméleteink (egy bizonyos pontig) egyfajta tudományos logikának vannak alávetve: a fogalmak megértésének elmélyítését és azok továbbfejlesztését a valósággal való összehasonlítás tesztjének vetjük alá.

Forditotta: Papp Z. Attila
2000.06.02.

a cikk *.pdf formátumban