Ovidiu Pecican
Hogyan reformáltuk meg a román államot
A román államnak mindenekelőtt meg kellett jelennie. Ennek érdekében fáradozott a maga módján a máramarosi Dragoş és Bogdan, valamint Negru Vodă Fogarasból. A moldvai állam teljesebb kialakulásához, mondják a krónikák, hozzájárult Alexandru cel Bun is, aki új méltóságokat hozott létre (a főkancelláriát, két kormányzóságot stb.).

Moldvában és Havasalföldön azonban az isztambuli Fanar negyedből származó görögök voltak az állam első reformátorai. A XVIII. században ők hozták az életszínvonal emelésére vonatkozó első következetes intézkedéseket. A Mavrocordát-fejedelmek tökéletesítették az állam intézményeit és az ország gazdasági és társadalmi struktúráját. Megérdemlik, hogy most is elismeréssel gondoljunk rájuk. Később, a XIX. század első felében, egy orosz, Pavel Kiseleff valósított meg lényegbevágó reformokat. Ő adott először alkotmányt a Kárpátoktól keletre és délre fekvő fejedelemségeknek. Abban az időben a cár hatalmának a Dunáig való kiterjesztését készítette elő, és kevésbé a barbár alattvalókra volt szüksége.

A forradalmi nemzedéknek 1848 után, Havasalföld és Moldva 1859. január 24-i egyesítésével sikerült körvonalaznia azt az államiságot, amelyre a románoknak szükségük volt. Képviselőjük, az egyesült fejedelemségek első uralkodója, uralkodásának legnagylelkűbb korszakában, igyekezett megreformálni az állam szerkezetét, gyakorlatilag is egyesítve a fejedelemségeket, nemcsak látszólagosan. Aztán elkobozta a kolostorok vagyonát, földhöz juttatta a parasztságot, és ezzel más társadalmi alapokra fektette az új, egyesült román államot.

Románia konszolidálásában nagy érdemei vannak Hohenzollern I. Károlynak. Szívós, német természetével biztosította a románok államának politikai stabilitását, és azt a nemzetközi presztízst, amelyre annak olyannyira szüksége volt. Vezette a románokat az állami függetlenség megszerzéséért vívott harcban, létrehozta a kétpártrendszeres kormányzási formát, és a kor egyik legnagyobb diplomáciai szövetségének tagjává tette a Duna menti országot.

Utódja, I. Ferdinánd vezényelte az 1918. december 1-i egyesülést, amikor Románia kiegészített és egységes nemzetállam lett. A második világháborúig eltelt években a hangsúly a közigazgatás minél teljesebb románosítására, valamint a parasztság földhöz juttatására került. A politikai életben bevezették az általános szavazati jogot. I. Ferdinánd és utódja, II. Károly alatt az állam reformja elsősorban a közigazgatás és a kulturális élet elitjének románosítását jelentette. De a harmincas években, amikor Európa egyre demokrácia-ellenesebb lett, II. Károly, az 1923-as alkotmány hatálytalanításával, megpróbálkozott a diktatúrával és a politikai pártok betiltásával. Ilyen intézkedések legfeljebb a demokráciát nem kedvelők szempontjából nevezhetők reformoknak. Sajnos a nemzetközi helyzet és egyes, az államon belüli politikai törekvések ezt az előzményt a román totalitarizmus első szakaszává tették.

Románia rövid, de radikális átalakítása nemzeti vasgárdista állammá, Ion Antonescu katonai diktatúrájának bevezetése és a kommunisták hatalomra jutása nem sokkal a háború után tovább folytatta a demokratikus társadalmi-politikai keret megsemmisítését, és az országot hol a szélsőjobb, hol pedig a szélsőbal felé taszította. Ha Gh. Gheorghiu-Dej, aki megszervezte a bărăgani deportálásokat, és a két világháború közötti elit fizikai megsemmisítését, abszolút bajnok volt a burzsoá demokrácia megtörésére irányuló intézkedések hozatalában, akkor legsötétebb hírnevet Nicolae Ceauşescu szerezte magának, aki kormányzásának tíz éve alatt kiéheztette az ország egész lakosságát, és személyi diktatúrát kényszerített rá.

Azt követően, hogy Romániában 1989-ben véráldozat árán vívták ki a politikai rendszer megváltozását, az állam új alkotmánya lehetővé tette a demokratikus keretekhez való visszatérést. De a reform megmaradt a kijelentések színtjén, az életkörülmények folyamatosan romlanak, a politikai osztály újratermelte önmagát egy cinikus oligarchiában, és érzéketlen a jelen nagy problémáival szemben. Az állam intézményeinek reformja szükséges, de nincs aki végrehajtsa őket.

Forditotta: Hadházy Zsuzsa
2000.06.05.

a cikk *.pdf formátumban