Bakk Miklós
Szavazói magatartás, választói jövőkép
A Romániában harmadszorra megtartott helyhatósági választások eredményeit a politika iránt érdeklődők elsősorban az őszi parlamenti választások előtti nagy erőpróbaként elemezték. Azonban legalább ennyire fontos - stratégiailag is - megvizsgálni azt, hogy az adatsorok mögül milyen perspektívák bontakoznak ki a helyi és regionális társadalmak fejlődésére vonatkozóan. Az alábbiakban az eredmények alapján néhány hipotézist fogalmazok meg a szavazói magatartás regionális vonatkozásairól, valamint a szavazói magatartás és választói jövőkép összefüggéseiről.

A június 4-i választási fordulón a pártok megyei listái között kialakult sorrend már ismert. (Ez a következő: 1. PDSR - az érvényes szavazatok 27,44 százaléka; 2. Demokrata Párt - 9,91%; 3. Konvenció - 7,47%; 4. Szövetség Romániáért - 7,38%; 5. Nemzeti Liberális Párt - 6,96%; 6. Nagyrománia Párt - 6,62%; 7. RMDSZ - 6,27%; 8. Román Nemzeti Egységpárt - 2,35%; 9. Romániai Szociáldemokrata Párt - 2,27%; 10. Jobboldali Erők Szövetsége - 2,2%; 11. Román Nemzeti Párt - 1,91%; 12. Szocialista Munkapárt - 1,79%.) Az 1992-es és 1996-os adatok ismeretében azonban várható volt, hogy jelentős regionális eltérések lesznek megfigyelhetőek. Az eltérések kimutathatóak, azonban világossá vált, hogy most már nem csak a korábban tapasztalható bal-jobb (PDSR-Konvenció, Erdély-regát) s a hozzája tapadó politikai értékválasztási törésvonalról van szó, hanem elsősorban egy változó geometriájú szavazói magatartásról. Úgy vélem, hogy Molnár Gusztávnak a Provincia 3. oldalán olvasható megállapítása, miszerint ?mind Erdély, mind pedig a regát politikailag homogén makrorégiónak tekinthető" (Következtetések, 5.) elsősorban úgy értelmezendő, hogy a politikai trendek eltérései nem csupán az egyes pártok Erdélyben és a regátban különböző népszerűségére utalnak, hanem azt is jelzik, hogy szavazói attitűd pillanatnyi politikai opciókon túli változásai is mások Erdélyben, mint a regátban. E tekintetben a mostani helyhatósági választások adatai bőséges adalékkal szolgálnak.

Első hipotézisem a Nagyrománia Párt erdélyi jelenlétével kapcsolatos, pontosabban a hetvenes-nyolcvanas évek homogenizációs politikájának mai, szavazói attitűdökben megjelenő konzekvenciáival. Bár a Román Nemzeti Egységpárt romjain a Nagyrománia Pártnak sikerült teret nyernie Erdélyben, a megyei választási eredményekből most is kitűnik, hogy e párt eredendően regáti jellegű. Országos átlageredménye (6,62 %) fölött mindössze három erdélyi megye szerepelt: Kolozs, Hunyad és Hargita. Kolozs megyei előretörésének egyértelmű magyarázata van: Gheorghe Funarnak sikerült híveit a PRM szavazóbázisába terelnie. Hunyad megyében egy eléggé éles cezúra alakult ki a történelmi Hunyad megye eredményei és a Zsíl-völgyi bányászkolóniák között. Míg a "történelmi Hunyad" eredményei inkább a Fehér megyeivel mutatnak rokonságot, a Zsíl-völgyét a Nagyrománia Párt kimagasló eredménye a regát irányába húzza. Úgy tűnik, hogy a Nagyrománia Párt Erdélyben a szocialista iparosítás eltakarítatlan társadalmi romhalmazán nyert terepet. Pontosabban: ahol a helyi társadalmaknak sikerült olyan integrációs pályákat találniuk, amelyekkel megindult a szocialista iparosítás nyomán vidékről betelepült vagy a regátból betelepített tömegek integrációja, ott a regátból érkező nagyromániás alternatívának nem sikerült teret nyernie. Ez az értelmezés valószínűsíthető akkor is, ha összevetjük Hargita és Kovászna megye ?nagyromániás adatait". Kovászna megyében, ahol Bodzaforduló vidékén régi román települések vannak, kisebb a Kárpátokon túlról betelepült román szavazók aránya a nem-RMDSZ-s szavazótömbön belül, míg Hargita megyében a román szavazatok ?nagyromániás" többsége a Zsíl-völgyi szindrómát (Balánbánya), illetve az előbb említett integrációs problémát alakította ki.

Kolozsvár esete arra utal, hogy a történelmi textúrákat őrző településrészek és a betelepítésekkel létrejött, a történelmi városmaghoz szervetlenül kapcsolódó új városnegyedek között ugyanaz a törésvonal jelenik meg, mint amely Erdély más részein is erőteljesen kiütközött. A Funar-szavazóról néhány évvel ezelőtt készült szociológiai ?fantomkép" (elsőgenerációs kolozsvári lakos, tömbházban lakik, valamelyik - korábban szocialista - nagyvállalat alkalmazottja vagy munkanélkülije), a június 18-i fordulóban is visszaigazolódott: Funart most is a hetvenes-nyolcvanas évek politikájának eredményeként létrejött lakótelepek szavazói - elsősorban a Monostori és a Mărăşti-negyediek - választották vissza.

Második hipotézisem a ?homogenizációs hagyaték" meghaladásával kapcsolatos. A szavazói magatartás sajátos dinamikája főleg a megosztott szavazatok (?split vote") trendjében fejeződik ki. Bár a megyei választási eredmények alapján a Konvenció elvesztette ?erdélyi jellegét" (a Konvencióra adott szavazatok nagyjából egyenlően oszlanak meg az erdélyi és a regáti megyékben), a polgármester-választások második fordulója után kialakult eredmények (Erdély 16 megyeszékhelyén mindössze két PDSR-s és egy nagyromániás polgármester győzött, a többi a Konvenció, illetve a jelenlegi koalíció jelöltje és két, ahhoz közel álló független) arra utalnak, hogy a jelenlegi koalíció pártjai jobban beépültek a helyi társadalmakba. Vagyis: a pártpreferenciák trendje megfordult, azonban a helyi politikai eliteknek az a része, amely politikai szinten is jövőképet tud a helyi társadalomnak felmutatni, a konvenciós-RMDSZ-es, tehát a jelenlegi koalíciós elithez áll közelebb.

Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a szavazói magatartás mindig két kérdésre válaszol: az egyik a lokalitás napi - gazdálkodási - gondjaival kapcsolatos (ne legyenek gödrök az utcán, hordják el a szemetet stb.), a másik pedig azzal a jövőképpel, amelyet a választó települése - utódai, illetve identitását megélhetővé tevő közössége - számára elképzel. A szavazatokban megjelenő opció mindkét kérdésre választ kíván adni, s az atipikus választási eredmények, illetve a megosztott szavazatok tulajdonképpen arra utalnak, hogy a pártok - jelöltjeik révén - nem tudják egyszerre mindkét igényt kielégíteni. Az egyik jelölt településének jó gazdája/menedzsere, de nem nyújt jövőképet, a másik közösségi aspirációt fejez ki, de nem meggyőző gazdája településének. A nagyszebeni eredmény arra mutat rá, hogy a román választók számára gyakorlatilag egy pártopciókon kívüli jelölt hangolta össze a kettős elvárásokat: Klaus Johannis megtestesíti mind a szász gazdálkodási erényeket, mind pedig azokat az aspirációkat, amelyek nyugati kapcsolatok révén kívánják fejlődési pályára helyezni a várost. Valószínűleg az opciók hasonló egyensúlyát képviseli a temesvári polgármester, Gheorghe Ciuhandu is: aki bánsági retorikájával és a nyugati kapcsolatok folyamatos építésével - ezúttal román polgári - jövőképet jelenít meg, ugyanakkor most már, második mandátuma kezdetén (az elért eredmények alapján) sikeres ?városgazda" is. A marosvásárhelyi második fordulóra a konkurens - ?román" és ?magyar" - jövőkép rejtett vitája nyomta rá a bélyegét; a város jövője nagymértékben attól függ, hogy miképpen sikerül e két közösségi jövőképet egyeztetni. Kolozsvár helyzete e tekintetben arra utal, hogy a helyi politikai elitnek nem sikerült olyan - a városra vonatkozó - jövőképpel a választók elé lépnie, amely ellensúlyozhatta volna a Funar-féle defenzív (a fenyegetettségi állapotot kinagyító) jövőképet, amely a ?jó gazda"-mítosszal párosultan biztosította a nagyromániás vezető 53 százalékos győzelmét.

A Demokrata Párt általában a jó városgazda imázsával tudta megválasztatni polgármestereit (Băsescu gyors sikere Bukarestben, néhány vidéki jelölt kampánya egyértelműen ezt jelzi), s ennek a stratégiának a sikere azt jelentheti, hogy sok településen még nem körvonalazódtak a helyi jövőkép-alternatívák.

Az erdélyi szavazatok ?split vote"-típusú nagyobb megosztottsága mindenképpen arra utal, hogy a helyi jövőkép-alkotás premisszái inkább jelen vannak, de egyben arra is, hogy a Konvenciónak és az RMDSZ-nek inkább sikerült integrálnia ?felszippantania" a helyi elit azon képviselőit, akik jövőkép-alternatívákat is megtestesítenek. Az RMDSZ-re vonatkozóan azonban ez csak a román pártrendszer összefüggésében igaz (azaz: ha az RMDSZ-t a román pártokkal hasonlítjuk össze), mert az erdélyi magyar civil társadalom gyakran azt tapasztalja - s ez főleg Székelyföldön érzékelhető -, hogy az RMDSZ-elit nem tud a helyi társadalmak számára igazi jövőkép-alternatívákat felmutatni.


2000.08.20.

a cikk *.pdf formátumban