Ovidiu PECICAN
A levegő körös-körül
 
Az erdélyi irodalom - teljesen elemi és nyilvánvaló módon - az az irodalom, amelyet erdélyiek hoztak létre, Erdélyben, erdélyiek számára. Mivel azonban ennek a történelmi tartománynak több - különálló és közös - múltja van és több jelene, a kérdés bonyolulttá válik, amikor megpróbáljuk meghaladni az egyszerű általánosítás szintjét. Vajon egy harminc éve Bukarestbe költözött erdélyi író irodalma besorolható-e az erdélyi irodalom fogalmába? Igen, és ugyanakkor nem! Hát egy Erdélyben született és nevelkedett, évekkel ezelőtt Budapestre költözött író belefér-e ebbe az irodalmi övezetbe? A válasz - bármennyire ellentmondásosnak tűnik is az első pillanatban - ugyanaz. Mit teszel azonban, amikor egy egész erdélyi irodalom - gondolok itt a németre, a 70-es évek bánsági költőinek csoportjára - költözik el néhány száz kilométerrel közelebb Európa központjához, Németországba? Németország irodalmárai lettek a szó szoros értelmében, vagy ugyanazon tagjai maradtak az erdélyi irodalomnak, önkéntes száműzetésben az eredeti, az ősök hazájában? Egy ilyen dilemma felállításakor hirtelen elfog a melankólia. Hiszen tudod, hogy utolsó, Bordeaux-i alkotásaiban, Goya továbbra is ő maga maradt, a szó valódi értelmében spanyol festő. De mit teszel El Grecoval, akit az anyai Görögország befogadott, de nem alkotott meg, mert ő valahogy teljes egészében a katolikus és törhetetlen Spanyolországhoz tartozott?

A kérdést tehát, talán, máshonnan kell megközelíteni. Illene, véled, kifaggatni a román, magyar, német irodalmat, vajon feltalálható-e bennük valamilyen nyoma az "erdélység"-nek, az "erdélyiség"-nek. Ehhez, természetesen, tudnunk kellene, mit jelentenek ezek a fogalmak. Etnográfiai leírásokban keressük lehetséges tartalmukat? Ha igen, akkor valószínűleg Nicolae Bălcescu tűnne számunkra a román irodalom legerdélyibb alkotójának, mert - bár a román dél fia - nála találjuk a legmeghatóbb csalóka leírást Erdélyről. Keressük meg az erdélyi emberek életének - jót-rosszat egyaránt bemutató - legjobb ábrázolásait? Akkor akarva-akaratlanul a banális és leíró realizmus szintjére szűkülünk, amelynek soraiból a románok közül csak Slavici, Rebreanu és Agîrbiceanu emelkedik a kivételes alkotók csúcsára. És bárhogy, a magyarok közül nem hiányozhat Jókai Mór, a maga remek romantikus epikai látomásaival (de Jókai az általános magyar kultúrához tartozik, és nem az erdélyi magyarhoz). Ha az erdélyi irodalmat a transzszilvanista ideológia szépirodalmi tükrözésének szintjén keressük, legjobb esetben is csak tézisszerű tételekre bukkanunk ismét, amelyekben a szövegek a politikai harciasság szolgálatába állított gondolatok koholmányai. Az irodalomtörténetek kevés ilyen próbálkozást tartanak számon. Visszatérek tehát az elejére, és azt állítom, az erdélyi román, magyar, német, zsidó, szerb vagy akármelyik irodalom valószínűleg az Erdélyben született és nevelkedett szerzők terméke, azoké akik számára Erdély még mindig nosztalgia, álom, valós kép, cél, gondolati és érzelmi látóhatár. De azt hiszem, nem szabad korlátozó módon felfogni. A fiatalok ilyen méretű elvándorlásával egy szép napon Detroitban vagy Torontóban írt erdélyi irodalomra ébredhetünk, vagy éppen Erdélybe költözött tősgyökeres amerikaiakra, akik bírálóan vagy elragadtatva írnak róla. Végeredményben, az etnográfusok és az antropológusok (mint amilyen mondjuk Gail Klingman vagy Marianne Mesnil) talán hivatottabbak arra, hogy az erdélyi valóságra összpontosítva irodalmat - és nem szépirodalmat! - hozzanak létre.

...És mindezzel együtt, ugyebár tudjuk, erdélyi irodalom létezik. Erdély minden nyelvén értékes műveket hozott létre, s ami még lényegesebb, román származású magyar írókat - mint például a romantikus Jósika - és magyar származású román írókat (kollégáimat, Ştefan Borbélyt és Judith Mészárost nevezném itt meg) teremtett. Magyarország tartománya egykor, Románia tartomány ma, Erdély az egész régió öntözésére szolgáló alapvető művelődési energiaforrás marad. Írókkal és művészekkel, elsőrendű irodalmi művekkel, táplálja továbbra is a két irodalmat, vagy talán többet is.

Az erdélyi irodalom azok közül való, amelyeket - bár minden pillanatban bizonyítják létüket - lehetetlen megmérni, elkönyvelni, előhívni. Áttetsző lény, amely leheletével megtölti a látóhatárt. Magába foglal, eláraszt, felszív bennünket egy titokzatos alchimiai kísérlet során.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2000.10.07.

a cikk *.pdf formátumban