Livius CIOCÂRLIE
A nyilvánvaló válasz
 
Ne haragudjanak, ha kimondom: az első kérdés tartalmazza az erdélyi irodalom létének feltételezését; akkor pedig mi értelme van a harmadik kérdésnek? Ha azt válaszolom, hogy Erdélynek nincs irodalma, akkor nem kell sem meghatároznom, sem közös – magyar, német, román – jegyeit keresnem. Ezért, hogy egyszerűbb legyen az életemet, hajlamos lennék azt mondani: Erdélynek nincs sajátos irodalma.

Ezt azonban nem tehetem meg, mert az állítás nem lenne teljesen pontos. Ebben az évben, a Temesvári Egyetemen működő A harmadik Európa szakkollégium hallgatóinak szánt előadássorozatra készülve, újraolvastam Slavici-ot, és megállapítottam: két Slavici van. Az egyik, az erdélyi, bár nehézkesen fejezi ki magát románul, nagyon mély prózaíró, kifinomultabb, mint Rebreanu, a másik teljesen középszerű bukaresti prózaíró. Mindebből úgy tűnik, nemcsak az következik, hogy az erdélyi irodalomnak van sajátos tere, hanem az is, hogy ebből olyan írók születnek, akiket más tér mégcsak megőrizni sem képes.

Igaz, ami igaz, Rebreanut Bukarest, legalábbis részben, megőrizte. Hogy világossá váljék az, ami sajátos, összehasonlító módszerrel kellene tanulmányozni a Iont és a Lázadást, mert mindkettő egyaránt sikerült regény. Vajon csak a felidézett helyek szempontjából különböznek egymástól vagy sajátos vonásaik is vannak? Ha vannak, azt jelenti, hogy – legalábbis bizonyos művekben – létezik egy erdélyi sajátosság. És valószínűleg azt is jelenti, hogy az a Rebreanu, aki a Gorillát és a Mindkettent írta, már nem erdélyi. Mindez eléggé szofisztikusan hangzik.

Jó módszer lenne az is, ha megpróbálnánk meghatározni egyrészt egyes munténiai írók (Anton Pann, Ion Ghica, Ion Barbu, Mateiu Caragiale) balkanizmusát, másrészt egyes erdélyi származású írók Európa-központúságát. Ez utóbbiakról az is kiderülhetne, van-e valami közös vonásuk a térség magyar és német irodalmával, s ha igen, mi az.

Sajnos az ilyen kutatások gyanakvást keltenek, mintha bűn lenne hasonlítani azokhoz, akikkel együtt élsz. E gyanakvásnak tulajdonítható sokminden, amivel A harmadik Európa-kezdeményezést illetik. A csoport többek között éppen azért jött ugyanis létre, mert mi, temesváriak, büszkélkedünk toleranciánkkal, mégsem ismerjük elég jól egymást. Hogy mennyire sikerül majd nemcsak információt cserélnünk, hanem meghatároznunk is a dolgokat, azt nem tudom. Egyébként nem is a helyi irodalmak tanulmányozásával kezdtük, hanem azon országok jelentős szerzőinek tanulmányozásával, amelyekhez a helyiek, származásuknál fogva, kötődnek. Létezik tehát egy térség. Létezik egy problémakör is, amely a románokat, magyarokat, németeket egymással kapcsolatban, olykor egymással szembenállva, mutatja be. Nem számítok arra, hogy a térség három irodalma bensőségesen hasonlónak bizonyuljon. Egyrészt, mert minden irodalomnak megvan a maga történelmi ritmusa, másrészt, mert amikor összhangban vannak, könnyebben áramlik az információ a központtól a periféria felé, mint a periférián belül. Hamarabb asszimilálódik a bécsi expresszionizmus, vagy jelennek meg rokon vonások Ady Endre budapesti verseivel, mint hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki, mondjuk egy bánsági román író és a bánsági német Adam Müller Gutenbrunn között. Ez ugyan csak feltételezés, különösen mert vannak olyan katalizátor szerepét betöltő személyiségek is, mint például Franyó Zoltán.

Mint észrevehették, megkerülöm a választ, de bármilyen bizonytalanul is fogalmaztam, megbecsülésem jeleként mégis elküldöm írásomat. Manapság még az érték fogalma is vitatott. Még inkább a sajátosságé. Jól ismerem a francia irodalmat. Kavarognak a szavak – pontosság, ésszerűség, szellem –, de azok csak a klasszicizmushoz illenek. Teljességében tekintve ezt az irodalmat, nem tudom, mi lehet benne, egészében véve, közös. Bár történelme rövidebb, körülbelül így áll a helyzet a mi irodalmunkkal is. Időszakok és műfajok szempontjából több író között is rokon vonásokat lehet felfedezni. Kétlem azonban, hogy ezeket mindenkinél megtalálnánk. Például, milyen hasonlóság lehetne Slavici és Blaga között?

Ha a harmadik kérdés egyszerűen az erdélyi irodalom létére vonatkozik, akkor felesleges, mert a válasz nyilvánvaló. Budai-Deleanutól errefele mindig voltak fontos írók. Kevesebb talán a Bánságban, amely késve indult. De, végül is, megindult.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2000.10.07.

a cikk *.pdf formátumban