VIDA Gábor
Joyce-nak való munka / Válasz három körkérdésre, avagy országomat egy whiskyért
 
A három kérdést, vulgarizáló kedvemnek engedve, most összevonom: Van-e erdélyi irodalom? Ez a megfogalmazás nyilván egyszerűsít és ködösít. Arra ösztönöz, hogy kitérő választ adjak. Nem tudom, németül ez így értelmes kérdésnek hangzik-e. Az erdélyi szászok már csak történelem, mint a zsidók és az örmények. Különben németül sem tudok. Románul ez a kérdés izgalmasabb, de a probléma taglalása óhatatlanul politikai színezetet kapna, és ettől itt most óvakodom (l.: Alina Mungiu-Pippidi: Transilvania subiectivă, Humanitas, 1999). Hogy Coşbuc, Blaga, Rebreanu erdélyisége miben áll, nem tudom. Arról is csak (alapos) sejtéseim vannak, hogy az itt-ott felbukkanó román erdélyi regionalitás gondolata mit jelent: kétségbeesést, de erről Cioran már mindent elmondott.

Aránylag hamar eljutottam hát egyik kedvenc abszurd mondatomig. Ha van erdélyi irodalom, akkor az magyar. (Arra a mintára, hogy: az Úristen magyar, de legalábbis tót.) Amilyen sületlen ez a kijelentés, annyira tünetértékű.

Magyarul: Erdély annyiban van, amennyiben magyar.
Románul: Erdély ősi román föld.
Németül: "(...) nekem királyom van Németországban." (l.: Gogol: A Nyevszkij Proszpekt, 472, In Gogol művei, Bp., 1962.)

Ha ezeket a kijelentéseket kissé szabadosan átírom, így hangzanak: Te nem vagy magyar, ez a föld nem a tied, nincs királyod Németországban... El lehet ezt még ragozni. De tovább vulgarizálok. Amikor egy alkalmas pillanatban sikerült bevinni a magyar köztudatba, hogy Erdély népei (szándékosan nem írok nemzetet) a történelem folyamán a békés együttélés (...) "már-már svájci" modelljét hozták létre, akkor ebből csak annyi maradt ki, hogy ehhez mindig erős állam kellett, amelyik a rendet, a barátságot fenntartja, a munkát lehetővé teszi, a bűnözőt lecsukatja, az ellenséget elkergeti. Amikor viszont ilyen állam nincs (a 20. századi államok finoman szólva bűnszövetkezetre emlékeztetnek), akkor ezek a békés, baráti népek úgy aprítják egymást, hogy csak na. Leginkább verbálisan, de voltak már balesetek is. Ama híres vallási türelmi rendeletnek is az az egyetlen baja, hogy politikai kérdés, nem pedig vallási vagy teológiai, ez Svájcban is így van. De hát ilyen a történelem. A többi viszont irodalom.

Az erdélyi irodalom - már ha van, s ha nincs, miért beszélünk róla, vagy éppen miről beszélünk? - legnagyobb problémája, hogy erdélyi és magyar, természetesen. A magyar dolgot könnyebb letudni. Magyar író magyarul ír magyar olvasónak. Hol? Erdélyben (Vö. 2. bekezd.). Mióta van erdélyi magyar irodalom? 1921 vagy 1918 óta, vagy 1922-23 óta. Mindegy. A palota nevét nem fogom leírni, azért se. Mi van azóta Erdélyben? (Ez a 20. század egyik legrosszabb kérdése.) Románia. (Ez viszont a legjobb válasz.) Pontosítok: Erdélyben (is) Románia van. Az erdélyi magyar 80 éve győzködi magát, hogy ez így van, és nem fordítva (Erdély Romániában van). Vagy ha mégis, az valamilyen topográfiai vagy történelmi tévedés, különben a történelemnek úgyis nemsokára vége (Fukuyama). Ha viszont Erdélyben (is) Románia, Erdély pedig Európában (Szt. Istvántól a FIDESZ-ig), akkor mi a baj? A baj az, hogy román nyelven ilyen mondat nincs. Románul Erdély van Romániában, és Románia van Európában (Traianus óta legalább). Németül nem tudok, de az egész gubanc tulajdonképpen vízumkérdés. Király már nincs, de márka van, és ez a fontos.

Komolyabbra fordítva a szót (már ha lehet), Erdély 20. századi romlása annyit jelent, hogy: Románia. Pontosítva: Erdély romlásának 20. századi metaforája Románia. Ha tudnák a románok, hányszor, miként stilizálták hazájukat az erdélyi magyar írók, betegre röhögnék magukat. Ez is megérne egy disszertációt. Sajnos a mindenkori román államhatalom vajmi keveset tett azért, hogy kedvezőbb Románia-image (imidzs) alakuljon ki, de hát nem ez volt a dolga, meg hol fáj neki? Kit vigasztal, hogy Ceauşescu Bukarestet is lebontotta? A Văcăreşti-kolostort elpucolták, a Szt. Mihály templom megúszta. Ki érti ezt? Különben nem győzöm hangsúlyozni, Erdélyünk romlásának nem egyszerűen Románia az oka, mert Románia is csak következménye bizonyos folyamatoknak, kár, hogy ugyanazon folyamatoknak?

Talán nem túlzás azt mondani, hogy az erdélyi magyar irodalomban ez a "pusztulástörténet" (sic) toposzaival, metaforáival, utalásaival, virágnyelveivel és nem utolsó sorban művekhez (vagy inkább szerzőkhöz?) kötődő olvasói neurózisaival központi szerepet játszik. Beavatott legyen a talpán, aki ezen átlát, meg tudja kerülni, és jó verseket olvas a jó vers kedvéért, pedig megéri. Minden népnek van valamilyen pusztulástörténete, és mindenik a maga pusztulását a világ pusztulásaként éli meg. Az erdélyi magyarság idegbaja az, hogy "pusztulástörténetét" (nem azonos pusztulása történetével) a történetként éli. Ráadásul valaki egyszercsak "szenvedéstörténetről" kezdett el beszélni, pedig a kettőnek így semmi köze egymáshoz. Való igaz, hogy az erdélyi "pusztulástörténet" akár igazi szenvedéstörténetként is elmesélhető lehetne. De ez Joyce-nak való munka. Még jó, hogy ahol a tehetséget osztják, senki sem hallott Trianonról. Mégiscsak leírtam, a fene egye meg.

Az erdélyi magyar író, aki ebbe a pazar világba születik bele - többnyire jóhiszeműen -, kiszolgálja az erdélyi idegbajt. Sok választása nincs. A népből van ő is - magyar. Erdélyi, aztán vagy megmarad vagy nem. Mármint a mű, mert az ember - tudjuk - halandó. Bizonyára az erdélyi sorstragédiákból is lehet jó könyvet írni, csak nagyon nehéz. Jó könyvet már egyre nehezebb, nem csak Erdélyben.

Szóval erdélyi (magyar?) irodalom van. Ám esztéta legyen a talpán, aki meg tudja mondani, mitől erdélyi meg mitől irodalom. Néha Erdélytől, néha Romániától. Mástól, azt hiszem, nem lehet. Meg van ebben némi szerepe Platónnak, Mohamednek, Szt. Ágostonnak, Paracelsusnak, Goethének, Victor Hugónak, Verne Gyulának, J. F. Coopernek, Petőfinek és Dosztojevszkijnek. Ki-ki számolja hozzá a kedvenceit. Nem volt ebben szerepe Rortynak és Derridának, de lesz. Az irodalom már csak ilyen.

2000.10.07.

a cikk *.pdf formátumban