KELEMEN Attila
Meg fogod bánni
A Provincia körkérdése 
Azt hinnénk, hogy buliba azért járunk, mert szükségünk van a kikapcsolódásra. Ez így is lehet, csakhogy a romániai magyar frissen végzett diákok bulijai nem csak a lazulásról és tombolásról szólnak, hanem a tökéletes tehetetlenségről is. Akik jól érzik magukat ezekben a bulikban, beteljesítették romániai magyar sorsukat. Ez a sors olyan nyomasztó, mint egy néha megakadó szünetjel. Ami itt következik szándékosan kicsit kiélezett vázlat. Amiből kiindul, nyílván nem általános, de nem is akcidentális. De pont elég notórius ahhoz, hogy méltó legyen egy skiccre. Ami talán vitaindító.

A humor forrásai
Az ital, a szex és a románok: egy fiatal magyar értelmiségi számára ezek a humor fő forrásai. A helyzet nem annyira kétségbeejtő, mint amennyire tűnik, mert kevés bulin alakul úgy, hogy állandó, reggelbe nyúló humorizálás folyjon. Ez az egészet elviselhetetlenül fárasztóvá tenné, s akkor mi végre az egész? Inni mindenhol szokás, és valószínűleg mindenhol „kötelező” mosolyogni feleink lerészegedéssel kapcsolatos viccein. Ez a jó szándék jele. Akár egy rítus: a piával kapcsolatos poénkodással tesztelem, rendben van-e minden közöttünk, ő pedig a poén „értésével” jelzi, ha igen. Ha valaki nem iszik, vagy nem veszi a poént, tette okvetlenül magyarázatra szorul.

A szexualitással kapcsolatos viccek általában mindenképpen a nők kárára hangzanak el. Ezek a bárgyú inzultusok, inkább a székelyekre jellemző virtuskodás logikájából következnek, de általánosan is jellemzők. A nők többnyire hallgatnak vagy férfit alakítanak. Ez e fajta szexuális humorizálás nem túl korszerű, de etológiailag legalábbis megmagyarázható. Vagyis nem csak a mi specialitásunk. Viszont a mi specialitásunk ezekben a viccekben nagyon unalmasnak lenni, ami már rosszat sejtet azzal kapcsolatban, hogy milyenek lehetünk, amikor csináljuk. Ha bele gondolunk, hogy legdekadensebb pillanatainkban is milyen sematikus a szexuális fantáziánk, méltán hökkenhetünk meg egy Tompa Gábor-rendezés nyíltszíni mellmasszírozásának sziporkázóan ravasz eredetisége láttán. Csöppet sem elhanyagolandó frissítő szellő érkezett ugyan az Előretolt helyőrség holdudvarából, viszont tőlük is inkább csak azt tudhatjuk meg, hogyan kell pukkasztani a prűdeket, sokkal kevésbé azt, hogy az ágyéknak milyen további „segédigéi” lehetségesek. A románokról azt lehet tudni, hogy valójában nem léteznek, mert azokkal a jellemvonásokkal, amelyekkel a magyarok felruházzák őket, létezni nem lehetséges. Vagyis a románok nem léteznek, csak mint problematika, és a humor illetve nagy mennyiségű romániai magyar nemzeti frusztráció forrásai. Románokat ugyan lépten-nyomon lehet látni, de ezek csak kóbor szellemek, amelyek létünk és, tegyük hozzá, saját létük elviselhetetlenségére spekulálnak. Kíméletesebb interpretációkban a románok tévednek. Kegyetlenebbekben még csak nem is tévednek, mert alkalmatlanok a tévedésre is. A románok, minthogy soha nem emberi lények halmazaként tematizálódnak, hanem a poénok absztrakt célpontjaiként, bármilyen bűnt felvehetnek, sőt esetleges erényeik is valamiféle kollektív jellemhibájuk aspektusa lehet csupán. A románok bűnösségének folyamatos megállapítása sokféleképpen ritualizálódott, de leginkább a humorban. A románok létét csak hasonló elhárító rítusokkal tudjuk elhárítani. Nem másodlagos, hogy ezzel saját tehetetlenségünk vastag részét is letudhatjuk.

Az egók
A frissen végzettek bulijain nagy valószínűséggel jelen vannak olyanok is, akik legalább pár hónapot Magyarországon töltöttek. Ha csak látogatóba jöttek haza, akkor azért, ha kényszerből, akkor azért, ha lelkiismereti okokból, akkor pedig azért minden okuk meglehet arra, hogy az ilyen bulikon valami ne legyen rendben a fejükben. 1. Elmész, és kint maradsz, ha visszajössz egykori barátaid közé: meg fogod bánni. 2. Elmész, de nem maradsz kint, pedig erre számítottál, és bizony a helyett, hogy ott építgesd kis sorsodat, vissza kellett jönnöd a nagy semmibe; hát persze, hogy minden reggel azzal kelsz, hogy megbántad. 3. Visszajössz lelkiismereti okokból, ezért amolyan nyomorult hősnek érzed magad, mert senki nem méltányol, és te magad is kezdesz arra gondolni, hogy azért vagy itthon, mert kint nem voltál elég jó. Itthon viszont semmihez sem vagy elég rossz, még ha görcsös és frusztrált vagy is, és még el sem kezdted, amit tenni akarsz, már megbántad, mert feleslegesnek érzed, úgyhogy inkább nem teszel semmit, amit pedig utólag meg is bánsz, mert mégiscsak jobb a valami, mint a semmi. Bármi is legyen, ott vagy, vagy itt vagy, vagy-vagy, de mindenképpen meg fogod bánni. Tudni lehet: mindenképpen meg fogod bánni.

Melankólia igen, irónia nem
Ehhez hozzá járul még, hogy nincs pénz, amiről szintén elég sokat szokás beszélni. Leginkább az a nyomasztó, hogy ennek folytán a fiatal értelmiségi nem juthat hozzá azokhoz a kultúrtényekhez, amelyek normális metabolizmusához szükségesek. Ezért sokkal nagyobb becsben tartják, és sokkal ökonomikusabban kezelik azokat a hordozókat, amelyek az értelmiségi léthez szükséges információkat tartalmazzák, és természetesen nagy áldozatok árán lettek megszerezve. Normális üzemmódban, hanyagsággal és egészséges felületességgel szokás számba venni ezeket az információkat, de nálunk nem. Mi alaposan és mereven olvasunk. Alaposan és mereven beszélünk, ami persze nem összeegyeztethető. Ugyanakkor, a tájékozatlanság palástolására, maguktól is jöttek a mindenféle piti technikák. Innen a rohadt melankólia, ami – amint elhallgatunk, és észre vesszük magunkat – beüzemel.

Amiről nem esik szó
Az RMDSZ és kormányzati szerepvállalása így vagy úgy, de fel-felmerül. Abban szinte mindenki egyet szokott érteni, hogy 1. az RMDSZ egy nagy csődtömeg; 2. az egész egy nagy csődtömeg; 3. az RMDSZ-re szüksége van ennek a csődtömegnek, mert nélküle nem mehet Európába; 4. viszont az RMDSZ-szel sem mehet a cucc Európába, mert egy nagy csődtömeg, és hiába az egész, bármit is tenne; 5. az RMDSZ-nek meg kellene zsarolnia a cuccot, hogy csak akkor megy bele, ha tényleg megyünk Európába, és ha nem, akkor nem. Rajtunk ugyan nem múlik, de éppen ezért nem. Viszont ennek semmi értelme, mert bármi van, menni akkor sem. Mert igen vagy nem: nem. Arról viszont nem szokott szó esni, hogy rajtunk is múlik, és ha így, akkor igen, és ha nem, akkor is igen, mert ez a mi játszmánk is, és egyedül azt tehetjük, hogy igen, mert igen, igen, igen, még akkor is, ha alapvetően nem. De ez bonyolult, mert a kóbor, nekünk és, tegyük hozzá, maguknak is rosszat akaró szellemekkel nem lehet, emberszabásúaknak kell vennünk őket, ami egy romániai magyar fiatal értelmiségi buliban még viccnek is rossz. Nem szokott szó esni arról sem, ami még háborús helyzetben is téma: a nemzedékiségről. Ez egy nemzedéktudat nélküli nemzedék, vagyis nem létező nemzedék. Árnyékok árnyéka. Mint hogy nem szokott róla szó esni, arról sem eshet szó, miért nincs szembenállás és akarat. Miért nincs intézményesült underground, viták, kritikus szellem, az értékek átértékelése, kreatív felületesség sebesség.

Hogy miért nincs a téttel bíró dolgok felismerése.

Forditotta:
2000.10.07.

a cikk *.pdf formátumban