Gabriel ANDREESCU
Az Anastasia Alapítvány felhívása
 
Idézem az Anastasia Alapítvány hétfőn, október 16-án nyilvánosságra hozott felhívását: „Románia jelenlegi törvényhozása nem büntet semmilyen szexuális elhajlást: a maszturbálást, a homoszexualitást, a zoofiliát, a nekrofiliát, a gerontofiliát, a fetisizmust, a pedofiliát stb. – mind addig, amíg az nem nyilatkozik meg nyilvánosan, nem sérti valakinek a személyét, nem toboroz híveket. A 200. cikkely hatályon kívül helyezése a fentebb felsorolt buja jelenségekkel kapcsolatban, diszkriminatív módon közelítené meg a szexualitást, legalizálva azt közigazgatási, polgári és erkölcsi szempontból. Következésképpen, a 200. cikkely hatályon kívül helyezése eredményeként, a homoszexuálisok minden állampolgári jogot megkapnának: a gyülekezési jogot, a felvonulások és nagygyűlések tartásának jogát, azt a jogot, hogy központjuk legyen, hogy kiadványokat jelentessenek meg, az örökbefogadás jogát, a kirendeltségek, vendéglők és klubok létrehozásának jogát stb.

Elutasítva a provincializmust és hűnek maradva Európa nagy hagyományaihoz és a példamutató európai értékekhez, a Román Ortodox Egyház kérte a 200. cikkely hatályban maradását, megakadályozását annak, hogy nyilvánosan mutogatható legyen, és polgárilag és közigazdaságilag érvényesnek ismertessék el egy olyan halálos emberi gyengeség, amely romboló az Élet és az Ember jövőjére nézve, amelyet az emberek Élő Istene szigorúan büntet. Az Egyház jogos tiltakozása magányos tiltakozás maradt. A román nemzet elitje passzívan és valamelyes felsőbbrendű derűvel tekint arra, ahogyan egyes semmirekellők és ágrólszakadt értelmiségiek gúnyolják és rágalmazzák az ortodox főpapokat. A polgári társadalom más esetekben oly gyors szószolói, akárcsak a többi vallásfelekezet, meg se mukkannak.

Az Anastasia Alapítvány felszólít minden romániai keresztény felekezetet – különösen a római katolikust és a görög katolikust –, hogy késedelem nélkül hozza nyilvánosságra álláspontját a 200. cikkely hatályon kívül helyezésével kapcsolatban. Ez az egyetlen mód, amellyel bebizonyíthatjuk a világnak, hogy mindnyájan testvérek vagyunk Krisztusban. Különben fennáll annak a veszélye, hogy a testvéregyházak bűnös hallgatását az egyházi kisebbségnek a szexuális kisebbséggel való gyalázatos és abszurd hallgatólagos összejátszása egyenes bizonyítékaként értelmezik.”


Egészében közöltem a felhívást, mert megérdemli, hogy kihagyások nélkül olvassuk. Amennyi stratégia, ugyanannyi pszichológia van benne. Íme egy szöveg, amelyet nem egy bigott valaki, hanem egy írásszerető írt, mert a retorika, a szidalmak jellege és a célok alapvető pontossága nem illik bele semmilyen szabványba. De ebben a szövegben az írás kedvelése az egyetlen, ami valami pozitívat sugall. Másként? A különböző szintek szörnyű zűrzavara. Hogy teheted a maszturbálást a pedofilia mellé? A homoszexualitást a gerontofilia mellé? Hogyan tehetsz megkülönböztetés nélkül egyenlőségjelet egy intim megnyilvánulás és az erőszak közé? A felhívás szerzőinek elképzelésük sincs a valóságról, a törvényről. (Jelen pillanatban több száz személy van börtönben kiskorúak ellen elkövetett szexuális vétség miatt.) Akárhogy is, megértettük, hogy ha egy nap szerzőink döntenének ebben az országban, rácsok mögé dugnák azokat, akik maszturbálnak.

Másodszor, az Anastasia Alapítvány ráadásul hamisítva-ravaszul „a nagy keresztény hagyományokkal és az európai értékekkel” egy vonalba helyezi a Román Ortodox Egyház homofob keresztesháborúját. Természetesen, amit a BOR tesz, az homlokegyenest ellenkezik az idézett szellemmel. Az „európainak” nevezett hagyomány nem a keresztesháborúk és a boszorkányüldözések hagyománya – amelyeken nemrég sajnálkozott a pápa –, hanem az emberi lények iránti tisztelet, függetlenül azok tulajdonságaitól. Európa más keresztény egyházai is elutasítják a homoszexualitást, de azok nem kérik az államtól a homoszexuálisok állampolgári jogainak megvonását, úgy mint azt a Román Ortodox Egyház teszi, és ahogy megismétli azt, egyenként felsorolva, hangsúlyozottan annak meghosszabbított keze, az Anastasia Alapítvány.

A harmadik észrevétel az ortodox főpapok méltóságteljes áldozatokká való kikiáltása lenne. „Kigúnyoltak” és „rágalmazottak”. Ami ez idáig ezekről a főpapokról nyilvánosan elhangzott, nem más, mint: 1. az ortodox főpapok tisztességtelen homofob kampányt folytatnak, amelyben összetévesztik az egyház sajátosságait az államéival; 2. nagyon valószínű, hogy közülük egyesek együttműködtek a Szekuritátéval, s ezt a közvélemény tudomására kell hozni (mert közérdek, és így írja elő a törvény). Hogy magyarázza meg az Alapítvány az igazság iránti érdektelenségét?

Végül – és ez valóban új – a felhívás szerzői a mézédesen és képmutató alakoskodással „testvérek”-nek nevezett görög katolikus és római katolikus egyházakhoz fordulnak. Ha ők hallgatnak, bebizonyítják – ahogy egyszerre mértéktelenül feldühödött szerzőink mondják – „az egyházi kisebbségnek a szexuális kisebbséggel való gyalázatos és abszurd összejátszását”. Ebben a két vallásfelekezet pontos, önhitt fenyegetését ismerhetjük fel. Ebben fedezhetjük fel az Alapítvány igazi „hozzájárulását”.

Nem első eset, hogy az Anastasia Alapítvány megfogalmazza álláspontját a két, mondjuk úgy, nyugati egyházzal kapcsolatban. Sorin Dumitrescu, az Alapítvány egyik vezetője, és stílusa után ítélve valószínűleg a felhívás egyik szerzője, úgy mutatta be a koszovói konfliktust, mint az ortodoxizmus és a nyugati katolicizmus/protestantizmus közti harcot. Milosevics bukása valószínűleg szörnyű csapás azok számára, akik ma az Anastasia Alapítvány terveire vigyáznak. A hágai, a szerbiai stb. bíróságok által várhatóan felelősségre vonandó gyilkos eltűnése a gyors nyugatosodás felé való fejlődést eredményezheti – ami nem jelenti azt, hogy ez be is következik. Ennek az övezetnek jelentős civil szerkezete, gazdasági hagyománya viszonylag gyorsan átlendíthetik a volt Jugoszlávia országait a nyugatpárti világba. Akkor az ortodoxia fergeteges és látszólag sikeres kelet-dél-európai kampánya fontos tartóoszlopot veszítene el. A Bukarest-Athén-Belgrád háromszög valahogy törékeny tengellyé válna az elöljárók azon felmérhetetlen igényeivel szemben, hogy ortodox országok megalapítói legyenek. Végzetes terv ez, még a római katolikus és görög katolikus kisebbségek számára is.

Gyanítom azonban, hogy a két „testvéregyház” vezetői is érzik ezt a halálos veszélyt. Miért segítenének ők is ásni azt a gödröt, amelyet mások, beleértve a felhívás szerzőit is, készítenek számukra?

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2000.09.27.

a cikk *.pdf formátumban