Marius COSMEANU
Még nincs, de máris...
Fórum 
Ezeket a sorokat a választási kampány hivatalos befejezése után néhány órával írom. Az a politikai tabló, amely az utolsó felmérések alapján a következő (legkevesebb) négy évre körvonalazódik, bénító és ugyanakkor groteszk is. (Nehéz megtalálni a megfelelő fogalmakat azoknak az érzéseknek kifejezésére, amelyeket egy ilyen kép kiprovokál. Kit idézz meg? Kafkát? Goyát? Orwellt? Mindhármukat?) Túl kevés azt mondani, hogy visszatérünk a múltba. Az 1999-ben dívó bányászjárás után ezt írtam: „megint azok voltunk, akik voltunk”. Most minden esélyünk megvan arra, hogy még ennél is többek legyünk… (Ha ki kellene egészítenünk az Academia Caţavencu Napló a pokolból rovatát, azt mondhatnánk, hogy most ott fent, bocsánat, ott lent nagy buli van: az elvtársak már megvették a pezsgőt.)

Most nagyobb annak a kockázata, hogy Románia valóban „hibás irányba” induljon el, vagyis hogy a következő öt-tíz évre elszalassza legfőbb célkitűzését, az euroatlanti integrációt. November 26-án a román politikai osztály történelmi jelentőségűvé válható vizsgát tesz. Nyilvánvaló, hogy ennek a választási fordulónak a tétje már nem a választás egyik vagy másik párt, egyik vagy másik jelölt általi megnyerése, hanem maga a demokrácia. Éppen, mert törékeny. A PDSR egészségtelenül magas százaléka a választók opcióiban, a PRM nem kevésbé patologikus felemelkedése, és az a – jellegzetesen társadalmi perverzitású – tény, hogy két hét múlva azok az értelmiségiek, akik valamelyik jelölt visszalépését kérték azért, hogy csökkenjék C.V. Tudor esélye a második fordulóba való bejutásra, abba a helyzetbe kerülnek, hogy a PDSR jelöltjét kell megszavazniuk (kíváncsi vagyok, vajon Ion Iliescu el tudja-e majd viselni ennek a „kínnak” a katarzisát?) – mindez a bizonytalan politikai rendszer jele. Az utolsó évtized román politikai paradigmája begyűjti a „termést”. A politikai osztály, mivel képtelen a belső változásra, társadalmi szinten sem tud változást hozni (az elnöki tisztség legfőbb jelöltjei, kevésbé az RMDSZ és a PRM jelöltjei, mindnyájan a PDSR berkeiből kerültek ki, ez az oka a telítettségen is alapuló „vadimos” kalandnak, amit a választók egynegyede, íme, javasol).

Erre a bevezetőre azért volt szükség, hogy valamilyen összefüggésbe helyezzem az alábbi sorokba foglalt gondolatokat, túlságosan jellegzetesnek tartva a politikai jelent ahhoz, hogy eltekinthessünk tőle.

Ezzel a cikkel ki szeretném egészíteni kollégáim hozzászólását egy Erdély és a Bánság érdekeit képviselő regionális párt megalakításának és létezésének időszerűségéről/időszerűtlenségéről (az érdekeknek a közös nyelvből fakadó értelmében, akkor is, ha Ovidiu Pecicannak* igaza van, amikor fenntartja, hogy egy ilyen projekt megvalósulásához a Kárpát-karéjon belüli térség régióinak árnyaltabb megkülönböztetésére van szükség). Azonban ennek a számnak beosztása csak szűk teret engedélyez számomra, ezért csupán néhány főbb gondolatot szedek most pontokba azzal, hogy a következő számban kiegészítem és részletezem őket.

Először is megemlíteném, hogy egy demokratikus rendszerben, még ha az bizonytalan is, valamely párt/szervezet létrehozása opció kérdése. Bármilyen naivnak tűnnék is, nem tudom megérteni, miért lenne egy regionális párt (ami Romániát illeti, itt már létezik a moldvai precedens!) jelen pillanatban kevésbé időszerű, mint a többi párt, amely programjában, jelképrendszerében és diskurzusaiban – „dicséretre méltón” – a kommunista korszak mentalitásának folytatója. Ellenkezőleg. (Lényegében az egyik érv, amely egy ilyen párt megalakítása mellett szól, éppen ezek gondolkodásmódjának, magatartásának és nyelvezetének az ellensúlyozása.) Nem látom be, hogy egy ilyen párt létrehozása mennyiben hajtaná a vizet annak a két pártnak a malmára, amely ma együttesen a választók szavazatainak majd’ kétharmadával rendelkezik. Tovább mennék. Azt mondani, hogy az erdélyiek és a bánságiak regionális pártja káros hatású, annyi mintha 1989 előtt azt mondtam volna, hogy Paul Goma, Dorin Tudoran, Doina Cornea vagy Mircea Dinescu, hogy az akkori helytállóknak csak néhány példáját említsem, az akkori rendszernek játszottak volna alá. És nem hiszem, hogy meg kellene őriznünk az arányokat.

Másrészt a valóság társadalmi építményének a társadalom-pszichológiához kapcsolódó egyik elve – a Thomasé – kimondja, hogy a dolgok mint olyan meghatározásukkal válnak valóságossá. Mit akarok ezzel mondani? Valóban, jelen pillanatban nem tűnik lehetségesnek egy erdélyi párt megjelenése a román politikai élet színpadán, mert megvalósulásának még nincs meg a szükséges társadalmi támogatottsága. Azt mondom, a szükséges támogatottsága, mert hiba lenne azt hinnünk, hogy egy – mondjuk – Erdély autonómiájának időszerűségéről megtartott népszavazás esetén (előzetes kampány mellett) ennek a kérdésnek ne lennének hívei. És ez a támogatottság, hogy az indokolatlan félelmeket kizárjam, nem csupán a magyar közösség részéről jönne.

Azt hiszem éppen az lenne egy olyan nyilvánosság értelme, amelyet a Provincia javasolt, hogy megvitasson egy, a román politikai szóhasználat tárában tabunak számító kérdést. Teljes egészében. Vagyis egy olyan, akár pozitív, akár negatív válasz megtalálásáig és pontosításáig, amely felé mindnyájan törekszünk. A választott válasz érvényességének, vagyis egy ilyen párt létezése időszerűségének ellenőrzését csak azok végezhetik el, akiket a kérdés közvetlenül érint és csak a tények ismeretében.

Hogy kívánatos-e vagy sem egy ilyen párt, hogy feszültségeket teremt… Ismétlem, nem hiszem, hogy egy olyan társadalomban, amelyben a bűnbak és a szomszéd kecskéje otthon érzi magát, az „erdélyi kérdés” több lenne, mint kifogás. A nemzeti egységre vonatkozó félelmek, már említettem, csak azokban élnek, akik nem ismernek minket. Végeredményben a gondot gondolkodásmódjuk, politikai kultúrájuk és az a mód jelenti, ahogy tisztelik vagy sem a demokrácia értékeit. Az erdélyi románokkal szembeni bizalmatlanság (hogy a magyarokról, akik ilyen szempontból még csak second hand-állampolgároknak sem számítanak, ne is beszéljünk) nemcsak a nem ismerés bizonyítéka, de egy foucaulti panoptikum-mentalitást is elárul.

Erdélyinek/bánságinak lenni tökéletesen megfér a román vagy magyar minőséggel (nem ahogy bemutatni próbálták ezekben a napokban a televízió talk-shou-inak nagyjai, különösen Florin Călinescu és Marius Tuca urak, amikor nem értették, miért van Frunda Györgynek vagy Sabin Ghermannak olyan erős regionális identitása). Brătianu szellemes mondása, erdélyiek nélküli Erdély, legalábbis a régi regátban, ma is időszerű.

*Ovidiu Pecican: Transzetnikus párt avagy polgári fórum? Provincia, 6.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2000.11.05.

a cikk *.pdf formátumban