Sabina FATI
Az erdélyi regionális párt a PDSR segítsége lenne
Fórum 
A társadalmi-gazdasági elégedetlenség miatt a román választók kezdenek radikalizálódni és kezdenek inkább bízni a reformellenes politikai erőkben, mint a demokratikus platformon álló pártokban. A hazai politikai közvélemény felnőtté válásának késlekedése nem csupán a kommunizmus ötven éve alatt elkövetett hibák következménye. Hangsúlyozottabbá vált amiatt, ahogy Ion Iliescu pártja igazgatta az ország ügyeit, majdnem mindig válság-intézkedésekkel, de az utolsó négy év kormánykoalíciója és vezetőinek tétovázásai miatt is, akik elhalasztották a gazdasági, a politikai és az erkölcsi reformot. A kommunista mentalitás állhatatos fennmaradásához hozzáadódott a PDSR elutasító magatartása azzal szemben, hogy a térség többi országával együtt tiszteletben tartsa a kisebbségek jogait és más olyan követelményeket, amiket a nyugati demokráciák kértek a kezdő demokráciáktól, és azoknak a demokratikus erőknek a képtelensége a reformprogramok életbe léptetésére, amelyek ’96 novemberében átvették a hatalmat.

Egy regionális erdélyi pártról való vita abban a kétértelmű politikai helyzetben, amikor a régi struktúrák konzerválása folyik, és az állam egységéről és integritásáról nemcsak a titkosszolgálatok nehezen átképezhető szakemberei vagy a csausiszta rendszerben nevelt és aztán a Constantinescu-rendszer által felelősségteljes hivatalokba helyezett magas rangú tisztek, hanem Constantinescu elnök is tett aggódó kijelentéseket, amikor még nem mondott le az új mandátumért való harcról, csupán elméleti jelentőségű lehet. De még az ilyen jellegű teoretizálást is saját céljaikra használhatják a nacionalista pártok, és olyan választási ugródeszkává alakíthatják, amely ismét az Iliescu-rendszer által gyakran használt jelszóra, „a nyugati határ felől jövő veszélyre” hívja fel a figyelmet.

Molnár Gusztáv nemrég vitát kezdeményezett egy erdélyi transzetnikus párt megalakításának szükségességéről. De kinek használna ez a párt? Milyen elméletet és milyen ideológiát fogadna el? Mi a végső célja? Ez csak néhány magától értetődően felvetődő kérdés. Azt hiszem, Ovidiu Pecicannak az októberi Provinciában megjelent cikke elég jól megindokolja, miért transz etnikus polgári nyilvánosságra van szüksége Erdélynek, és miért nem egy politikai pártra. Arra a kérdésre, hogy kinek használna jelen pillanatban egy erdélyi regionális párt, ha az utolsó tíz év politikai eseményeit elemezzük elég egyszerű a válasz: elsősorban azoknak a politikusoknak, akik a választók nacionalizmusát célozzák meg, és különösképpen a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjának, mert könnyen elterelheti majd a közvélemény figyelmét azokról a társadalmi és gazdasági kérdésekről, amelyeket ígérete szerint közvetlenül kormányra kerülése után megold majd, olyan félelmek felé, amelyeket sokan a románok közül még nem haladtak meg.

Molnár Gusztáv, aki az erdélyi regionális párt megalakításának szükségességéről a vitát kezdeményezte, a konszociáció elméletével indokolja azt a szerepet, amelyet ez a régió a pluralista Romániában játszana. De előadása nem veszi figyelembe a közvetlen valóságot, a lehetőségeket, és a román és magyar politikusok képességeit arra, hogy a demokratikus konszociáció elemeit a gyakorlatba ültessék. Az erdélyi románoknak valóban hosszú történelmük van a demokrácia gyakorlásában és hagyományuk a legvégsőkig vitt törvényességben, de a transzszilvanizmus mégis inkább kulturális „ügy” marad a legtöbb erdélyi román számára, mint politikai ideológia.

Nyilvánvaló, még ha Molnár Gusztáv tartózkodik is nyílt kimondásától, hogy egy erdélyi regionális párt megalakításának célja, középtávon, a tartomány autonómiájának létrehozása lenne. A románok azonban félnek attól, hogy ez jelentené az első lépést Erdély elszakadásához. És amíg Románia nem lesz tagja az Európai Uniónak ez a félelem nem tűnik el, és a regionalizálásról és autonómiáról folytatott bármilyen vitát legjobb esetben is szkepticizmussal fogadnak majd, akkor is, ha ennek a decentralizálásnak mechanizmusait ésszerűen is fel lehetne fogni, és ha azok beilleszkednek is a törvény keretei közé. Másrészt pedig egy regionális pártot nem lehet a demokratikus centralizmusnak megfelelően fentről lefele felépíteni. Amikor az erdélyiek, nemzetiségüktől függetlenül, jobban élnek majd, mint a többi tartomány lakói, amikor a központ beavatkozása nélkül, regionális szinten oldják majd meg interetnikai kérdéseiket, amikor az itteni közvélemény fel lesz készülve egy politikai decentralizációra, akkor valószínű, hogy az erdélyi politikusok és az erdélyi értelmiség, megszabadulva a periféria komplexusától, egy regionális párt kérdését is felveti majd. Addig azonban a kérdés bármilyen ilyen irányú erőltetése hosszú időre kompromittálhatja ezt a gondolatot.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2000.11.05.

a cikk *.pdf formátumban