Gabriel ANDREESCU
Egy pro-európai párt
Választások 
William Totokot idézem, aki a maga idején a Deutschland funk országos rádióadó 2000. november 27-i megállapítását idézte: „Mostantól kezdve Romániában semmi sem lesz úgy, mint eddig volt”. De november 27-ének Romániája különbözik november 26-a Romániájától abban az értelemben, hogy különbözünk mi, megváltozott megértésünk azzal szemben, ami körülvesz.

Tisztán látjuk, majdnem magától értetődő volt, hogy a román társadalom olyan legyen, amilyennek a szavazás mutatja. Egy vulgáris, agresszív és egyszerűsítő sajtóval, egy felelőtlen politikai osztállyal, a korrupciónak azzal a fokával, amely megmételyez minden szakmai s nem kevésbé minden alakító kategóriát – tanárok, papok stb. –, olyan intézményekkel, amelyek a szervezett bűnözés valóságos eszközeivé váltak – lásd a csendőrség és a vámőrség nagy főnökeinek magatartását – magától értetődő volt, hogy az emberek, különösen a fiatal generáció, bedőljenek az úgynevezett „igazságtevő” Corneliu Vadim Tudor és a hozzá hasonlók demagóg, populista és ultra-szélsőséges beszédeinek.

De a november 26-i választás legfontosabb következtetései (természetesen a választói opciók előzetes történetének összefüggésében) véleményem szerint a következők:
– a lakosság nagy része negatívan szavaz, mert nem talál egyetlen olyan pártot sem, amely erkölcsi és pszichológiai komfortot kínálna neki;
– hatalmas igazságtevő szomja van, s azon a ponton áll, hogy legyőzi a társadalmi bizonytalanságtól való félelmét;
– hajlandó egész valójában átmenni a politikai paletta egyik oldaláról a másikra, ha egy új jelzés magára vonja a figyelmét és meggyőzi;
– jelentős arányban tartózkodik a szavazástól, nem mintha közömbös lenne – lásd az eredmények és a felmérések közötti alapvető különbséget: a jelenlétet –, hanem mert nem tud azonosulni egyetlen politikai alakulattal sem.

A mostani választások kiáltó módon meghazudtolják egy „elemző” két évvel ezelőtti hipotézisét, mely szerint a politikai piac „telítve” lenne. Másrészt a megjelenő alakulatok özöne, mint például Radu Vasile vagy Viorel Lis pártja – vagy közvetlenül a választások után az újságokban vastag betűsen Ticu Dumitrescu neve fölé írt Új Demokratikus Ellenzék alakulata – azt mutatja, hogy milyen felszínesen és nevetségesen lehet válaszolni erre az igényre.

Mennyi képzelőereje lesz az életnek? Mivel az életet mindenki javaslata alakítja, én is megtenném a magamét kijelentve, hogy jó lenne, ha az új politikai szerkezetek nem a semmiből indulnának, hanem a „megnyert tőkéből”, amely a mai folyékony és meglehetősen gyanús világban az önazonosság egyetlen próbája. Hány ismertebb személyiségnek sikerült vajon makulátlanul tisztának megőriznie önmagát a közéletben tevékenykedő alakulatok és vezetők nyomorúságos kompromisszumaitól? Néhányuknak sikerült. Nevük alatt megalakulhatna egy párt, amely az érdekeltek európai akaratát fejezné ki, az eszközök kompetenciáját és azt az intézményes képességet, hogy a szervezetek számára olyannyira ellenséges közegben működjék, mint Románia.

Az ilyen kezdeményezések azonban könnyen elveszthetik az opportunitást. Valós veszélyt jelentene az alakulat „kihirdetéssel” való megalakítása. Egy működőképes párt nem csupán tagjainak egy eszméhez való hűségét kell biztosítsa, hanem azokhoz a részletekhez való hűségét is, amelyek e körül az eszme körül jelentkeznek. Nem a demokráciáért, hanem azért a bizonyos módért, ahogy a demokráciát elgondolják; nem a reformért, hanem a reform bizonyos módon való meghatározásáért. Egy politikai alakulat perspektíváinak és célkitűzéseinek pontos meghatározása még a tagok tömeges csatlakozása előtt szükséges – a „valamiért” és nem a „valami mellé” való csatlakozás.

Az intézményes konstrukcióhoz tartozik a belső demokrácia és a pártfegyelem egy időben történő megvalósítása. Nem követelhetsz fegyelmet anélkül, hogy ne biztosítsd a belső megnyilvánulási teret, mint ahogy a pártdemokrácia megvalósítása is kötelezővé teszi a játékszabályok betartását. A jogszerűség, szakszerűség alapvető követelményeihez forduló párt – s ez a jövő alakulatának alapja – szigorúan megköveteli a tagok szelektálását.

De azt hiszem, egy polgári alakulat párttá való alakulásának legnagyobb veszélye annak regionalizálódása. Egy ilyen törekvés bátorítása, miközben az ország többi tartományában nincsenek regionális mozgalmak – a Moldvaiak Pártja feloszlott, mert annyira kötődött saját vezetőjéhez, Munténiában szó sincs semmilyen pártról – már a kezdet kezdetén elszigetelné a kezdeményezést. Mennyit számíthat egy pár százalékot elérő alakulat, ha a politikai életet 70%-ban a PDSR és a PRM uralja, amelyek – ahogy Molnár Gusztáv mondja – a közlekedő edények törvénye alapján működnek? Hogy országos támogatottságú párt legyél, magadévá kell tenned a nagy országos feladatokat. Ma a támogatás, amint a választások bebizonyították, a többségi akaratnak egy tisztességes társadalom eszméje körüli felhalmozódásából áll. Sem a többség, sem a társadalmi tisztesség nem ragadható meg az ország egyik sarkából, bármilyen is az a sarok és bármennyire is „pro-európai”.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2000.11.29.

a cikk *.pdf formátumban