MOLNÁR Gusztáv
Minden elölről...
Választások 
A romániai elnökválasztások második fordulóját a hatalomba visszatérő posztkommunisták (PDSR), a Vadim Tudort a két forduló között (és nem jóval hamarabb, mint az természetes lett volna) félelmetes össztűz alá vevő médiák, sőt az eddig következetesen Iliescu-ellenes zapadnyikok (nyugatbarát értelmiségiek) is megpróbálták a demokrácia és a diktatúra közötti választásként feltüntetni. Az igazság az, hogy Iliescu viszonylag nagyarányú győzelme (66-34%) a román demokrácia szempontjából pirruszi győzelem volt. Az általános apátia és reményvesztettség körülményei között sorra kerülő második fordulóra az alacsony részvételi arány és a tényleges, európai alternatíva hiánya nyomta rá a bélyegét.

Az általános közhangulatot nagyon jól kifejezi az alábbi két vélemény: Miért segítsek hozzá a győzelemhez egy olyan embert, akit én nem akartam? (Temesvári egyetemista, aki nem ment el szavazni.) Elmentem szavazni, de nem remélek semmit. (Báziáson üdülő nyugdíjas.)

Egyetértek azoknak (mindenekelőtt a Bihar megyei választásokat figyelemmel követő Traian Ştefnek és a washingtoni Dumitru Radu Popának) a véleményével, akik szerint a PDSR mindenáron szerette volna elkerülni, hogy Iliescu a második fordulóban valamelyik technokrata elnökjelölttel kerüljön szembe, és ezért nem volt ellenére, hogy az első fordulóban – némi rászervezéssel – Vadim Tudor pontokat szerezzen Stolojannal és Isărescuval szemben. Nem volt nehéz előrelátni, hogy a második fordulóban így majd a PDSR jelöltjét lesznek kénytelenek támogatni a jobbközép pártok hívei is. Ez a számítás azonban kétszeresen is tévesnek, rövidlátónak bizonyult. Mindenek előtt Vadim Tudor előretörése jóval többet ártott az ország amúgy is megtépázott tekintélyének, mint amennyit használt a PDSR-nek. Másrészt – és ez az, amire nem számítottak – az első forduló előtt ügyesen és hatékonyan korteskedő vezére mögött felsorakozó Nagyrománia Párt (PRM) a maga 20%-ával az ország második legerősebb pártja lett, nagyjából akkora erőt képviselve, mint a Demokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ, az ún. demokratikus ellenzék pártjai együttvéve.

A román demokrácia másik problematikus pontja a most megválasztott elnök tényleges támogatottságának a kérdése. Különösen szembetűnő ez a „legitimitáshiány” Erdélyben, ahol a többi történelmi tartományhoz képest a legkevesebben szavaztak Iliescura és a legkevesebben mentek el szavazni. A magyar választópolgárok jelentős része sem követte az RMDSZ felhívását, és inkább otthon maradt. Ez a passzivitás világos jelzés kell legyen az RMDSZ számára, hogy amennyiben formális koalíciót köt a PDSR-vel, az eddigieknél is jobban elszakad saját bázisától, és a szervezet szétesését kockáztatja.

A demokraták és a nemzeti liberálisok ugyanakkor azért nem léphetnek koalícióra a PDSR-vel, mert nem szeretnének kis pártok maradni, és tudnivaló, hogy meg erősödni csak ellenzékben lehet.

Mindez meglehetősen behatárolja a kisebbségi kormányzásra készülő Năstase-kabinet mozgásterét. Gazdasági felemelkedés és új munkahelyek teremtése, új megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal, az állam tekintélyének és az állami intézmények működőképességének helyreállítása, a korrupció megfékezése, az EU-csatlakozási tárgyalások felpörgetése és vízummentesség Bulgáriával együtt 2001 júniusában, NATO-tagság 2002-ben, regionális együttműködés a szomszédokkal, különleges viszony Moldovával – ezek olyan célok, amelyeket csak a nyugati orientációt képviselő valamennyi párt egyfajta nagykoalíciójával, a Nagyrománia Párttal való parlamenti együttműködés kizárásával lehetne megvalósítani.

Ettől azonban nemcsak a „demokratikus ellenzék” pártjai zárkóznak el. A közös kormányzást a PDSR sem akarja. Egyedül kíván kormányozni, hol a jobbközép pártokkal, hol a Nagyrománia Párttal együttműködve, vagy legalábbis az utóbbival való eseti parlamenti alkukat ki nem zárva. Ami az én prognózisom szerint egy éven belül a társadalmi konfliktusok kiéleződéséhez, a politikai instabilitás fokozódásához, és előrehozott választásokhoz vezet.

Adrian Vasilescu, Isărescu tanácsadója bejelentette, hogy a volt miniszterelnök vissza fog térni a politikába, és nem függetlenként. Ezt csakis úgy lehet értelmezni, mint egy új politikai párt várható színrelépésének bejelentését. Erdélyben is egyre többen szorgalmazzák egy új, transzetnikus alapokon megszerveződő regionális párt megalapításának szükségességét, amely nem a Sabin Gherman-féle deklaratív politizálás útján óhajt járni, hanem várhatóan a fejlesztési régiók tényleges, törvényhozási és végrehajtási kompetenciákkal való felruházásának megvalósítható programjával lép fel.

Kezdődik tehát minden elölről, akárcsak tíz évvel ezelőtt.

2000.11.29.

a cikk *.pdf formátumban