DÁNIEL Károly
Egy lezárt ügy leltára
Visszhang 
Így még életemben nem olvastam újságot.

A poliklinikára igyekezvén kértem Csillától „valami” olvasnivalót. Bármit! Talán ő is csak véletlenül halászta ki a feltornyosított újságok közül éppen a Krónika mellékletét, a Provinciát. Elejétől végig úgy olvastam, mint egy regényt, hasábról hasábra, oldalról oldalra. Értelmiségiek krémje azt próbálja megválaszolni írásaiban (magyarul, románul, németül), hogy van-e erdélyi irodalom – illetve mitől erdélyi az itteni irodalom. Kevés olyan olvasó ember van, akit ezek a válaszok ne érdekelnének, főleg ha a következők tollából származnak (ábécérendben): Ágoston Vilmos, Balázs Imre József, Dávid Gyula, Demény Péter, Gyímesi Éva, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Molnár Gusztáv, Selyem Zsuzsa, Szilágyi Júlia, Vida Gábor. Vagy román nyelven Al. Cistelecan, Livius Ciocârlie, Cornel Moraru, Ioan Muşlea, Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Daniel Vighi, illetve németül Eginald Schlattner, Villiam Totok, Joachim Wittstock. Vagy a megidézett nagyok: Kuncz Aladár, Kós Károly, Makkai Sándor, Constantin Noica, Mircea Zaciu.

Mekkora kellett hogy legyen az erkölcsi kényszer és – utólag gondolom csak – a merszem, hogy ilyen illusztris társaságban hozzá merjek szólni a kérdéshez!

Gyímesi Éva már 1986-ban kimondja véleményét arról, hogy a transzszilvanizmus irodalmárok ideológiája, és hogy számára az esztétikai és erkölcsi vonások a döntőek. De vajon nem éppen az irodalmárok – a gondolkodók legkülönbjei – azok, akik világosan fogalmazva a leginkább formába tudják önteni mindazt, amit olvasóik éreznek és fájlalnak?!

Kós Károly ’31-ben így fogalmaz: 1848-ban a szász követek a terror nyomása alatt szavazták meg az uniót, a román püspök is csupán a maga nevében, „de a magyar és székely nemzet sem volt egész tömegében híve az uniónak”. 1918-ban viszont „Erdély magyarsága (…) ezt az uniót meg nem szavazta (…), a szász nemzet csupán hosszú habozás után (…), de a románság sem volt egészében híve a feltételek nélkül való uniónak. A történelem megismételte magát: az 1918-iki gyulafehérvári gyűlés szinte megdöbbentően hasonlatos az 1848-iki kolozsvári gyűléshez; csupán a szerepek voltak kicserélve.”

Makkai Sándor is már 1931-ben megfogalmazza, hogy „mi semmiféle földi impériummal nem rendelkezünk”, de „másfél millió embernek van és kell hogy legyen önereje arra, hogy minden anyagi és szellemi szükségletéről önkörében tudjon gondoskodni. (…) Az életösztön fuldokolva sikolt egy fórumért, amely védelmet nyújt, amely igazságosan ítél, amely a kötelezettségeket megállapítja, és amely a maga erkölcsi tekintélyével lesújt és felemel.”

„Egy öntudatos és élni akaró közösség enélkül meg sem maradhat, s ha ennek megalkotására magát képtelennek tartja: kimondta önmaga felett a halálos ítéletet.”
A kör szigorú mértani törvénye bizonyítja, hogy függetlenül attól, merre indul el a szélsőségesség, végül találkozik az ellenkező véglettel. Makkai 1940-ben (már Magyarországon) oda jut el, hogy nemcsak a vasgárdával szimpatizál, hanem magával Zelea Codreanuval is.

Angehörigkeit an der Deutschen Kultur – ez volt a legdemokratikusabb megfogalmazás, amit a gyakorló demokrácia valaha létrehozott. Hozzátartozója (részese) a német kultúrának. Ha valaki el tudott szavalni egy Goethe-balladát, ha valaki bizonyítani tudta, hogy édesanyja Brahms altatódalával ringatta álomba kisgyermekkorában – az németnek számított, függetlenül attól, mi állott a keresztlevelében. Mondhatnánk, Gyímesi Évával, hogy ez is irodalmi megközelítése az ideológiának. (Nem is volt hosszú életű!)

Így állok itt én is, aki sem író, sem megkérdezett nem vagyok (ezek eldöntése különben is az ítészek dolga), hozzászólóként ahhoz, miért erdélyi az erdélyi irodalom. És ezzel – részemről – már válaszoltam is arra, hogy létezik, hogy kézzelfogható valóság, mert átszövi, átlengi az a szenvedés, nélkülözés, az időknek és időnek az a zordsága, amely sajátos aromát kölcsönöz az itt született írásoknak, és determinál. Csak a mikroszkopikus vizsgálat alatt tűnik el, mert egészében erdélyi, nem pedig részleteiben.

Erdélyivé lesz egy mű – ha sikerül. Ha húsz évig életben marad, és ha húsz év múlva rá lehet majd mondani: igazi erdélyi munka.

Lehet erdélyit alkotni a Brassai utca 15. alatt Kolozsváron, de – talán – nem lehet nem erdélyit alkotni a Hargita tövében.

Temesváriként, aki a nyugatosokon nevelkedtem, a saját bőrömön érezhettem, mennyire egzotikumnak számítottak a harmincas évek derekán városunkba tévedt halinakötésű Szépmíves Céh-kötetek, és milyen jól megfértek egymás mellett a polcon Nyírő József és Karácsony Benő. (Igaz, Karácsony Benő ugyanaz maradt, aki volt, nem így Nyírő József.) Persze, másutt is vannak havasok, de meglehet, nem olyan kékek. És talán pásztorkodó gyermekek is vannak, csak azok nem kényszerülnek saspecsenyére. És lehet, máshol nincsen vízimalom, Pagát és Pipám… A művek nyilván nem azzal a szándékkal íródtak, hogy erdélyiek legyenek, csak később derült ki, hogy csak földjükkel együtt átültethetők, mert ha nem onnan szívják táplálékukat – elsatnyulnak.

A provincia (Provincia) a nagy egész szerves része. Az atomban benne van az egész univerzum, és egyazon törvények kormányozzák. Bartók mikrokozmoszából többet tudhat meg a kívülálló a magyarságról, mint egy hétkötetes enciklopédiából. Már Platón megmondta: ha meg akarsz ismerni egy népet, hallgasd meg a zenéjét.

Az erdélyiség egy lezárt ügy leltára. A gyökerek balladája. A kötelezőnek tartott és meghajlással átvett modernkedés az erdélyiségnek nem válik hasznára. A globalizáció nem út az univerzalitás felé. A gyökerek mélysége viszont megható lehet. Mert ha a részletek összessége nem is adja ki az egészet, a részletek jellegzetessége rámutat az egészhez tartozásra.

Halmos Gyuri, kedves és szeretett zongoraművészünk, aki akkoriban éppen családi, gazdasági és miegymás válságban volt, mutatta nekem a Párizsban élő Anda Géza zongoraművész képét egy ottani folyóiratban, amint tágas, teremnek beillő szobájában Stanway zongoráján, egy eredeti Renoir-kép alatt, gyakorol. – Összehasonlítható? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Az egyiket nyúzzák, a másikat dédelgetve kímélik. Érdekli, érdekelheti mindez a hallgatót? Hogy a mű rozsfa íróasztalon vagy durván faragott konyhai hokedlin születik? Az ínség nem kondíció, csupán csak determináló közeg. – Nem kell okvetlenül tüdővészesnek lenni ahhoz, hogy „igazi” Chopint tudjon valaki interpretálni, mondta Arthur Rubinstein, egy másik nagy zongorista.

A hibák a szentté avatással kezdődnek, Azzal, hogy egy mű azért jó, mert erdélyi (bár meglehet, hogy attól). Mikes nem Erdélynek szánja első esszéit, hanem a magyar nyelvnek és a magyar irodalomnak. Megtanítja az esszét magyarul beszélni, és ezzel kezet nyújt a többi nagynak (aki képes felfogni a tett jelentőségét) időn és téren át.

*

Kívülálló értheti-e, mi az erdélyiség?

Mikor fél napig magyaráztuk az amerikai vendégnek a magyar iskolák szükségességét tájainkon, utána megértően bólintott, és levonta a maga és a mi számunkra a következtetést: meg kell hogy engedjék a hatóságok a magyar gyermekeknek, hogy járhassanak ők is román iskolákba. Pedig az illető nem hülye volt, hanem egyetemi tanár. De hát…

Hogy nyelviség szempontjából mit jelent Erdély? Mikor „óvodásként” jártam Kányádi Sándorék vagy Szabó Gyuláék házába, alig mertem ott megszólalni, mert temesvári magyarságom annyira idegenül hangzott ott, mintha netán más nyelven beszéltem volna. Pedig ők tényleg nem beszéltek „tájszólásban”. Mégis. Éppen ez az ineffable, a megfoghatatlan, a meg nem határozható – de jelen levő.

*


A válaszadók közül egyedül Dávid Gyula és Ioan Muşlea közelíti meg akadémikus tartással a kérdést, figyelmesen követve a dolgok menetét. Az utóbbi úgy találja, hogy kb. 1970-től az erdélyi magyar irodalom függőségi helyzetbe került az anyaországival. A németekkel más a helyzet, mert ők maguk is immár anyaországukban élnek, míg a román transzszilván irodalom frissítőként hat a Kárpátokon túlira, és nem onnan várja az élesztést.

1925, Temesvár; Fizetéses Rendelőintézet, Kolozsvár, gyermekgyógyász főorvos, Orvosi Segéderőképző Intézet, Bethlen Kata Diakóniai Központ, tanár; Misi bácsi rózsafái, Kolozsvár, 2000.


2001.01.13.

a cikk *.pdf formátumban