R. VÁRKONYI Ágnes
Erdély sajátos története
A Provincia körkérdése 
1. Európa jövője csakis múltjának tárgyszerű és elfogulatlan ismerete alapján biztosítható. Egyre általánosabb felismerés, hogy a nyilvánvaló válságok kezelése és feloldása humán tudományok korszerű kibontakozása és széles hatóköre nélkül alig várható. A történelem és a történettudomány az elmúlt évtizedekben világszerte nagy átalakuláson és válságokon ment át, ugyanakkor új interdiszciplináris módszereket alakított ki, a valóság addig elérhetetlen területeire hatolt be, új összefüggéseket tárt fel. Változott, tagoltabb lett a társadalom érdeklődése. Az utóbbi másfél évtizedben a tudomány, a politika és a civil szervezetek szféráiban erősödött az igény Európa átfogó, minden régiót és országot magában foglaló történelmi áttekintése iránt. Ezek nem különböző országok, nemzetek egymás mellé tett leírása, hanem az összetartó, közös tényezők szerves szféráit igyekeznek feltárni. Nagy figyelmet fordítanak az évezredes múltban az európaiság fogalmi készletével megragadható olyan értékekre, amelyek a XXI. század megújulási reményeiben nélkülözhetetlennek tűnnek. Ilyenek például a békekultúrák, a vallási toleranciák, az etnikumok kölcsönhatása, együttélése, szomszédsági viszonya, a konfliktusmegoldó készségek, a családok kisközössége, a régiók összetartó ereje, a megújulások technikái, a környezet és a társadalom évezredes együttműködésének tapasztalatai stb. Erdély története mindezekkel bőséggel szolgálhat, de ettől függetlenül is Erdély a különböző évszázadok körülményei szabta formáiban, természeti adottságaival, az egyetemes értelemben vett politikai múltjával, sokrétű kultúrájával szerves része Európának. Erdély sajátos története nélkül Európa története csonka.

Erdély története már a korai évszázadokban is több nép együttélésének úgyszólván gyakorló terepe volt, s az év századok változásával a különböző nyelveken beszélő közösségek és nemzetek közös története zajlott. Feltétlenül fontosnak tartom tehát, hogy legyen a valamennyi ott élő közösség múltját egységbe foglaló, áttekintő igényű Erdély-történet, az ilyen munka azonban csak nagyon komoly szellemi és anyagi ráfordításokkal, tudományos megalapozottsággal írható meg.

2. Erdély történetének tárgyszerű megírása közös, jól megtervezett és szervezett műhelymunkával lehetséges. Vannak különböző előzmények, Erdély-történettel foglalkozó műhelyek. Rendelkezünk számottevő kutatási eredményekkel, szakmai és szervezési tapasztalatokkal. Mindazonáltal a közös munkát csak nagyon alapos előkészítés, fogalmi tisztázások (pl. az Erdély-fogalom konstans tényezői és történeti, földrajzi, politikai változásai) alapján és a súlyponti kérdések tárgyszerű számbavételével lehet elkezdeni. Sőt lehetséges eredmények reményében csak kölcsönös konszenzusokat és toleranciákat kialakító, szélsőséges nemzeti elfogultságokat leküzdő, az aktuálpolitikai kisajátításoktól elhatárolódó, türelmes műhelymunkával érdemes megkezdeni. Összességében alapvető szemléletváltásra van szükség. Ebben benne foglaltatik az is, hogy Erdély története nagyon sok vonatkozásban még nincs feltárva, forrásanyaga nincs összegyűjtve.

Olyan szemléletre és módszerre lenne tehát szükség, amely újrafogalmazza és megfelelő szinteken érvényesíti a történettudomány nélkülözhetetlen jelentőségét az előttünk álló évszázadban. Megteremti az egyensúlyt az egységesítő európai tendenciák története, a régiók és a nemzeti kultúrák története, ezek megtartó és nélkülözhetetlen értékei között. Ez természetesen publicisztikai szinten nem oldható meg, és tudományos kidolgozása is rendkívül nehéz. Viszont ilyen stabilizáló tényezők működtek a múltban is, csak a sematizált és kisajátító szélsőséges nézetek miatt kirekesztődtek, a társadalmi tudatküszöb alá szorultak, vagy teljes feledésre ítéltettek. Több társadalomtudományi ágazat (régészet, néprajz, település-, irodalom-, filozófia-, művészet-, mentalitástörténet, történeti földrajz, demográfia) tágas és kölcsönösen nyitott együttműködését lenne szükséges kizárólag a tudomány eszközeivel organizálni (ösztöndíjak, alapítványok, pályázatok, közös konferenciák, vitafórumok, publikálási lehetőségek, díjak).

A munka csakis tudományos intézményi háttérrel oldható meg. Szakértő, tudományosan magasan kvalifikált és tapasztalatokkal rendelkező magyar, román, szász kutatókból álló testület irányítaná, és feladatai között első helyen lenne fiatal, nemcsak magyar, román, szász, osztrák (a kérdéskör nagyon gazdag anyaga, jószerével csaknem érintetlenül, az ausztriai levéltárakban fekszik), hanem Erdély történetében érintett más országok – mint például Törökország, Lengyelország – kutatói és Erdély története iránt érdeklődő más országbeli kutatók bevonása és felkészítése. Hatékony lenne, ha közös forráskiadvány-sorozatot indítana el a testület, és az előtanulmányok közlésére, az új eredmények bemutatására jól szerkesztett korszerű tudományos folyóiratot létesítene, a magyar, román, német mellett angol nyelven is. A folyóirat széles körű informatív feladatán kívül a különböző szemléletű tudományos, esetleg esszészintű megközelítések korszerű vitafórumául szolgálna az internet bevonásával is.

Közismert, hogy a társadalomtudományok ma súlyos gondokkal küzdenek, ezek sokkal közismertebbek, mintsem részleteznem kellene őket. Ugyanakkor nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy nagyon jelentős szellemi kapacitással rendelkezünk, amelyet kevéssé vagy nem megfelelően használunk ki.

A munkában, ha az megfelelő komolysággal és felelősséggel történik, az Erdély-történet megírásán kívül is igen nagy lehetőségek rejlenek. Ilyenek:
– az Erdély iránt meglévő kevéssé strukturált nemzetközi érdeklődést friss látószögből, friss kérdéskezelésekkel, tartalmasan tájékoztatni;
– Európa más régióival, ahol ugyancsak különböző közösségek, nemzetek laknak együtt, tartalmas összehasonlító, kölcsönösen tájékoztató kapcsolatok alakulhatnak ki;
– Erdély a maga sok vallás és nemzet együttélését biztosító múltjával, ennek csodálatosan gazdag építészeti emlékeivel a világörökség része lehetne, segítséget kaphatna páratlanul értékes és sajnos pusztuló értékeinek megmentésére.

3. A transzetnikus megközelítést igénylő kérdéseket az erdélyi, romániai, magyarországi tudományos bázisok, egyetemi tanszékek bevonásával kellene megfogalmazni. Vannak előzmények, jó módszerek, ezeket azért is fel kellene használni, hogy a realitás alapján folyhasson a munka. Feltétlenül fel kellene venni a kapcsolatot az etnikumok együttélésének vizsgálatával foglalkozó nyugati egyetemi vagy tudományos intézeti központokkal. A témakörök sora rendkívül nagy. Az alapos mérlegeléssel kialakítandó prioritást hangsúlyozva a teljesség legkisebb igénye nélkül néhány kiragadott területet említhetek: településtörténet, komplex értelemben véve a helynévanyag, természeti adottságok, környezeti katasztrófák, környezeti kezelési gyakorlatok, nyelvek kölcsönhatása, önkormányzatok, szokásrendek, tulajdonviszonyok, érintkezési gyakorlatok, gesztusok, képek, képletek. Külön nagy terület az iskolarendszer, a külföld Erdély-képeinek változásai, a történetírás, történeti tudat, kölcsönös történetismeret, Erdély-tudat stb.

A kérdések tárgya, jellege az idők folyamán sokat változik. A történetiség elvét betartva külön vizsgálatot igényel a nemzeti kultúránk együttélési és feszültségmegoldó képességének kultúrákba kódolt működése. A gazdasági egymásra és nagyobb régiókra utalt viszonyok vizsgálatának főleg a változás csomópontjaival kellene foglalkoznia, a közös megélhetési, működése. Figyelmet érdemelne az etnikumok érintkezési területein a kreativitás, a kulturális kölcsönhatások elemző feltárása. Mindemellett a tárgyszerűség, az erdélyi sajátosságok, művelődési folyamatok megragadása érdekében nagy szükség van az összehasonlító vizsgálatok módszeres kialakítására is.

1928, Salgótarján (Magyarország); ELTE, Budapest, Professor Emeritus. Europica varietas – Hungarica varietas. 1526--1762, Budapest, 2000; A megosztottság évszázada. Magyarország a XVI. században. 1526--1606, I. kötet, Budapest, 2000.


2001.01.13.

a cikk *.pdf formátumban