JAKÓ Zsigmond
Akarat és szakmai illetékesség
A Provincia körkérdése 
1. Nagyon kívánatosnak tartom egy olyan Erdély-történet elkészítését, amely valamennyi itt élő etnikai közösség múltját egységbe foglalva, szerepének megfelelően tárgyalná. Ennek megvalósulása azonban, a társadalmi, politikai és szakmai feltételek hiánya miatt – a jelenlegi viszonyokra alapozott véleményem szerint – még talán több nemzedéken át is csak kívánság marad. A hiányzó társadalmi és politikai feltételek közismertek. A szakmai akadályokról azonban – úgy gondolom – nem lesz felesleges néhány szót ejtenem.

2. Ilyen összefoglaló mű megvalósításának útjában nem is a korszerű előtanulmányok hiánya vagy a témában érdekelt román, magyar és szász szakkutatás eltérő módszertani gyakorlata és fejlettségi foka a legnagyobb akadály, hanem az, hogy a felek nem mindenike számol bizonyos megkerülhetetlen, konkrét adottságokkal és az ezekből következő módszertani következményekkel. Azokra a kizárólag szakmai problémákra gondolok, amik abból a tényből adódnak, hogy Románia múltjának régebbi (1800 előtti) írásos történeti forrásanyagának hozzávetőleg 80-85%-a Erdélyre vonatkozik, latin betűkkel írott, és gyökeresen különbözik a bizánci-cirill írásterülethez tartozó Moldva és Havasalföld azonos korú információs anyagától. Ennek az eltérő jellegű erdélyi forrásanyagnak, minden történeti vizsgálódás tárgyi nyersanyagának a hasznosítása érthető módon sajátos ismereteket és módszereket kíván meg azoktól, akik Erdély múltjának tudományos igényű, korszerű bemutatására vállalkoznak.

Hogy világosabbá tegyem a megoldásra váró jelenlegi helyzetet, néhány, az ország elbeszélő kútfői kapcsán jelentkező konkrét kérdést kívánok felemlíteni. Ioachim Crăciun professzor bibliográfiájából (Repertoriul manuscriselor interne, sec. XV–XVIII privind istoria României, Bucureşti, 1963)megtudható, hogy az ország 465 elbeszélő forrással rendelkezik, és ezekből 54 Moldvára, 43 Havasalföldre, 368 pedig Erdélyre vonatkozik. Az erdélyi kútfők közül viszont 159 magyar, 107 német, 92 latin, 69 román, 23 görög, 11 pedig szláv és egyéb nyelvű alkotás. Még élesebben tevődne fel a kérdés, ha az okleveles forrásanyagról is lenne hasonló pontosságú felmérésünk. Daminan P. Bogdan professzor becslése szerint (Din paleografia slavo-română. In: Documente privind istoria României. Introducere. Bucureşti, 1956. I. 114, II. 10) a mai Romániában a XIV.–XVIII. századból hozzávetőleg 7000 ószláv nyelvű, cirill írású oklevél szövege maradt fent, melyből 11 darab erdélyi provenienciájú. Erdély múltjára vonatkozóan viszont a XI. századtól kezdődően a külön erdélyi fejedelemség megalakulásáig (1542-ig) terjedő időszakból legalább 30-35 000 latin nyelvű oklevél ismeretes (Jakó Zs.–Radu Manolescu: Scrierea latină în evul mediu. Bucureşti, 1971, p. 102–103). A nyelvi nehézségeken kívül azok az akadályok is leküzdésre várnak, amelyek abból adódnak, hogy ez az óriási iratörökség az ország többi részétől különböző íráskultúrában, más közigazgatási, kormányzati, jogi struktúrában keletkezett. Világosabban szólva: ezeket a forrásokat tehát csak az hasznosíthatja szakmai illetékességgel, aki kellően jártas az egykori magyar királyság és erdélyi fejedelemség történetében. Ilyen kutatókban pedig országunk igazán nem bővelkedik. De erősen megfogyatkoztunk a szász múlt kérdéseiben otthonos szakemberekben is. A német lakosság vészes méretű emigrálása következményeként hovatovább oda jutunk, hogy probléma lesz a gót betűs régi német szövegekben rejtőzködő információkhoz való hozzájutás is. De nem kívánom tovább részletezni azokat az előfeltételeket, amelyek teljesítése szükséges az erdélyi történet újszerű szintézisének elkészítéséhez. Addig még hosszú utat kell megtenniük az érdekelt történettudományoknak. A feladat ugyan nem könnyű, de nem is megoldhatatlan – ha van akarat hozzá. De ebben az esetben is hosszú idő és sok fáradságos munka kell hozzá. Amíg azonban a komoly akarat hiányzik, addig csupán jámbor óhaj, szakmailag megalapozatlan, de jól hangzó ötlet marad mindaz, amiről most beszélünk.

3. A dolgok jelenlegi állásánál korainak vélem olyan részletkérdések mérlegelését, hogy mi minden igényel nemzetfelekezeti megközelítést a tervezett új szintézisben. Gondolom, hogy ilyenek lehetnek az úgynevezett köztörténeti részek, az események előadása, a gazdaság-, a kormányzat- és a jogtörténet stb. Ezek megtárgyalásánál sürgős teendőnek vélem a feladatokra való szakmai felkészülést és felkészítést, a fentebb felvillantott akadályokkal való komoly szembenézést, azok elhárításának keresését és a tudatos nevelőmunkát, hogy egy későbbi új kutatónemzedék a siker reményében vághasson neki a töretlen új útnak.

1916, Biharfélegyháza (Bihar m.); BBTE, Történelem-Filozófia Kar, Kolozsvár, nyugalmazott tanszékvezető professzor; Társadalom, egyház, művelődés (Tanulmányok Erdély történelméhez), Budapest, 1997.


2001.01.13.

a cikk *.pdf formátumban