Radu MÂRZA
Az erdélyi maják története
A Provincia körkérdése 
1. Igen, csak részleges Erdély-történetek léteznek, és azt hiszem, ez a legnagyobb akadály egy „transzetnikus” történelem megírását célzó terv útjában. Létezik Istoria Transilvaniei és Erdély Története, de nem létezik egy... Erdély-történelem, amely ne kapja meg automatikusan a nemzeti történelem címkéjét. Mert Erdély minden nemzete (népe) sietett megírni saját Erdélyének történetét – különösen a XX. században. Főleg a románok és a magyarok. Ne felejtsük el viszont, hogy más népcsoportok is élnek Erdélyben, akik nem saját maguk Erdély-történetét írják meg, hanem – például – az erdélyi maják történetét, de ők éppúgy jogosultak Erdély történetének megírására.

Egy „transzetnikus” történelem nagyon jótékony hatású lenne, mert történészként gyakran szembesülünk a párhuzamos történetírások elszomorító jelenségével (és itt ismét hangsúlyozni kell a román és a magyar történetírás elsőbbségét). Ezek között a párhuzamos történetírások között nincs kommunikáció (és ezt elsősorban nem a gazdasági tényezők akadályozzák!), nem ismerik egymást. Ezek a párhuzamos történetírások monológot szülnek. Vagyis tükör előtti beszédet és öncsodálatot.

Úgy gondolom, egy „transzetnikus” Erdély-történet – időben, persze – sok hasznot hajtana az erdélyi történelmi kultúrának. Mindenekelőtt jelzés lenne: kezdünk másképpen írni, kezdünk együtt írni, nem arról, ami elválaszt, hanem arról, ami összeköt bennünket. És meglepve tapasztaljuk majd, hogy a kommunikációnkat korlátozó vámosok elkeseredésére több dolog köt össze bennünket, mint gondoltuk.

2. Úgy tűnik, az „együtt” szóval, távirati stílusban legalábbis, válaszoltam a körkérdés második pontjára.

Ezen a bátorító „együtt”-ön túl azonban rengeteg probléma van. Abból a feltételezésből indulok ki, hogy minden történetírás szubjektív, és ez a munka sem képezne kivételt a szabály alól. Életbevágóan fontos viszont, hogy a szubjektivizmus (amitől nem kell félnünk!) ne legyen etnikai. De szubjektivizmus az elfogulatlanság is, a jóérzés és a bajtársiasság, és úgy hiszem, ez az a szubjektivizmus, amelynek egy „transzetnikus” Erdély-történelmet jellemeznie kellene.

Ezek mellett az elméleti kérdések mellett – amelyeket itt csak felsoroltam, és amelyek nagyon komoly beszélgetések tárgyát kell, hogy képezzék azoknak a történészeknek a körében, akik egy ilyen történelem megírását szeretnék – gyakorlati kérdések is felmerülnek. Egy személy írja, vagy több? Egy nagyszámú munkaközösség? Milyen kritériumok alapján választják ki tagjait? Nemzeti alapon? Egy román, egy magyar, egy szász, egy zsidó, egy cigány, egy örmény vagy egy szlovák írja majd meg saját erdélyi történelem-darabkáját? Vagy a román történész ír majd a „dualista rendszerről”, a magyar a „Mihai Viteazul” témáról, a szlovák a szászok betelepítéséről, míg a zsidó a szlovákok betelepítéséről?

Azt hiszem, a megoldás nem... algoritmusokban rejlik. Hanem az... illetékességben. Miért ne írjon a népvándorlásra szakosodott történész (archeológus) a forrásokat jól ismerő középkorkutatóval és esetleg egy nyelvésszel közösen a népvándorlásokról? Miért ne írjon egy szlavista a szlávok erdélyi letelepedéséről és kapcsolataikról a morvákkal és a bolgárokkal? Miért ne írjon a bizantinológus arról, milyen politikai, kulturális és vallási hatást gyakorolt Bizánc az erdélyi románokra, magyarokra és szlávokra? Miért ne beszéljen az orientalista és a turkológus a tatárjárásról és a Portával fennálló viszonyokról? Miért ne írhatna a közép-európai reneszánsz ismerője Olahusról, az emberről, egyházi személyről és humanistáról anélkül, hogy elsietett következtetéseket vonna le a neve vagy karrierje alapján? Miért ne írjon a XVIII. század történésze az erdélyi felvilágosodásról és Erdély, az erdélyi népek és az erdélyi lakosok kapcsolatairól Béccsel, Rómával és Göttingennel?

Igen, azt hiszem, egy ilyen „transzetnikus” történetet nagyméretű könyv formájában kell elképzelnünk (de Erdélyről általában csak nagyméretű, cseppet sem hízelgő módon „téglának” nevezett könyveket írnak), sok szerzővel. Másrészt, egy ilyen munkának nem lenne szabad egyszerű tanulmánygyűjteménynek maradnia: értelmezési és stilisztikai egység kell, hogy jellemezze.

És egy alapvető dolog a „transzetnikus” történelem gondolata sikeréhez: több ilyen történetre van szükség, ugyanúgy, ahogy alternatív történelemtankönyvekre is szükség van. Az alternatív történelem, az alternatív tankönyv véleményeket, választási lehetőséget, vitát jelent. Több ilyen történet megléte azt bizonyítaná, hogy maga az ötlet nemcsak érdekes kísérlet, hanem mindennapi gyakorlattá válhat, és felkeltheti a maguk párhuzamos történelmeiben elmerült történészek érdeklődését. Nem csak az erdélyiekét, hanem a hegyeken, folyókon stb. túliakét is, akik Erdélyt nem mint egy jól individualizált multikulturális térséget látják (még azok a határok is individualizáltak, amelyeket naponta létrehozunk és átlépünk), hanem mint egy provinciát, és a provincia szónak nem azzal az enyhén dacos jelentésével, mint a lap címében, hanem annak a másodlagosságnak, az alacsonyabbrendűségnek értelmében, amelyre a főváros kárhoztat.

3. A feltétlenül „transzetnikus” megközelítést igénylő kérdések? Nem szeretném, ha valaki úgy értelmezné, hogy a fentebb felsoroltakat feltétlenül eltérően értelmezik a párhuzamos történetírásokban. És melyek azok, amelyeket kötelezően ilyen megközelítésben kellene tárgyalni? Azt hiszem, mindegyiket. Vagyis Erdély teljes történelmét. Természetesen léteznek vitatottabb és kevésbé vitatott kérdések, de maga a párhuzamos történetírások egymás melletti létezése, több erdélyi nemzettörténet léte indokolja, hogy Erdély történetének minden kérdését „transzetnikus” megközelítésben tárgyaljuk. Ne feledjük, hogy történészként nap mint nap találkozunk vitatott kérdésekkel, és sokszor vagyunk abban a furcsa helyzetben, hogy a másik Erdély-történetben keresünk választ azokra a kérdésekre, amelyekre saját Erdély-történetünk nem ad választ. És a nemzetin túlmenően (mert e roppant érdekes „transzetnikus” melléknév „transz” előtagja más területekre is érvényes, nemcsak az etnikaira) figyelembe kell vennünk azt, hogy léteznek a politika által felhasznált vallások és ideológiák, tehát mégcsak az egyik Erdély nemzeti történelmét sem lehet igazán megírni.

1974, Gyulafehérvár; BBTE, Történelem-filozófia Kar, tanársegéd; Studii de istoria Transilvaniei. Omagiu profesorului Pompiliu Teodor, Kolozsvár, 2000.


Forditotta: VENCZEL Enikő
2001.02.05.

a cikk *.pdf formátumban