Al. CISTELECAN
Provincia minima – Az erdélyiség keresésében
 
Mindig rossz szemmel nézik a szkeptikusokat, ha alkalmasint valamilyen konstrukcióról van szó, akár egy ház, akár valami elvontabb vagy legalábbis kevésbé tapintható dolog konstrukciójáról. Egy intézmény felépítése esetén sem fogadják őket szívesebben. Részint a kishitűség miatt, amit gerjesztenek, de még inkább azért, mert túl sokan vannak. Különösen a románok között sokasodtak meg szédítően, a bizalmatlanság és a tehetetlenség akut érzésének következtében. A román nemzet, ha eredetileg nem is volt szkeptikus, mostanra azzá vált. Ami igaz, az igaz: a jó modorhoz is hozzátartozik, az előkelőség jele, ha nem éppen az intellektualitás biztosítéka, hogy az ember valamennyire szkeptikus legyen. Románia ma lelkesek, pasoptisták után sír, miközben cinizmusban pózol. Mégis, a szkeptikus szerepe nem mindig egységes. A románoknál legalábbis a nagy kulturális konstrukciók (vagy legalábbis néhány közülük) egyes szkeptikusoknak köszönhetőek. Maiorescu és Lovinescu például szkeptikus alkat volt, de a lelkesedésnél konstruktívabb állhatatosságot tudtak bevinni projektjeikbe. A lelkesek elkezdenek valamit, de azt általában a szkeptikusok folytatják. Ez többé-kevésbé természetes, mert a lelkesedés égő, romboló, és hamar kimerül. A szkeptikus a lelkesnek az árnyéka. A lángrakapásokra, a túlzásokra mindig ráönt egy-egy vödör hideg vizet, hogy csillapítsa, megszelídítse a tervek féktelenségét. A szkeptikus szükséges az építkezéshez, mert ő a dilemmatikus lelkiismeret, a terv problematikája. Minthogy sem önmagától, sem az eszméktől nem tud megrészegedni, ő a terv minimális kiterjedésének biztosítéka, mert kételkedve tekint annak maximális kalandjára. Nem akarok itt (feltétlenül) védőbeszédet tartani a szkepticizmus érdekében, de nem árt.

A második évfolyamába lépett Provincia menet közben újrafogalmazza magát. Mind az önmagában vett eszme (eszmék) progressziója, mind pedig az intellektuális piac reakciója, úgymond a feed-back eredményeképpen. Ez annyira biztató, hogy Molnár Gusztávot rendkívül derűlátóvá tette az idei 1.-2. szám Mi, erdélyiek…című vezércikkében. Nem szeretném lehúzni ezt az optimizmust, hiszen meg vagyok győződve tónusosságáról. De berúgni sem szeretnék túlságosan illékony alkoholjától. A Provincia néha bátor, néha vakmerő. Félek azonban attól, nehogy ez az utópisták bátorsága és azoknak a látnokoknak a vakmerősége legyen, akik már nem érzik lábuk alatt a földet. Az időnkénti tükörbe nézés nemcsak szükséges, hanem kötelező is. Nem idézek itt fel egyet sem a torzult reflexiókból, sem a rosszindulat, sem a (túl sok) empátia által eltorzítottakból. Egy jóindulatú olvasó esetéből indulok ki, amely azonban súlyos öncélúság vádját tartalmazza. A Philosophy and Stuff 2001/9-es (az egyetemnek mint intézménynek szentelt) számában egy elég elkeseredett és „szkeptikus” levelező-munkatárs, Demeter Szilárd egy adott pillanatban azt mondja: „Hát, Duci, abban az interjúban, amit a Korunknak készítettünk, teljes egészében az agora kifejezés használata ellen voltál. Csupán beszélgetésünk után erősödött meg az a meggyőződésem, hogy ennek a – »lényegileg görög« – szónak a használata tökéletesen jogos. Éppen, mert nem létezik semmiféle agora. Vannak érdekes kezdeményezések, mint például a Provincia (Gabriel Andreescu és Molnár Gusztáv szerkesztésében) vagy az Apostrof és a Korunk által szervezett rendezvények – kételkedem abban, hogy mindezeknek lenne valamilyen hatásuk, lenne valamilyen mondanivalójuk egész Románia számára, az egész román társadalom számára. Én kolozsvári meséknek nevezném őket. A Regát és a Székelyföld két banit nem ad rájuk.” Tehát „kolozsvári mesék”, tanyai mesék. A Provincia mint egyfajta, „Dikanka melletti tanyán” elmondott mese. Nem éppen alapos ok az optimizmusra. De tegyük fel, hogy Demeter Szilárd túlzottan szkeptikus. (Ám ha mégis igaza van, nem zuhannak-e le a Provincia által túl magasra eregetett papírsárkányok? Lehet, hogy nem, tekintve, hogy mennél magasabban vannak, annál „láthatóbbak”. A „láthatóság” pedig a viszonyulás, a hatás egyik feltétele.)

Legmerészebben a „transzetnikus párt” sárkánya tört a magasba. Kollégáim egy része (a jó rész) hiszi, hogy a valóság kedvező érvekkel szolgál, mi több, igyekszik olyan feltételeket teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az eszme az irodából kikerüljön a terepre. A gondolat önmagában nagyon csábító. Ellenállhatatlanul csábító. Egy végzetes nő. Nem tudsz áldozatául nem esni. Transzetnikus párt Romániában – mi lehetne ennél hízelgőbb próbája az európaiságnak? Minden etnikai típusú komplexus, minden idioszinkrázia, minden ellenérzés, amelyet a történelem szorgalmasan felhalmozott, és amelyet a politikusok demagógiai nehézfegyverzetként használnak, egy csapásra meggyógyul, és olyan valamivé alakul, ami Romániát Európa élvonalába helyezi! Már látom is, amint Romániában gazdag „politikai turizmus” fejlődik ki, Nyugat minden politikusa, politológusa és kutatója töri magát, hogy lássa a csodát! (Érthető, hogy könnyű karikírozni egy projektet, de a karikatúra nem tartozik az érvek közé. Remélem, hogy kollégáim érvei szilárdabbak és hatékonyabbak, mint ez a szkeptikus érv.)

Az általam javasolt minimalizmus sem éppen szánalomra méltó kaland. Az, amit a Provincia megtehetne: helyreállíthatná és ugyanakkor újraszemantizálhatná az erdélyiséget. Ez a kultúra újrahasznosításának művelete, amelyet azonban nemcsak muzeális gondossággal kellene végrehajtani, hanem egy tényleges aggiornamento lelkiismeretességével, valódi aktualizálással és újradimenzionálással. Európa kulturális térképén nem lenne fölösleges egy foltnyi erdélyiség. És nem arról az agresszív, megkeseredett, Miticával szemben szigorú ellenérzéssel viseltető erdélyiségről van szó. Mitică ma Erdélyben is banális ügy. Ugyanazzal a hanyagsággal járja a kolozsvári korzót, amellyel a Calea Victoriei-t is. Lehet, hogy a gyakoriság szempontjából rosszabbul állunk, de a születési szaporulat nincs veszélyben. A Provincia elvégezheti az erdélyi (kulturális, vallási, történelmi, társadalmi, sőt politikai) értékek azonosítását, annak előkészítéseként, hogy aztán egy időszerű (magatartásbeli, társadalmi, szervezési) modellben újra felmutassa őket. Természetesen az aktív értékek leltáráról van szó, nem az anakronikus értékekéről, nem azokéról, amelyek a provincializmusnak transzprovinciális színezetet adnak.

1951, Aranykút (Kolozs megye); Transilvania Egyetem, Brassó; Celălalt Pillat (A másik Pillat), Bukarest, 2000; Top Ten, Kolozsvár, 2000.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.03.25.

a cikk *.pdf formátumban