Al. CISTELECAN
Magyar törvény román bonyodalmakkal
Szemtől szemben 
Ameddig csak egyszerű szóbeszéd volt, eltúlozva, mint minden rémhír, „a magyarok törvénye” ijesztőbbnek tűnt, mint ahogy tervezetként kinéz. A szóbeszédeket rendszerint rémhírterjesztők hordozzák, akik a hiperbola stilisztikája alapján dolgoznak. Mi több, árujukat pánikcsomagolásban szállítják, azért, hogy árát és vonzerejét növeljék. Biztos, hogy a Magyarországgal „szomszédos országokbeli magyarok” törvényének tervezete nem áll az előzetes rémhírek magaslatán. A tervezet tulajdonképpen sokkal szelídebb ezeknél. Sőt lehetséges, hogy a tervezet törvénnyé való átalakulása még egy higgadtsági pótlékot jelentsen. Annál is inkább, mivel már „diplomáciai” megbeszéléseket folytatnak azoknak az országoknak a kormányhivatalaival, amelyek sértve érzik magukat a tervezet által. A román Külügyminisztérium is bejelentette e találkozások iránti érdeklődését.

Nagyvonalakban és hamarjában nézve a dolgokat, a törvény nem tesz egyebet, mint hogy jóváhagy egy már létező realitást. A legtöbb cikkely olyan dolgokat fed/törvényesít, amelyek megvoltak a törvény előtt is. Ebből a szempontból az csupán jogilag rendszerezi a realitást, keretet szab neki, hogy annak határain belül a szövegéből adódó előnyöket mindenki élvezhesse, akinek készült. Vagyis minden kisebbségi helyzetben élő magyar Horvátországból, Jugoszláviából, Ausztriából, Romániából, Szlovéniából, Szlovákiából és Ukrajnából, akinek nincs magyar állampolgársága. Mindenkinek, ha teljesíti a törvényben előírtakat, joga lesz, például, évente három hónapot Magyarországon dolgozni, a magyarországi magyarokkal egyenlő feltételek mellett. Ez a cikkely (a 16.) szinte hatályát vesztett, mivel ott már dolgoznak – és valószínűleg évente három hónapnál többet – nemcsak magyarok, hanem románok is. Lehetséges, hogy egyeseknek közülük megszorítónak tűnhet a törvény, annak ellenére, hogy „különleges rendelkezésekkel” a munkavállalási engedély meghosszabbítható. Nem sokban különböznek a tulajdonképpeni realitástól az oktatás és kultúra területét érintő rendelkezések, amelyek a magyar állampolgárokéval egyenlő jogú szabad belépést biztosítanak a határon túli, nem magyar állampolgárságú magyaroknak a magyarországi könyvtárakba és felsőfokú oktatási intézményekbe. Röviden tehát, a törvény a valóságot követi, és megpróbálja törvényerőre emelni azt.

Egy elvi kérdés természetesen azonnal felmerül. Éspedig az, hogy a törvény vajon nem törvénykezik-e Magyarország határain kívül is, vajon cikkelyei nem veszik-e semmibe az országhatárokat, vagy nem viszonyulnak-e kissé támadóan azokhoz. A törvény indoklásában a magyar alkotmány 6. cikkelyére hivatkoznak, mely Budapestet „az országhatárokon kívül élő magyarokkal szembeni” felelősségre kötelezte, de ugyanakkor utalnak „az Európai Unió törvényeinek alapelveire” is az emberi jogok, a kisebbségi jogok és a jogállam terén. A nemzetközi jogszakértők természetesen eldöntik majd, hogy elégséges-e ez a lefedettség, és hogy a felhozott elveket nem értelmezték-e túlságosan szabadon. A törvény, mondják a bevezetőben, szeretné biztosítani minden magyarnak „az egységes magyar nemzethez” való tartozását, a Magyarország határain kívül élőknek a „fejlődést” – „a szülőföldön” –, elősegítve „a szomszédos országok magyarsága nemzeti identitásának megőrzését”. Magyarország európai uniós integrációja után a törvény hatálya az Unión belüli magyarokra is kiterjed.

Ezeket a célkitűzéseket minden hasonló helyzetben lévő ország magáévá kellene, hogy tegye. Ezek olyan célkitűzések, melyeket Románia is elfogadhat és vállalhat. Egyébként a törvény védelmezői pontosan ezt sugallták a román kifogásokkal és ijedtséggel szemben: alkossa meg Románia is a románok törvényét. Nem tudom, hogy ez abszolút vagy csak helyi precedens. Bárhogy is lenne, ha a törvényt elfogadják, a kezdeményezés elterjed a térségben, és várhatóan megjelennek válaszként a szlovákok, az ukránok, a románok stb. törvényei. Ha ezek a törvények túllépik az Európai Unió kisebbségvédelmének törvényes kereteit, az azt jelentené, hogy Kelet újabb gondot okoz Európának, és a csatlakozási lista végén álló országoknak több jogi találékonyságra lesz szükségük.

De a törvény (a lehetséges választörvényekkel együtt) csak egyszerű szöveg marad, ha hátterében nincs meg az alkalmazásához szükséges anyagi alap. Csak a pénz teszi funkcionálissá/működőképessé a törvényt. A magyar parlament azt tűzte ki célul – nyíltan kimondva –, hogy támogasson (bizonyos feltételekkel) minden rászoruló – és érdemes – magyart a szomszédos országokból. A támogatás feltétele a nemzeti identitás megőrzése és a gyerekek magyar nyelvű oktatásának garantálása. A kedvezményekből, ösztöndíjakból, egyéb pénzsegélyekből álló támogatást azok kaphatják meg, akik rendelkeznek „a magyar közösséget képviselő” és a magyar kormány által „elismert” szervezet ajánlása alapján kibocsátott igazolvánnyal (21. cikkely). Bizonyára egy ilyen intézkedés nem bátorítja a magyar közösségek centrifugális tendenciáit. Éppen ellenkezőleg, e közösségek egységét mozdítja elő. Egyenlő jogokat biztosító „rokoni” igazolványt kap majd a más nemzetiségű férj/feleség (és gyerek) is.

A törvény következménye, vonzerejének köszönhetően, a magyar „születési arányszám” növekedése lesz. Nagyon valószínű, hogy az RMDSZ taglétszáma is például egy-két százalékkal megnövekedik majd a törvény szülte magyarokkal. Sok magyar ős fog ily módon előkerülni a feledés homályából, és házi isteneivé lesznek az unokáknak, akik hálátlanul kiiktatták őket a családfájukból. Elválik majd, hogy a törvény teremt-e „új magyarokat”, hogy vásárol-e lelkeket, és hogy „magyarosítási veszéllyé” fog-e változni. Ha a romániai magyaroknak nincs joguk szegénynek lenni, ez magától értetődően azt jelenti, hogy Romániában gazdasági diszkrimináció lép fel. A jó válasz Románia részéről az lenne, hogy ő se hagyja állampolgárait szegénységben. A magyarok törvénye tulajdonképpen Románia gazdasági fellendítése melletti védőbeszéd, arra biztat, hogy a látszatok világát magunk mögött hagyva a lényegre térjünk.

1951, Aranykút (Kolozs megye); Transilvania Tudományegyetem, Brassó, lektor, Petru Maior Tudományegyetem, Marosvásárhely, előadótanár; Celălalt Pillat, Bukarest, 2000, Top ten, Kolozsvár, 2000.


Forditotta: DEMETER Éva
2001.04.07.

a cikk *.pdf formátumban