Traian ŞTEF
Európa egyik provinciájának története
Figyelő 
Véleményem szerint a Cronologia Europei centrale (1848-1989) [Közép-Európa kronológiája (1848-1989)] az a könyv, amely a közép-európai „provincia” történelmét tartalmazza. A temesvári A harmadik Európa Alapítvány kiadói programja keretében jelent meg, amely sorozat szerkesztői Adriana Babeţi és Cornel Ungureanu. A kötetet, mely az idén látott napvilágot a Polirom Kiadónál, Nicolae Bocşan és Valeriu Leu szerkesztette, de szerzői között ott találjuk Stelian Mândruţi-ot, Radu Mârzát és Rudolf Grafot is. A közelmúltban mutatták be Nagyváradon. Május 8-án és 9-én Ion Simuţ irodalomkritikus, egyetemi tanár, dékánhelyettes meghívta A harmadik Európa csoport vezetőit és kiadójukat, Silviu Lupescut, a nagyváradi egyetem bölcsészkarára. Négy nagyon érdekes irodalmi és történelmi tárgyú konferencián vettünk részt - például a Balkán mint Közép-Európa ellenpontja és a közép-európai regény témával -, és ugyanennyi könyvbemutatón. Nem kevesebb mint tíz, ugyanennek a kérdésnek szentelt könyvet is kiállítottak - a szerzők közül Michael Pollak, Jacques Le Rider, Tony Judt, Carl Schorske, William M. Johnson nevére emlékszem.

A Kronológia voltaképpen az ausztriai, magyarországi, csehországi, szlovákiai, jugoszláviai, lengyelországi, itáliai és romániai események egymás mellé helyezése. Mindenekelőtt felsorolják benne a térség politikai eseményeit, de olyan adatokat is, amelyek ritkábban a kultúrára, gyakrabban az itteni egyházakra, a létrehozott intézményekre, a törvényhozásra, a tudományos felfedezésekre vonatkoznak. Az információt évre, hónapra és napra adják meg, így ugyanazon oldalon egyetlen kiterjedt térség tükröződik állandó mozgásban. Közép-Európa történelme maga is elég dinamikus: az itteni népek állandó forrongásban vannak, gyakran változnak a határok, a népességek státusa ugyanannyiszor változik, verekednek és kibékülnek egymással, emlékeznek és felejtenek. De mindenekelőtt az egyidejűségre figyelhetünk fel. A kor szelleme minden térségben egyidejűleg nyilvánul meg és érződik. A nagy eseményeket ideológiai előkészítés és politikai mozgalmak előzik meg, úgyhogy ki lehet számítani ennek a meghatározottságnak tartamát egészen az elkerülhetetlen végkifejletig. A könyv közös, informatív jellegű olvasást éppúgy megenged, mint különböző szintű elemzést. Nagyon világosan jelennek meg az 1848-as mozgalmak, a nemzeti identitások kialakulása, a szélsőségek és az 1945 utáni szovjetesítés kérdései. Lépésről lépésre beszivárog a szociáldemokrácia, miközben a hegemóniai törekvések előre és hátra mozdulnak el. Az intézmény azonban stabil, és ebből tanulhatnánk valamit.

Közép-Európa Nyugat és Kelet között helyezkedik el. Egyazon időben központ és provincia attól függően, hogy a térség népei elismernek-e egy központot, vagy magukat tartják-e (önmaguk számára elégséges) központnak. De ebben az esetben provinciának lenni Európában nem jelent értékítéletet. Leginkább azt jelenti, hogy Európa többközpontú, regionális. A birodalomban nyilvánvaló volt a központ és a provincia közti politikai vetélkedés. De éppen ilyen nyilvánvaló volt a császárság szerepe a provincia modernizálásában és fejlődésében, egy urbánus modell kialakításában. A kultúrák átjárhatósága - meg-győző ebben az esetben a Bánság konstrukciója - szintén jó példa a holnap Európája számára. A Bánságban körülbelül 24 nyelvet beszélnek, és legkevesebb 10 vallás él együtt. De Közép-Európa csupán egy kulturális térség. Soha nem tartotta kezében Európa politikai, gazdasági vagy katonai erejét, és az itteni népek, más státus után sóvárogva, bekapcsolódtak a nagyobbak konfliktusaiba.

Magyarország úgy jelenik meg, mint valóságos Közép-Európa szereplője. 1848-ban és a kiegyezés után a magyarok mindig a gőg kártyáját játsszák ki, olyan módszerekkel, amelyek gyakran a bomlasztás határát súrolják. Az ebben a kronológiában lejegyzett események nekem azt sugallják, hogy a magyar gőg nélkül, a nélkül a félelem nélkül, amit ők a szomszédaikban ébresztettek, a birodalom a mai napig fennmaradt volna mint modern föderáció, mint egy nagyobb, szebb, változatosabb Németország és nem csupán úgy, mint „a modernség utolsó utópiája” (Vladimir Tismăneanu). Lehet, hogy akkor nem tevődött volna fel ilyen hevenyen és romantikusan az etnicitás problémája. Az etnicitás azért marad probléma, mert továbbra is politikai fogalmakban és a térséggel összfüggésben ítélik meg, és nem mint kulturális fogalmat, amivé akaratunkkal vagy akaratunktól függetlenül válik.

Megkérdezték, megfogalmazódtak-e valamilyenfajta feltevések a nagyváradi kollokviumon. Mint például, hogy Európa ilyen típusú regionalizálása-e a cél. A harmadik Európa nem propagandisták, hanem kutatók csoportja. Számukra Európában nincsenek határok. Se régiek, se újak. Elfoglaltságuk kulturális, akadémikus jellegű. Igazi hazafias tett kulturális határainkat a lehető legmesszebb kitolni, vizsgálni kapcsolatait, bár ha az irodalomra gondolok, mintha Slavici és Rebreanu közelebb álltak volna ahhoz, amit tőlünk közvetlen Nyugatra írtak, mint mi állunk ma. Ha azonban a sokat megért csoport óvakodik attól, hogy politikai szempontok szerint vizsgálódjék, a Kronológia az említett meghatározások összekapcsolásával roppant egyszerű dolgot közöl velünk: attól a perctől kezdve, hogy egy eszme egy egész térségben általánossá válik, nagyon kevés idő telik el megvalósulásáig.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.05.14.

a cikk *.pdf formátumban