Lionel JOSPIN
Európa jövője
Kilátó 
Hölgyeim és Uraim!
A most már globalizált világban a mi Európánk nem elégedhet meg azzal, hogy a viszonylagos virágzás és stabilitás szigete. Az ilyen önző befelé fordulás illúziókergetés és önmegtagadás volna. Európa egy modell hordozója, mégpedig a világra nyitott modellé, a Földközi-tengerre és partvidékére példának okáért. Az a hivatása, hogy a globalizációt a jog és az igazság irányába terelje.

Európának befolyásolnia kell a világ sorsát
Erős Európát akarok, amely teljes mértékben felelősséget vállal a világrend újraértelmezésében, és amely kialakítja az eszközeit a béke, a szolidaritás és a pluralizmus üzenetének keresztülviteléhez.

Európa arra hivatott, hogy védelmezze a békét és a demokráciát a világban.

Az egyoldalúság kísértéseivel szembesülve - vagyis az erősebb jogával vagy a túl egyszerű látásmódokkal - Európa az egyensúly tényezője kell, hogy legyen a nemzetközi kapcsolatokban. Európa nem akar uralkodó hatalom lenni, de hatalmát az értékek szolgálatába állíthatja.

Európa képes arra, hogy hangját hallassa a közös külpolitikának köszönhetően. Mélyítsük el „közös stratégiáinkat” a világ olyan övezeteiben, ahol érdekeink forognak kockán. Szilárdítsuk meg a közös külpolitika és biztonság főmegbízottjának (Haut représentant pour la PESC) szerepét. Vigyázzunk arra, hogy nemzeti diplomáciáink koherens egységet alkossanak a politikának azzal az értelmezésével, amely számunkra közös kell, hogy legyen. Dolgozzunk az odafigyelő, aktív Európa világot átfogó sugárzásáért. Az euróövezet külképviseletének egyesítése az Eurocsoport választott elnöksége révén hozzá fog ehhez járulni. Szervezzük meg minél rövidebb idő alatt. Egyébként a külföldön található európai konzulátusi hálózatok egyesítése lehetővé tenné, hogy az „Európa-házak” a világban mindenütt élő, elvándorolt európaiak szolgálatára állhassanak. Ezek a házak erősítenék az európai állampolgárság érzését.

Biztonsága megszilárdításáért, de azért is, hogy a világbéke fenntartásához hozzájáruljon, Európának közös védelemre van szüksége. Ennek alapjait már megvetettük. A legújabb döntéseknek köszönhetően, melyeket az Unió francia elnöksége idején hoztak, Európa a legjobb úton van ahhoz, hogy gyors reagálású haderőt állítson fel politikai és állandó katonai intézményekkel körülvéve. Ennek a haderőnek a beavatkozásait, felhasználását szabályozó átfogó doktrína kidolgozását kéri az Unió. Jelenleg a konfliktusmegelőzés politikájának a megszilárdítása az elsőrendű feladat, ez a legcélravezetőbb a tartós biztonság megteremtésében. Ugyanakkor saját érdekei függvényében és a szövetségesei iránti tisztelet jegyében Európának meg kell határoznia a hosszú távú védelem stratégiáját. Ez főleg azt feltételezi, hogy Európa koherens álláspontot alakítson ki az Egyesült Államok vitatott kezdeményezéséről, amelyet rakétavédelmi rendszerének felállítására vonatkozóan jelentett be.

Hölgyeim és Uraim!
Európának olyan intézményekre van szüksége, amelyek méltóak társadalomalakító tervéhez és a világról alkotott felfogásához. Ez az, ami teljes mértékben indokolja az intézményekről való gondolkodást.

A politikai Európa mélyreható reformokat tesz szükségessé
Vita kezdődött az Unió jövőjéről. E reflexiók határidejét 2004-re rögzítették. Azt is tudjuk, hogy a következtetéseket egyhangúlag kell levonni. Konszenzusra lesz tehát szükség a Tizenötök között. Számításba kell vennünk természetesen a tagjelölt országok törekvéseit. Legtöbbjük a demokratikus intézmények jótéteményeinek örvend, s a függetlenséget csupán egy évtizede élvezi. Feltétlenül be kell vonnunk őket elemzéseinkbe.

A vitában már érdekes hozzászólások születtek. Intézménymodelleket javasoltak. Németországban például az SPD (Gerhard Schröder szociáldemokrata pártja) olyan felépítést ajánlott Európa számára, amely nagymértékben saját országuk politikai rendszeréből ihletődött. Más javaslatokat is tettek, vagy tenni fognak. A folyamat végén meg kell találnunk a mindenki számára elfogadható kompromisszum ösvényét. Addig nem lehet előbbre vinni az intézményes építkezést, előzetes megoldásokat sem lehet javasolni, míg nem gondoljuk át, milyen politikai jelentéssel akarjuk felruházni Európát. Különösen nem mellőzhető a nemzetek szerepére irányuló reflexió az európai egység keretében.

Ebben az értelemben hozakodom elő saját gondolataimmal. Nem választom el Franciaországot Európától. Mint annyian mások, meggyőződéses európaiak, óhajtom Európát, de ragaszkodom nemzetemhez. Meg kell szervezni Európát, de Franciaország - és akármelyik más európai nemzet - szétszedése nélkül: ez az én politikai választásom.

1. Ekként tehát elfogadom a „nemzetállamok föderációjának” szép gondolatát
„Föderáció”: íme egy szó, mely az egyszerűség látszatával a koherencia vonzerejével kecsegtet, de amely a valóságban a jelentések sokféleségét rejti. Vannak, akik számára ez a kifejezés európai végrehajtó hatalmat jelent, mely legitimitását csupán az Európai Parlamenttől nyeri. Ennek a végrehajtó hatalomnak monopóliuma volna a diplomácia és a védelem. Az új egység keretében a jelenlegi államok státusa olyan lenne, mint a német landoké vagy az amerikai szövetséges államoké. Franciaország és egyébként más európai nemzetek sem fogadhatnak el ilyen státust, sem pedig ilyen „föderáció”-felfogást.

Ellenben ha „föderáción” fokozatosan előrehaladó lépéseket értünk, melyeket az Unió szintjén megosztott vagy átutalt hatáskörök révén vezérelnek, akkor a „nemzetállamok föderációjáról” van szó, a Jacques Delors által elképzelt képlet szerint. Ezzel a fogalommal magam is teljességgel egyetértek. Jogi szempontból azonban kétértelműnek tetszhet. De politikailag érvényesnek tartom, mert Európa eredeti politikai konstrukció, mely szétválaszthatatlanul vegyít két különböző elemet egyetlen furcsa vegyülékben: a föderatív eszményt és az európai nemzetállamok valóságát.

Ezért a „nemzetállamok föderációja” fogalom helyesen fejezi ki az Európai Unió alkatában rejlő feszültséget. Vannak erős, eleven, identitásukhoz ragaszkodó nemzetek, amelyek kontinensünk gazdagságát jelentik. És aztán létezik az egyesülés akarata, az együttépítés vágya, amely mindenkit erősebbé tehet. Van egyrészt a történelem, melyre a nemzeti vetélkedés és önzés nyomta rá bélyegét, másrészt az összhang, a szövetség felé forduló tervezés. Erős föderatív elemek léteznek már: az európai jog elsőbbsége, melyet törvényszék szentesít, független bizottság, általános szavazással választott európai parlament, egységes piac és pénznem. De a kormányközi együttműködés még fontos helyet foglal el, és nélkülözhetetlen marad.

Ha ilyen föderáció felé akarunk haladni, tisztáznunk kell az Unió és az államok megfelelő hatásköreit. A szubszidiaritás elve szerint kell megszervezni. Egyúttal egyszerűsítenünk kell bizonyos egyezményeket, amelyek olvashatatlanokká váltak az egymást követő tárgyalások folyamán, a közös politikák egymásra halmozódása miatt.

Ennek a tisztázásnak nem kell érintenie a már megosztott hatásköröket. Ezek kedvezően hatnak az államok és az Unió együttműködésére. Ugyanez a helyzet például az oktatás, nevelés és a kultúra terén is. Ezeken a területeken az államok az elsőrendű illetékesek; de mindannyiunk javára közös politikák, közösségi programok tárgyai is, melyeket még ki kell dolgozni a jövőben.

Annál inkább vissza kell utasítanunk azoknak a politikáknak a visszanemzetesítését, amelyeket már Unió-szinten határoztunk meg, és irányítottunk mostanig. Paradox volna, hogy miközben az erőteljesebb európai integráció felé haladást javasoljuk, nemzeti befeléfordulással kezdenénk foglalkozni. Főleg a strukturális alapokra gondolok. Ami a közös agrárpolitikát illeti, annak európai szinten kell maradnia, de új irányultsággal. Megtartva mezőgazdaságunk versenyképességét, segítenünk kell mezőgazdasági termelőinket abban, hogy jobb eredményekkel feleljenek meg az élelmezés elvárt minősége és biztonsága tekintetében.

Viszont bizonyos területeken kívánatos a „függőleges” hatáskörök jobb elosztása: az elvek és célkitűzések általános keretét európai szinten határoznánk meg, a politikai és technikai gyakorlatba ültetést az államok vagy a régiók biztosítanák, a tagállamok alkotmányos formái, közigazgatási intézményei szerint.

A „nemzetállamok föderációja” azt is megkívánja, hogy a nemzeti parlamentek jobban kapcsolódjanak az európai konstrukcióhoz. Szilárdítsuk meg az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek összehangolásának jelenleg túl bátortalan gyakorlatát. Bízzunk igazi politikai szerepet egy közös szervre, a parlamentek állandó konferenciájára vagy „kongresszusára”. Ez periodikus ülésszakokat összehívva ellenőrizné a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartását a közösségi szervek által, és minden évben megvitatná az „Unió helyzetét”. A „kongresszus” szerepet játszhatna az Unió szabályozásának fejlesztésében. Az „alkotmányos” normák kivételével, amelyekre nézve a jelenlegi ratifikációs eljárások érvényben maradnak, a közös politikákra vonatkozó technikai szabályokat tartalmazó egyezmények módosításait egyszerűbb eljárásokkal lehetne elvégezni e „kongresszusoknak” köszönhetően. Ez a szervezési forma előnyösen helyettesítené a holnapi Európában a nemzeti ratifikációs jóváhagyások garmadáját, melyekre nélküle mindenképpen szükség volna. Így nagyobb rugalmassággal fejleszthetnénk közös politikáinkat.

A bővítés perspektívájában a fokozottabb együttműködés nélkülözhetetlen. Európa bővítése történelmi szükségszerűség; de egyúttal kihívás is. Az új tagok társulásával Európának meg kell tanulnia kezelni sokféleségét. A kettős sebességű Európa perspektívája elfogadhatatlan. Az intézményi megbénulás fenyegetését azonban el kell hárítanunk. Azok, akik előbbre akarnak járni, hadd tehessék meg. Ezért tették a fokozottabb együttműködések mechanizmusát ésszerűen rugalmassabbá Nice-ben. Nyilván ez alkalmazható volna az euró körüli gazdasági koordinációban is, de olyan területeken is, mint az egészségügy vagy a fegyverkezés ügye. Ezek az együttműködések lehetővé tennék az államok egy csoportja számára, hogy megújítsák azt a húzóerőt, amely mindig nélkülözhetetlen volt az európai építkezésben.

Uniónk erőt fog meríteni a demokrácia vitalitásából is.

2. Európának igazi politikai nyilvánosságot kell jelentenie polgárai számára
Olyan nyilvánosságot, ahol eleven vita zajlik, ahol igazi európai pártok találkoznak, mint amilyenné az európai szocialisták pártja vált már. Olyan nyilvánosságot, ahol Európa népei ily módon, képviselőik megválasztásával kinyilváníthatják világos politikai opcióikat. Olyan nyilvánosságot, ahol azoknak a felelőssége, akik döntenek, hangsúlyozottabban fejeződik ki.

Az európai parlamenti választások az európai demokrácia csúcspontját kell, hogy jelentsék. A jelenlegi választási rendszer mélyreható reformját tartom szükségesnek. Minden tagállamban a szavazásnak olyan módját kell megtalálnunk, amely egyesíti az arányos képviseleti rendszert a nagy regionális választókörzetek rendszerével. Ez lehetővé tenné a választott és választó egymáshoz való közeledését.

Két választás között a demokráciának nem kell szunnyadoznia. Ez értelemben három cselekvési területet jelölnék meg. Az egyik a civil társadalom közvetlen konzultálása párbeszédfórumok révén. Ezenkívül a tagállamokban rendszeres konzultációkat kellene szervezni mindannyiszor a fontos, világosan körvonalazott, európai jellegű politikai témákról. Ez a konzultáció a nemzeti parlamentek vagy ad hoc fórumok révén történne. Végül meg kell szilárdítani az európai közvetítő szerepét, akinek létéről az állampolgárok nagy többsége nem is tud. Szerepe növekedni fog a nemzeti és helyi megfelelő funkció bevezetésével. A közvetítő akkor teljes mértékben el fogja tudni látni azt a feladatát, hogy az állampolgárok és az európai intézmények közti konfliktusokat békés megegyezéses alapon oldja meg.

Az intézményeknek nyilvánvalóan reformokra van szükségük.

3. Az európai intézményeknek koherensebbekké és hatékonyabbakká kell válniuk
Az európai intézményrendszer az Európai Bizottság, Tanács és Parlament háromszöge köré épült. Ez az egyensúly továbbra is lényeges marad. Mindazonáltal fejlesztésekre van szükség.

Fokozottabban kell szavatolni az általános európai érdeket. Ez az Európai Bizottság szerepe. Politikai autoritását és legitimitását meg kell erősíteni. Ebből a célból azt javasolom, hogy nevezzünk ki egy elnököt az európai választások alkalmával győztesen kikerülő politikai alakulatból származó bizottság soraiból.

Az Európai Parlament mint a népek akaratának kifejeződése ily módon világosabban tölthetné be annak az intézménynek a szerepét, mely előtt a Bizottság politikailag felelős, és amely által ellenőrizhető is. Viszont a strasbourgi testület felelősségét is pontosabban kellene meghatározni. Javasolom az Európa Tanács azon jogának bevezetését, hogy feloszlathassa a Parlamentet a Bizottság vagy a tagállamok kezdeményezésére. Politikai válság esetén vagy intézményi zárlat feloldásában játszhatna szerepet. Ez az egyensúly-típus jellemzi köztudottan a nagy képviseleti demokráciákat.

Akárcsak a Bizottság, a Tanács is megerősítésre szorul, mert már nem tölti be kellőképpen a szerepét. A jövendő egyezménynek olyan Tanácsot kellene teljeskörűen szentesítenie, amelynek tagjai az állam- és kormányfők és a Bizottság elnöke. Ennek a Tanácsnak az volna a felelőssége, hogy igazi többéves „törvényhozói” ciklus programját kellene meghatároznia, a Bizottság és az Európai Parlament javaslatából kiindulva. Gyakrabban kellene összeülnie - például kéthavonta -, és munkálatait protokolláris foglalatosságok nélkül irányadó vitáknak, az Unió nagy döntéseinek kellene szentelnie.

Másfelől eljött az ideje, hogy egy állandó miniszteri tanács megalakításán gondolkodjunk. Tagjai, afféle miniszterelnök-helyettesek, hangolnák egybe az európai kérdéseket saját nemzeti kormányukban. Egy ilyen alakulat biztosíthatná a lendítő-, előkészítő és összehangoló funkciókat felfelé, az Európa Tanács felé. Kapcsolatban az Európai Parlamenttel jobban betöltené társtörvényhozói szerepét az európai törvények kidolgozásában. Az utóbbi funkcióról lévén szó, a vitákat eldöntő szabály rendszeresen a minősített többség kellene, hogy legyen.

Ezek azok az irányultságok és reformok, amelyek megalapozhatnák szerintem a holnapi Európa intézményi szerkezetét.

Ezek az utak kirajzolják a számomra kedvezőnek tetsző európai alkotmány perspektíváját. Ez határozná meg az európai intézmények szervezését és működését. Természetesen nem volna elegendő alkotmánynak keresztelni egy újabb egyezményt. Az ilyen szövegnek csak akkor volna értelme, ha mélyreható reformok végeredménye volna, nem pedig a jelenlegi egyezmények puszta átírásának terméke. Ugyanakkor fontos, hogy ez az alkotmányozó intézkedés alapvető politikai aktust jelentsen: a közös projektum megerősítését, a kollektív törekvés kifejezését. Ezt az intézkedést természetesen mindenekelőtt a kormányok irányítanák; de az állampolgárok ügye is kell, hogy legyen. Az alkotmány középpontjában az alapvető jogok chartájának kellene állnia. A charta sikeres kidolgozási módszerének mintájára az alkotmány előkészítését, európai szinten, az Unió különböző faktorai - államok, nemzeti parlamentek, Európai Parlament, civil társadalom - képviselőnek konvenciójára kellene bízni. A végső döntések az államokra tartoznának, és a nemzetek ratifikálnák.

Hölgyeim és Uraim!
Minthogy nem vagyok langyos európai, nem kívánok fakó Európát.

Az az Európa, amelyet felépíteni kívánok, erős Európa, mely tudatában van politikai identitásának, tiszteletben tartja az őt alkotó népeket, eleget tesz felelősségének a világban, felvállalja a védelmi kötelezettségeket, kész kiegyensúlyozott gazdasági-társadalmi modelljének oltalmazására, eltökélt arra, hogy diplomáciai, ipari, kereskedelmi érdekeit teljes körű függetlenségben határozza meg, s makacsul védelmezze azokat, szenvedélyesen ragaszkodik kulturális sokszínűségéhez. Európa építése azt kéri, ami a legjobb bennünk: ambíciót, perspektívában látó képzelőerőt, alázatot, kitartást az erőfeszítésben.

Kész vagyok válaszolni másokkal együtt Európa hívására.

Párizs, 2001. május 28.
Megjelent a Le Monde-ban, 2001. május 29-én. Rövidített szöveg.

Forditotta: Osváth Annamária
2001.05.14.

a cikk *.pdf formátumban