VARGA Attila*
A polgárok szuverenitása
Erdélyi politika 
Az újvidéki tartományi Végrehajtó Tanács (helyi kormány) által javasolt és a Tartományi Képviselőház (helyi parlament) által március 29-én elfogadott autonómiaplatformot fontos közjogi, alkotmányjogi kezdeményezésként lehet értékelni. Való igaz, a dokumentum elveket rögzít, múltat és jelent elemez, közösségi törekvéseket mutat be, és nem kodifikált formája egy vagy több jogszabálytervezetnek, ám mindezek ellenére közjogi értéke kétségbevonhatatlan, mint ahogyan az is, hogy ezen elvek a hatályos alkotmány módosítását, valamint alapvető, az államvezetést érintő sarkalatos jogszabályok megváltoztatását teszik szükségessé. Olyan nagyszabású politikai dokumentumról van tehát szó, amely közjogi formájával és elvi tartalmával általános közjogi és alapvető alkotmányjogi változásokat indukálhat.

Szerbiában (akárcsak Romániában) annyira szembetűnőek a regionális különbségek, ezekre az országokra annyira jellemző az etnikai, vallási, felekezeti, kulturális, civilizációs sokszínűség, hogy csak föderatív alapon, a politikai decentralizáció elvének széles körű alkalmazásával és érvényesítésével lehetne harmonikus, konfliktusmentes, békés és gazdaságilag prosperáló egységbe foglalni őket.

A térség jövőjét, a többségi és kisebbségi nemzeti közösségek kapcsolatának minőségét alapvetően az állam és nemzet viszonyának jövőbeni értelmezése, a nemzeti és európai identitás alakulása fogja eldönteni. Konkrétabban az például, hogy Szerbiában az új demokratikus politikai hatalom túl tud-e lépni a nemzetállami felfogás XIX. századi állapotán és gyakorlatán, a nemzeti homogenizálási törekvések politikai reflexein, illetve képes lesz-e ezzel egyidejűleg önnön nemzeti érdekeit is felismerve elfogadni a működő autonómiák rendszereinek létjogosultságát.

Részletes elemzés helyett, ami a szerbiai, vajdasági helyzet alapos, mélyreható ismeretének hiányában nem is volna célszerű, elegendőnek tartom a dokumentum néhány általam fontosnak ítélt alapelvének bemutatását.

A dokumentum preambulumában szerintem két lényeges alapelv jelenik meg, nevezetesen, hogy a Vajdaság autonómiája „a polgárok szuverenitásán”, vagyis a népszuverenitáson alapul, illetve hogy alkotmányjogilag az egyéni emberi jogok és a nemzeti közösségek kollektív jogai összhangban állnak.

1.a. A polgárok szuverenitásán alapuló autonómia feltételezi a közvetlen demokrácia formáinak és technikáinak (pl. referendum) széles körű alkalmazását és egy ugyancsak széles társadalmi legitimitással bíró közképviseleti, törvényhozói jogkörrel felruházott testület működését.

Az alkotmányjog szempontjából és a hatáskörök tartalmának kritériumai alapján megkülönböztethetünk törvényhozói autonómiát és közigazgatási autonómiát. Ebben az értelemben a törvényhozói autonómia azt jelenti, hogy meghatározott témakörökben egy meghatározott testületi hatállyal alkotmányosan elismert, választott testületnek van elsődleges jogalkotói, törvényhozói jogköre. Ez alapvetően különbözik a közigazgatási autonómiától, amely a decentralizáció elvének érvényesítése alapján lényegesen korlátozottabb területeken, közigazgatási felügyelet és közigazgatási bíróság ellenőrzése mellett és szűkebb hatásköröket gyakorolva alkothat kötelező erejű jogi normákat.

Jól érzékelhető a különbség, ha megvizsgáljuk a törvényhozói autonómia, illetve a közigazgatási autonómia alapján létrejött döntéshozó, normaalkotó hatóságok jogszabályainak törvényességi ellenőrzését. Így a tartományi törvényhozó testület által elfogadott jogszabályokat az ország alkotmánybírósága ellenőrzi, míg a helyi közigazgatás választott hatóságainak normatív tevékenységét a területileg illetékes közigazgatási bíróság.

1.b. A tartományi Képviselőház és Végrehajtó Tanácsának a dokumentumban igényelt hatáskörei egyértelműen az egyéni és közösségi, kollektív jogok érvényesítésének eszközeiként jelennek meg. A nemzeti identitás megőrzése, fejlesztése például csak a közösségi jogok normatív elismerése révén valósulhat meg.

2. A dokumentum a szubszidiaritás elvét teszi az államigazgatási hatáskörök elosztásának és bizonyos értelemben a hatalom megosztásának alapelvévé. Eszerint „amit a Szerb Köztársaság és Jugoszláv Szövetségi Köztársaság alkotmánya nem sorol fel a szövetségi állam és a köztársaság illetékességének, az autonóm tartomány illetékességébe tartozik, amit pedig a tartomány statútuma sem határoz meg a tartomány illetékességének, a községek illetékességébe tartozik.” (III. fejezet)

A közigazgatásilag centralizált államokban az általános hatáskör a központi hatóságoknál van olyan módon, hogy az alacsonyabb szintű hatóságoknál nevesítik, kivételekként az ő hatásköreiket. Ha a dokumentum vonatkozó előírásait alapelvként elfogadják, az általános hatáskörök, elvből, az alacsonyabb szinteken vannak, míg azon feladat- és hatáskörök, melyeket ezek nem tudnak ellátni, kivételekként, tételesen megjelölve a következő szintű hatóságoknál jelennek meg.

A hatalommegosztás elvének van egy hagyományos tartalmú vetülete, amely a legfontosabb állami feladatokat, attribútumokat sorolja három hatalmi ágba (törvényhozói, végrehajtói, bírói). Ha ez a hatalommegosztás horizontális modelljét jelenti, a jelenlegi társadalmi, politikai valóság indokolttá tehet egy vertikális, területi modellt is. Hiszen területileg behatároltan érvényesülhet a hatalommegosztás elve akár föderáció formájában, akár a decentralizáció következményeként a főhatalmi jogosítványok egy részének a helyi választott hatóságokra történő átruházása révén.

3. A következő észrevétel az, hogy a szöveg tartalmából egyértelműen kiderül: nem etnikai jellegű autonómiáról van szó, hanem olyan átfogó autonómiarendszerről, amely területi alapú, hatáskörében általános jellegű, hiszen az élet valamennyi területét normatív módon szabályozhatja, ha nincs tételesen, alkotmányos erejű jogszabályban magasabb szintű hatóságra utalva.

Ugyanakkor a hatáskörök megállapításánál figyelembe vették a térség, Vajdaság tartomány etnikai, vallási, civilizációs, földrajzi, történelmi sajátosságait, ami biztosíthatja egyrészt a nemzeti önazonosság megőrzését, megélését, fejlesztését valamennyi nemzeti közösség számára, másrészt azt a biztonságtudatot, amely az ezt szavatoló jogok szabad érvényesítéséből adódhat.

4. Lényeges, általános eleme a dokumentumnak, hogy a megfogalmazott törekvéseket jogállami eszközökkel és jogkövető magatartással kívánja elérni, illetve hogy az igényelt alkotmányos módosítások nem sértik az ország területi integritását.

A soknemzetiségű Jugoszláviában az elmúlt tíz esztendőben talán csak a vajdasági magyar nemzeti közösség volt az, amely célkitűzéseit békés úton, a jog eszközeivel, az érvek és az érvelés erejével kívánta megvalósítani. Így e közösség eddigi törekvéseinek helyességét, módszereinek méltányosságát igazolja, hogy most a tartomány törvényhozói politikai döntés, parlamenti határozat alapján, békés úton kezdeményeznek nagyszabású közjogi, alkotmányos reformot.

Nem kevésbé jelentős, hogy a módosítások, indítványok nem vezetnek a területi integritás megsértéséhez, amit a mindenkori szerb vezetésnek szintén értékelnie kellene, tekintettel elhibázott, agresszív nacionalista politikájának köszönhető területveszteségeire. Az bizonyos, hogy amikor egy hatalom, egy kormány saját állampolgárainak törekvéseivel szemben a területi integritás elvét hangsúlyozza, azzal csupán leplezi, hogy nem sok hajlandóságot mutat a politikai hatalom megosztására.

5. Végezetül pedig valószínű, hogy ha Jugoszlávia, illetve Szerbia képes lesz egy átfogó, mélyreható, a dokumentum szellemének megfelelő közjogi és alkotmányos szemléletváltásra, ennek politikai, társadalmi és normatív elfogadtatására, esélye lesz a felzárkózásra, az európai érték- és intézményrendszerbe való betagozódásra. A vajdasági kezdeményezés pedig, ha megvalósulna, ha beépülne az emberek tudatába, és az interetnikus kapcsolatok mércéjévé válna, akár modellértékű is lehetne Európa ezen zaklatott térsége számára.

A nyugati demokráciák tapasztalatainak tanulságai mindenesetre azt mutatják, hogy a hatalommegosztás intézményi és funkcionális működtetésén túl megfelelően differenciált politikai alrendszereket kell kialakítani, melyek autonóm működése biztosíthatja az egész rendszer (az állam és a társadalom) stabilitását.

* Az RMDSZ Szatmár megyei képviselője


2001.05.14.

a cikk *.pdf formátumban