Interjú FRUNDA Györggyel*
Követendő példa…
Erdélyi politika 
A szokottnál is több elfoglaltsága közben sikerült szóra bírnunk, véleménymondásra késztetnünk a Vajdasági Autonóm Tartomány platformjáról Frunda Györgyöt, az RMDSZ Maros megyei szenátorát, kétszeres volt államelnökjelöltjét, a román felsőház emberjogi bizottságának elnökét, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése román küldöttségének tagját. Az Európai Parlamentben Frunda György a jogi bizottság alelnöke, a monitorizálási bizottság, valamint a környezetvédelmi, területfejlesztési és helyhatósági bizottság tagja.

- Arra szeretném megkérni, szenátor úr, hogy a fent felsorolt helyi, országos és európai tisztségeiből eredő rálátással, jogászként és politikusként, értékelje a Provincia múlt havi számában megjelent dokumentumot.

- Olvasása közben arra gondoltam, ez a dokumentum is bizonyítja, hogy az autonómiának milyen mély gyökerei vannak Vajdaságban. Még akkor is, ha Milosevics gyakorlatilag megszüntette az autonómiát - mert az, ugye, jogilag még a Milosevics-korszakban is létezett, ha leszűkítve, karcsúsítva is -, ez a dokumentum bizonyítja, hogy mennyire fejlett és szerteágazó volt az autonómia Vajdaságban, hogy az autonómia elve mennyire kiterjedt úgyszólván minden társadalmi területre. Hisz nemcsak arról van szó, hogy az autonómia közel hozza a döntést az utca emberéhez, hogy helyi szinten ő döntheti el, melyik utcát kell leaszfaltozni, vagy mire költsék a helyi pénzeket, vagy hogy magyarul is beszélhessenek a tanácsban; hanem ez a platform a gyökerekig menően lebontja az autonómia, a decentralizálás elvét, és közvetlenül gyakorlatba ülteti a demokratikus elveket. Ennek közvetlen hatása van a gazdasági életre és a szociális körülményekre egyaránt. Ugyanis az autonómia elvét alkalmazzák az igazgatásban, az egészségvédelemben, a betegbiztosításban, a szociális védelemben, a gyermekekkel való gondoskodásban, a nyugdíj- és rokkantsági biztosításban, a munkaügyekben és a foglalkoztatásban, az oktatásban, iskoláztatásban, művelődésben, terület- és településrendezésben, lakásépítésben és lakásügyekben, közfinanszírozásban, mezőgazdaságban, tájékoztatásban, a tulajdonjogi viszonyokban, sportban és környezetvédelemben.

- Csalódom, ha a hangjában némi sóvárgást érzek?

- Szükségesnek tartottam mindezeket felsorolni, igen, elolvasva az anyagot, párhuzamot vontam a romániai helyzettel. Mi itt még azon küszködünk, hogy valahogy - nehezen - biztosítsuk az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, tehát a közéletnek mindössze az egyik területén - nem minden területén, hanem csak az egyiken. A Vajdaságban tehát egy sokkal komplexebb, átfogóbb törvénytervezetről, elnézést, programról van szó, amely biztosítja az autonómia eleven működését. Hiába kiáltjuk ki ugyanis a decentralizálás, az autonómia elvét, ha például nem tudjuk biztosítani a finanszírozási, tehát a költségvetési autonómiát. A Vajdaságban ezt is megoldják, tehát ami nagyon fontos, és amit követni kell majd itt is, hogy a költségvetési forrásoknak a nagyobbik része helyi szinten maradjon, ne kerüljön az országos költségvetésbe és újraosztásba. Tehát érdemes figyelemmel követni, ahogy ez a platform megpróbálja aktualizálni azt az autonómiát, amely Titó ideje alatt működött a Vajdaságban, s amely nekünk egyfajta „szocialista mennyországnak” tűnt; mindnyájan tudtuk, hogy ott lehet legjobban kibírni a szocializmust a táborban, az volt a legelfogadhatóbb vagy legalábbis a legkevésbé fájdalmas; és, sajnos, ma is tudjuk, hogy számunkra, a romániai magyarság számára még mindig csak cél lehet, még mindig nagyon távol állunk tőle. Persze azt is el kell mondani, hogy egyelőre ez egy platform, egy elképzelés, egy cél, egy terv - hogy miként fog megvalósulni, hogyan fogják alkalmazni, és mi lesz ebből, az nyilvánvalóan a politikától függ. Attól, hogy mennyire lesz hajlandó a belgrádi kormány engedni a helyi autonómiának, mennyire lehet meggyőzni a nehéz gazdasági helyzetben és nehéz nemzeti ruhákban mozgó szerbeket - pontosan arra gondolok, hogy az elmúlt tíz évben a szerbeket nagyon sok ütés, nemzetközi és belső ütés érte, pont azért, mert szerbek, tehát pszichológiailag nagyon nehéz lesz megmagyarázni és elfogadtatni a szerbekkel egy ilyen autonómiatervet. Azért is nehéz lesz, mert a realitások megváltoztak. Ugye a Vajdaságba is bevittek szerbeket máshonnan, beköltöztek a horvátok, bosnyákok, magyarok, más nemzetiségűek házaiba, és nagyon nehéz lesz ezeknek a behozott embereknek megmagyarázni, hogy az ottani őslakosoknak biztosítani kell a jogaikat. Tehát roppant érzékeny kérdés ez, nagy szaktudással és nagy odafigyeléssel kell megoldani, úgy, hogy ezt a sérült népet ne hozza nehezebb helyzetbe, hanem gyógyító hatással legyen, és nemcsak Vajdaságban, hanem egész Szerbiában. Meggyőződésem viszont, hogy ha nehezen lehet is alkalmazni, ez az egyedüli megoldás ahhoz, hogy Szerbia behozza a lemaradását, begyógyuljanak a sebei, felzárkózzék Európához. Nincs más megoldás tehát, mint alkalmaznia az autonómia és a decentralizáció elveit a Vajdaságban, biztosítania a reális egyenjogúságot a különböző nemzetek és nemzetiségek között és minden állampolgára számára, hogy tehát alanyi jogon biztosítsa a nemzeti közösségeknek és kisebbségeknek az egyenjogúságot a szerb többséggel országos szinten és vajdasági szinten. Ezt nem azért kell megtenni most, mert ez az európai trend, hanem azért, mert ez oldja meg azokat a kérdéseket, amelyek megengedik Szerbiának, hogy - mint mondtam - felzárkózzék Európához, és hogy stabilitást biztosítson Vajdaságban és a régióban.

- Apropó, régiók, regionalizmus, egy majdani elért, tényleges vajdasági autonómia milyen kihatással lehet arra a kistérségre, amelyhez Szerbia, Románia és Magyarország egy-egy kis része is tartozik?

- Azok a megoldások, amelyek közé az autonómia is tartozik: követendő példa. Pozitív példa. Az Európa Tanácsban mindig ezt hallom, valahányszor kisebbségi közösségi kérdések merülnek fel, a nyugat-európai kollégák mindig azt hozzák fel példaként, hogy mindenütt a jogok biztosítása oldotta meg a dolgot. Mutatis mutandis, ha én az autonómia kérdését megoldom a Vajdaságban, annyira pozitívan, amennyire ezt a tervezet előírja, akkor az biztos, hogy egyrészt megfelel az európai normáknak, és biztos, hogy befolyásolja a szomszédok gondolkodását is.

- Európa Tanács és jogi normák… Hogyan harmonizálható ez az autonómiatervezet a nemzetközi jogrendszerben, vagy ha régiókra gondolunk, akkor - és ez a státustörvénnyel kapcsolatban is felmerül - az érintett országok jogrendszerében?

- A nemzetközi jogi keret létezik. Ugyebár az Európa Tanács szintjén elfogadtuk a Kisebbségi keretegyezményt, ugyancsak elfogadtuk a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, és elfogadtuk a Helyi Autonómia Európai Chartáját. Ez a három alapdokumentum már jogi eszköz, mert jogi normákat ír elő, de mellettük még legalább kilenc olyan ajánlás van Európa tanácsi szinten, amely előírja az alapelveket, biztosítja a nemzetiségek jogait különböző területeken, kezdve az oktatástól és a kultúrától, el egészen a helyi autonómiáig, a közigazgatásig. Tehát ezeknek a dokumentumoknak az alapján meg lehet szerkeszteni azokat a törvényeket, amelyek biztosítják a helyi autonómiát, és ugyanakkor át lehet venni különböző nyugati országok jogrendszeréből azokat a jogi normákat, amelyek biztosítják a kisebbségi, a közösségi autonómiát is. S mivel román politikusok sokszor hivatkoznak a francia példára, befejezésül ezzel élnék én is. Franciaországban például most érték el Korzikában, hogy hatvanegy tagú helyi parlament működik, amely megoldja a helyi kérdéseket, és bár nehézségekbe ütközik, a kétnyelvűséget most már Franciaország is elfogadja. Persze ennél is pozitívabb példák vannak Európában, lásd a katalán és baszk kérdés megoldását Spanyolországban, Dél-Tirol kérdésének megoldását Olaszországban, a svédekét Finnországban, és folytathatnám - talán nincs is olyan nyugat-európai állam, amely ne szembesült volna a nemzeti kisebbségek kérdéskörével. És ne oldotta volna azt meg. Itt az a kérdés, vagy inkább az a probléma, hogy a mi régiónkban, Közép-Kelet-Európában egy ötvenéves lemaradást kell behozni, és valahogy nem úgy kellene okoskodni, hogy mi magunk találjuk ki a megoldásokat, találjuk fel a spanyolviaszt, hanem úgy, hogy egyszerűen át kell vennünk a nyugati megoldásokat. Ennek az átvételnek két nagy előnye is van: el tudjuk kerülni a nehézségeket, amelyeken a nyugati államok átestek, amelyeket - mindenre gondolhatunk, el a terrorakciókig - meg tudtak oldani, fel tudtak számolni; másfelől a nagy távolságot, amely elválaszt bennünket Nyugat-Európától, le tudnánk rövidíteni.

Készítette: ÁGOSTON Hugó

* Az RMDSZ Maros megyei szenátora, a román szenátus emberjogi bizottságának elnöke, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése román küldöttségének tagja.


Forditotta:
2001.05.14.

a cikk *.pdf formátumban