Traian ŞTEF
Az elégedetlen politikai Erdély
Figyelő 
Először történt meg 1989 óta, hogy különböző politikai pártok számos erdélyi képviselője egy regionális prioritás megbeszélésére találkozott Nagyváradon. Folyó év május 22-én Cornel Popa bihari képviselő interpellációt nyújtott be a képviselőházban, amelyben értesítette a román hatóságokat, hogy az M8–M4-es autópálya, amely összeköti Nyugat- és Kelet-Magyarországot, Biharkeresztesnél megáll. Közel tehát Nagyváradhoz. Ebben az összefüggésben felteszi a kérdést a szállításügyi miniszternek, mit szándékozik tenni azért, hogy a Magyar Útügyi Hivatal, mely az EU támogatását élvezi, gyors, konstruktív és professzionális választ kapjon Románia kormányától. A bihari képviselő arra utalt, hogy Románia elkötelezte magát ennek az útnak az Erdélyen keresztül Bukarestig való folytatására. A kormány válasza rövid: „A román kormánynak a szállítás infrastruktúrájára vonatkozó prioritásokat érintő stratégiájának megfelelően egy Nagyvárad–Zilah–Gyulafehérvár–Szászsebes autópálya megépítése szerepel a tervekben, és ez a IV-es számú Páneurópai Közlekedési Folyosó főágához kapcsolódik 2015 után.”

A választ követően folyó év június 23-án meghívták Nagyváradra Bihar, Kolozs, Máramaros, Maros, Szatmár és Szilágy megye parlamenti és megyei tanácsi képviselőit, valamint a román határhoz közel fekvő magyar megyék hasonló képviselőit. Gyorsan megszületett a konszenzus: mindkét fél támogatja ezt az Erdély számára nemcsak fontos, de meg is érdemelt projektet. A román és magyar nyelven megszerkesztett közös nyilatkozat szövegét – mely nem külön-külön oldalon jelent meg, nem is tüköroldalban, hanem pontról pontra megfogalmazva mindkét nyelven (mi azonban itt csak magyarul közöljük) – nem szükséges magyarázni. Sem a politikai jellegű Nagyváradi Nyilatkozat szövegét, amelyet a parlamentben is ismertettek folyó év június 26-án. Éppen ezért egyszerűen csak közöljük őket, de azért feltesszük a kérdést: mitől félnek most is a vezetők? Lehet, nem is félnek, csak megpróbálják mindenáron akadályozni Erdély önerőből való fejlődését.

Közös nyilatkozat
Kelt ma, 2001. június 23-án, Nagyváradon, a Romániát Magyarországgal összekötendő autópálya megépítésével kapcsolatos találkozón, melynek résztvevői a következő nyilatkozatban egyeztek meg:

1. A Romániát Magyarországgal – Ártánd, Bors, Nagyvárad és Bukaresten keresztül – összekötő autópálya regionális politikai, szociális és gazdasági prioritás.

2. Az autópálya terve gazdaságilag indokolt, megépítése hozzájárul a regionális fejlődéshez.

3. A Nagyvárad–Bukarest autópálya terve összhangban van az Európai Unió közlekedési és közúti kommunikációs infrastruktúrák fejlesztésének politikájával, úgyszintén a Magyarországon folyamatban levő európai uniós projektekkel.

4. A résztvevők egyetértenek abban, hogy az autópálya-összeköttetés megvalósításán túlmenően hasonlóan fontos a két ország közös határán már működő, illetve ezt követően működését megkezdő határátkelők közlekedési feltételeinek fejlesztése (Csengersima–Petea, Vállaj–Urziceni, Nyírábrány–Valea lui Mihai, Létavértes–Săcuieni Bihor).

5. A résztvevők úgy vélik, adott a jövőbeni együttműködés lehetősége a regionális érdekű tervek előterjesztésére és támogatására, specifikus feladatok rendszeres szakmai találkozókon való megtárgyalása.

6. A résztvevők készek együttműködni és közös, európai és világbanki finanszírozású projekteket kidolgozni egyes regionális feladatok megoldására.

A Nyilatkozatot 17 román képviselő és szenátor, illetve 11 magyar képviselő írta alá.

A politikai nyilatkozat elsősorban Bukarestnek szól (nem polgármesterének, hanem egy centralista kormányzatnak), és sokkal határozottabb, látni engedi az erdélyiek frusztrációit, de az országos költségvetéshez való hozzájárulásuk fölött érzett büszkeségüket is. Íme a szövege:

1. Annak az autópályának a terve, amely Ártándon, Borson és Nagyváradon keresztül köti össze Romániát és Magyarországot, a regionális fejlődés politikájának prioritásai közé tartozik. A dokumentum aláírói vállalják, hogy politikailag támogatják ezt a projektet.

2. Azon megyék kommunikációs hálózatának fejlesztése, amelyekből az aláírók jöttek, lényeges eszköze mind a regionális, mind pedig az országos gazdasági fejlődésnek. Éppen ezért az autópálya-hálózat kiépítésének országos stratégiáját csupán a térségek képviselőivel közösen lehet kidolgozni.

3. Az európai integráció Románia politikájának központi célkitűzése, ebből a szempontból nézve tehát az európai gazdasági és infrastrukturális tervekbe való betagolódás prioritásnak számít.

4. A közlekedési infrastruktúra kiépítésének országos stratégiáját, beleértve az autópálya-hálózatot is, mind az országos, mind a regionális érdekek figyelembevételével újra kell tárgyalni és fogalmazni. Az aláírók úgy vélik, hogy az első autópályának, amely Romániát összeköti majd az Európai Unió közlekedési hálózatával, kötelező módon át kell szelnie Erdélyt, nem pedig elkerülnie azt.

5. Tekintettel az Európai Unió projektjeire, amelyek Románia nyugati részén és Magyarországon (a TINA program M4–M8-as szakasza) fejlődtek és fejlődnek, feltétlenül szükséges az Ártánd–Bors–Nagyvárad–Bukarest autópálya tervének prioritásszinten való kidolgozása.

6. Az aláírók úgy vélik, hogy azokban a megyékben, amelyeket ők képviselnek, az infrastrukturális tervekbe való befektetés jóval a térség szükségletei alatt van, legalábbis azoknak az alapoknak a tükrében, amelyeket ezek a megyék az állami költségvetésbe ömlesztenek.

7. Az aláírók úgy vélik, hogy együtt kell működniük egyes regionális fejlesztési projektek támogatásában.

8. Az aláírók számba veszik azt a lehetőséget, hogy regionális és nemzetközi támogatással maguk dolgozzák ki saját fejlesztési projektjeiket.

Következésképpen, tekintettel annak a régiónak a gazdasági jelentőségére, amelyhez tartoznak, az aláírók úgy vélik, hogy a központi közigazgatás szintjén kidolgozott befektetési és vidékfejlesztési politikát újra kell gondolni.

Ez a politikai nyilatkozat elég világos, nem kommentálom. Az erdélyiekkel szembeni dimbovicai magatartás is elég világosan kiderül Adrian Năstase nyilatkozataiból, amiket a magyar státustörvény kapcsán tett. Szerinte mi, erdélyi románok készek vagyunk holmi előnyökért magyarnak vallani magunkat. Vagyis a románok románok maradtak az osztrák–magyar dualizmus korában, most pedig, a bukaresti vezetés alatt, készek magyarnak vallani magukat. Ha így lenne, ez vajon nem azt jelentené-e, hogy ez a vezetés rosszabb? Nem valami reménytelenség fejeződne ki ebben? Addig is azonban Năstase úr félelmei sértőek, és ha minimális jóérzés volna benne, bocsánatot kérne. Az erdélyiek, mint az a fenti nyilatkozatból is kiderül, azt várják, hogy őket is megkérdezzék, hogy munkájuk szerint értékeljék őket, hogy a befektetők ne kerüljék el továbbra is őket abszurd félelmek miatt, hogy ne vágják el természetes kapcsolataik útját Nyugat felé, azt az utat, amely Magyarországon keresztül vezet.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.07.27.

a cikk *.pdf formátumban