Codruţa Maria ŞTIRBAN - Marcel ŞTIRBAN
1948. Előkészítő mozzanatok. Püspökök megfigyelés alatt
Erdélyi színek 
A Román Unitus Egyház az 1697–1700-as évektől 1948 decemberéig létezett; akkor a 358-as számú rendelettel betiltották. 1948 decembere és 1989 decembere között titokban működött, illegalitásban. 1989 decemberében egy újabb rendelet ismét törvényessé tette.

Földrajzilag Románia középső és nyugati részére terjedt ki, Brassó és Fogaras vidékétől Szatmárig és a Bánságig, azaz egész Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra és Máramarosra. Bukarestben és az Ókirályság más városaiban is voltak hívei és papjai a románok politikai és nemzeti egyesítése előtt, de különösképpen utána. Intézményként először mint érsekséget (1697-ben), majd püspökséget (1698–1853 között), majd ismét mint érsekséget (1853–1948 között, 1990-től) szervezték meg, székhelye Gyulafehérváron (1697–1717), Fogarason (1717–1737), majd Balázsfalván (1737–1948, 1990) volt. Kezdetben nem léteztek területi püspökségei. Ezek fokozatosan jöttek létre, előbb Nagyváradon (1777), majd Szamosújváron és Lugoson (1853), illetve Nagybányán (1930). 1932-ben a szamosújvári püspökség Kolozsvárra teszi át székhelyét, azóta Kolozsvári-Szamosújvári Görög Katolikus Püspökség néven ismeretes.

A görög katolikus egyház a – kálvinizmus térhódításának korszakát élő – Közép- és Északnyugat-Erdély román ortodox hierarchiájának (az érsek, valamint az esperesek és papok nagy része) és híveinek a katolikus egyházhoz való csatlakozásának eredményeképpen jött létre. A vallási unió – ezen a néven ismeretes az esemény – az 1697–1700-as években jött létre.

A római egyházzal való uniónak vallási és nemzeti okai voltak. Mint hosszú történelmi folyamatra kell rá tekintenünk, amely pozitív következményekkel járt az egész román nemzetre nézve. Oltárai és iskolái révén a görög katolikus egyház a Nyugat-Európa keresztény világába beépülő nemzeti ideál iskolája volt. Az 1918-as unióig közös úton haladt és sok ponton érintkezett az erdélyi görögkeleti testvéregyházzal.

Az 1919 és 1948 közötti idő újabb korszak a Román Unitus Egyház történetében, amelynek problémái – önhibáján kívül – előkészítik és előrejelzik az 1948 őszén átélt drámát. A két világháború közötti időszakban, attól a pillanattól kezdve, hogy Nicolae Bălan foglalja el a szebeni érsekség székét, a két román nemzeti egyház kapcsolata folyamatosan és fokozatosan romlik. Ugyanez a lelkipásztor állt az Erdélyi Román Ortodox Érsekség élén, amikor 1948-ban, a moszkvai ortodox egyházzal és a kremli és bukaresti politikai hatalommal cinkosságban „széttörték az egyesülés pecsétjét”, és egyidejűleg megnyitották a börtönkapukat a görög katolikus egyház lelkipásztorai előtt.

A 358-as rendelet felé vezető utat néhány jelentős mozzanat fémjelezte. A két erdélyi román egyház egyesítésének gondolatát Nicolae Bălan már érsekké avatásakor (1920 pünkösdjén) felvetette, és az erdélyi ortodox papság Bibliai Kongresszusán (1921) vállalta, hogy „csontjaink ne nyugodjanak, amíg újra egyek nem leszünk”. Ugyanez a gondolat visszatér az ország szenátusa előtt tartott beszédeiben az alkotmányról való általános vita alkalmával (1923. március 12.), az egyházi törvénytervezet megvitatásakor (1928. március 27.) és a Konkordátum ratifikálásának megtárgyalásakor (1929. május 23.). A kommunisták hatalomra jutása és az ország szovjetesítése még jobb alkalmat teremt Bălan érseknek és 1948-tól az új pátriárkának, Iustinian Marinának a görög katolikus egyház elleni harc újrakezdéséhez. Bălanhoz közel álló emberek azt mondták az informátoroknak, hogy az érsek nem örvend igazán, amiért álmát a kommunisták segítségével kell valóra váltania, de kénytelen velük egy úton haladni. Különben mellette állt egy pátriárka, aki még nála is elszántabban törekedett az „unitusság” megszüntetésére, és – ami még fontosabb – az ő pártján állt az új politikai hatalom. Íme, a lehető legrövidebben, a görög katolikus egyház ellen az országon belül vagy kívül tett lépések: a román görögkeleti egyház küldöttségének látogatása Moszkvában (1945); Alekszej moszkvai pátriárka látogatása Romániában (1947); Bălan érsek (Balázsfalva, 1948. május 15.) és Iustinian pátriárka (Bukarest, 1948. május 24., június 6.) felhívásai a román unitusoknak az ortodox vallásra való visszatérésére; a Román Ortodox Egyház (BOR) küldöttségének részvétele a moszkvai pánortodox kongresszuson (1948. július 9–18.); a Vatikánnal kötött Konkordátum felmondása (1948. július 17.); a tanügyi reformra és az új vallási rendre vonatkozó törvényrendelet (1948. augusztus 3–4.); Iustinian pátriárka prédikációja a karánsebesi katedrálisban (1948. szeptember 13.); a szeptember 17-i kormányrendelet, amely a minisztertanács döntésére hivatkozva ötről kettőre csökkenti a görög katolikus püspökök számát; egy másik, ugyanaznap kiadott rendelet, amely felmenti hivatalából a nagyváradi, lugosi és nagybányai görög katolikus püspököt: Traian Frenţiut, Ioan Bălant és Alexandru Rusut. Ugyanazzal a rendelettel eltávolították hivatalából Efrem Enăchescu ortodox püspököt, Alexandru Ciser bukaresti római katolikus érseket és Augustin Paka temesvári püspököt. Meghagyták viszont hivatalában Iuliu Hossu kolozsvári püspököt és Vasile Aftenie püspököt, a Balázsfalvi Érsekség bukaresti vikáriusát. Ioan Suciu püspököt, az egész Érseki Tartomány apostoli gondnokát a Művelődésügyi Minisztérium határozatával már 1948. szeptember 3-án menesztették, s így érvénytelenné vált az 1947. februári kinevezési határozat.

Az állam politikai és rendfenntartó szerveinek támogatásával a BOR hierarchiája 1948 októberében átveszi és folytatja az akciókat. 1948. október 1-jén kerül sor a 36 görög katolikus pap kolozsvári gyűlésére, amelyen „elhatározzák” a görögkeleti vallásra való áttérést; ezt a határozatot a Román Ortodox Pátriárkátus október 3-i zsinati határozatával szentesíti; október 21-én „ünnepséget” rendeznek Gyulafehérváron a görögkeleti vallásra való visszatérés tiszteletére.

Az egész román görög katolikus püspökség, a római katolikus püspökség és a pápai követség válasza azonnali és határozott: Iuliu Hossu püspök levele a kolozsvári „tanácskozás” előestéjén a papokhoz, a „tanácskozáson” részt vevő papokra vonatkozó kiközösítési rendelete, Mons. Patrick O’Hara pápai nunciusnak a külügyminiszterhez intézett szóbeli tiltakozása, a görög katolikus püspökök október 7-i, a köztársaság elnökségéhez, illetve az egész katolikus püspökség nevében a kormányfőhöz intézett beadványa, Iuliu Hossu püspök október 25-i pásztorlevelei.

A görög katolikus püspökök számára 1948. október vége jelenti az utolsó, szabadon töltött napokat. Különböző, de nagyon közeli napokon tartóztatták le őket: október 27-én Ioan Suciu, október 28-án Iuliu Hossu és Vasile Aftenie, október 29-én Alexandru Rusu és Ioan Bălan püspököt. Mindnyájukat a Dragoslavele kolostorba vitték.

Az unitusok katedrálisaiba, virágon és szőnyegen lépkedve, bevonulnak az erdélyi testvéregyház érsekei: október 31-én Bălan érsek a balázsfalvi katedrálisban, ugyanaznap a nagyváradi ortodox püspök, Nicolae Popovici, a nagyváradi, november 16-án pedig a nagybányai görög katolikus katedrálisban celebrál. Kolozsváron Nicolae Colan püspök november 21-én vonul be a görög katolikus katedrálisba.

Hogy azoknak az időknek a hangulatát legalább részben visszaadhassuk, és hogy ábrázolhassuk az állam és a vele kéz a kézben cselekvő Román Ortodox Egyház módszereit, néhány korabeli vallomáshoz folyamodunk azok közül, amelyeket épp a kommunista hatalom gyűjtött össze a maga eszközeivel.

*
Először is, íme néhány cím a Vatikánra és a római katolikus és görög katolikus egyházra vonatkozó tájékoztató jegyzetek közül: A Vatikán és a jelen pillanat (1947. május 20.); A Szentszék politikájának jelenlegi problémái és irányvonalai (1947. június 17.); A katolicizmus nyugtalansága Nyugaton (1947. augusztus 14.); A katolikus és görög katolikus vallás ellenségesen viszonyul a demokráciához (1947. december 8.); XII. Pius pápa karácsonyesti üzenete, amelyet az információs szervek lehallgattak: A rádiólehallgatás jegyzőkönyve (1947. december); A Vatikán álláspontja az ortodox vallással kapcsolatban az utóbbi harminc évben. Összefoglaló (1948. július); A Konkordátum és a Konkordátumok mint nemzetközi paktumok, szerződések vagy egyezmények (valószínűleg 1948. július, a Konkordátum felmondása – július 17. – előtt). A jelentések és jegyzékek tele vannak a Vatikánnal és az Egyesült Államokkal szembeni megszokott vádaskodásokkal, amelyek a korabeli sajtóban is megjelentek, ezek ihangsúlyozzák mind XII. Pius, mind a Vatikán és az egész katolikus egyház kommunistaellenességét. Íme néhány szemléletes idézet (1947. május 20.): „A római egyházi körökben uralkodó meggyőződés szerint elkerülhetetlen a háború az angolszászok és az oroszok között. Egyesek úgy vélik, hogy ez a háború küszöbön áll, míg mások úgy, hogy a végleges szakítás csak 4-5 év múlva következik majd be. Nem elhanyagolható azok száma sem, akik szerint elkerülhetetlen a jobbra tolódás a Szovjetunióban, míg Amerikában balra tolódás következik majd be... A prelátusok majd’ mindenike meg van győződve arról, hogy előbb vagy utóbb kitör a háború. Ezért a Szentszék igyekszik előkészíteni a talajt a nagy harcra, amelytől – véli az informátor – maga az egyház léte függ, a mai formájában... Nincs alternatíva: vagy kommunizmus, vagy antikommunizmus. Minden más különbözőség eltörpül ez előtt a posztulátum előtt, amely, vallása sajátosságaitól függetlenül, minden keresztényre érvényes. Ezért a katolikus antikommunista propaganda túllép eme vallás híveinek körén, és igyekszik minden más vallásra is átterjedni. Próbálkozások történnek különösen Angliában az anglikánok megnyerésére, valamint az ortodox Keleten... Romániában nagy reménységeket fűznek az unitus egyházhoz, amelynek hídként kell szolgálnia a görögkeletiek számára a katolicizmusra való áttéréshez.” A jegyzet következtetése: „a Szentszék ma a legnagyobb hatalom Európában, amely szembeszáll a kommunizmussal és minden olyan kormánnyal, amelyben a kommunisták helyet kapnak. Egy esetleges világméretű összeütközést a legnagyobb rossznak, de szükséges szerencsétlenségnek tartanának, az egyetlennek, amely megmenthetné az emberiséget”.

Körülbelül ugyanígy értékelik a pápa álláspontját az 1947. június 17-én kelt jegyzetben is. Eszerint a pápa továbbra is hisz abban, hogy az oroszok és angolszászok – és egyben a kommunizmus és kapitalizmus – közötti háború küszöbön áll, eleve kizárva minden kompromisszum lehetőségét a Szovjetunióval. Kommunistaellenes álláspontja – így a jegyzet – elsősorban a katolikus hagyományokkal rendelkező és nagyon erős politikai szerveződésű országokban körvonalazódik. A Vatikán – állítja a jegyzet – ezáltal a nemzetközi reakció főnemességévé vált.

Egy másik, 1947. december 8-án kelt tájékoztató jegyzet, amelynek címe A katolikus és görög katolikus vallás ellenségesen viszonyul a demokráciához, rámutat arra, hogy a római pápa úgy rendelkezett: a katolikus és görög katolikus egyház fossza meg szolgáltatásaitól a demokratikus pártok és különösen a kommunista párt tagjait. A jegyzet rámutat arra is, hogy ezt a rendelkezést átvette és alkalmazza a Balázsfalvi Görög Katolikus Érsekség, amely „szóbeli rendelkezést adott minden, az érsekség hatáskörébe tartozó görög katolikus papnak, hogy ha lehetséges, prédikációjukban teljes egészében mellőzzék a romániai demokratikus rendszert és a kormányt dicsérő szavakat. Ugyanaz az érsekség – áll a jegyzet befejező részében – szigorú büntetést helyezett kilátásba azon papok számára, akik az említett szóbeli rendelkezésektől eltérnek”.

XII. Pius karácsonyi üzenetét úgy értelmezték, mint a világ minden kommunista és kommunistabarát politikai tényezője iránti kemény bírálatot. „Üzenete első részében a pápa – írja értékelésében a jegyzet szerzője – megbélyegezte a közvélemény megtévesztésére szolgáló állami szintre emelt hazugságot, és figyelmeztette a katolikusokat ezen eljárás veszélyeire.”

Az állami tájékoztató intézmények tanúsítják a görög katolikus püspökök, papok és hívők állandó figyelését a következő „témák” kapcsán: az új hatalommal szembeni álláspont (1945. március–1948. december), az érsekválasztások (1946) és a görög katolikus egyház ellen foganatosított megszorító intézkedésekkel szembeni reagálás. Az általunk vizsgált jelentések az 1945 októbere és 1948 decembere közti időszakot ölelik fel, és bizonyítják általában a püspökök, de különösen az Alexandru Rusu, a Iuliu Hossu és a Ioan Suciu iránti érdeklődést. Az első kettőt az érsekválasztás kapcsán figyelték, Ioan Suciut pedig az érsekség apostoli gondnokaként végzett tevékenységéért (1947–1948). Megfigyelés alatt állt Valeriu Traian Frenţiu is, előbb ugyanazon apostoli gondnoki tisztség betöltése kapcsán (1945–1947), később Nagyváradon (1947–1948), úgyszintén Ioan Bălan és Vasile Aftenie, valamint Victor Macovei balázsfalvi vikárius, a görög katolikus kanonokok és papok, azok is, akik áttértek a görögkeleti vallásra, azok is, akik hűek maradtak a görög katolikus egyházhoz. A tájékoztató jelentések következtetéseket tartalmaztak a püspökök és általában a görög katolikus egyház magatartásával kapcsolatban. A rendszer szempontjából egyik püspök sem volt különb a másiknál: „Bármelyik püspököt választják is most meg – az érsekválasztásról van szó –, mindegy, mert mindenik reakciós.”

Az alábbiakban bemutatunk néhányat a püspökök „személyi lapjai” közül, amelyeket a tájékoztató szervek állítottak össze. Kezdjük Alexandru Rusu nagybányai püspökkel, akit az 1946-os választási zsinat érsekké választott, de akit a bukaresti politikai hatalom nem fogadott el. A jelentések úgy mutatják be, mint aki egyike azoknak, akik „a felszabadulás óta... ellenséges magatartást tanúsítottak a demokratikus rendszerrel szemben”, következtetés: „Ilyen körülmények között Alex. Rusu püspök nem folytathatja tevékenységét Nagybánya tartományban.” Petru Groza kormányával szemben ellenségesnek, Iuliu Maniu nemzeti parasztpártja hívének tartották, székhelyét pedig „a nagybányai reakció fő fészkének”. Az ő személyes feladata volt a kapcsolattartás a vidéki és a fővárosi reakciós erők között: „eme reakciós körök kapcsolatát a fővárosiakkal maga Alexandru Rusu püspök biztosítja, aki gyakran látogat a fővárosba”. Különben a püspököt a sajtóban is érték hasonló vádak, a szatmárnémeti Brazdă Nouă lap (1946. november) „nemzeti parasztpárti propagandaügynöknek” nevezte, amely minőségben „nemzeti parasztpárti fészekké” alakította át „a nagybányai görög katolikus katedrálist”. Nem ezek az egyetlen vádak, amelyeket felhoztak Rusu püspök ellen, akinek letartóztatásáig minden lépését figyelték. A jelentések úgy mutatják be, mint vallásos meggyőződésében megingathatatlan embert. Ezért érvénytelenítette a kormány a balázsfalvi szavazást, és nem ismerte el őt választott érseknek. Így került sor a nagyváradi püspökhelyettes, Ioan Suciu kinevezésére a balázsfalvi érsekség apostoli gondnoki tisztségébe, az unitus egyház felszámolásáig terjedő időszakra.

Ioan Suciu püspök viszont még eme tisztségbe való beiktatása előtt felhívta magára a információs és ellenőrző szervek figyelmét. 1947 októberének közepén még az a kiváltság is érte, hogy összeállították személyi lapját. A személyi lap néhány életrajzi adattal indul: erdélyi családi környezet, balázsfalvi születés, középiskola Balázsfalván, tudományok iránti hajlam; fiú- és lánytestvérek, akiket eltart; 38 éves, bár fiatalabbnak tűnik; szigorú magatartás, nagyon bátor, mindenki tiszteli, hatalmában tartja és befolyásolja hallgatóságát; nem tagja a Parasztpártnak, de ismertek kapcsolatai Maniu embereivel, mivel „ádáz ellensége a demokratikus rendszernek, amelynek élén dr. Petru Groza áll”. Áldozatkész hitének szilárdsága ezekből a tájékoztató jelentésekből is kitűnik: „Szükség esetén hajlandó vagyok meghalni vallásos hitemért” – idézi a jelentés egy „meghitt környezetben” tett kijelentését. És ezt Ioan Suciu püspök meg is tette. A jelentés a következőképpen jellemzi: „Szerény. Harmadosztályon utazik, az ütközőn, megveti a kényelmet. Alacsony termetű, szikár, Krisztus harcosának tűnik, hasonlít El Greco alakjaihoz. Nagy szónoki tehetséggel bír. A legelvontabb kérdéseket is oly módon tudja bemutatni, hogy azok a legegyszerűbb elmék számára is érthetőekké válnak. Kellemes a hangszíne, hanghordozása néha nagyon szelíd, máskor rendkívül szigorú, és így hatalmában tartja, elbűvöli hallgatóságát. Mindenki nagyon tiszteli.” Egy 1948. februári tájékoztató jelentés, amely figyelemre méltó jellemzést ad a katolikus ellenállásról, ezt az ellenállást Suciu püspök magatartásával példázza: „A legveszedelmesebb rendszerellenes agitátorok a katolikusok közül kerülnek ki. Például a balázsfalvi Ioan Suciu járja az országot, és beszédeiben nyíltan odamond a demokráciának. Ezt tette Kolozsváron is most nemrég, februárban, útban Nagyvárad felé.”

Jelentősek a július és október között „a terepről” küldött jelentések is. Egy július 27-én, a „kolozsvári központban” készült jelentés szerint (amely a június 17–18-i nagyváradi püspöki értekezletről, valamint Hossu püspök kolozsvári és bukaresti, az értekezleten hozott döntésekből eredő tevékenységéről szól), Nagyváradon tárgyalásokat folytattak „a pátriárkának az egyházak egyesítésére vonatkozó felhívására adandó válasz” kapcsán, amely tárgyalásokat „a legnagyobb titoktartás övezi, Hossu püspök visszatértekor nem adott a felső papságnak semmilyen szóbeli vagy írásbeli felvilágosítást. Ez csak annyit tudhatott meg, hogy a püspökök egységesen foglaltak állást, és pünkösd vasárnapján minden püspök prédikációban mutatja meg a hívőknek a »követendő utat«”. A Nagyváradon kelt pásztorlevél tartalma is ismeretes. Címe: A görög katolikus egyház papjai és hívei. Ennek az órának a tanúságtétele. 1948. július 24-i keltezésű, Valeriu Traian Frenţiu, Alexandru Rusu, Iuliu Hossu, Ioan Bălan és Ioan Suciu írta alá. Másolatát az Állambiztonsági Főigazgatóság 1. Szolgálata 6. Irodája küldte el 1948. augusztus 12-én a Vallásügyi Minisztériumnak, a miniszter irodájába, a következő megjegyzésekkel és javaslatokkal: „A Román Unitus Egyház ötoldalas körlevelet terjeszt hívei körében, amelyet minden görög katolikus püspök aláírt, és amelyben saját álláspontját ismerteti az ortodox egyházhoz való visszatérési javaslattal kapcsolatban. Mivel a görög katolikus püspökök tette felizgatja a kedélyeket, kérjük, figyelmeztesse az unitus egyházat, hogy az Ön jóváhagyása nélkül ne terjesszen ilyen körleveleket. Ellenkező esetben a Belügyminisztérium kénytelen lesz önállóan megtenni a szükséges lépéseket.” A Belügyminisztérium szerveinek a román egyházak „egyesítésében” való részvétele nyilvánvaló.

Ugyanaz a jelentés megemlíti, hogy Hossu püspök Bukarestben járt a nagyváradi értekezlet után, „hogy memorandumot nyújtson be az egyházak egyesítéséről, és kérje a klérus üldöztetésének megszüntetését”, és július 14-én tért vissza, „nagyon elégedetten a miniszterelnöki kihallgatás eredményével”. Ami nem csoda, mert Petru Groza a be nem tartott ígéretek mestere volt.

A nagyváradi püspöki értekezlet elhatározta, hogy a püspökök folytassák a vallás és a görög katolikus egyház védelmére irányuló tevékenységüket. Egy június 21-i tájékoztató jegyzet és a kolozsvári állambiztonsági szervek ugyanaznapi jelentése részleteket idéz a püspöknek a kolozsvári katedrálisban tartott pünkösdi beszédéből, és véleményeket fogalmaz meg a görög katolikus egyházzal kapcsolatban. Mindkét irat 1948. június 28-án érkezett Bukarestbe. A püspök beszédét visszavágásnak tartották Justinian pátriárka javaslatára: „A katedrális tömve volt hívőkkel, a püspök pedig annyira megemelte a hangját, hogy beszéde végére teljesen berekedt.” Nagy terjedelmű részleteket idéznek ebből a beszédből: „Ma, amikor a szent pünkösdöt ünnepeljük, más híreket is hallottatok, amiknek nem szabad hitelt adnotok. Az igazság az, hogy felszólítottak az egyesülésre. De hogyan?” Ironikusan folytatta: ‘testvériesen’. „Hát igen, mi is testvériesen válaszolunk: Mi tudjuk, érezzük és erősen hisszük, hogy Krisztus igazi egyházának a tagjai vagyunk. Ez a mi szent meggyőződésünk. Igaz, ha százalékban akarjuk kifejezni, azt mondhatnánk, hogy a két román egyház 96%-ban hasonlít egymásra. Tehát kevésben különbözünk. De éppoly igaz az is, hogy miénk az igazi hit kincstára. Mert Krisztus egyháza egy és csakis egy. Szent Péter egy volt, és ahol ő volt, ott van Krisztus igazi egyháza. Senki kedvéért nem válunk árulókká. A földön senki kedvéért nem hagyjuk el Róma anyánk hitét.” A jelentés megjegyzi, hogy a püspököt kanonokok, papok és laikusok széles gyűrűje vette körül, jelen voltak Avram, Chertes, Pura kanonokok, Alexandru Nicula, Virgil Băliban, Gheorghe Forna, Coriolan Suciu papok, dr. Liviu Pop, Liviu Telia orvos, dr. Petre Rebreanu, akiket angol–amerikai hírek terjesztésével vádol. A jelentés megállapítja: „A fentiekből következik, hogy a görög katolikus egyház nemcsak a papok kasztérdekei, hanem az ismertetett sajátos körülmények hatására is, az imperialista tábor és a belső reakció erős fegyverévé vált a nálunk honos népi demokratikus rendszerrel szemben. Ezt a tevékenységet Hossu püspök a kamarilla segítségével fejti ki, amelyen keresztül uralja a görög katolikus egyház életét a fennhatósága alá tartozó területen, valamint az esperesek segítségével, akikkel elég gyakran érintkezik. Ezek a maguk során kiterjesztik a püspök befolyását a falusi papokra és hívőkre.”

1948. augusztus 27-én Nagyszebenből tájékoztató jegyzéket küldtek Ioan Suciu püspök tevékenységéről a megye településein. A püspök egyházlátogatáson járt, és ahogy a jelentésből kitűnik, a hívek mindenhol nagy lelkesedéssel fogadták, és napi 3-4 prédikációt tartott. Orlát községben például maga a község polgármestere fogadta, aki mindenki füle hallatára kijelentette, „bár polgármester, mindenekelőtt azonban a katolikus egyház hű fia, amelyet mindig meg fog védeni, és soha nem hagy el. Sok olyan község volt, ahol görögkeletiek is fogadására siettek, és ő azokat is megáldotta.” Az egyházlátogatások „a Szentanya szellemében és oltalma alatt” zajlottak, a püspök szentképeket osztogatott, és imádkozott, arra kérve mindenkit, hogy az eljövendő időkben keressen oltalmat a Szent Szűz pajzsa alatt. „Prédikációi sikeresek, mert nagyon tehetséges és lendületes szónok. Ért ahhoz, hogy könnyedén felépítsen látszólag ártalmatlan mondatokat, amelyek azonban alapjában véve sok rejtett mondanivalót hordoznak.” A jelentésekből világosan kiderül a püspök hitének szilárdsága; mindenkinek azt mondta, hogy „lelkileg mindenre felkészült, arra is, hogy letartóztatják. Utasította az espereseket, hogy ne próbálják meg elhagyni hitüket, hanem élő példák legyenek a többi pap és a hívők számára. Ha valaki megpróbálja elvenni templomaikat egy másik felekezet részére, tiltakozzanak, de ne tanúsítsanak fizikai, hanem csak erkölcsi ellenállást.” A püspök más egyházlátogatásokat is tartott a főegyházmegyében, bár a balázsfalvi prefektus igyekezett, legalábbis egy időre, lebeszélni őt róluk. Ő viszont azt válaszolta neki, hogy „nincs világi hatalom, amely eltéríthetné kötelességétől, hívei lelkének gondozásától, és nem áll szándékában meghátrálni, csakis a brutális erőszak elől. Akkor a megyefőnök megpróbálta ellehetetleníteni a látogatásokat, szétoszlatta az embereket, és elkobozta a fogatokat, amelyekkel utaznia kellett volna. Ennek ellenére ő teljesítette látogatási tervét.” A jelentés elismeri, hogy „bárhova megy, csendőrök és a rendszer emberei ellenőrzik. De nehéz valamilyen konkrétumon rajtakapni, mert ért hozzá, hogyan rejtse el mondanivalóját bibliai idézetekbe.”

Az új egyházi törvény újabb püspöki értekezletet eredményezett augusztus 26-a és 28-a között, szintén Nagyváradon. Az első két napon a román görög katolikus püspökök vettek részt rajta, a harmadik napon pedig a gyulafehérvári, jászvásári és szatmárnémeti római katolikus püspökök is. Az értekezlet két kérdést tárgyalt: a egyházi törvény hatását az egyházi iskolákra, és ugyanazon törvény rendelkezését az egy püspöknek „járó” 750 000 hívő számszerű meghatározására vonatkozóan. Az értekezlet elhatározta egy beadvány megszerkesztését és elküldését Petru Grozának, Stanciu Stoiannak, Vasile Lucának és Ana Paukernek.

1948. szeptember közepén, 14-e és 16-a között, Ioan Suciu püspök végigjárja a régi Szamosújvár, Beszterce és Ludas járások falvait: Bádokot, Mezőviszolyát, Mikest, Mezősolymost, Újőst, Mezőszilvást, Katonát, Szombattelkét. Az utóbbi településen tartóztatják le először. A letartóztatásra egy diadalmas út végén kerül sor. Egy szeptember 16-án kelt tájékoztató jegyzet beszámol arról, hogy „f. év szeptember 12-én Szentmihály és Bádok községben járt, 1948. szept. 13-án pedig Mikes községben. Mindhárom községben a falu polgárai lóháton és hatökrös szekérrel várták. Minden egyes községben megközelítőleg 500 személy fogadta. /.../ 1948. szeptember 14-én Mezőviszolya községbe érkezett, ahol hat népviseletbe öltözött lovas, egy hatökrös szekér és kb. 600 személy fogadta.” Ugyancsak szept. 14-én „megérkezett Újős községbe, ahol a Berbecaru Iacob tanító által jól megszervezett kb. 600 személy fogadta, 12 népviseletbe öltözött lovas, valamint két szépen feldíszített hatökrös szekér”. Az utolsó ájtatosság helyén, a katonai templomban tartott istentiszteleten, kb. 400 hívő jelenlétében, a püspök azt mondta prédikációjában: „imádkozzunk, hogy a mai tiszavirág-életű vezetők ne tereljenek még rosszabb útra bennünket”. Útban Katonából Szombattelkére – áll a jegyzetben – letartóztatták az állambiztonsági szervek. Pár nappal korábban elmozdították apostoli gondnoki tisztségéből, amit ezen apostoli zarándokút során tud meg. Egy másik tájékoztató jegyzet – egy rádiótávirat –, amelyet a Népbiztonság Szebeni Területi Igazgatósága küldött 1948. szept. 14-én a Népbiztonság Központi Igazgatósága I. osztályának Bukarestbe, a szeptember 6-i jegyzet kiegészítéseképpen, a következőket jelentette: „Miután a Balázsfalvi Érsekség tudomására hoztuk Ioan Suciu püspök elmozdítását, Moldovan Ioan kanonok és Neda Dumitru elmentek Torda megyébe, ahol Suciu Ioan érsek tartózkodik Dănilă Gheorghe kanonokkal és Rusu Petru pappal, hogy tudomására hozzák a Vallásügyi Minisztérium parancsát, és hogy áttekintsék a megtett intézkedéseket és az egyháztanács álláspontját eme paranccsal kapcsolatban. Még nem ismert a balázsfalvi érsek álláspontja, és a kanonokok elszánták magukat arra, hogy szolidarizálnak az érsekkel, és mindnyájan kolostorba vonulnak.”

A balázsfalvi katedrálisban, október 2-án, a püspök a kommunista rendszer múlandó voltáról és a katolikus egyház és a katolikus szellem tartósságáról beszél. Épp azon a napon, amikor a görög katolikus híveket a görögkeleti vallásra való áttérésre kötelezték, a püspök a kolozsvári katedrálisban celebrált, 10 kanonok és több pap jelenlétében. Az istentisztelet végén prédikációt tartott, amelyhez ugyancsak a Népbiztonság Szebeni Területi Igazgatóságának rádiótávirata fűz megjegyzéseket: „Az istentisztelet befejezésekor Suciu volt püspök vallásos jellegű, de politikai-nemzeti szubsztrátumú beszédet tartott.” Bemutatta a Román Unitus Egyház történetét, beszélt szerepéről a román nép történetében és az első keresztények pogányok általi üldöztetéséről. Azok az idők születtek most újra Romániában, és a püspök ellenállásra buzdította a hívőket: „Ne hagyjátok, hogy áltassanak. Legyetek erősek és összetartók minden viharral szemben, ami ránk zúdul. Lehet, hogy vér is fog folyni. Ne rémítsen meg. Vegyünk példát mártírjainkról, akik feláldozták magukat hitükért, vérüket ontva érte.” Felindultnak látszott, jegyzi meg az informátor, és elismeri, könnyekig meghatotta a jelenlevőket is. Nagypéntek volt a Román Unitus Egyház számára – így is nevezi különben egy körlevélben, amelyet 1948. okt. 2-án küld a papoknak. Így tartja a teljes püspöki kar, amely újabb értekezletre gyűlt össze, ez alkalommal Bukarestben, 1948. okt. 6-a és 8-a között. Minden görög katolikus püspök részt vett rajta. „Az értekezlet – áll az 1948. okt. 9-én kelt jelentésben – hol a Katolikus Érsekségen, hol a Pápai Nuncius lakásán, hol egy titkos házban zajlott, amelyet nem sikerült azonosítani, és célja az volt, hogy közös álláspontot alakítson ki a hatóságoknak a görögkeleti vallásra való visszatérítésre irányuló próbálkozásaival szemben.” Az informátoroknak csak annyit sikerült kideríteniük, hogy anyagot gyűjtöttek a görög katolikus papság ellen foganatosított korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban. Egy sor Erdélyből érkezett tájékoztató jegyzet egészíti ki a bukaresti jegyzetek hiányosságait. Ioan Suciu püspök – akit az informátorok expüspöknek neveznek – az egész görög katolikus egyház számára az maradt, ami volt. Továbbra is bátorító körleveleket küld a papoknak, fiataloknak, minden kereszténynek. Egyetlen alkalmat sem szalaszt el. Ellenkezőleg, keres és talál alkalmat. Az egész püspökség ugyanazt teszi. A püspökök közösen tanácskoznak.

A görögkeleti vallásra való áttérést elhatározó 36 pap gyűlését 1948. okt. 1-jén Kolozsváron, a Gheorghe Bariţiu Gimnázium tornatermében tartották, Traian Belaşcu esperes elnökletével. Minden sürgősségi eljárás formájában zajlott, történelmi utalásokkal és a Vatikán ellen irányuló vádakkal, amely „az evangéliumi elvekkel ellentétben – nyilatkozta Traian Belaşcu – elkötelezte magát az agresszív és újabb háborúra bujtogató imperializmus frontján”. Más közhelyeket is emlegettek, mint „mi már nem akarunk többet Rómából parancsokat kapni”, az 1700-as egyesülési okirat elszakítása pedig „egy bölcs tett, amelyre lelkiismeretünk kötelez bennünket”. Ugyanakkor dicsőítik a kolozsvári aktus megvalósításának módját: „Mai egyesülésünk az önálló Román Ortodox Egyházzal – mondja Nicolae Geangalău – nemcsak egy vallásos, de mélységesen demokratikus megvalósítás, mert lentről felfelé indul, a néptől és a népnek, úgy, ahogy minden más is történik a Román Népköztársaságban.” Ugyanazzal a sietséggel, ugyanaznap estéjén, a küldöttek, rendőri kísérettel, Bukarestbe utaztak. Vasárnap, október 3-án 9 órakor a Szent Zsinat nagytermében bemutatták őket Iustinian pátriárkának. Megtartották az első beszédeket, és felolvasták a Kolozsvári Kiáltványt. Utána a küldöttség tagjai, azokkal együtt, akik a fogadáson jelen voltak – Iustinian Marina pátriárka, Nicolae Bălan érsek, Vasile Lăzărescu bánsági érsek, Firmilian krajovai érsek, Sebastian, Szucsáva és Máramaros érseke, Antim Nica alsó-dunai püspök, Veniamin Atanasie és Pavel vikáriusok, fővárosi esperesek és papok – a Szent Szpiridon templomba mentek, ahol Bălan érsek Te Deumot celebrált. Még egyszer felolvasták a kiáltványt, majd Gh. Vintilescu esperes, a Szent Zsinat Kancelláriájának igazgatója, felolvasta a zsinati határozatot, amellyel a görög katolikusokat befogadják a görögkeleti egyház soraiba. A pátriárka ugyanakkor bejelentette egy nagy ünnepség rendezését 1948. okt. 21-én, Gyulafehérváron, hogy megünnepeljék az „ellenséges Róma fogságából való kiszabadulást”. Így is történt. Az említett napon önszántából vagy anélkül Gyulafehérvárra vittek egy csomó embert, aki előtt, ugyanazokkal a szereplőkkel, megismételték a bukaresti ceremóniát. Úgy tűnt, Iustinian Marina pátriárka ezáltal teljesítette álmát azzal a fegyverével, amellyel dicsekedett: „Nagyon éles kés van a kezünkben, és használni fogjuk mindvégig: október 21-én a görög katolikus egyház megszűnik létezni, és az egyesülés befejezett tény lesz.”

Ez a „kés” volt a testvéri fegyver, amellyel a Román Ortodox Egyház a kommunista párttal testvéri szövetségben cselekedett.

MARCEL ŞTIRBAN 1932-ben született Poplákán, Szeben megyében. A BBTE jelenkori történelem tanszékének professzora. Jelentősebb kötete: Din istoria Bisericii Române Unite (A Román Unitus Egyház történetéből), a Szatmári Múzeum kiadásában, 2001.
CODRUŢA MARIA ŞTIRBAN 1967-ben született Kolozsváron, gyógyszerész.


Forditotta: VENCZEL Enikő
2001.07.27.

a cikk *.pdf formátumban