Alexandru SERES
Hátrányos helyzetűek
Napirenden 
Ha egy pillantást vetsz Bihar kertjére, éppen olyan szomorú és sorsára hagyott megyének tűnik, mint a többi. De ha van benned annyi kíváncsiság, hogy belenézz a statisztikákba, észreveheted, van valami plusza: élen jár a hátrányos helyzetű megyék sorában.

De nem a gazdasági erőforrások hiánya miatt hátrányos helyzetű vidékről van szó, ahogy azt hinni lehetne. Annak ellenére, hogy a különböző díjak és adók összegyűjtése szempontjából az elsők között van, az állami költségvetésből a helyi szükségletek kielégítésére kapott összeg szempontjából a sor végén található. Pontosabban, az első esetben a – negyedik, a másodikban az – utolsó helyen áll! Azt hinné az ember, hogy az a mód, ahogy a kormány Bihart kezeli, termékeny talajjá változtatná a megyét Sabin Gherman eszméi számára. Szó sincs ilyesmiről.

Nagyon kevéssé ismerem a más megyékben levő helyzetet, de úgy tűnik, hogy Sabin Ghermannak, legalábbis Biharban, a nemrég lezajlott erdélyi körútján tett kijelentések ellenére, semmilyen politikai hatása nincs. Az a két-három politikus, akikre – nevük említése nélkül – mint szimpatizánsokra és mint az általa létrehozni akart párt esetleges tagjaira utalt, nemcsak nem meghatározó politikailag, de még csak nem is akarja ismertté tenni nevét és szándékát. Viszont néhány politikus, a hatalom táborából éppúgy, mint az ellenzékéből, egyre felelősségteljesebben fordul a felé a megye felé, amely a parlamentbe küldte. Persze, nem újdonság, hogy egy képviselő politikai diskurzusával egyes helyi érdekeket támogasson. De az ilyesmi legtöbbször egyszerűen személyes vagy pártérdekeket szolgál. Ezért úgy tűnik, az általam az alábbiakban megadandó példák egyike nem a legtalálóbb. Mihai Bar PSD-s képviselő, azelőtt a Megyei Tanács elnöke, nem ódzkodik attól, hogy nyilvánosan kiálljon az egyes bihari helységeknek juttatandó összegek növelése mellett; de ő kizárólag azokért a településekért lobbizik, amelyekhez személyes érdekek fűzik, vagy azért, mert barátság köti az illető helységek polgármestereihez, vagy egyszerűen azért, mert a helyi vezetés PDS-s. Voltaképpen ugyanarról a központosító mechanizmusról van szó, amely egyeseket teljesen szubjektív kritériumok alapján mások kárára előnyben részesít. Ezzel együtt, képviselőnk akaratával vagy anélkül, az eredmény kedvező: az erőforrásoknak azon helységek felé való irányítása, amelyek a választáskor azt a pártot támogatták, amelynek Mihai Bar tagja. Így sokkal szorosabb a kapcsolat a választók és képviselőjük között. Már ez is haladás, még ha csak tessék-lássék is; többet nem enged a rendszer. Vagy mégis? Lássunk egy másik példát, ez alkalommal az ellenzék táborából.

Cornel Popa képviselő nemrég nyíltan állást foglalt azzal a nemtörődömséggel szemben, amivel a kormány Bihart kezeli. „Bár Bihar megye állandóan a 4.-5. helyen áll az állami költségvetéshez való hozzájárulás szempontjából, a pénzeknek a térségbe való visszafordításakor olyan összeget kap, amely a közigazgatási-területi egységek hierarchiájában az utolsó helyek egyikére teszi” – olvasható az interpellációban, amelyet a liberális képviselő szeptember 10-én nyújtott be Adrian Năstasénak. Emellett az alapvető, teljesen jogos kifogás mellett, Cornel Popa hangsúlyozta azt is, hogy több olyan területi intézmény székhelyét, amelynek tevékenysége több megyét ölel fel, Bihart elkerülve, a szomszédos megyékbe tették, anélkül hogy ennek elfogadható magyarázata lenne. Ebben a helyzetben van az Állami Privatizációs Hatóság (APAPS), amelynek székhelye Kolozsváron van, bár 70 bihari gazdasági egység tartozik hozzá, és csak 7 kolozsvári; a területi érdekeltségű Turisztikai Hivatal (AT) Aradon kapott székházat annak ellenére, hogy Bihar turisztikai potenciálja összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Arad megyéé; az Electrica kereskedelmi társaság észak-erdélyi kirendeltségét „váratlanul” Kolozsvárra költöztették, annak ellenére, hogy Nagyvárad közelebb van a határhoz, ami megkönnyítené az exportot stb. Szemére lehetne vetni Cornel Popa képviselőnek, hogy a küzdőpástra való kilépése nem csupán a megye lakossága érdekeinek védelmében történt, hanem elsősorban azért, mert a Micula testvérek támogatásával lett képviselő, akiknek a holdingjának, a Transilvania General Import Exportnak volt a vezérigazgatója, mielőtt politizálni kezdett volna. És tudva levő, hogy a Micula testvéreknek elsősorban Béles környékén, ezen a hátrányos helyzetűnek tartott vidéken vannak gazdasági érdekeltségeik…

Ami viszont meglehetősen érdekessé tette a mi vizsgálódásunk szempontjából ennek a politikusnak az álláspontját, az, hogy elvi szinten kelt Bihar védelmére, éppen esetleges és szubjektív jellege miatt támadva a költségvetés elosztásának rendszerét. Ha az ilyen politikai állásfoglalások következetesek, akkor fokozatosan, szinte fertőzés útján is, a politikusok mentalitásának megváltozását okozhatják, különösen, ha pozitív reakciókat váltanak ki a Végrehajtó Bizottságból.

Biztos, hogy Sabin Gherman a maga félműveltségre valló eszméivel nem tudná megoldani azokat a gondokat, amelyekkel a helyi közigazgatás szintjén küzdenek az intézmények. Különösen az a kontraproduktív mód nem túl vonzó a választók számára, ahogyan politikai javaslatait megteszi. Egy olyan párt, amely Erdély közigazgatási autonómiájáért harcol anélkül, hogy hitelt érdemlő vezetői lennének, és olyan kivételes intellektuális alappal rendelkezne, amelynek politikai vonala konszenzusban álljon az Európai Unióban vagy éppen a hozzánk közelebbi Vajdaságban alkalmazott regionalizmussal, kockáztatja, hogy csupán az országos szintű politika regionális szinten való megismétlője lesz. El kell kerülni a pszeudoregionalizmus csapdáját, a mai Romániában működő csődpolitikai rendszer közönséges lemásolását – hogy egy méreteiben csökkentett centralizmus legyen, amely azonban mégiscsak centralizmus, s amelynek fő hibája a funkcionális kritériumok hiánya a pénzforrások szétosztásában.

Lehet, hogy az említett politikusok nincsenek tudatában annak, hogy álláspontjuk az első lépés egy új alternatíva felé Romániában. Mindazokkal a hiányosságokkal együtt, amiket elsősorban a listás választási rendszer mechanizmusai és az abból következő klientizmus okoznak, remélhető, hogy végső soron kialakul a politikusok felelősségteljesebb magatartása a helyi választókkal szemben. Már csak azért is, mert egyre több politikus jön rá arra, hogy egy életképes politikai karrier nem épülhet kizárólag ideológiai, teljes egészében elméleti kritériumokra, nélkülözve a konkrét, pragmatikus tevékenységet.

ALEXANDRU SERES 1957-ben született Nagyváradon. A Jurnalul bihorean szerkesztője. Infernul nostru cel de toate zilele (Mindennapi poklunk – publicisztika), Multiprint Kiadó, Nagyvárad, 1998.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.09.01.

a cikk *.pdf formátumban