Caius DOBRESCU
Replika
Figyelő 
Az alábbi sorok, szándékunk szerint, inkább egy félreértés tisztázására íródtak, mint polemikus állásfoglalásra. A szerző nem védekezik az olyan vád ellen, amely nem állja meg a helyét, csupán érthetőbbé teszi a dolgokat. A Ceauşescu-évekbeli román társadalom kollaboracionizmusáról folyó vita alapján állva mind a szerző pontosítása, mind Ştefan Agopian – akart-akaratlan – torzítása az Academia Caţavencuban szélesebb társadalmi jelentőséget nyer, és az adott összefüggés, valamint szereplői jellemzőjévé válik. A Provincia azzal a kifejezett óhajjal közli az alábbi szöveget, hogy vitára szólítson fel azzal kapcsolatban, ami volt, ami most és ami a jövőben lesz/lehet a kommunista rendszerrel és titkosszolgálatával való kollaboracionizmus. A szerk.

Kedves kollégák,

Önökhöz fordulok azzal a kéréssel, hogy adjanak helyet a Provincia hasábjain a Ştefan Agopianhoz, az Academia Caţavencu szerkesztőjéhez írt válaszomnak, amelyre az említett lap 2001/39-es számában megjelent alábbi sorai szolgáltattak okot:

Még egy író jelentette be (az Observator cultural ez évi 89-es számában), hogy vállalta a besúgói szolgálatot a Szekuritáténál. Azt mondom, még egy, mintha előtte még sokan lettek volna. A valóságban az Írószövetségben számon tartott 2200-2300 író közül csupán Alexandru Paleologu ismerte be világosan azt a nagy dolgot, amit csinált. Lehet, hogy vannak még mások is (Ionescu Quintust nem számítom ide, mert ő nem ismerte be, őt leleplezték), de egyelőre az utolsó jövevény a brassói költő és esszéíró, Caius Dobrescu. Szeretem, ahogy ír (akkor is, ha eltúlozza azt a szerepet, amit mentora, Alexandru Muşina játszott költői és gondolkodói mivoltának kialakításában), és örülök, hogy volt, amije másoknak nem: bátorsága.

Természetesen az alábbi sorokat mindenekelőtt az Academia Caţavencunak ajánlottam fel. Mivel azonban az nem vett róluk tudomást, provinciás barátaim és kollégáim jóindulatára hagyatkozom, hogy minél szélesebb körben ismertté tegyek néhány feltétlenül szükséges pontosítást.

Köszönöm a szolidaritást.

Kedves Ştefan,

az Academia Caţavencu folyó év 39-es számában közölt, az Observatorul cultural 82-es számában (azt hiszem, jeleznem kell, hogy voltaképpen a 81-es számról van szó, és hogy volt egy első része is az interjúnak a 80-as számban) megjelent velem készített interjúra vonatkozó jegyzeteddel kapcsolatban szükségesnek tartok megtenni néhány észrevételt:

1. Az általad nagylelkűen nekem tulajdonított „besúgói” minőségemmel kapcsolatban nincs semmi mondanivalóm. Olvastad az interjút, ismerted a tényeket, és kialakítottál magadnak egy véleményt, amely rád tartozik. Legfeljebb azt érezhetem, hogy nincs összehang annyira sokoldalú prózád és az ilyen önkéntelen-caragialéi hajthatatlanságú ítéleteid között. Mint teljes egészében helytelen, megdöbbent azonban a következő dolog: az Academia Caţavencu olvasói kénytelenek véleményedet tényként elfogadni, mert nem tudnak semmit arról a helyzetről, amelyből a „vállalás”-ban az erkölcsi lemondásnak az Observatorul culturalban reprodukált két sora ered. Nagyon kevesen fognak utánanézni annak, hogy gyakorlatilag miket írtam, azért, hogy megtudják: 1987-ben több kollégámmal együtt néhány apró és nevetséges antikommunista nyilatkozatot tettem; hogy a „szervek” előtt tett „fogadalmam” értelme a „jó magaviselet”-ről tett nyilatkozat egy ököl és botütés alapján lefolyt kihallgatás végén; hogy minden érdekeltnek és sok másnak is rögtön a „figyelmeztetni” jött szekuristák kezéből való szabadulásom után elmondtam mindazt, ami velem történt; hogy többször nyilvánosan leírtam az eseményeket (utoljára 1989-ben a sajtóban); hogy nem írtam semmilyenfajta jelentést a Szekuritáténak stb., stb.

2. Ha „besúgói” minőségemhez kétség is fér, teljesen egyértelmű a Romániai Írók Szövetsége tagságának kérdése; ezt a tagságot nekem tulajdonítod akkor, amikor Alexandru Paleologu mellett felsorolsz azok között, akik ehhez a szervezethez tartoznak, és bevallották magukról, hogy „besúgók”. Nem voltam, nem vagyok, és azt hiszem, sohasem leszek tagja ennek a szervezetnek, tehát, kérlek, vizsgáld felül statisztikádat. Ragaszkodom ehhez a ponthoz, mert – természetesen anélkül, hogy egyenlőségi jelet tennék közéjük – az „Írószövetség tagja” minősítés semmivel sem zavar kevésbé, mint a „besúgó” minősítés. Nekem is jogom van, ugye, személyes véleményemhez.

Mivel nem a botrányt hajszoló újságírót látom benned, hanem a mind értékben, mind személyes stílusban és vállalt értékben európai színvonalú regényírót, meggyőződésem, hogy találsz majd valamilyen utat-módot ennek a néhány sornak a közlésére.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.10.12.

a cikk *.pdf formátumban