MOLNÁR Gusztáv
Bevezető
Kilátó 
Az alábbi párbeszéd drámai módon jelzi annak a szakadéknak a mélységét, amely Macedónia két, önmagát egyaránt nemzetként definiáló közösségét, a macedón-szlávokat és az albánokat elválasztja egymástól. Íme a 2,04 milliós ország lakosságának nemzetiségi összetétele és vallási megoszlása: macedón 67%, albán 23%, török 4%, cigány 2%, vlah 1%, egyéb 1%; ortodox: 67%, mozlim 30%, egyéb 3%. Az albánok állítása szerint a köztársaság függetlenné válását (1991) követően megrendezett népszámlálás óta arányszámuk nőtt. A számbeli többséget alkotó macedón-szlávok vallási, etnikai és kulturális értelemben bolgár és szerb szomszédaikkal mutatnak rokonságot, míg az ország nyugati területein többségben lévő albánok a Koszovóban, Albániában és Dél-Szerbiában élő mozlim vallású albánokhoz kötődnek.

Az egyelőre feloldhatatlannak tűnő macedón–albán konfliktus forrása – a nemzetközi közösség figyelmét elsősorban lekötő katonai és politikai aspektusokon túl – abban keresendő, hogy a macedónok és az albánok eltérően ítélik meg az állam identitását, amelyben élnek: az előbbiek számára létfontosságú, hogy a „macedón nép” mint államalkotó tényező, az ohridi megállapodásban javasolt megoldás (lásd a következő oldalon publikált Preambulum szövegét) ellenére, mégis csak szerepeljen az alkotmányban. Az albánok válasza: az alkotmány vagy alapuljon teljesen az állampolgársági elven, tehát ne szerepeljen benne semmiféle „nép”, vagy ha igen, akkor ismerjék el az albán népet is alkotmányos, államalkotó tényezőként. Vagy legyen tisztán polgári állam, mondják az albánok, ami persze a Balkánon nyilvánvalóan csak papíron létezhet, tehát úgysem tükrözné a valóságot, vagy ismerjék el az állam duális jellegét, amit viszont a macedónok a szuverenitás megosztásaként értelmeznek, és semmiképpen sem akarnak elfogadni.

Az Európai Unió szakértői az utolsó pillanatban előálltak egy kompromisszumos javaslattal. Eszerint a Preambulum így szólna: „Macedónia Köztársaság állampolgárai, a macedón nép, valamint a határain belül élő azon állampolgárok, akik az albán néphez tartoznak, a török nép, a vlah nép, a szerb nép, a roma nép és mások, vállalva a felelősséget... stb.”

A macedón parlamentnek november 15-éig kellene elfogadnia ezt az öszvér-változatot, az összes többi módosítással egyetemben. Ha a nemzetközi nyomás nem enyhül, lehet, hogy mind a macedónok, mind az albánok elfogadják az alkotmánymódosítást, de ettől még nem vehetjük biztosra, hogy az életbe is fog lépni. Valószínűbb, hogy nem fogadják el, mert a Preambulum vitás kérdései mellett más módosítások körül is kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek. A macedón ortodox egyház számára például a különböző egyházak „törvény előtti egyenlőségét” kimondó 19. cikkely elfogadhatatlan, a tetovói albán magánegyetem hallgatói és az albán politikusok számára viszont a 48. cikkely jelent problémát, mert nem mondja ki, hogy a nemzetiségek jogosultak az állam által fenntartott felsőfokú oktatási intézményekre.

A legvalószínűbb forgatókönyvnek a következő tűnik: amikor november közepén teljes lesz az alkotmányos és politikai zűrzavar, Stojan Andov házelnök feloszlatja a parlamentet, és a jövő év elejére kiírják az általános választásokat. Az alkotmánymódosítás nehéz kérdésének megoldása így az új politikai erőviszonyokat jobban tükröző következő parlamentre marad. Már ha annak – a valószínű albán választási bojkott miatt – egyáltalán lesznek albán parlamenti képviselői.

Kezdődik tehát minden elölről.

2001.10.12.

a cikk *.pdf formátumban