SZOKOLY Elek
A Provincia – palló a barikádok felett
Napirenden 
Függetlenül attól, hogy egyetértünk vagy sem Sabin Ghermannal, öngyilkos bátorsága, hogy mindenféle széllel szembemenjen, megfelelő választ érdemel.

Nem mondhatnám, hogy ismerem, bár találkoztunk egyszer egy könyvbemutatón, amikor is, ha jól emlékszem, névjegykártyát cseréltünk. De mivel egy időben széles körben mediatizált, közismert személyiség, akarva-akaratlanul, a Provinciának odadobott kesztyű nélkül is, kialakult bennem személyéről és tevékenységéről, amely, azt hiszem, éppen olyan ellentmondásos, mint ez a mi korszakunk, valamilyenfajta benyomás. Ez az ellentmondásos természet kiderül a Provinciának címzett leveléből is, amely ingadozik az, azt hiszem, egyaránt érthető (valós vagy megjátszott) elképedés és a (nyilvánvaló vagy leplezett) frusztráció között.

Meg kell vallanom, hogy rokonszenvvel és kíváncsian figyeltem Sabin Gherman tevékenységét, amikor a kolozsvári televízió szerkesztője volt (anélkül hogy irodalmi tevékenységét ismertem volna), és felfedeztem személyében a (talán túlságosan is) harcos újságírót, aki nem ódzkodott attól, hogy a leghatározottabb módon tárgyalja a legkényesebb kérdéseket a kolozsvári forradalom bűnöseitől és az azalatt elkövetett bűnöktől a görög katolikus egyház helyzetéig és a BOR-ral való kapcsolatáig. És minden alkalommal a „jó” oldalon találtam.

Újraolvasva a pamfletet, amely híressé tette, és amely nyilvánvalóan egyaránt sérthette a vájtfülű irodalmárok dobhártyáját és a hazafiak örökké vérző szívét, észrevettem, hogy túl a költői szabadságokon, amelyek Patapievici mellé helyezik (akit egyébként őszinteségéért ugyanúgy bemocskoltak, csak éppen, nem lévén erdélyi, nem vethették szemére azt a szándékot, hogy ki akarja szakítani ezt a tartományt „az ország szent testéből”), darabos nyelven sokunk tapasztalatát és gondolatait fogalmazta meg, az általánossá vált pszeudo-hazafias nacionalizmus nyomására legtöbbször elfojtott gondolatainkat. Az absztrakt nemzeti hazafiság és a konkrét helyi/regionális hazafiság közti tudathasadásunkat mintha szertefoszlatta volna az a „szentségtörés”, amelyet Sabin Gherman pamfletjével vállalt, ami egyesekből talán a sajnálkozást is kiváltotta amiatt, hogy miért nem fogalmazták ők meg hamarabb. De óvakodom attól, hogy továbbmenjek ezen az úton.

Visszatérve azonban a Provinciának küldött levélhez, el kell ismernem, hogy ugyanolyan ellentmondásos érzés fog el. Egyrészt megtudom a ködös információkból, amelyekhez többé-kevésbé véletlenül hozzájutok, hogy az Elegem van Romániából szerzője, még ha annak megjelenése után bizonytalan egzisztenciális helyzetben volt is, nem félt belekeveredni a magyar irredentizmus hálójába, amely irredentizmus ilyen helyzetben éppoly fürge, mint a többi nacionalizmus, s amely valami egész másért jutalmazta meg, mint amit ő mondani akart. Hagyta magát. És a baklövéseket meg szokták fizetni. Másrészt, mint ördög a tömjénfüsttől, úgy óvakodnék a szóbeszéden alapuló gyanúsítgatásoktól, elhamarkodott kiátkozásoktól vagy kizárásoktól (különösen az után a fél évszázados tapasztalat után, amikor ez a gyakorlat mindennapos volt), hiszen nagyon jól tudjuk, hogy vádolni könnyű, de nehéz vagy egyáltalán lehetetlen el nem hangzottá tenni a vádat.

Természetesen az az árverés, amelyet Gherman a regionális decentralizálás szabadalmával kapcsolatban ajánl, nemcsak értelmetlen, hanem nevetséges is. Az abszolút prioritás azt a társadalmi szükségletet illeti meg, amely jó ideje ott lebeg Erdély ritka levegőjében. De vitathatatlan, hogy a (sem Gherman, sem a Provincia monopóliumát nem képező) szülő-tartományunk sorsát illető elméleti fejtegetések mellett, Gherman felvállalta ennek a valóságnak egy lényeges szeletét, a politikait, amelyet több-kevesebb ügyességgel és sikerrel megpróbál gyakorlatba ültetni. És túl a provinciás „értelmiségiek” egy eszme elsikkasztásától és kompromittálásától való jogos félelmén, nem létezhet egyetlen kizárólagossági igény sem a transzszilvanizmus politikai szabadalmára.

Sabin Gherman, ahogy maga is elismeri, nem politikus, valószínűleg nem az a karizmatikus vezető, aki Erdély regionális autonómiájának ügyét sikerre vigye. Ez gondolkodóba kéne ejtse, éppen annak az ideálnak az érdekében, amelyért olyan áldozatokat hozott, amiket felsorol. De, ugyanakkor, nem vagyok meggyőződve arról sem, hogy Sabin Gherman lenne az a célpont, amelyre az erdélyieknek pazarolniuk kellene intellektuális lőszerüket, hogy megvédjék a Provinciát. Mert még ha el is tekintünk a házasságoknak a román politikai élet látványától elkerekedett szemünk előtt folyó kavargásától, megtörténhet, hogy egy adott pillanatban a barikád ugyanazon oldalán találjuk magunkat. És felteszem a kérdést, megengedhetjük-e hát magunknak, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül kijelentsük: elegünk van Sabin Ghermanból.

SZOKOLY ELEK 1939-ben született Facsádon, Temes megyében. A Pro Europa Liga igazgatója. Chestiunea transilvană între melancolie şi realitate (Az erdélyi kérdés a melankólia és a valóság között). In: Problema transilvană, Jászvásár, 1998.



Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.10.12.

a cikk *.pdf formátumban