Marius COSMEANU
Levél Sabin Ghermanhoz
Napirenden 
Kedves Sabin,
mindenekelőtt nem hiszem, hogy érdemes lenne túlságosan belebonyolódnunk a dologba. És azt sem, hogy érdemes lenne a végtelenségig vitatkoznunk. Azt hiszem, bármikor eljöhettél volna a Provincia találkozóira, amelyeken a lap különböző számait mutattuk be, legalábbis a Kolozsváron rendezettekre, hogy megbeszéljük „meglepődésedet”, haragodat vagy, ahogy látom, néhányunknak e kiadvány hasábjain az Erdély–Bánát Ligával, a proTransilvania alapítvánnyal vagy személyeddel (három, magunk közt szólva, nagyjából egymást fedő fogalom) kapcsolatban megjelent kritikájához fűződő frusztrációdat. Mondom, „volna”, mert amikor a Provinciával ott akartunk lenni az Erdély–Bánát Liga legutóbbi találkozóján, Szebenben, hogy írjunk erről az eseményről, azt mondtad, a sajtó nem vehet részt rajta. Annak ellenére, hogy a Provincia távolról sem kötekedő kiadvány… Mindenesetre a meghívás továbbra is fennáll, és ha kollégáim egyetértenek, találkozhatunk veled és munkatársaiddal, hogy megbeszéljük a mindnyájunkat érdeklő/zavaró kérdéseket.

Azonkívül ha olvastad a Provincia első számában megjelent credo-t és általában a mostanig megjelent írásokat, akkor észrevehetted volna, hogy az itt közölt anyagok nem egységesek (sic!), nincs egybehangolt, illetve egyféle anti- vagy pro-Sabin Gherman politika, illetve stratégia, mint ahogy más anti- vagy pro-valami politika sincs, ha érted, mit akarok mondani. Mi több, semmilyen paranoid jelentőséggel nem bír a „Sabin Gherman-ügy”, hogy azokat idézzem, akikkel hajlamos vagy összetéveszteni bennünket. És különben is, nincsenek sajátos szabályok, amelyeknek mindenkinek, aki ide ír, alá kell vetnie magát, vagy amelyeket szigorúan tiszteletben kell tartania. Ezért a szerkesztőségnek küldött „tízparancsolatod” valahogy megalapozatlan. Ha elolvasod a leveledre írt válaszokat, észreveheted, hogy különböznek egymástól, mindenik csupán írójának személyes véleményét tartalmazza. Ami pedig a „bársonyos háború”-t illeti, azt hiszem, hogy te is, mi is elég okos fiúk vagyunk, és eléggé érezzük a másság ízét ahhoz, hogy a bajuszunk alatt „egyetértően” mosolyogjunk egy ilyen ötleten.

De vegyük sorjában:

Azt kérded, miből fakad az a gyanú, hogy bizonyos irredenta körökhöz tartozol? Nem tudom, nem én gyanúsítalak, csak néha olyan benyomást keltesz, hogy te sem tudod… Azt akarom mondani, hogy nem határolod el magad elég világosan ezektől a csoportosulásoktól.

Az oké, hogy az 1999-es közvélemény-kutatások szerint előkelő helyet foglalsz el az erdélyi és a bánáti választók szemében. De te is tudod, hogy a százalékok nem jelentenek mindig bizonyítékot is, még kevésbé állandó bizonyítékot (az értékeket nem demokratikusan állapítják meg). Ezért azt hiszem, hogy ezeknek a választóknak az esetében inkább a mostani politikai osztállyal szemben érzett utálaton alapuló escape-ről van szó, mint pozitív, a regionális vagy föderatív eszmékkel szembeni őszinte közeledésről.

Igazad van, lépésünk nem örvend olyan népszerűségnek, mint egy szappanopera, s ezt nem részletezem, de odajutnod, hogy bányász-szempontok alapján támadj bennünket, legalábbis (ugyanannyira) meglepő… Vagyis manapság divatjamúlt és diszkvalifikáló azt kívánni, még ha leplezetten is, hogy „Halál az értelmiségiekre!”

Azonkívül mivel magyarázható, hogy magadnak tulajdonítod az erdélyi kérdés monopóliumát? Igaz, a Provincia a te kiáltvány-cikked után jelent meg, de a szerkesztőbizottság tagjai egy részének már azelőtt is volt véleménye erről a kérdésről, és részt vett róla folyó beszélgetéseken (lásd például a Pro Europa Liga által az „erdélyi kérdés”-ről 1998 májusában a kolozsvári egyetemen szervezett találkozót). Nem hiszem, hogy érdemes lenne ragaszkodnunk valamiféle copyright-hoz ebben a kérdésben. Nevetséges lenne. És bárhogy is vesszük, a kérdés nem új. (Én személy szerint körülbelül akkor hallottam róla először, amikor a kommunisták „beavattak” a véget nem érő tapsok titkába…)

Végül, hogy befejezzem, legfőbb kifogásom veled kapcsolatban az, hogy egyetlen cikk erejéig lett eleged Romániából. S ez elég volt ahhoz, mint te magad bevallod az egyik országos televízióadásnak adott interjúdban, hogy közismert személyiség váljék belőled (nem feltétlenül az első számú közellenség!). Más szóval, Bukarest (ne kérdezd most, melyik) regionális politikájával szembeni diskurzusod stílusa és intenzitása (radikalizmusa) megváltozott azután az Elegem van Romániából után. Lehet, hogy túlnőtt rajtad a helyzet, lehet, hogy nem, de nem folytattad azt a „vonalat”. Ezért te is része lettél az (elsősorban az elvi következetlenség által jellemzett) hazai politikai magatartás paradigmájának. Innen ered – a médiakampány mellett – cikked diverzió-íze. Az a jellegzetes érzés, mint amikor rájössz, hogy valami spontánnak hitt dolog voltaképpen előre megtervezett volt. Azután mondom ezt, hogy végignéztem néhányat a magyar nyelvű televíziós adásoknak adott interjúdból, amelyben sokkal határozottabb, világosabb és nyíltabb voltál, mint a román audiovizuális eszközökben. Elismerem, más közönségről van szó, más politikai kultúráról, de ebben az esetben nem tudok más következtetésre jutni, mint arra, hogy mégis politikus akarsz lenni. Ha nem is tartod magad annak, mint megpróbálod azt sugalmazni (elismerem, ez nem dicséret a mai Romániában). És ha így van, vállald ezt a szerepet, és engedd meg nekünk, hogy bíráljunk, ha az a mód, ahogy bizonyos közös elégedetlenségekből fakadó eszméket támogatsz, nem felel meg a mi elvárásainknak. Lehet, hogy hasznodra válna. Szervusz, M. C.

MARIUS COSMEANU 1967-ben született Marosvásárhelyen. A Monitorizáló és Elemző Csoport szociológusa. (Fu)turism: strategiile migraţionale ale românilor din Ungaria [(Fu)turizmus: a magyarországi románok migrációs stratégiája], Altera, 1999, 9.; Antinostalgia, Sfera politicii, 2001.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.10.12.

a cikk *.pdf formátumban