Nicolae DRĂGUŞIN
A türelmetlenség eltűrése, avagy hogyan válhat Románia Afganisztánná
Erdélyi színek 
A brit gondolkodás egyik alapmunkája, a John Locke által írt Levél a toleranciáról alapján az 1999-es kiadású Oxfordi filozófiai lexikon a „vallási kérdésekben való toleranciát” „a modern demokratikus állam egyik legfontosabb tartópillére”-ként határozza meg. Sok állam hangoztatja, hogy elfogadja és támogatja ezt az axiómát. De az elmélettől a gyakorlatig hosszú út vezet, s ez az út gyakran belevész a mindennapok zűrzavarába. Románia egyike ezeknek a szomorú eseteknek. Ami ma a két testvéregyház, az ortodox és az unitus között történik, megérthetetlen egy olyan ország esetében, amelynek alkotmánya a demokrácia és, magától értetődően, a vallási szabadság pecsétjét viseli magán. Szó szerint elkábultam, mikor megtudtam, hogy Erdélyben, azon a földön, amelyet legtöbben, köztük én is, az igazi románság bölcsőjének tartunk, valamivel több mint egy évtizeddel a szabadság vissza/elnyerése után még mindig a templomrombolás szovjet módszerét alkalmazzák. A farkasrévi, alsó- és felsőszentmihályi, a Marosvásárhely melletti nyárádtői görög katolikus templomot ebben a sorrendben alig egy hónap alatt lerombolták, anélkül hogy valaki ellen tudott volna állni az ortodox fundamentalistáknak. Nem sokkal később egy ismerősöm azt mondta (amit különben egy ortodox kiadványban is megtaláltam!), hogy „a görög katolikusoknak is úgy kell szenvedniük, ahogy az erdélyi ortodoxok szenvedtek Bukow tábornok óta a magyar uralom alatt”.

De, kérdem magamtól, és kérdem Önöktől, vajon ez a legjobb és legkeresztényibb út bizonyos történelmi nézeteltérések tisztázására? Hol van a románok toleráns szelleme, amelyet századok óta mint lényegi tulajdonságot hangoztatnak? Az, hogy az állami szervek, a főpapság és az ortodoxok nem léptek fel határozottan ezek ellen a „tálibok” ellen (így tettek a tálibok is az elmúlt év elején Buddha monumentális afganisztáni szobraival), egy problémával szembeni közömbösségüket jelenti, olyan problémával szembenit, amely eldöntheti a jövőnket, mint ahogy megmutatja azt az adót is, amit egy régóta károsnak bizonyult mentalitásnak fizetünk. Ne felejtsük el, hogy az Európai Unió (amely felé mi is irányítjuk erőfeszítéseinket) államainak nagy része katolikus. Nem kellene eltekintenünk II. János Pál pápa 1999 májusában tett történelmi jelentőségű látogatásától sem, amikor hivatalosan megfogadtuk, hogy a lehető legbarátságosabban rendezzük ezeket a feszültségkeltő kérdéseket. Nem igazságos dolog eltekintenünk a görög katolikus egyház majdnem kizárólagos hozzájárulását a nyugati civilizáció behatolásához az ország területére, kezdve az Erdélyi Iskolával, folytatva az 1918-as nagy egyesülésig, de tragikus módon befejeződve 1948-ban. Az unitus egyház 1948-as felszámolása mögött a szovjet hatóságok ama félelme húzódott meg, hogy ez az egyház palló lehet a demokratikus Nyugat felé, szelep, amelyen keresztül a diktatúra sötétjébe behatolhattak volna a szabadság és a nyugati boldogság sugarai.

Nem az embernek kell megítélnie, kinek az oldalán van a szellemi igazság. Így tett Lucifer is, és a fény angyalából a sötétség ördögévé lett. Isten egyetlen parancsot adott az embernek: „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, a többi majd megjön magától. Az emberek tetteit egyedül Isten ítélheti meg. A Máramarossziget melletti Farkasrév temploma lerombolásának másnapján (ez a templom, amelyet számtalanszor láttam, a hely büszkesége volt, lévén az első máramarosi kőtemplom) egy Szatmárnémeti melletti új ortodox templom felszentelésekor a harang rázuhant Máramaros és Szatmár ortodox egyházfőjére, és súlyosan megsebezte. Nem az isteni harag jele ez? Milyen nagyobb büntetésre van szükségünk, hogy megértsük ennek a román–román háborúnak a barbárságát?

Sok időbe telik, amíg ezek a kegyetlen hírek eljutnak a nemzetközi sajtó érzékeny fülébe, de akkor a bukaresti szervek minden diplomáciai erőfeszítése, függetlenül attól, hogy melyik kormányról van szó, semmit sem érnek majd – Romániát indexre teszik azok mellé az országok mellé, amelyek eltűrik a türelmetlenséget.

Csatlakozva azokhoz, akik meg akarják akadályozni a barbárságot,
N. D. tanuló

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2001.11.06.

a cikk *.pdf formátumban