A 2001. dec. 8-i Provincia kerekasztalbeszélgetés
„...milyen Erdélyt akarunk…”
Kerekasztal 
Kolozsváron, 2001. december 8-án megbeszélést tartott a Provincia-csoport, és konszenzusos alapon elfogadta a Románia parlamentjéhez címzett Memorandum szövegét. Ezt követően beszélgetésre került sor a Memorandumban foglalt eszmék kapcsán. A beszélgetésen részt vett Bakk Miklós, Al. Cistelecan, Caius Dobrescu, Hadházy Zsuzsa, Molnár Gusztáv, Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Szokoly Elek a csoport részéről és Bányai Péter, Smaranda Enache, Ioan Muşlea, Székely István, Szilágyi N. Sándor meghívottként.

Molnár Gusztáv: Mit gondoltok, mi lesz a pártok reakciója a Memorandumra?

Bányai Péter: A PD és a PNL kitérnek majd, minimalizálni fogják jelentőségét. Nem fogják támadni, de sem pozitív, sem negatív értelemben nem vitatkoznak majd komolyan. A PRM nem érdekel bennünket. Tehát két párt marad, a PSD és az RMDSZ, de az RMDSZ-től sem várok túl sokat. A vitára igent fog mondani, tehát pozitívan közelíti majd meg a kérdést, de óvatosan és minimális nyilvánossággal. A nagy kérdés a PSD. A Memorandum szövege, első olvasatra, nehezen megtámadhatónak tűnik. Nem könnyű tehát előre látni a kormánypárt reakcióját. Nyilvánvaló, hogy ebben a pártban komoly belharcok folynak. Reakciója tehát a belső erők közti viszonytól függ. Nem hiszem, hogy tapsra számíthatnánk a részükről, de nagyon kíváncsian várom, hogyan fognak válaszolni. Néha provokálni kell őket, hogy lásd, mi a véleményük a minket érdeklő kérdésben, és nem szabad hagyni, hogy kétértelmű magatartást tanúsítsanak.

Molnár G.: Lehet, hogy a PSD Bihar megyei szenátorának, Liviu Maior professzornak egy szövege, amelyre Traian hívta fel a figyelmünket, bizonyos mértékig megvilágítja a PSD álláspontját.

„…amit mi ajánlunk, az a tabuk nélküli vita…”
Traian Ştef: Nagyon kíváncsi vagyok én is, nem annyira a PSD, mint inkább a PNL reakciójára. Mert a bihari PNL képviselőjétől kaptunk néhány visszajelzést a PSD újraközpontosító politikájára vonatkozóan. A Provinciában is írtunk arról a lobbizásról, amelyet a Bihar megyei képviselők fejtettek ki az Erdélyen áthaladó gyorsforgalmi út érdekében. A különböző pártok erdélyi képviselőinek politikai nyilatkozatai nagyon hasonlítanak a Memorandumban foglalt bírálathoz. És egy, a PSD-hez közel álló helyi lapban, Liviu Maior Bihar megyei szenátor éppen december 1-jén közölt egy cikket, Egy erdélyi regionális stratégia szükségessége címmel. A Ioan Rus miniszter által ismertetett dokumentum is újságoknak megküldött szöveg volt, vagyis egy kidolgozott szöveg, amely azt bizonyítja, hogy a PSD-ben valóban létezik egy erdélyi vonal, és még Ioan Rus is valószínűleg csak azért utalt előadása végén a székelyföldi megyékre, hogy eleget tegyen a másik fél elvárásainak. Tudom, hogy minden erdélyi képviselő elégedetlen bizonyos dolgokkal. Nem hiszem, hogy ők túl kritikusan tekintenének kezdeményezésünkre, az is lehet, hogy nem is fognak nyilatkozni, hanem ráhagyják azt a többi képviselőre és a pártfőnökökre. A PNL reagálását azért várom nagy érdeklődéssel, mert képviselőinek nagy része erdélyi, és nagyon jól látja a helyzetet. A párt Bihar megyei képviselője nagyon hevesen kikelt a költségvetés ellen, az ellen, ahogyan a központ leosztja a pénzeket, és az ellen, hogy egyes intézmények központját máshova helyezték, anélkül hogy tekintetbe vették volna a megye hozzájárulását. Elsősorban a megyéről beszélt, de amit mondott, nagyjából minden erdélyi és bánáti megyére vonatkozik. Érdekes lesz tehát megnézni, ismerve ezt a hozzáállást, hogyan reagál majd a PNL. Ami pedig a PSD-t illeti, bár nagyon jól emlékszünk Năstase miniszterelnök nekünk szóló üzenetére, leplezett vagy leplezetlen fenyegetéseire, lehet, hogy ő is megértette, nem a regionalizmus- és magyarellenesség szerez számára szavazatokat Erdélyben.

Caius Dobrescu: Abból az itt megfogalmazott gondolatból indulnék ki, hogy a PSD-ben valóban létezik egy szakadás. Nem tudom, nem egy átfogóbb folyamat jele-e ez, amely minden pártnál tetten érhető, és amely a Traian által említett regionális érdekek függvénye is. Például az erdélyi pártszervezetek, az erdélyi képviselők kezdik pontosabban megfogalmazni helyi és regionális érdekeiket, és kezd kialakulni bennük az az érzés, hogy ők mégis egy közösséget képviselnek, és nem a központ által mozgatott egyszerű bábfigurák. Másrészt valószínű, hogy nemzedékek közötti szakadásról is szó van, mert nyilvánvaló, hogy egyes politikai személyiségek, akiknek egyfajta politikai kultúrájuk van, akik egy bizonyos mentalitásban nőttek fel, teljesen képtelenek arra, hogy ebből kilépjenek, és más vonatkoztatási rendszerben újragondolják a dolgokat. Persze a PRM-ről itt nincs értelme beszélni. Ez a párt a civil társadalmon kívül helyezkedik el, és voltaképpen fenyegetést jelent a parlamenti demokráciára, mert szembefordul az alkotmánnyal és az ország törvényeivel. Mi a viszonylag megfontolt és viszonylag rugalmas politikai rendszerről beszélünk. Másrészt azonban feltevődik a kérdés, hogy azt a feszültséget, amiről beszéltek, nem lehet-e mással is magyarázni, hogy nem a kormánypárt egyensúlyozásáról van-e szó az Európai Unió által gyakorolt nyomás és a között a belső nyomás között, amely az ilyen jellegű mozgósító üzenetekre még érzékeny, a várható reformoktól megijedt szavazók részéről jön. És akkor ezek a következetlenségek nemcsak a belső feszültségnek, hanem ennek a balettnek, ennek a reálpolitikának is kifejezői. És ha ez így van, akkor feltehető, hogy a nyilvános reakció rossz lesz. Annál inkább, mert ők valóban komolyan tenni akarnak valamit a decentralizálás érdekében. Megtörténhet, hogy a dolgok éppen úgy forduljanak, mint – ahogy mondják – Németországban is történtek a dolgok: Bismarck volt az, aki tett bizonyos lépéseket annak érdekében, hogy Németország szociális országgá váljék, miközben súlyos vádakkal illette és hevesen elutasította a német szociáldemokráciát. Nagyon valószínű, hogy a PSD is így reagál majd, vagyis vádaskodni fog, hevesen elhatárolja magát, hogy aztán tíz nap múlva ugyanazt mondja, kijelentve azonban, hogy nem tesz mást, mint védi az egységes nemzetállamot. És valószínű, hogy ez lesz a PNL nyilvános reakciója is. De amit Traian mond, az más értelemben nagyon jelentős. Lehetnek érdekcsoportok, lehetnek helyi politikai erők, amelyek magatartása más, amelyekkel más viszonyítási térben más típusú kapcsolatot alakíthatnánk ki. De javaslatunk nem mellőzheti azt a tényt, hogy Romániában a mindenkit érintő határozatokat a politikai osztályon belül hozzák. A mi politikai osztályunk elég féltékeny, hajlamos görcsösen ragaszkodni ahhoz, ami úgymond csakis őt illeti meg, nehogy az ilyen kérdésekről nyilvános vitát folytassanak. Amit viszont mi ajánlunk, az a tabuk nélküli vita azokról a lényegbevágó kérdésekről, amelyek valóban az egész közösséget érintik. Ugyanakkor az ezeknek a kérdéseknek a „publikálására” vonatkozó elutasító reakció elég perverz egymásratevődése is a nyilvános közigazgatásnak és a biztonságpolitikának. Sokan hiszik azt, hogy a központosítás nagyobb biztonságot jelent, mintha csak védelmi politika lenne, a közigazgatás pedig a hadsereg része. Ez a képzettársítás létezik, és ahelyett hogy a megfelelő közigazgatás és a közösségek jóléte lenne a cél, a közigazgatást a biztonság és a terület fölött gyakorolható hatékony ellenőrzés eszközének tekintik. Holott ez más szint, és a kettőt el kell választani egymástól. Ez is olyan nehézség, amellyel számolnunk kell. De azt hiszem, érdekes lesz megfigyelni, mi történik, mert adott pillanatban átszakad néhány gát, és lehet, szerencsénk lesz kifogni egy ilyen pillanatot.

„Az Európai Unió határán mindenhol és elkerülhetetlenül mikroregionális gazdasági forrongás következik be”
Molnár G.: István, elnézést a provokációért, de kevesen vannak, akik nálad jobban ismernék az RMDSZ működését, mint te, és a különböző szinteken benne tevékenykedők gondolkodásmódját. Mit gondolsz, hogyan reagál majd az RMDSZ a Memorandumra, lévén, hogy a szövetségnek az évek során kidolgozott programjaiban sok minden közös az általunk javasoltakkal?

Székely István: Az RMDSZ gyakorlatilag magáénak ismeri el a regionalizálás programját vagy legalábbis annak néhány fontos részét. Azokat, amelyek a bizonyos értelemben Erdélyt megjelenítő értékcsoportba tartoznak. Figyelemre méltó ebben a vonatkozásban az RMDSZ álláspontja, amelyet december 7-én, az alkotmány elfogadásának 10 éves évfordulóján fogalmazott meg. Itt van előttem Székely Ervin Bihar megyei képviselő beszédének a szövege, amelyben szó van „a prefektusok hatáskörének csökkentéséről és a megyei és helyi tanácsok hatáskörének ezzel párhuzamos növeléséről, annak a jognak az egyértelmű elismeréséről, hogy a közigazgatási-területi egységek régiókba szerveződjenek.” Nagyon világos üzenet ez, de én nem hiszem, hogy az RMDSZ túl messze menne ebben az irányban, mert nagyon jól tudja, hogy azzal sokat árthatna ennek a gondolatnak. Azt hiszem tehát, hogy törvényhozási téren támogatni fog, és meg fog szavazni minden olyan törvényt, amely ebbe az irányba mutat. De nem hiszem, hogy politikai téren kiáll majd érte, nem lesz a gondolat zászlóvivője…

Bakk Miklós: Néhány kiegészítést szeretnék tenni annak a résznek a történetére vonatkozóan, amely ezzel kapcsolatban az RMDSZ programjában szerepel. 1999-ben szakértőként részt vettem Csíkszeredában az RMDSZ-kongresszust előkészítő megbeszélések egy részén, amikor az Erdély regionális érdekeinek támogatására vonatkozó fejezetet bevették a programba. A kongresszust előkészítő Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén a szövetség egyik vezető politikusa, Verestóy Attila, a kezdeményezés ellen nyilatkozott. Vannak olyan hangok az RMDSZ-ben, amelyek szerint az udvarhelyi szenátor centralizmust támogató véleménye a kormányszinten befolyást gyakoroló gazdasági körökkel való kapcsolatának a következménye. De a kongresszusi szavazáson végül biztos többséggel ment át ez a pont. Ami Székely Ervin nemrégen tett felszólalását illeti, azt hiszem, az nem annyira annak a politikai motivációnak köszönhető, hogy a politikai vitatémák közé felvegyék Románia regionalizálásának kérdését, mint inkább egyes Kovászna megyei eseményeknek. Az utóbbi időben a Kovászna megyei prefektus – meg kell mondanom, törvényellenesen – bojkottálta az úgynevezett mikrorégiók megalakítását, amelyeket bizonyos európai pénzalapok megszerzése érdekében akartak és kellett volna megalakítani. A helyi tanácsok mikrorégiókba való tömörülésének gondolata tehát nem azonos a politikai régiók gondolatával, amelyeket mi a Memorandumban megfogalmaztunk. Az előző a helyi tanácsok joga, amit a Strasbourgi Charta fogalmaz meg, és amely nem von maga után alkotmánymódosítást. Azt hiszem, itt egy konjunkturális megnyilatkozásról van szó, a regionális gondolat leplezett, „enyhe” támogatásáról, és nem lehet ebbe az irányba tett határozott lépésként értelmezni. Érdekes azonban, hogy ezek a jelzések – gondolok itt Székely Ervin felszólalására és a bihari képviselők álláspontjára, amit Traian említett – éppen Biharból érkeztek. Ez, szerintem, nem véletlen. Azt hiszem, hogy a határon túlról jövő hatás erős lökést jelent a regionalizmus felé, s ez a befolyás csak erősődik majd 2004 után, amikor Magyarország már tagja lesz az Európai Uniónak. Az Európai Unió határán mindenhol és elkerülhetetlenül mikroregionális gazdasági forrongás következik be, és egyelőre nem tudhatjuk, ez hova vezet. Két lehetséges irány van. Az egyik, ami most is látható: a pártok kezdik érezni, hogy valami történik, és ők maguk fogalmaznak meg álláspontokat ezzel kapcsolatban. Ezt egyelőre még ügyetlenül és makacskodva teszik, mint ahogy a PSD is, amely összefonja a regionalizmust a nacionalizmussal, és néha kimondottan nevetséges módon újrafogalmazza eredeti álláspontját. A másik lehetséges irányvonal azokhoz a hipotézisekhez kapcsolódik, amelyeket mi kezdtünk megfogalmazni, amikor a Provinciában a transzetnikus párt gondolatát vitattuk. Itt elsősorban egy új nemzedék megjelenésére gondolok, arra a szakadásra, amelyet ez a különböző pártokban okoz, és amelyről Caius beszélt. Ez komoly feszültségeket válthat ki a pártokon belül, és arra késztetheti a fiatalokat, hogy otthagyják a régi pártokat. Így kialakulhatna egy fiatal politikusokból álló kritikus tömeg, amely végső soron új politikai erő megjelenéséhez vezethet.

T. Ştef: Szkeptikus vagyok az RMDSZ-t illetően. Az utóbbi időben, legalábbis Nagyváradon, ellenkező irányba halad. A helyi tanácsban a PSD-vel szövetkezett, együtt leváltották az RMDSZ-es alpolgármestert, a parasztpártit szintén. Ezt egy PSD-sel helyettesítették, az előbbit pedig olyanvalakivel, aki a Bihar megyei RMDSZ-elnök vállalatától jött. Az RMDSZ-ben is vannak érdekcsoportok. Ha a regionalizmus kérdésében az érdekcsoportok általában az általunk előre látott irányba mennek, az az érzésem, hogy az RMDSZ-ben ezek a PSD-vel párhuzamosan haladnak, ha ugyan nem gyakori átfedésekkel.

Molnár G.: Érdekes gondolatnak tűnik, s látom, Péter is egy véleményen van veled. Ami az RMDSZ-t illeti, azt hiszem, nem kerülhetjük meg a Reform Tömörülés kérdését. Köztudott, hogy ebben az alakulatban adott pillanatban megjelent a regionalizmus és az erdélyi román–magyar partnerség gondolata. Persze, nem függetlenül egyes szakértők hatásától. Ott voltam én is a csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson, és nagyon jól emlékszem azoknak az RMDSZ-es politikusoknak a megrökönyödésére, akik a kormány tagjai voltak, s így a „központot” képviselték. „Mit akartok ezzel az Erdélyen belüli párbeszéddel? – kérdezték. – Nálunk a párbeszéd folyamatos, a partnerséget a kormányban gyakoroljuk.” Nem fogták fel, hogy itt másról van szó, a regionális perspektíváról. Az erdélyi román–magyar partnerség gondolata azonban oly nyilvánvalóan pozitív és vonzó volt, hogy a küldöttek többsége elfogadta és megszavazta, anélkül hogy figyelembe vette volna az RMDSZ-en belüli különböző csoportok sajátos érdekeit. Kedvező pillanat volt ez a regionalizmus gondolata számára az RMDSZ-ben. A másik kedvező pillanat az elnöki és parlamentáris választásokkor adódott, amikor a Markó–Frunda csoport menet közben felvállalta ezt a gondolatot, nehogy a Reform Tömörülés megelőzze, és hogy szilárdabb társadalmi alapot teremtsen magának. De most az az érzésem, hogy a Reform Tömörülés kicsit felhagyott ezzel a témával. Úgy tűnik, hogy „a Kárpát-medence összes magyarjának egyesítése”, ami a magyarországi kormánypárt kedvenc jelszava, jobban érdekli a Tömörülést, mint az erdélyi román–magyar partnerség. Körülbelül tíz nappal ezelőtt Smarandával részt vettem Bukarestben a Pro Europa Liga egyik konferenciáján, ahol Toró Tibor, a Reform Tömörülés elnöke, a szövetség vezetőinek „kollaboracionista ” vonalát bírálva, az autonomista vonal mellett állt ki, s az autonomizmust – nekem legalábbis ez volt az érzésem – etnikai értelemben vette. Bizonyos hatáskörökről beszélt, amelyeket a központ egyenesen a nemzeti közösségeknek kellene hogy átadjon. Nos, ha figyelmesen olvassátok a Memorandum szövegét, a hármas pontnál észrevehetitek, hogy a hatáskörök leosztása nem a nemzeti vagy etnikai entitások szerint történne, hanem területi entitások szerint. Összefoglalva, azt mondanám, hogy az RMDSZ esetében jelenleg egyfajta megfeneklés tapasztalható. A Markó-csoportosulás teret veszít, mert semmi új üzenete nincs, védekezésben van, Bukarest és Budapest között ingázik, a Reform Tömörülésnek pedig nincs koherens régiópárti diskurzusa. Inkább nemzeti diskurzust folytat – nem mondom, hogy nacionalistát – abban az értelemben, hogy majd minden igényét nemzeti fogalmakban fejezi ki. Nyilvános beszédében a csoport legtöbb képviselője – néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve – gyakorlatilag elhagyta a politikai regionalizmus terrénumát.

Bakk M.: Az erdélyi románokkal való stratégiai partnerség gondolata Szilágyi Zsolttól származik, a programnak az erdélyi regionalizmusra vonatkozó fejezetét pedig én fogalmaztam meg, és miután a Reform Tömörülés magáévá tette, kezdeményezésére a kongresszus megszavazta. A Reform Tömörülés számára a döntő pillanat, amikor a nemzeti autonómia és a regionális érdek, valamint az erdélyi románokkal való stratégiai partnerség gondolatát követő erdélyi program közti – lehet, nem végleges – választást megtette, az volt, amikor az elnökválasztás előtt Tőkés László mellé állt, és nem Kolumbán Gábor mellé. Az RMDSZ-nek, Frunda György személyében, volt már egy kvázimegnevezett jelöltje, és a Reform Tömörülésnek két alternatíva között kellett választania, hogy ellenjelöltet javasoljon: Tőkés László, a konzervatív vonal képviselője és Kolumbán Gábor között, aki nagyon jó exponense lett volna a regionalizmus gondolatának. Azt is el kell mondani, hogy az RMDSZ programjában benne maradt a nemzeti autonómiára vonatkozó fejezet is, tehát nemcsak a Reform Tömörülés viselkedésében, hanem magában a programban is kettősség, ellentmondás vagy meg nem felelés van. De ezt soha nem beszélték meg az elméleti műhelyekben, sem az RMDSZ belső vitafórumain. Akárhogy is, elhagyva a Kolumbán-opciót – amelyet, egy adott pillanatban úgy tűnt, hogy már felvállaltak – ez az alternatíva súlytalanná vált, ami nem következett volna be, ha egy olyan jelentős személyiség támogatását élvezi, akinek diskurzusa és felkészültsége megfelelő lett volna ahhoz, hogy a regionalizmus alternatívájának exponense legyen.

Molnár G.: Szeretném, ha más irányba is kiterjesztenénk a beszélgetést. Lehet, észrevettétek, hogy a Memorandum címzettje nemcsak Románia parlamentje, nemcsak az itteni politikai pártok, hanem az Európai Parlament és az Európai Unión belüli Regionális Bizottság is. És még megemlíteném, hogy nyilvánosságra hozatala egy Románia számára különleges pillanatban történik, amikor az Európai Unió országaival szembeni vízumkötelezettség kérdése megoldódott. Pozitív pillanat, amelynek a jelentőségét természetesen nem kell eltúlozni, de akárhogy is, ezután senki nem mondhatja, hogy Európa mellőzi Romániát. Ha egy ilyen pillanatban lépünk nyilvánosság elé egy régió- és Európa-barát diskurzussal, nagyon nehéz lesz azt a szemünkre vetni, hogy az állam aláaknázását készítjük elő.

„… számíthatunk a regionalizmusért való vetélkedés megkezdésére”
Smaranda Enache: Azt hiszem, hogy a vízumkötelezettség megszüntetésével egy időben számíthatunk arra, hogy Románia politikája, inkább, mint bármikor, Európa-barát lesz. És ebből a szempontból igaza van Gabriel Andreescunak, aki azt mondja, hogy csupán most kezdődik Románia valós integrálódásának első éve. Az Európai Unión belüli régiók létezésének lehetőségét már leszögezték. Igaz, nem minden állam látja egyformán a regionalizmus kérdését, de európai szinten pontos modellje van a régiók intézményesülésének. És azt hiszem, létezik a minél több dimenzióban való gondolkodás európai képessége is, a regionális, országos és országok feletti dimenzióban való gondolkodás képessége, anélkül hogy ez feltétlenül káros konkurenciát teremtene a szintek között, bár mindig megvan köztük a versengés az erőforrásokért és a hatáskörökért. Azt hiszem, hogy amint mi tudjuk, tudja Brüsszel és Bukarest is, hogy mihelyt Románia közeledik az Európai Unióhoz, és taggá válhat, több szinten is integrálódhat, vagyis több intézmény tagja lehet. Ez több alapot, több segélyt jelent. Tehát feltételezhető, hogy a PSD is, amely hosszú távú versenytárs, és amely a miniszterelnök és nemzedéke szintjén az európai modellekből ihletődik, és párbeszédet folytat velük, még ha nem is túl nyíltan (hiszen még le kell győznie egy párton belüli ellenzéket és egy gondolkodásbelit, mert tizenkét éven át Európa-ellenes érzéseket táplált be a román közvéleménybe, és most meg kell tennie a nagy fordulatot), készülődik az összes európai intézménybe való beágyazódásra. Mert onnan is jön pénz. Világos, hogy nem kell olyan ellenállásra számítanunk, mint amilyenre számítottunk volna néhány évvel ezelőtt. Ioan Rus nyilatkozatával azt akarta jelezni, hogy ha Erdélyben létezik egy regionális elvárás, a PSD ennek is hajlandó megfelelni. Politikájuk nagyon kifejlődött, a központban is a széleken is ők sepernek, megvan ez az alkalmazkodóképességük. Az Európai Unió jogosan várja el, hogy a jelölt országok, belépésükkor, rendelkezzenek olyan struktúrákkal, amelyek kompatibilisek az Unión belüli régiókkal. Így Brüsszelnek is érdeke, hogy segítse a román regionalizmus fejlődését. De a román pártok érdeke is ez lesz, és itt kitérnék egy kicsit a pártokra. A legmeglepőbb a PNL magatartása, amely képtelen elérni a vonatot, amely nem támaszkodik már a szakértői véleményekre, mi több, el is utasítja azokat. Ebből a szempontból nem számíthatunk arra, hogy általában az ellenzék nagy megértést tanúsítson a Memorandumban foglaltakkal szemben. A PD a választási győzelemre összpontosít, amelynek forrása Băsescu polgármesteri sikere lenne. Az RMDSZ-t valószínűleg mindaddig zavarni fogja a regionalizmus fejlődése, amíg a regionalisták nem tisztázzák pontosan értékrendszerüket. Az értékrendszer és a regionalizmuson belüli opciók nem elég pontos meghatározása a regionalizmusért versengők érdekeit szolgálja. A jelen pillanatban a PSD részéről csupán azért érkezhet negatív válasz a Memorandumra, mert az éppen olyan átfogó, épp annyira kevéssé konkrét, mint a saját üzenete. Az RMDSZ-t is zavarni fogja, mert a transzetnikus gondolat következménye az lehet, hogy hosszú távon az RMDSZ eltűnik a központi parlamentből, ha ugyanis Erdélyben megjelenik a regionális parlament, az valószínűleg nagyrészt kielégíti majd a magyar közösség politikai elvárásait, mert a magyarok Erdély lakosságának több mint 20%-át alkotják. Azt hiszem, hogy egy olyan regionális üzenettel lehet versenybe szállni, az az üzenet lehet csak képes arra, hogy megtalálja a saját helyét a PSD által már kisajátított regionális trendben, amely világosabban megfogalmazza, hogy milyen Erdélyt akarunk. Mert, párhuzamosan a PSD javasolta regionalizmussal, „Drakulaland” típusú dolgokat is láthatunk, amely nemcsak kulturális merénylet, hanem aranybánya is, pénzforrás a párt számára. Vagy az erős erdélyi ortodox előretörést, ortodox intézmények és kolostorok létrehozását, amely megváltoztatott bizonyos regionális egyensúlyokat. Amíg a Memorandum üzenete általános, azt hiszem, a válasz nem lesz túlságosan erőszakos, mert ebben a formában és ebben a szakaszban nem jelent túl nagy fenyegetést a többi regionális üzenet számára. Tehát azt hiszem, hogy a mai naptól számíthatunk valamiféle, a regionalizmusért folyó versengés megkezdésére, mert a regionalizmus csupán eszköz. Milyen régiót akarunk? Ez a kérdés veleje. És erre eddig nem sokan válaszoltak. Talán a PSD mégis. Mert azt mondta: olyan régiót akarunk, drágáink, amely tetszedjék a régió 80%-ának, és az a 20%, amelyiknek nem tetszik, fenn akarja majd tartani a jelenlegi egységes nemzeti rendszert, hogy mégis legyen néhány képviselője a központi parlamentben.

Ioan Muşlea: Ma indult meg a napi két órán át tartó regionális televízióadás Erdély számára. Láttam az Önök Memorandumát, s meg kell mondanom, hogy józanul, hidegen mérlegelve a dolgokat ebből a szempontból a hetes pontot én megoldottnak vélem. Elhoztam a táblázatot is, amelyből látni lehet, hogy a program kb. 25%-a magyar nyelvű, napi fél óra német nyelvű, negyed óra a zsidó kultúrának szentelt műsor, és – abszolút újítás – negyed óra a cigányoknak szól. A többi talk-show, ami magától értetődően megoszlik a román és a kisebbségi szerkesztőségek között. Máskülönben, ezt a regionális tv-stúdiót már korábban besorolták az Európa Tanács Regionális Televíziói közé, lényegében teljesen alaptalanul, mert a regionális jellegből csak a név volt meg. Állandóan egész Romániának közvetítettünk, lehetetlen reggeli órákban, katasztrofális nézettséggel. Tiszta szívből remélem, hogy ez az új megoldás eredményes lesz.

Molnár G.: Sok sikert kívánunk!

Szokoly Elek: Mindenekelőtt, ami a Memorandumnak a politikai pártok általi fogadtatását illeti, el kell ismernem, hogy nem vagyok túlságosan optimista, bár lényegében azt hiszem, hogy két fogadtatási lehetőség van, két olvasat – egy optimista és egy pesszimista. Kezdjem a pesszimistával. Azt hiszem, hogy a pártok, elsősorban a PDSR – engedjétek meg, hogy továbbra is PDSR-nek nevezzem – inkább csak féltékenységből, a politikai osztály általános féltékenységéből, el fogja utasítani a Memorandumot és a regionalizmus gondolatát. Minden pártnál, még a nem parlamenti pártoknál is, megtaláljuk a centralizmust és a centralizmus által nagyon mélyen átitatott kultúrát és gondolkodásmódot. Áttérve az optimista olvasatra, mindaddig, amíg a román társadalom képtelen felvergődni a gazdasági, társadalmi stb. mélypontról, amiben most van, szüksége van egy mozgató erőre, ami egyelőre nem létezik. A regionalizmus lehetne ez az erő. Erre utalt Ioan Rus is széleskörűen mediatizált beszédében.

Szilágyi N. Sándor: Természetes, hogy mi most azért gyűltünk össze, hogy racionális fogalmakkal beszéljünk erről a kérdésről. A Memorandum fogadtatására gondolva figyelembe kell azonban vennünk, hogy nem elvont emberek fogják azt olvasni, nem is szakemberek, hanem emberek, egészen egyszerűen emberek.

Ovidiu Pecican: Lehet, hogy a szakemberek egy bizonyos csoportját mégis érdekelni fogja…

Szilágyi N. S.: Ők is emberek, nem? Tehát emberek, akiknek eszükön kívül érzelmeik is vannak, félelmeik, mindenféle komplexusaik, és olvasói közül nem mindenki mozog otthonosan ezen a területen. Mikor ezt mondom, akkor, sajnos, a parlamentben ülő politikusok nagy részére gondolok. Ebben a közegben kell elképzelnünk a Memorandum fogadtatását, mert, nyilvánvaló, a félelem, a gyanakvás, az érzelmek nem politikai kategóriák, de alakítják azt a szavazótábort, amelyre minden pártnak tekintettel kell lennie. Gondoljunk az alkotmány tíz évvel ezelőtti parlamenti vitájára. Azóta tíz év telt el, az évek elmúltak, az emberek maradtak, és nem változtak meg annyira, mint az várható lett volna. Bizonyos területeken nagyobb mértékű a pozitív irányú fejlődés. Akkor ott láthattuk, hogy vannak fogalmak, amelyeket egyszerűen szakralizáltak. Az egységes nemzetállam például nem úgy jelent meg, mint egy politikai kategória, hanem mint valami szent dolog. Legvilágosabban és legösszefüggőbben egy – akkoriban FSN-s – képviselő fogalmazta meg, miért olyan fontos, hogy Romániának egységes nemzetállamként való megfogalmazása szerepeljen az alkotmányban. Ez a képviselő azt mondta, hogy számára érthetetlen, hogyan kérdőjelezheti ezt meg bárki is, mikor az „egységes nemzetállam” minősítés éppen úgy hozzátartozik Romániához, mint a kereszt egy templomhoz. Ez volt a leginkább a „tárgyhoz” kapcsolódó érv, mert pontosan a lényeget fejezte ki. És azon a szinten fogalmazták meg, amely szinten a kérdés fogadtatása is kialakul. Ha tehát ennek a Memorandumnak a fogadtatására gondolunk, nem szabad megfeledkeznünk a helyzet ilyen vonatkozásairól sem. Következésképpen azt hiszem, hogy már magában a szöveg megfogalmazásában is tekintettel kellene lenni arra a környezetre, amelyben azt majd fogadják, és legalább egy helyen meg kellene jelennie annak, ami számunkra teljesen nyilvánvaló, hogy nem bomlik fel az ország, és hogy a létező országos intézmények fennmaradnak. Mert enélkül az, aki ilyen félelmekkel és előítéletekkel olvassa, csak régiókat lát, és különösen mikor meglátja majd a 8-as pontot – mindig a 8-as ponttal van baj – , hogy a regionális identitások felvállalása hozzájárul majd a transzetnikus identitás kialakulásához… Akkor azt mondják majd, hogy ez az egységes nemzeti identitás szétrombolásához vezet, ez pedig az első lépés az ország feldarabolásához. Így fogják, sajnos, érteni…

Molnár G.: Egyetlen megjegyzést tennék ezzel a nagyon helyénvaló felszólalással kapcsolatban. Én nem tenném meg ilyen könnyen a logikai ugrást a parlamenttől a „tömegekig”. Nem hiszem, hogy abból, ahogy egyes képviselők fogadják majd a mi üzenetünket, szélesebb körre érvényes következtetéseket is levonhatunk. Lehet, hogy a helyzet éppen fordított. Nincs kizárva, hogy a „széles tömegek” ésszerűbben fogadják üzenetünket, sokkal normálisabban viselkednek a Memorandumban felvetett kérdésekkel szemben, mint a politikai elit. Ismerünk ilyen helyzeteket Magyarország történetéből is. A 20. század elején Magyarországnak fejlett polgári társadalma volt, számtalan egyesülete, amelyek a legkülönfélébb területeken működtek, de politikai elitje teljesen elszakadt a valóságtól. Igaza volt Adrian Severinnek, amikor néhány nappal ezelőtt azt írta egy, a Ziuában megjelent cikkben, hogy Magyarország nem Gyulafehérváron és nem Párizsban vesztette el Erdélyt, hanem azoknak a budapesti magyar politikusoknak az irodáiban, akik egy képzeletbeli világban éltek, és akiknek gőzük sem volt az erdélyi valóságról, eszükbe sem jutott például, hogy tiszteletben tartsák az erdélyi románok nemzeti méltóságát… Előfordul, hogy nem az elit áll az élen, hanem éppen fordítva, az elit jóval elmarad a valós társadalmi folyamatoktól.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.00.28.

a cikk *.pdf formátumban