A szerkesztőbizottság
Figyelő
Figyelő 
A Provincia díjai
a civil párbeszéd felvirágoztatásáért az ősi földön, továbbá egy nemzeti vitastílus kialakításáért

Nagydíj
ADRIAN NĂSTASE miniszterelnök úrnak – azért a hozzáértésért, amellyel értékes útmutatásokat adott a Memorandum értelmezéséhez (cserében várjuk tőle az „eltévelyedett”-igazolványokat)

Első díj
BARTOLOMEU ANANIA Őszentségének – a nagyvonalúságért, amellyel egyházi átokban részesített (valamennyiünket görög katolikusoknak nevezve)

Második díj
ALINA MUNGIU-PIPPIDI úrhölgynek – a bátorságáért, amellyel alig három sorral egy becsületes pleonazmus („próba a kísérletre”) alatt kioktat műveltségből, logikából és hazafiasságból (méltányoljuk, hogy stilisztikából nem)

Harmadik díj
ILIE ŞERBĂNESCU úrnak – javaslatáért, hogy „minden más (a gazdaságitól eltérő) eszközt fel kell használni Erdély megőrzéséért az egységes román nemzeti állam keretében” (esetleg gyilkosságot, börtönt és más hasonló szelíd bánásmódokat?)

Dicséret
OCTAV COZMÂNCĂ közigazgatási miniszter úrnak – az odaadásáért, amellyel mélyen hallgatott ebben az egész ügyben (barátai tudják, hogy miért)
MIRCEA MIHĂIEŞ úrnak – tárgyilagosságáért, amellyel Ioan Rus belügyminiszterrel együtt a rács mögött látna minket
EMIL HUREZEANU úrnak – világos fogalmazásáért

Ex aequo dicséret
GHEORGHE FUNAR úrnak -a „Soros jobbágyai” kifejezésért és EUGEN URICANU úrnak – a „vidéki Jágó” kifejezésért

Idézetek és mormogások
Mottó:
„... a káromlás külön fejezet a román stílusban. Úgylehet, el kell fogadnunk, hogy a káromlás lelkünk legmélyebb rétegeiből fakad.”
(Paul Zafiropol, În ajutorul vocabularului literar
[Az irodalmi szóhasználat érdekében], in: Eseuri, I. [Esszék, I.], Minerva Kiadó, 1988)

Adrian Năstase: „Nem tudom, hogy eszmei vitáról, vagy pedig politikai akcióról van-e szó. (…) Az Európai Unió országai régiókból állnak, és Romániában is vannak bizonyos régiók. Mégis, nem értem, milyen értelemben merülnek fel ezek a kérdések.” (Mediafax, 2001. dec. 10., Adevărul, Jurnalul Naţional, 2001. dec. 11.)

A jóérzésnek tulajdonítható baklövés, ami a román politikusnál szinte tilos, tekintve, hogy felér egy halálos vírussal. Látszik, hogy hirtelenjében Năstase úr nem tud olyan mértékben uralkodni demokratikus reflexein, ahogyan azt tisztsége és érdekei megkívánnák. Az éjszaka folyamán megvilágosodva, másnap aztán megmutatta, milyen fickós fiú ő. Elmagyarázta, hogyan kell olvasni a Memorandumot, és meghatározta a napirendet is:

„A pártok és a civil társadalom dolga, hogy beleesnek-e ebbe a csapdába, s a néhány eltévelyedett által bedobott kérdést országos vitává szélesítik. Úgy vélem, nekünk hagynunk kell a tévelygőket, hogy odahaza beszéljék meg ezeket a kérdéseket, és ne tereljük el a nyilvános vitát a valóban lényeges témáktól. (...) Mások ma a nagy témák, amelyekkel foglalkoznunk szükséges, nem pedig az, hogy miként lehetne Romániában régi közigazgatási képleteket átültetni, vagy hogyan térhetünk vissza a 13. századbeli vajdaságokhoz, kenézségekhez... Tulajdonképpen ennek a Memorandumnak a kezdeményezői vissza akarnak minket vinni az időben, hogy csináljuk vissza a nagy egyesülést és az 1859-es egyesülést. (...) Ez pedig kihívást jelent e nép közös emlékezete ellen, amely nép vérét ontotta a nemzeti egység megvalósításáért. (...) Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy abban a pillanatban, amikor megpróbálnak egy bizonyos típusú cselekvésre áttérni az egységes román nemzeti állam ellen, közbe fogunk lépni az állam intézményeivel is.” (Mediafax, 2001. dec. 11.)

Néhány nappal később, a prefektusokkal megtartott távkonferencia szertartásán a kormányfő szilárd fogadalmat tesz:

„... ez a dolog előre látható volt, és én rá is mutattam, de el szeretnénk kerülni azt a csapdát, hogy most vitába merüljünk; én pedig most megígérem, hogy utoljára történik, hogy ezekről a kérdésekről beszélek. A Provincia szerkesztői tulajdonképpen ezt a vitát szeretnék.” (Mediafax, 2001. dec. 14.)

Fogadalmát – természetesen – még aznap megszegi, és Dumitru Tinu, az Adevărul igazgatójának lelkes közreműködésével elmagyarázza kedvenc lapja olvasóinak azt a nemzetközi tranzitológiát forradalmasító tételt, hogy az ilyen, nyilván külföldről ránk kényszerített vitáknak köszönhetően lettünk Kelet-Európa sereghajtói. De nem kell elkeseredni – megvannak ugye az állami intézményeink, titkosszolgálataink, megyünk előre, nem iszunk cujkát a szomszédainkkal:

„Jön néhány szerencsétlen, és azt mondja, meg akarja vitatni a regionális állam kérdéskörét. (...) De mindez a vita hamis. (...) Tizenkét éven át feleslegesen szóval tartottak bennünket, az úton haladva hol az egyik szomszéd, hol a másik megszólított, szóval tartott, megtárgyaltuk az 1848-as forradalmat, egyebeket, amik mit tudom én, évszázadokkal ezelőtt történtek, mi pedig megálltunk, és udvariasan elmagyaráztuk, hogy is volt azzal a forradalommal, mi is történt a 11. században, mi törént Burebista idején. Ezalatt mások gyorsabban haladtak tovább, ezért lettünk mi utolsók. (...) 1918 óta mind ilyen vitákat rendezünk. Nem tudjuk, kik állnak e sztorik mögött, nem tudjuk, ki pénzeli őket. (...) Nézzünk csak mi a magunk dolgai után. Meghatároztuk az utat, amelyiken mennünk kell, és azon megyünk, nem állunk meg cujkát inni az egyik szomszéddal, aztán a másikkal, vagy nem megyünk el szemináriumot tartani nem tudom, miről a falusi kocsmában, hanem megyünk előre. Erről van szó, ezt akarom, hogy megértsék. Ami a többit illeti, ott vannak az állam intézményei, vannak hírszerző szolgálataink...” (Adevărul, 2001. dec. 15.)

Ion Iliescu: „Egy ilyen kérdésről országos szinten vitatkozni véleményem szerint teljesen abnormális dolog. Nem ez a központi téma, amely Romániát foglalkoztatja – hogyan szabdaljuk fel a területét, hogyan rendezzük új struktúrákba. Mi még a nemzetállam megerősítésének szakaszában vagyunk, amelyik olyan, amilyen. (...) A vita megmaradhat az elemzés szintjén, vagy amit akarnak, néhány ember elméleti szövegeléseként, akik élesíteni akarják az elméjüket sörözés vagy borozás közben.” (Mediafax, 2001. dec. 12., Jurnalul Naţional, 2001. dec. 13.)

Az államelnök messze a legkövetkezetesebb román politikus. Hasonló helyzetekben mindig egy régi és változatlan taktikát alkalmaz: „hagyjuk, hogy főjenek a saját levükben”. Köszönetet mondunk nagylelkűségéért, amellyel biztosítja jogunkat, hogy eltrécseljünk a magunk kis portáin. Ez annak a jele, hogy az állam nem avatkozik be a magánéletünkbe. Ugyebár?

Ion Iliescu: „Feldarabolódásról, különválásról beszélni felesleges és veszélyes tettetése a demokráciának. Az ilyen lépéseket határozottan vissza kell utasítani.” (Beszéd az 1989-es román forradalom 12. évfordulójának szentelt ünnepi nagygyűlésen, Jurnalul Naţional, 2001. dec. 22.)

Răzvan Theodorescu művelődési miniszter, a gyűlés ceremóniamestere, Dan Iosif és az elmaradhatatlan Sergiu Nicolaescu után egy bizonyos Metin Cerchezé az utolsó szó: „Egy romániai török mondja önöknek: fogjanak fegyvert, és ne engedjék, hogy mások föderalizálják az országot. Felszólítom Iliescut, hogy öltse magára Cuza ruháját, és járja az országot. Legyen Vlad Ţepeş! Egy romániai török mondja: tegyék ezt a címert a zászlóra!” Theodorescu sem tudja megállni, hogy ne beszéljen: „Az Isten vagy Allah mindent elrendez!” (Jurnalul Naţional, 2001. dec. 22.) Szegény elnök! A török nem tudhatta, hogy Cuza ruhája túl bő neki.

Bartolomeu Anania Őszentsége: „Nicula kolostor föderalizálásának gondolata iszonyúnak tűnik számomra... Ha néhány görög katolikus értelmiségi felkarolta a szétdarabolt Románia eszméjét, akkor egy másik miért ne alkalmazhatná ugyanezt egy kolostor esetében is? És ha már egy románellenes kampány volt a kiindulópont, miért ne csatlakozna hozzá egy ortodoxellenes is? (...) Ami Niculát illeti, önök azzal a mentőötlettel jönnek, hogy a kolostort osszuk ketté (miközben persze egyben maradna); a görög katolikusoké lenne a nyugati rész, az ortodoxoknak pedig megmaradna a keleti: valamiféle kétoldalú föderalizálás... Nicula nem lehet vita vagy egyezkedés tárgya... Nicula ortodox volt, és az is marad...” (Nyílt levél Liviu Petrinának, Cotidianul, 2002. jan. 4.)

Bartolomeu Anania kolozsvári beiktatása óta szent és minden érvet nélkülöző harcot folytat a Román Unitus Egyház (a görög katolikusok) ellen. A háború „a cél szentesíti az eszközt” evagéliumi tanításából ihletődik, és annak megfelelően zajlik. Ezért a magas főpap nem válogat az eszközökben, mindent felhasznál, ami a kezébe kerül. Csakhogy ezúttal két, egyformán kétes fegyvert választott: a következetlenséget és a tudatlanságot. Jól tudván, hogy létezik valami, ami háromfelé van osztva, miközben azért egy, semmiképpen sem akarja elfogadni, hogy egy szegény kolostor is „föderalizálható”, azaz kettéosztható úgy, hogy azért egyben maradjon. Másodsorban Kolozs ortodox érseke elfelejtette, hogy a „memorandisták” felekezeti hovatartozása mintegy tükörben jeleníti meg Románia felekezeti struktúráját, s az ortodox többség ugyanolyan hangsúlyozott, mint mindenütt (csak egy aláírónk görög katolikus). Vagy talán Őszentségének levele értelemszerűen ortodox kollégáink megátkozását és kiközösítését jelenti az Egyházból, amelynek pásztora? Az, hogy arcátlan, propagandisztikusan felhasznált hazugságról van szó, az ő dolga. Bizonyára nálunk jobban tudja, hogyan oldódnak meg és oldatnak fel az ilyen tudatosan vagy öntudatlanul, szándékosan vagy szándék nélkül elkövetett bűnök.

Cristian Tudor Popescu: „Románia témájáról magam is írtam, olykor fájdalommal, olykor dühödten. De azt el nem tudtam volna képzelni, hogy nyilvánosságra kerüljenek olyan kezdeményezések, amelyek az ország politikai-közigazgatási térképének átrajzolását célozzák, azzal érvelve, hogy az elöregedett. (...) Úgy érezném magam, mintha arra kérném anyámat, hogy végeztessen el magán plasztikai műtétet, mivel meglehetősen megöregedett. Az utóbbi években változatlan megdöbbenéssel hallom, amint különböző erdélyi és nem csak erdélyi nadrágos emberek arról álmodoznak, hogy körfűrésszel feltrancsírozzák Romániát, hogy aztán utána egy másik, kedvükre való szabásminta szerint varrják össze. Hogy félhold alakúvá, gyűrű alakúvá, négyzetté, mozaikká-mózesivé, kirakós játékká, Rubik-kockává tegyék. Az olyan-amilyen-Romániát szégyellik.” (Adevărul, 2001. dec. 12.)

Cristian Tudor Popescu nem egyszerűen tehetséges újságíró. Neki gyakori zsenialitási rohamai vannak (legalábbis a maga területén, és itt most szó sincs iróniáról). Az, ahogyan kivesézte a Memorandumot – mondjuk meg tárgyilagosan – egy ilyen rohammal függ össze: egyszerre ostobaság és szentségtörés. Minthogy lobbanékony ember, gondolkodását rendszerint indulatok vezérlik. Így történt ebben az esetben is. Hogy az általa javasolt analógiánál maradjunk (amelyet különben mi nem engedtünk volna meg magunknak): mit tenne Popescu úr, ha egy beteg anyáról volna szó? Úgy gondoljuk, hogy mégis kezelésre küldené. Ugyanis itt nem a haza „plasztikájáról” van szó, hanem a nyavalyáiról. Ami pedig a meglehetősen átlátszó utalásokat illeti a „mozaik-mózesi”, „puzzle” és „Rubik” formájú Romániára, tényleg azt hiszi a „legolvasottabb napilap” főszerkesztője, hogy ha valaki nincs elragadtatva az olyan-amilyen-Romániától, és egy kicsit javítani szeretne a dolgokon, feltétlenül idegenek kezére játszik?

Constantin Bălăceanu Stolnici akadémikus: „... a javaslatot súlyos merényletnek kell tekintenünk a román állam történelmi lénye ellen. (...) Dédnagyapám és nemzedéke nehéz harcot vívott az Egyesült Fejedelemségek regionalizmusának felszámolásáért és az egységes Románia megteremtéséért. Nagyapám és apám, nemzedékeikkel együtt, 1918 után arra törekedtek, hogy felszámolják az ország történelmi tartományokra való tagolását, és felépítsék Nagy-Romániát mint nemzeti államot. (...) A kolozsvári csoport túllépett minden elfogadható mértéken. Leginkább az fájt, hogy magyar nevek mellett megjelentek román nevek is, noha már láttam románokat idegen érdekek szolgálatában.” (Ziua, 2001. dec. 13.)

Akadémikusunk a Memorandumot egyenesen Năstase úr fordításában olvasta. Mindazonáltal nem tudjuk nem csodálni a sokatmondó egybehangzást az akadémiai és a szekus gondolkozás között. Ami a történelemnek mint családi eseménysorozatnak a – tünetjellegű – felfogását illeti, megértjük Stolnici úr haragját: nem könnyű elviselni, hogy a „felszámolásra” történt oly sok erőfeszítés után még mindig van felszámolnivaló.

Mit mond a politikai „elit”
Cosmin Guşă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára: „Nem hiszem, hogy ez gondot jelentene számunkra. A regionalizmus eszméjét más államokra alkalmazzák, amelyeknek nincs olyan jól meghatározott identitásuk, mint nekünk.” (Monitorul de Cluj, 2001. dec. 11.)

Ioan Rus belügyminiszter (PSD): „Hülyeség! Az aláírók egyikét-másikát még ismerem is. Én az állam autoritása csökkenésének veszélyéről beszéltem. Nem mi csináltunk a bolhából elefántot.” (Gabriela Antoniu, Sorina Matei, Jurnalul Naţional, 2001. dec. 12.)

Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke: „A Memorandum aberráció, az RMDSZ irredenta politikájának újabb kiterjesztése, amely beszervezett néhány román értelmiségi szemetet is.. (...) Súlyos diverzióról van szó, a PRM pedig javasolja az elkövetők elleni eljárás megindítását nemzetárulásért.” (Cronica Română, Ziua, 2001. dec. 12.)

Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke: „A regionális állam kifejezés nem szerencsés. De ha a Memorandum szerzői nem az elszakadásra gondoltak, hanem csak a decentralizációra, a PNL támogathat egy ilyen kezdeményezést.” (Ziua, 2001. dec. 12.)

Markó Béla, az RMDSZ elnöke: „Egyetértünk azzal, hogy nincs tabutéma, és jó lenne, ha a román közélet is elfogadná, hogy nyilvános vitát folytassunk erről a kérdésről. A Memorandumban alternatívák szerepelnek arra nézve, hogy Románia közigazgatási felosztásának illeszkednie kellene a történelmi és kulturális sajátosságokhoz. Nem véletlen, hogy a választási kampány során az RMDSZ Erdélynek fogalmazott üzenetet. Külön entitásként kezeltük a régiót. A politikai életben is felvetődött ez a gondolat, hiszen a kormánypárti politikusok Erdély, illetve Moldva számára próbáltak programot megfogalmazni. Sem a jelenlegi közigazgatási felosztás, sem a nyolc gazdasági régió nem felel meg a kulturális, társadalmi sajátosságoknak.” (Krónika, 2001. dec. 12.)

Viorel Pană, a Demokrata Párt (PD) szenátusi frakcióvezetője: „Ez az elgondolás teljesen abszurd. Ezt a témát nem kell megvitatni, a regionális parlamentek létrehozására irányuló javaslat pedig érvénytelen.” (Ziua, 2001. dec. 12.)

Szilágyi Zsolt RMDSZ-képviselő: „Javasolni fogjuk a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT), hogy az RMDSZ támogassa a nyilvános vitát, mivel a romániai progresszív műhelyek már elindították ezt, de a hivatalos román politika megpróbálta tabuként kezelni, illetve figyelmen kívül hagyni a kérdéskört. Románia többek között azért is található a csatlakozó országok sorában az utolsók között, mert egy túlközpontosított államszerkezettel próbál bemenni az Európai Unióba. Ezzel az államszerkezettel nem képes megfelelni az EU által támasztott követelményeknek, illetve az Unió országaiban működő gyakorlatnak. A történelmi régiók, melyek szerves társadalompolitikai fejlődés nyomán alakultak, mindenképpen nagyobb súllyal kell, hogy a mérleg serpenyőjébe kerüljenek, mint azok a fejlesztési régiók, melyeket bukaresti bürokraták az íróasztal mellett ülve állítottak össze.” (Krónika, 2001. dec. 12.)

Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő, a Reform Tömörülés elnöke: „Az RMDSZ-nek támogatnia kell a nyilvános vitát, hogy a Memorandumban megfogalmazottaknak érvényt szerezzünk a politikai cselekvés, a törvényhozás, az alkotmánymódosítási vita szintjén. A regionalizmus gondolatköre, az Erdély-központú politika és a stratégiai partnerség az erdélyi románsággal a Reform Tömörülés javaslatára került a szövetség programjába”. (Krónika, 2001. dec. 12.)

Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor: „Fontos a decentralizáció kérdésköre, hogy a regionális fejlesztési terveknek legyenek regionális fogadó partnerei Romániában. (...) Nem véletlen, hogy ezt független értelmiségiek csoportja kezdeményezte, hiszen a szabad véleménynyilvánításon belül az értelmiségieknek, alkotó embereknek nagyobb mozgástere van, mint a politikusoknak. (...) Úgy vélem, a politikai szféra számára könnyebben elfogadható a meglévő fejlesztési régiókat felruházni további jogosítványokkal. A történelmi régiók visszaállítása jelképes, és népszerűségi szempontból ajánlott.” (Krónika, 2001. dec. 12.)

Tokay György RMDSZ-képviselő: „A Memorandum a Románia alkotmányának átgondolásáról folytatott társadalmi vita része kellene, hogy legyen. Úgy vélem, komolyan kell venni minden olyan alkotmányosan megalapozott javaslatot, amely a közigazgatási rendszer hatékonyabbá tételére, a szubszidiaritásra vagy a minimális államra vonatkozik. Fontos, hogy a vita tárgyilagos hangú, szenvedélymentes legyen. Semmi esetre sincs szó valamiféle merényletről Románia biztonsága ellen.” (Adevărul de Arad, 2001. dec. 12.)

Sergiu Nicolaescu PSD-szenátor: „Csak annyit tudok mondani, hogy végtelen ostobaságról van szó, amelyet néhány lefizetett egyén terjeszt! Megengedhetetlen egy ilyen kérés megfogalmazása, miután évszázadokon át az ország egységéért harcoltunk. Azok, akik ezt a dokumentumot összeállították, el fogják szenvedni a törvény szigorát.” (Adevărul de Arad, 2001. dec. 12.)

Nicoară Creţ PRM-képviselő: „Aberráns ügy, amely a román állam belső és külső ellenségeinek stratégiájára vall. (...) Úgy láttam, elég kevés a román név, azok pedig valószínűleg nem románok. (...) A román néphez intézett hadüzenetről van szó.” (Adevărul de Arad, 2001. dec. 12.)

Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere, a PRM főtitkára: „Az alkotmány 30. cikke, amely szavatolja a személyek jogát a szabad véleménynyilvánításhoz, 7. bekezdésében leszögezi: »Törvény tiltja az ország és a nemzet gyalázását, a támadó háborúra, a nemzeti, faji, osztály- vagy vallási gyűlöletre való felbujtást, a diszkriminációra, területi szeparatizmusra (a mi kiemelésünk) és nyilvános erőszakra való buzdítást.« (...) A büntető törvénykönyv 166. cikke első bekezdésének értelmében »az alkotmányos rend elleni cselekedet« bűntettét jelenti »olyan akciók kezdeményezése, megszervezése, végrehajtása vagy támogatása, amelyek bármilyen formában veszélyeztethetik az alkotmányos rendet, a román állam nemzeti, szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegét«. A bűncselekmény az állam biztonsága elleni, tehát veszély előidézését jelenti, jellemző rá, hogy nem feltételezi egy meghatározott eredmény bekövetkeztét, hanem lényege a társadalmi értékek veszélyeztetése, amely értékeket a bűntényt jelentő tettek leleplezésével lehet megvédeni. Figyelembe véve mindezeket és Románia alkotmányának, valamint a Btk.-nak a megszegését, felszólítjuk az ügyészség képviselőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a Memorandum aláírói elleni bűnvádi eljárás beindítására és bíróság elé állításukra. (2001. dec. 11.; a kolozsvári táblabíróság mellett működő ügyészséghez eljuttatott büntetőpanasz teljes szövege a România Mare 597. számában, a hetilap 12. évfolyamában jelent meg, 2001. december 21-én.)

Emil Boc képviselő, a PD alelnöke: „Jelenleg a decentralizációt és a helyi autonómiát csak mímelik Romániában, e két elv tényleges elmélyítése tehát időszerű. Románia föderalizálása nem oldja meg a kérdést, ellenkezőleg, a regionális szétmorzsolódással legyengítve teljesítményét, szétrombolná az egységes román állam erejét.” (Adevărul de Cluj, 2001. dec. 13.)

Marius Nicoară, a PNL kolozsvári szervezetének vezetője: „A föderalizálás olyan ügy, amit kizárok. Nagy-Romániát a PNL hozta létre. A PNL a legrövidebb időn belül egy dokumentumot fog előterjeszteni álláspontunkról az erdélyi kérdésben; s ebben nem lesz szó semmilyen szakadásról, Románia semmilyen szétdarabolásáról. A dokumentum, amelyet bemutatunk, véglegesen rögzíti a liberális álláspontot.” (Adevărul de Cluj, 2001. dec. 13.)

Vasile Soporan, a PSD kolozsvári szervezetének elnökhelyettese, Kolozs megyei prefektus: „...vannak alapvető témák, amilyen a román állam egységes nemzeti jellege, amelyek nem képezhetik hasonló viták tárgyát.” (Adevărul de Cluj, 2001. dec. 13.)

Markó Béla, az RMDSZ elnöke: „Azt javasolom tehát, tegyünk le arról, hogy Bukarestből vagy Budapestről nézzünk vissza önmagunkra, és szemléljük ezt a közelmúltat onnan, ahol vagyunk: Marosvásárhelyről, illetve Erdély bármely régiójából, ahol élünk. Tudom, hogy nem mindenkinek fog tetszeni a javaslatom, mert innen esetleg másképpen látszanak ugyanazok a jogszabályok, mint máshonnan, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy innen sem látszanak egyformán.” (Beszéd az SZKT december 15-i ülésén, RMDSZ Tájékoztató, 2001. dec. 17.)

Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, NDF: „A vita a regionalizmusról és a föderalizálásról még csak az elején tart. Kihívást jelent, amelyet erdélyi értelmiségiek egy csoportja ajánlott a nyilvánosság figyelmébe. Nem hiszem, hogy – legalábbis most azonnal – következtetéseket kellene levonnunk, vagy szőrszálhasogatóknak kellene lennünk. Érdekes felvetésnek tűnik, de először meg kell hallgatnunk a szakemberek érveit, a következtetések levonását előzze meg egy alapos véleménycsere. A különbség a regionalizmus és a föderalizálás között nagyon kicsi, árnyalat kérdése. Mindkét szervezési formának megvan az előnye és a hátránya, mindezt minél szélesebb körben meg kell vitatni. Egyelőre van egy alkotmányunk, amelyet be kell tartani.” (Ziua de Ardeal, 2001. dec. 15.)

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, PNŢCD: „Egyesek fölös energiái, akik személyiségzavarban szenvednek, és úgy gondolják, hogy elidegenedett elkalandozásaik értelmiségi jellegűek, csak a naivak és az olcsó spekulációkra hajlamosabbak figyelmét terelhetik el a valós problémákról. (...) Egy olyan román fiaként, aki 1918-ban több kilométert tett meg gyalog Brassó és Gyulafehérvár között, hogy beteljesülni lássa valamennyi román évszázados álmát, sohasem fogom alku tárgyává tenni történelmünket, népünk közös emlékezetét. (...) Komolyabb elfoglaltság híján ez a társaság a fogalmiság tüzénél sütkérezik, a túlforrósodott fogalmak pedig gyakran vezetnek hibákhoz, gyakran siklanak félre.” (Ziua de Ardeal, 2001. dec. 15.)

Mihail Nicolae Rudeanu, a Hunyad megyei tanács elnöke, PSD: „A Memorandum aláírói azért jelentenek veszélyt, mert bomlasztólag hatnak a román ideálokra, felforgatják mindazt, amit elődeink elgondoltak, és az idők folyamán megvalósítottak, Burebistától és a szabad dákok álmától Avram Iancuig és az ő mócaiig, Mihai Viteazutól Alexandru Ioan Cuzáig. Azt már hozzá sem teszem, hogy az ilyen mesterséges dolgokról – regionalizálás, föderalizálás – folyó vita odavezethet, hogy üres szavakká változtatja mindazt, ami az 1918-as nagy egyesülés óta történt.” (Ziua de Ardeal, 2001. dec. 15.)

Mit mondanak a járókelők és az újságolvasók
Cosma Iosua, 70 éves: „Más civilizált országok is ezt a rendszert választották. Románia tartományai között nagy különbségek vannak. Nem lehet Erdélyt összehasonlítani Iaşi-val vagy nem tudom melyikkel. Sem a mentalitás, sem a gazdagság tekintetében. Nem hiszem, hogy ez a regionalizálás az ország szétdarabolódásához vezetne. A Memorandumban nem tevődik fel ez a kérdés, csak az, hogy Románia legyen civilizáltabb, és legyen olyan a felosztása, mint valamikor volt.” (Adevărul de Arad, 2001. dec. 12.)

Lungu Viorel, 53 éves: „Ez kell most nekünk, kisebb gondunk is nagyobb annál. Nem azt mondom, hogy nem jó megoldás, de semmi esetre sem most. Majd később, amikor rendbe jön a gazdaság...” (Adevărul de Arad, 2001. dec. 12.)

Popa Moisă, 51 éves: „Nagyon jó a véleményem. Ami a mi landunkban van, Erdélyben, az maradjon meg nálunk. Ami a mitikáknál van, az ő dolguk. A land határa legyen valahol Predeal körül. Az ország természetesen érintetlen marad, de azt, aki termel, ne fosszák ki többé. Pont úgy, ahogy valamikor volt: ha Bélben összegyűjtötték az adókat és illetékeket, a pénz hetvenöt százaléka az övék maradt, és megoldották a gondjaikat. (Adevărul de Arad, 2001. dec. 12.)

Radu Păunoiu, 40 éves: „Törődjön ki-ki a saját dolgával, hagyjanak minket békén. Legyünk mi Erdély, nem Magyarországhoz csatolva, de másokkal se legyen dolgunk. Az egész focibajnokság az övék, pedig a mi B osztályunk erősebb, mint az ő A osztályuk.” (Adevărul de Arad, 2001. dec. 12.)

Călin Sabău, 24 éves, végzett: „Gazdaságilag lehet, hogy jobb volna, mint most, csakhogy ez a kérdés, legalábbis eddig, nem gazdasági, hanem etnikai szempontból merült fel. Közigazgatási szempontból, ha okosan csinálnák, lehet, hogy jó dolog sülne ki a regionalizálásból, de nem hiszem, hogy most valaki képes lenne megvalósítani.” (Jurnal Bihorean, 2001. dec. 13.)

Vasile Neagu, 70 éves, nyugdíjas: „Ha megcsinálnák a regionalizálást, de nem úgy, ahogy az RMDSZ vagy más párt akarja, vagyis nem etnikai alapon, akkor az jó dolog lenne. Pénzügyi-gazdasági szempontból a regionalizálás olyan megoldás, amely kedvező lenne, legalábbis nekünk, akik ebben az övezetben élünk. De ismétlem, ezt a kérdést nem etnikai úton kell felvetni.” (Jurnal Bihorean, 2001. dec. 13.)

Gheorghe Neguţ: „Erdélyi polgártársaink frusztrációinak most nemzetiségüktől függetlenül közös forrása van. Ebben az országrészben az adók behajtása jobban történik, mint a munténiai smekkereknél, akik az adócsalások bajnokai, és a moldvaiaknál, akiktől nem nagyon van mit behajtani. Ugyanakkor ezeknek a bevételeknek nagyon kis része jut vissza ebbe a tartományba.” (Evenimentul zilei, 2001. dec. 22.)

Kovács Zoltán: „Egész Európa a regionalizálás, a szubszidiaritás, az önrendelkezés ugyanazon elvei alapján alakult ki. Ha nem azt akarják, hogy egy afroázsiai szövetségnek legyünk esetleg a tagjai, akkor minden jól meghatározott és a gyakorlat által igazolt európai értéknek megvan a helye nálunk is. Elsősorban a mentalitás megváltozására van szükség, hogy ne kiáltsák ki rögtön árulónak azt, aki más véleményen van. Utána sok munkára és komolyságra. Meg a felelősség vállalására.” (Evenimentul zilei, 2001. dec. 22.)

Tudor: „Erdélyiként örülök, hogy megszületett a regionalizálás terve. Az Erdélyben beszedett adók nélkül nem építenék fel a Bukarest–Constanţa autópályát! Csak gazdasági autonómiáról van szó, nem Románia szétdarabolásáról! Sajnos, nem hiszem, hogy a terv életképes lenne, mivel sem Bukarest, sem Budapest nem óhajt egy virágzó Erdélyt.” (Evenimentul zilei, 2001. dec. 22.)

I. Dorcu: „Vannak pozitív példáink a regionalizálásra: a németországi landok és a svájci kantonok. Ha több régió van, egyesek jobban fognak állni (gazdaságilag), mások rosszabbul, de nem úgy, mint most, amikor az egész ország rosszul áll. A vezetők megválasztásakor pedig csak néhány helyen hibáznának, nem mindenhol egyidejűleg. Alacsonyabb szinten a költségvetést könnyebb ellenőrizni, és ésszerűbben lehet felhasználni.” (Evenimentul zilei, 2001. dec. 13.)

Voicu Mager mérnök professzor, Bukarest: „Mielőtt részt vennénk az európai vetélkedésben, talán nem ártana, ha a románok közt rendeznénk versenyt. Természetesen a regionalizálás nem gyógyítja ki minden betegségéből a román társadalmat, de talán hozzájárul majd ahhoz, hogy legalább bizonyos betegségeinktől megszabadulhassunk a polgári ellenőrzés révén, amelyet könnyebb megvalósítani, ha kisebb területekről van szó, mint országos szinten. Ott volna még a régiókat vezető szervek hatáskörének kérdése. Véleményem szerint a védelemnek, a külpolitikának és bizonyos törvényeknek a központi kormány hatáskörében kellene maradniuk. A többi tekintetében azonban minél szélesebb körű autonómiára volna szükség, ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben korlátozni kellene a »regionális« szinten megválasztottak kiváltságait.” (Evenimentul zilei, 2001. dec. 22.)

Ovidiu Nahoi, Evenimentul zilei szerkesztősége: „A szerkesztőségbe érkezett rengeteg olvasói levél és e-mail üzenet számos pró és kontra érvet tartalmaz. Mindez azt jelzi, hogy Románia közigazgatásának átalakítása és a helyi autonómia kérdése a közvélemény jelentős részét foglalkoztatja. Másfelől a civilizált mód, ahogyan olvasóink a kérdést megközelítették, arra enged következtetni, hogy az egyszerű állampolgár képes nyugodtan tárgyalni olyan dolgokról is, amelyek politikuskörökben tabutémáknak számítanak. Az olvasóinktól érkezett üzenetek szerint a regionalizálásról folyó vita hasznára van Romániának, és semmiképpen nem jelent nemzetárulást.” (Evenimentul zilei, 2001. dec. 22.)

Mit mond a pártsajtó
Cronica Română: „A román állam nemzeti (nem pedig „regionális” vagy föderatív) jellegére vonatkozó cikkely nem lévén módosítható, minden olyan akció, amely a megváltoztatására irányul, az alkotmány eltörlésére, tehát az államrend megváltoztatására buzdít. Ami bűncselekményt jelent, a büntető törvénykönyvnek megfelelően, ennélfogva az ügyészség hivatalból eljárást indíthat, és megkezdheti a bűnvádi eljárást. A főügyészség azonban alszik. Nem veszi észre, hogy olyan üszkösödésről van szó, amely egyre jobban kiterjed, nem észleli az »értelmiségi« és »civil« megokolások vékony leplét, amely tulajdonképpen büntetendő cselekményt takar: Erdély problémává tevését.” (Răzvan Voncu: Somn uşor, Parchet General [Szép álmokat, főügyészség!], 2001. dec. 12.)

Timpul 7 zile: „... kérdezzük, meddig engedi a román állam saját alkotmányának és törvényeinek megcsúfolását? Meddig tűri el anélkül, hogy visszavágna, az agressziót önnön lénye ellen?” (Adrian Riza, Hungarismul în ofensivă. Ultima operaţie: »Memorandumul« regionalizării [Offenzívában a hungarizmus. Az utolsó hadművelet: a regionalizálás »Memoranduma«] , 2001. dec. 19 – 2002. jan. 1.)

România Mare: „A Provinciá-sok nyilatkozata meghalad mindent, amit eddig Romániának mint államnak a szétbomlasztásával kapcsolatban kitaláltak. (...) nem többet és nem kevesebbet kér, mint Románia állami létének megszüntetését. Immár nem két megyéről van szó, még csak nem is a magyar autonóm tartományról, amelynek minél nagyobb részt kellene elfoglalnia Erdély területéből. A román állam provinciákra történő felosztását javasolják, ily módon a magyarok nem csupán Erdély egy részére tehetik rá a kezüket, hanem az egészére. Meghallgattam két románt, aki aláírta a nyilatkozatot, és nem akartam elhinni, hogy egy román ilyen messzire elmehet a megvetésben és a gyűlöletben a saját nemzete ellen, hogy nemzete legádázabb ellenségeivel tartson.” (Manole Neagoe, Vînzătorii de ţară [A hazaárulók], 597. szám, XII. évfolyam, 2001. dec. 21.)

Mit mondanak a független kommentátorok
Mihai Chiper: „Léteznek Romániában tabuk, különleges besorolású szavak, mint a »szubszidiaritás«, »devolúció«, »autonómia«, »regionalizálás«, »föderalizálás«, amelyek puszta kiejtése által kiváltott hatása semmiben sem különbözik a régi történelem előtti törzsek félelmeitől. Mindeme fogalmak ellenében vagy ellenére valósult és erősödött meg a modern Románia, alakult ki a kommunista korszakban a centralizálás mítosza, érlelődött ki a koherens nemzeti énkép. Ilyen körülmények között a szupercentralizált modell firtatása káromlásnak tűnik. (..) És végül is minek hódolnak a politikusok? Az »egységes nemzetállamnak«, amelyet kötelező módon ír elő egy olyan alkotmány, amelyre felesküdtek, és amelyet úgyszólván misztikus módon szolgálnak. Ám az államnak az együttélés, a jólét és a közösségvállalás leghatékonyabb formáját is jelentenie kellene polgárai számára. Erről a témáról a mi társadalmunkban is eszmecserét kellene kezdeményezni. A kihívást azonban a politikai osztály, úgy látszik, eleve visszautasítja.” (Tabuurile centralizate [A központosított tabuk], Monitorul de Iaşi, 2001. dec. 11.)

Cornel Nistorescu: „Sok román ember kezd attól tartani, hogy a fővárosban a pénzt értelmetlenül költik el, hogy a kormányzat gondoskodásának színvonala a távoli országrészek lakosai iránt a béka térde alatt van. S ha elfogadjuk, hogy egy ilyen helyzet közel áll a valósághoz, akkor nyilvánvaló, hogy a frász, amit a politikusok lekentek az erdélyi memorandistáknak, nem jelent megoldást. A terv kezdeményezőinek nincsenek tankjaik, nincsenek kémügynökségeik, nincsenek fegyvereik, hogy veszélybe sodorhassák az államot. Csak elégedetlenek, és van egy elképzelésük. A felháborodás ellenük nem old meg semmit. Nem is félemlít meg senkit, nem is javít a helyzeten. Anélkül hogy az egyik vagy a másik tábor oldalára állnánk, levonhatjuk a következtetést, hogy a vita egy olyan eszméről, amely máshol gyümölcsözőnek bizonyult, nálunk tipikus román módon kezdődött: Mennétek már a francba! Mit okoskodtok!” (Dezbatere românească [Román vita], Evenimentul zilei, 2001. dec. 14.)

A. O. [Andreas Oplatka, a Neue Zürcher Zeitung svájci lap délkelet-európai tudósítója]: „A dokumentum szerzői sem föderalista, sem irredenta nézeteket nem hangoztatnak, és ellenzik területi egységek etnikai alapon való létrehozását. Romániában kétségtelenül léteznek ma is jól meghatározott társadalmi-kulturális identitással rendelkező régiók, s ezek átváltoztatása funkcionális egységekké politikai akarat kérdése. A Provincia című lap értelmiségi csoportja ugyanakkor hangsúlyozza, hogy kezdeményezésük nyilvános vita kibontakozását célozza. Ahogy azonban az ország centralizáló hagyományait és egyes vezető politikusok heves visszutasító rekcióit látjuk, kevéssé valószínű, hogy erre a vitára sor kerül.” (Regionalisierungs-Gedanken im Rumanien. Umstrittener Vorschlag einer Intellektuellen-Gruppe, NZZ, 2001. dec.14.)

Gabriel Andreescu: „A magyar és román értelmiségiek Memoranduma nem eltévelyedés, hanem a lehető legkonkrétabb igényből indul ki: Románia regionalizálásából. A közigazgatás rekonstrukciója szükségszerű. A régiók olyan területi közösségek, amelyek versenyképes gazdasági egységek kialakításának szükségességéből következnek. Egész Európának ezt az utat kellett követnie. Ha egy ország elutasítja a közigazgatás átalakítását, azonnal hátrányba kerül a többivel szemben. Maga a központosított Franciaország is létrehozott régiókat, amelyek együtt léteznek a régi megyékkel. Lengyelország ugyanezt a műveletet nemrég hajtotta végre, s a vajdaságokat nagyobb területi egységekkel cserélte fel. Romániának voltaképpen már nincs ideje. A regionalizáláshoz az alkotmány megváltoztatására van szükség, az pedig nem rendelésre történik. Hogyan fogja a parlament azt tenni, amit tennie kell, miután pont a kormánypárt részéről történtek ilyen megnyilvánulások?” (Reacţii la Memorandumul privind regionalizarea [Reagálások a regionalizálásról szóló Memorandumra], Szabad Európa Rádió, 2001. dec. 14.)

Dan Pavel: „A botrány legfurcsább része a bukaresti politikai, értelmiségi elit és a fővárosi sajtó reagálása arra, hogy az erdélyi elitek a saját útjukat keresik. (...) A politikai, egyházi, kulturális reakció és az etnikai, kulturális, vallási, közigazgatási, gazdasági, demokratikus felemelkedésért küzdő erők között a harc egyenlőtlen. Egyelőre a reakció van hatalmon, és élvezi a viszonylagos többség támogatását. De ott van a reakció az ellenzékben is. A liberális, szociáldemokrata és kereszténydemokrata jellegű pártok, a nacionalista kártyát játszva ki, azoknak az Internacionáléknak az érdekeivel és doktrínáival ellentétesen reagáltak, amelyeknek tagjai. Amikor a regionalizmusról beszélnek, a Nagy-Románia Párt és a többi párt közötti különbségek eltűnnek. Az erdélyi regionalizmus működésbe hozatala azonban az egész politikai, gazdasági, vallási és kulturális képet ki fogja billenteni egyensúlyából. Erdélyben e pártok egyike sem élvez többséget. Akármennyi szociáldemokrata, liberális vagy nacionalista programot dolgoznának is ki Erdély számára, egyik sem lesz képes felvenni a versenyt a regionalizmus mozgósító erejével. (Regionalizarea – între conspiraţie şi construcţie geopolitică [A regionalizmus – az összeesküvés és a geopolitikai építkezés között], Ziua, 2001. dec. 17.)

Csoma Botond: „A Memorandum fő címzettjei a politikai pártok voltak, azok azonban, az RMDSZ kivételével, nagy többségükben ellenséges véleményeket fogalmaztak meg. Nem is fognak más álláspontra helyezkedni, amíg hazafiaskodó jelszavak lobogtatásával szavazatokat lehet szerezni. Ilyen értelemben hasznos lenne, ha a hasonló kezdeményezések elsősorban a szavazók felé irányulnának. A civil társadalomnak nagyobb szava lehetne ebben az ügyben. Így Románia állampolgárai véleményt mondhatnának egy ilyen kezdeményezés időszerűségéről. Ugyanakkor ez az egyedüli lehetőség, amellyel a politikai elitre nyomást lehetne gyakorolni annak érdekében, hogy az józanabb álláspontra helyezkedjék. (Regionalizare versus centralizare [Regionalizmus versus centralizáció], Interetnica – Kolozsvár, 2001. december)

A vita újrakezdődik
Románia elnöke, Ion Iliescu beszéde a Moldvai Regionális Kulturális Fórumon – Iaşi, 2002. január 23.: „Az utóbbi időben az egység ellen rendszeres és koncentrált támadások indultak, amelyek lélektanilag akarnak bomlasztani, mielőtt még a román állam politikai szétbomlasztása sorra kerülne. Ha Mihai Viteazullal annak idején Tordán végeztek, az akkori erőszakos kor szellemében, most ellenünk egy olyan kor bonyolult fegyvereit használják fel, amely kor, sajnos, inkább államok lebontására szakosodott, mintsem nagy építkezésekre a jólét és a békés együttélés érdekében. Egyetlen megnyugvásunk, aminek viszont nem szabad nemtörődömséggé vagy tehetetlenséggé válnia, az lehet, hogy míg a román egység dinamikája az idők mélyéből fakad, a »rombolás dinamikáját« mesterségesen akarják ránk kényszeríteni. (...) az úgynevezett kolozsvári Memorandum... a minap nem annyira azzal vert fel nagy port, amit mond, mint inkább azzal, ahogyan a román nép egysége ellen felhasználják. Nyilvánvaló, hogy megpróbálják a »regionalizálás« kérdését nemzetközivé tenni, az »európai építkezés szellemé«-vel érvelve. (...) Természetellenesnek tűnik számomra, hogy Romániában élő és érvényesülő emberek önként ajánlkoznak egy olyan folyamat elindítására, amely ellentmond az integrációs törekvéseknek, minthogy a gazdasági önzést és az identitás széttagolódását serkenti. Államfőként nem tehetem meg, hogy el ne ítéljem az ilyen fellépéseket, amelyek a valóságot figyelembe nem véve az egységes román nemzetállam felbomlasztását óhajtják.”

Románia miniszterelnöke, Adrian Năstase üzenete a Román Fejedelemségek Egyesülésének 143. évfordulója alkalmából – Focşani, 2002. január 24.: „A két fejedelemség erős államot hozott létre, és nincs jogunk kételkedni abban, hogy ez az erős állam ma is létezik. Az a tény, hogy vannak egyének, akik megpróbálják megkérdőjelezni a mai Románia egységét, elkeserít bennünket, és a kormány üzenete az, hogy jóllehet a véleménynyilvánítás szabadsága minden egyénnek alapvető joga, Románia egységét illetően nem kell eltérő véleményeknek létezniük. Persze ez a téma továbbra is létezni fog, lehet, hogy egyesek megpróbálják majd továbbfejleszteni, de szeretném, ha megértenék, hogy Románia a románok állama, egységes, független és szuverén állam, amelyben az etnikai kisebbségeket tiszteletben tartják és védelmezik.”

Miután Sever Voinescu a Dilema hasábjain megjelenő állandó rovatában éppen leszögezte, hogy a Provincia-csoport által javasolt vita „nem zajlik”, ami „világos bizonyítéka annak, hogy a mi társadalmunk ezt a vitát nem érzi fontosnak” (462. szám, január 18–24.), úgy látszik, a vezető román politikusok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a téma napirenden maradjon. Ez pedig csak egyetlen okkal magyarázható: ők pontosan olyan jól – sőt minden bizonnyal jobban, pontosabban – érzékelik, mint mi, hogy a regionalizmus, a román állam regionális alapú átszervezésének kérdése igenis foglalkoztatja a közvéleménynek egy talán nem túlságosan jelentős, de bizonyos térségekben mindenképpen számottevő részét. A szomorú az egészben csak az, hogy azok, akik az ország legfőbb vezetőit erről a jelenségről (is) tájékozatják, a jelek szerint arról is sikeresen győzik meg őket, hogy ez veszélyt jelent az ország fennmaradására nézve, és hogy a „veszély” kívülről jön, és csakis onnan jöhet. Ezzel az egyre nyilvánvalóbb és nyomasztóbb, számos más jelenségből is leszűrhető titkosszolgálati függőséggel a NATO- és EU-bővítés küszöbén Iliescu és Năstase lassan ugyanolyan kilátástalan helyzetbe manőverezi magát, mint amilyenben Ceauşescu volt tizenkét évvel ezelőtt. Nem kétséges, hogy ebben a – valóban veszélyes – helyzetben tovább kell folytatnunk a román politikai rendszer átfogó és radikális, immár elodázhatatlan reformjáról szóló vitát. Egyszerűen megengedhetetlen, hogy egy európai ország államfője a 21. században Mihai Viteazul négyszáz évvel ezelőtti „likvidálásával” hozza összefüggésbe a román állam szerkezeti átalakítására irányuló elképzeléseket, vagy hogy ugyanezen állam miniszterelnöke Romániát „a románok államának” minősítse egy hivatalos dokumentumban. Ezekből a legmagasabb szintről elhangzó állásfoglalásokból mintha nem is a múlt század hetvenes, hanem egyenesen negyvenes évei köszönnének vissza.

2002.00.28.

a cikk *.pdf formátumban