Hamberger Judit
Megoldhatók-e a szlovák belpolitikai feszültségek felhívások útján?
Figyelő 
A szlovák–magyar viszony, különösen Szlovákiából nézve, nem mentes a problémáktól. Ezek megnyilvánulási formái különbözőek, és intenzitásuk gyakran függ a belpolitikai helyzettől. Mindenekelőtt a szlovákiai szlovák többség és a szlovákiai magyar kisebbség közötti kapcsolat határozza meg. A többség és kisebbség e viszonyának rendezése hosszú távú feladat, amely elsősorban a szlovák társadalom jóakaratától függ. E jóakarat jeleként fogható fel az, hogy az 1998. szeptember végi szlovák választás eredményeként létrejött kormánykoalícióba bevonták a szlovákiai magyar kisebbséget képviselő Magyar Koalíció Pártját. Az MKP saját választási programját tekintve nem tudott jelentős eredményeket elérni a kormányban, de hozzájárult ahhoz, hogy a kormánykoalíciót a nyugati integrációs szervezetek megnyugvással fogadják és elfogadják, aminek e szervezetek politikusai többször tanújelét is adták. Azt is lehet mondani, hogy a magyarok részvétele a szlovák kormányban kifejezetten növeli az ország integrációs esélyeit.

A szlovák társadalom és különösen a belpolitika nagyon érzékenyen reagál mindenre, ami a szlovák–magyar viszonyt befolyásolja. A magyarok kormányzati részvételére nemcsak a szlovák politikai elit, hanem a szlovák társadalom is érzékenyen reagál, de a félelemmel és aggodalommal teli várakozásokhoz képest mind a szlovákiai magyar kisebbség, mind a szlovákiai szlovák többség elfogadja a magyarok kormányzati szereplését. Felmérések bizonyítják, hogy a szlovákiai magyarok a vártnál jóval elégedettebbek azzal a ténnyel, hogy a magyarok részt vesznek Szlovákia kormányzásában, s hogy a szlovák társadalom nagyobbik része sem ellenzi ezt olyan mértékben, ahogyan az előzményekből feltételezhető volt.

A magyarok koalíciós részvételének voltak és vannak súlyos buktatói, akár a kormányzás folyamatosságának biztosítását, akár az MKP arculatának és választói bizalmának megőrzését tekintjük. Mégis, fél évvel a mandátum lejárta előtt megállapítható, hogy döntően a magyaroknak köszönhetően nem esett szét a szlovák kormány. Figyelemre méltó, hogy az MKP megőrizte választói bázisát, sőt a felmérések szerint egy-két százalékkal megnövelte azt. (Megjegyzendő, hogy a magyar pártok a választások közötti felmérésekben mindig jobban szerepelnek, mint a tényleges választások idején.)

A magyar kormányzati részvételt nem csupán a nyugati integrációs szervezetek (és a szlovákiai magyarok) értékelik pozitívan, hanem a szlovák társadalomnak és elitnek azon (kisebb) része is, amely valóban magáévá tette a polgári demokrata értékrendet. E társadalmi rétegek nagyságát pontosan nem lehet felmérni, de bizonyos pártokhoz kapcsolhatók. Ide tartoznak a Demokrata Párt és a kormányfő kereszténydemokrata uniójának szavazói, sőt a kereszténydemokrata mozgalom és a szociáldemokrata jellegű baloldal hívei közül is sokan.

E demokratikus érzelmű és értékrendű csoportoknak olyan szószólóik vannak, akik a szlovák társadalmi, kulturális, tudományos és politikai elit csúcsát alkotják. Ezek egyénileg és közösen (de nem testületileg, illetve nem szervezetként) a magyarokat is magában foglaló kormányzati ciklus alatt többször hallatták hangjukat az országban kialakult politikai helyzet miatt. A kialakuló politikai válságok miatti aggodalmukat általában felhívás formájába öntötték. Ezek elsősorban a belpolitika által veszélyeztetett külpolitikai célok miatt születtek meg. Az alábbiakban egy felhívást ismertetek, egyikét azon kettőnek, amelyet a szlovák kulturális és tudományos elit intézett saját politikai elitjéhez.

Az elsőt 2001 augusztusában elsősorban a Magyar Koalíció Pártjához intézték, amikor az a Szlovákia területi-közigazgatási beosztásával (azaz a regionalizálással) kapcsolatos követeléseinek mellőzése miatt azzal fenyegetőzött, hogy kilép a kormányból. Végül azonban a szlovákiai magyarok politikai képviselői súlyos (egyesek szerint elvtelen) kompromisszumok árán, saját követeléseiket részben feladva úgy döntöttek, hogy a hosszabb távú stratégiai érdekek (Szlovákia NATO- és EU-tagsága) miatt nem veszélyeztetik a szlovák kormánykoalíciót és Szlovákia jövőjét, hanem bent maradnak a kormányban. A magyaroknak ezt a lépését a szlovák elit „felhívásos” része és a szlovák társadalom egy része is örömmel nyugtázta, és érett, megfontolt politikusokként üdvözölte a magyar politikusokat.

Az alább következő felhívás, amely 2002. február 11-én kelt, elsősorban a szlovák politikai elit nemzeti-nacionalista érzelmű részéhez szól, azokhoz, akik Szlovákia nemzetállami érdekeit másként látják, másként határozzák meg, mint azok, akik a felhívást hozzájuk intézték. Míg az előbbiek a legfőbb nemzetállami érdeknek a „szuverenitást”, a „határok sérthetetlenségét” tartják, addig a felhívást megfogalmazók és aláírók a békés megoldásokon és stabilitáson alapuló integrációt tartják annak.

Hagyjatok fel Szlovákia nemzeti és állami érdekeinek veszélyeztetésével!

Mi, e felhívás aláírói, nyugtalanul követjük figyelemmel a nacionalista tendenciák felélesztését a Szlovák Köztársaság közéletében. A szlovák politikai pártok vezetőinek nagyobbik része a külföldi magyarokról szóló törvényre oly módon reagál, hogy arra a következtetésre jutottunk, hogy az ún. magyar kártyát akarják kijátszani azzal a céllal, hogy saját választási preferenciáikat növeljék. Sajnos, nem csupán a nacionalista-populista pártokról van szó. A magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos nyilatkozat tartalmára irányuló parlamenti vita során a szlovák képviselők felszólalásaiban olyan durva magyarellenes és xenofób álláspontok hangzottak el, amelyek Szlovákia minden kulturált szlovák polgárát sértik. Ezek összeegyeztethetetlenek a különféle nemzetek és nemzetiségi csoportok békés együttélésének elveivel. Meggyőződésünk, hogy a vitatott magyar kedvezménytörvény körül mindkét országban kialakult nacionalista indulatok nem járulnak hozzá a probléma megnyugtató rendezéséhez, és a jövőre nézve is veszélyesek.

A magyar kedvezménytörvény problematikus jellegére az EU is rámutatott. A szlovák diplomácia kedvező pozícióval rendelkezett ahhoz, hogy a 21. századi Európa szintjéhez méltó egyezményt kössön. Az SZK Nemzeti Tanácsának nyilatkozata azonban olyan megfogalmazásokat tartalmaz, amelyek csak a feszültséget növelik az SZK és az MK között, és ártanak az SZK hitelének. Nem járul hozzá a kedvezménytörvény alkalmazásának módjára vonatkozó megegyezéshez a magyar kormánnyal. Ez a nyugtalanító állapot, sajnos, nem csupán a Szlovák Nemzeti Párt politikusait, hanem a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőit is arra ösztönzi, hogy „radikális” megoldási javaslatokat terjesszenek elő. Jogosan keltenek nyugtalanságot a „közérdek védelmére” irányuló intézkedés-tervezetek, amelyeket a Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői előre jeleztek. Ezek a javaslatok ellentmondanak a modern polgári társadalom szellemének. A „szuverenitás védelmére” hivatkozva ez kísérlet annak a demokráciának a megnyirbálására, amelyet Szlovákiában a lakosság többsége támogat.

2001 augusztusában többen a kormánypártokhoz fordultunk, közöttük külön a Magyar Koalíció Pártjához, hogy a válsághelyzetet olyan módon oldják meg, amely lehetővé teszi koalíciós együttműködésük folytatását. Értékeljük azt a felelős és állampolitikusi hozzáállást, amit az MKP akkor tanúsított. Ma a szlovák politikai pártokhoz fordulunk, hogy hagyjanak fel a magyarellenes hangulat keltésével, és ne éljenek vissza a magyar kedvezménytörvény ügyével saját pártpolitikai céljaik érdekében.

A magyar kedvezménytörvény körüli szenvedélyek szándékos szítását, az ellenzék legújabb parlamenti bizalmatlansági indítványát a gazdasági miniszterelnök-helyettessel szemben, amelynek támogatását két koalíciós párt – a Demokratikus Baloldal Pártja és a Polgári Egyetértés Pártja – is fontolgatja, valamint azt, hogy a DBP elállt a Szlovák Gázipari Vállalat privatizálásának eredeti kormányzati koncepciójától, olyan lépések összefüggő folyamatának tartjuk, amely aláássa a demokratikus reformokat, és kárt okoz a Szlovák Köztársaság nemzeti érdekeinek. Nyugtalanít bennünket, hogy mindez az SZK belpolitikai stabilitásának veszélyeztetéséhez vezet, és csökkenti szavahihetőségét az EU és a NATO tagállamai előtt. Fel kell tennünk a kérdést, kinek az érdekét szolgálja, hogy az SZK újra a problémás országok csoportjába tartozzon.

Felszólítjuk a szlovák politikusokat arra, hogy érezzék át állampolitikusi felelősségüket, és nyilvános szerepléseikben ne versengjenek abban, hogy ki a „szuverénebb”. Felhívunk minden szlovák állami szervet és demokratikus politikai pártot, hogy azon problémák elfogadható megoldásának keresése közben, mely problémák a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatosak, és az ország jogos érdekeinek érvényesítése közben hagyjanak fel a konfrontatív és civilizálatlan stílussal, és ne veszítsék szem elől a Szlovák Köztársaság minden polgárának, így a szlovákoknak, a magyaroknak és minden más nemzeti és etnikai csoportnak az érdekeit. Csak az ilyen felelős hozzáállás járulhat hozzá ahhoz, hogy megőrizzük és kihasználjuk az esélyeket országunk integrációs ambícióinak és reményeinek valóra váltására.

Lev Bukovsky professzor, Daniel Brezina, Sona Cechová, Milan Corba professzor, Stano Danciak [színművész], Alexander Duleba [politológus], Eugen Gindl [képzőművész], Miroslav Kollár, Dusan Kovác [történész], Ivan Kraus professzor, Miroslav Kusy professzor, Marián Labuda [színművész], Lubomír Lipták [történész], Pavol Lukác [politológus], Grigorij Meseznikov [szociológus, politológus], Teodor Münz, Rastko Pisko [színművész, humorista], Sarlotta Pufflerová, Július Satinsky [színművész, humorista], Stefan Skrúcany [színművész, humorista], Juraj Stern professzor [a Szlovák Külügyi Társaság igazgatója], Sona Szomolányi professzor [szociológus, tanszékvezető], Zuzana Gindl-Tatárová, Pavel Traubner professzor, [szlovák főrabbi], Miroslav Urban, Emília Vásáryová [színművésznő], Pavel Vilikovsky [író], Katarína Zavacká [történész].

A címben feltett kérdésre megadhatjuk a részleges igenlő választ, mégpedig azzal, hogy az első felhívás esetében a szándék célt is ért. A második felhívásra azonban még nincs válasz, sem igenlő, sem nemleges, mert még csak most folynak a belső parlamenti csatározások a kérdés körül. Annyit azért már megállapíthatunk, hogy az eredmény eddig kb. ötvenszázalékos, ami dicséretes, és aminek értékéből az sem von le semmit, hogy az első felhívást a magyarokhoz, az utóbbit a szlovákokhoz intézték. Egyelőre csak remélhetjük, hogy a szlovák politikusok is lesznek olyan előrelátóak és megfontoltak, mint magyar politikustársaik voltak.

2002.03.08.

a cikk *.pdf formátumban