Hermann FABINI
A hatalom arroganciája
Napirenden 
A 22 című hetilap tavaly decemberi számainak egyikében Alina Mungiu-Pippidi, a bukaresti értelmiségi körökben nagy tekintélynek örvendő szociológus szakértő cikket közölt, amelyben – némileg epés és gunyoros hangon – elítélte egyes román és magyar erdélyi értelmiségiek Románia regionalizálásáról kiadott Memorandumát. Úgy gondoltam, az ebben a cikkben kifejtett álláspont nem éri el a szóban forgó téma színvonalát. Mivel véleményem szerint a regionalizálás témaköre lényeges Románia jövőbeni fejlődése szempontjából, megírtam román nyelven az alábbi cikket, és közlésre elküldtem a 22-höz. A lap titkárságától megtudtam, hogy írásom eljutott a szerkesztőségbe. Nem közölték azonban, és nem hozták tudomásomra a lap semmilyen álláspontját ezzel kapcsolatban. Az a benyomásom, hogy egyes bukaresti liberális irányultságú értelmiségiek számára léteznek bizonyos tabutémák, amelyekről nem óhajtanak tárgyalni. Mivel meggyőződésem, hogy a román társadalom strukturális újjáépítése lényeges feltétele annak, hogy az ország kilépjen a kommunista rombolás övezetéből, és a demokratikus társadalom felé vegye útját, elhatároztam, hogy ezt a cikket felajánlom közlésre a Provincia folyóiratnak. Megjegyzem, hogy német nyelvű fordítása megjelent az Allgemeine Deutschen Zeitung für Rumänien ez évi február 21-i számában.

Figyelemmel olvastam Alina Mungiu-Pippidi Joaca de-a regiunea (Regionálósdi) című cikkét az önök hetilapjában, a 22 múlt évi 51. számában (2001. december 18–24.) Arra a következtetésre jutottam, hogy sem megközelítés-, sem tárgyalásmódja nem felel meg az elemzett témának. Ilyesmiket olvashatunk ebben a cikkben: „regionális parlamentek vagy ki tudja, milyen furaságok”, a szerzők „tudatlansága és amatörizmusa”, továbbá „sajnálatos módon, ahelyett hogy a valóságról és konkrét, keresztülvihető dolgokról beszélnénk, olyan provokációkról beszélünk, amilyen ez a Memorandum is, és szomorú, hogy a hírnév miatt talán jószándékú emberek is aláírnak ilyen dokumentumokat”.

A szóban forgó ügy azonban talán mégsem olyan egyszerű, ahogy a szerző bemutatja, véleményem szerint nem redukálható egy szűk értelmiségi csoport provokációkeltési vágyára. Úgy vélem, itt olyan strukturális problémáról van szó, amely rendkívül fontos országunk számára.

Más szóval, demokratikus értelemben az állam működése szorosan összefügg bizonyos struktúrák meglétével minden szinten – község, megye, állam (Franciaországban község, megye, régió, állam; Németországban község, körzet, Land, Szövetség) –, amelyek rendelkeznek az önszabályozás és a saját felelősség elemeivel, olyan sejtekről van tehát szó, amelyek visszacsatolásos módon nagyrészt maguk szabályozzák fejlődésüket.

Mind a fasiszta, mind a kommunista típusú autoritárius rendszerek egyik jellemzője ezeknek az önszabályozó struktúráknak a kiiktatása, a tömegek jobb manipulálhatósága érdekében. Lényegében a kommunizmus pusztításai közül jó néhány éppen a jelzett életképes struktúrák felszámolásával azonosítható.

1962 és 1968 között gyakorló mérnökként, majd főépítészként a szászmedgyesi polgármesteri hivatalban dolgoztam. A város akkor a Sztálin tartományhoz, később Brassó tartományhoz tartozott. Akkoriban a törvényeket a tartomány fővárosából a tartomány városaiba negyedévenként megtartott gyűléseken közvetítették. Ily módon a tartomány központja és többi része között funkcionális kapcsolat létezett. Az 1968-as közigazgatási reform révén ezeket a struktúrákat felszámolták, de azok helyébe nem léptek hasonlóan működőképes szerkezetek a főváros és a megyék közé. Jól emlékszem, abban az időben a közigazgatási reformot első látásra ürügynek tekintettük a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetéséhez, de – ami még fontosabb volt – olyan eszköznek, amelynek révén a pártvezetés, illetve Nicolae Ceau

Forditotta: ÁGOSTON Hugó
2002.03.08.

a cikk *.pdf formátumban