KELEMEN Attila
Az unalom kapcsán
 
Ha leülsz a pókerasztalhoz, és 10 percen belül nem kapcsolsz, hogy ki a sucker, te vagy a sucker.
(Las Vegas-i bölcsesség)

1.
A romániai magyarság hal meg az unalomtól. Stricto senso! Hagyomány-fetisizmusával még néha okoz ugyan magának egy-egy gyönyörteli pillanatot, de melankóliájának vastag köde akkor sem oszlik szét teljesen. Van ugyan egy régi trükk, amivel az efféle betegségeket kúrálni lehet, ahhoz viszont sivatag kell, hit és sok-sok idő.

Egy sokat idézett német huszonéves írja: „Minden cselekvéshez felejtés is tartozik, ahogy a szerves élethez nem csupán fény, hanem sötétség is. Aki minden porcikájában csak történetien érzékelne, ahhoz hasonlítana, akit az alvástól való tartózkodásra kényszerítenek, vagy egy olyan állathoz, akinek csak kérődzésből, mindig csak kérődzésből kell élnie. (…) Van olyan foka a történeti érzéknek, amely minden eleven lényt károsít.”

Historizmusunk az unalomban testesül meg. Ez bizonyos kiszolgáltatottságot jelent grammatikai/retorikai/logikai kórok iránt. De talán még korai az ördögöt a falra festeni.

2.
Az erdélyi magyar nacionalizmusban az unalom a passzivitás kultuszával és a románokkal szembeni gyűlölet legitimációjával jár együtt. Nagyjából így lehetne leírni: én beletörődtem a kulturális felsőbbrendűségembe, nem is akarok semmit, csak hogy hagyjanak békén, eliszogatok a kocsmában, kiganézom az istállót, néha elugrom Pestre találkozni a kivándorolt vagy odavalósi barátaimmal, velük is eliszogatok a kocsmában, aztán megcsodálom a hajnali tájat, mondok rá valamit, jól van ez így, a bölcsek kevéssel is beérik stb.

Az unalom efféle neoromantikája terjedőben van. Pedig azok a historikus kacatok, amivel az unatkozók berendezik életüket, olyan fegyverek, amelyekkel legfeljebb ütni lehet, vágni, tüzelni nem. Ez a fajta unalom mégis stabil állapot, mert narcisztikus elégedettséget okoz. Az unatkozók ezt a narcizmust nevezik büszkeségnek.

És persze az unatkozó híján van minden humorérzéknek, vagyis a megismerésre képtelen, ablakok nélküli monász. Ezért van az, hogy az unatkozó lehet ugyan őszinte és talpig becsületes, de ha unalma a melankolikus fajtából való, jobb nem bízni rá az élet megszervezésével kapcsolatos döntéseket. Vagyis mindenki számára jobb, ha nem politikai döntéshozó.

3.
Az utóbbi években a hivatalos romániai magyarság gyakorlatilag halálra unta magát. A nem hivatalos pedig életigenlően csomagol. A szegénység és az unalom! Egy szociológus ismerősöm mesélte azt a sehol nem közölt tényt, hogy több ezren vannak azok a szülők (és nemcsak magyarok, hanem románok is, különösen a Partiumból!), akik kétségbeesésükben magyarországi középiskolába járatják gyermekeiket, abban bízva, hogy azok a gyerekek valahogy gyökeret eresztenek ott, és talán őket is átmentik majd. Nem csillapította a kétségbeesett hangulatot az sem, ahogy az utolsó hetekben a leköszönő, illetve az új magyar kormányhoz közeli politikai erők átszivárogtatták a magyarországi hangulatot, nem ritkán pánikszerűvé fokozva azt. Ezt talán le se kellett volna írnom, mindenki ismeri a helyzetet – logikailag tartozott ide.

4.
A románoknak és a romániai magyaroknak ugyanaz a problémájuk: a románok. Ez rossz fényt vet a románokra, de nem hízelgő ránk nézve sem. Lehetne több fantáziánk is, de hát aki unatkozik...

A román hatalommal szembeni érdekvédelmi birok, ami úgy tűnt, a létkifeszítés legkézenfekvőbb és mindenképpen jogos eszköze, mert mozgástér-szélesítéssel kecsegtetett, a romániai magyar közélet legfontosabb, tulajdonképpen domináns tematikájává vált. Tekintsünk el attól, miért van ez így, attól, hogy írjuk a romániai magyar sajtót, attól, hogy román barátaink és ellenségeink mennyiben igazolják vissza e heroikus-partizán létforma jogosultságát, attól milyen ereje van a romániai magyar liberalizmusnak stb. Maradjunk annyiban, hogy gondolkodásunk monotematikus, hogy a fúga mindig kéznél van: A románokkal baj van, ezt jobb, ha szem előtt tarjuk. Már figyeljük őket egy ideje. Tulajdonképpen emberszabású problémaszülő gépezetek. Ahol egy román, ott azonnal egy probléma körvonalazódik, az egész náció le van kicsit maradva, ezt mindenki tudja, ők is, mert tévét azért néznek, és látják, mi van a világban, még akkor is, ha többnyire olyan hülyeségeket néznek, hogy arról jobb nem is beszélni. És itt né’ vagyunk összezárva!…

Román barátaink tiszta hülyék, ebben megegyezhetünk. Mi ellenben unalmasak vagyunk!

5.
Kinek van ereje új, valóban téttel bíró témákat behozni a romániai magyar közéletbe? A pártnak, a sajtónak? A párt és a sajtó kellene legyen az első két olyan új téma, amiről beszélnünk kellene. Nem nemeket, hanem igeneket: igent a romániai magyar sajtóra (és felesleges nemet mondani a dilettantizmusra), igent az RMDSZ-en belüli újrakezdésre (és felesleges nemet mondani a korrupcióra), igent mondani a románokkal való pragmatikus együttműködésre (és felesleges nemet mondani az elnyomásra). Igenekben és nem nemekben kell gondolkodnunk. De ez nem elég, új témákat kell bevezetnünk és elégetnünk, mert értitek: az unalom.

Igennel kezdődnek az életigenlő kijelentések. Igent mondani a jövőkép-fejlesztő projektek elindítására, igent mondani a magyarországi erőforrásoktól való függés fokozatos felszámolására, igent mondani az információs társadalom fejlesztésére, mert tudattágító eredményei lehetnek, igent mondani az erdélyi gondolatnak, általában állításokban és nem tagadásokban pörögni.

Igent az egyéniségre, a színekre, arra, igent a botrányra és a kibékülésre, igent a lázra, mert gyógyít, igent arra, ami latin, mert soha nem unatkozik.

KELEMEN ATTILA 1973-ban született Nagyváradon. Publicista, a Transindex internetes napilap (www.transindex.ro) főszerkesztője. Cikkek, tanulmányok a Korunkban és a Filmtettben.


2002.04.28.

a cikk *.pdf formátumban