Cristina GHEORGHE
Egy bizonyosfajta Európa
Fórum 
Ma már mindenki tudja, hogy az egységes Európa megteremtésének gondolata filozófusok, különböző területeken működő teoretikusok, politikusok egész nemzedékeit foglalkoztatta; a kérdés iránt érdeklődők ma már jól ismerik őket. Sajátosabb a kérdés megközelítési módja Denis de Rougemont (1906–1985) svájci irodalmárnál, akinek kiindulópontja a második világháború utáni európai helyzet, de az a perszonalista filozófia is, amelynek híve.

Rougemont számára Európa és a föderalizmus fogalma úgyszólván azonos értelmű, két olyan fogalom, amely kölcsönösen kereste és kiegészítette egymást. A föderalizmus rougemont-i meghatározása éppen a nacionalizmus ellenében történt, az első egyesíteni akar, és nem egységesíteni, míg a második, amely elsősorban Európa-ellenes, az egységesítés ürügyén szétrombolja az élő különbségeket, és az egységesített nemzetet tartja a legmagasabb rendűnek. A föderalista gondolat egyszerű, de nem úgy, mint egy képlet, inkább szerves, mint logikai típusú … nagymértékben megfelel a relativizmus által bevezetett gondolkodási formáknak, nem akarja egyik csoportot alárendelni a másiknak, egység, amelyet egyszerű érezni, de nehéz megfogalmazni, egy kérdés, amely kockáztatja, hogy rosszul közelítik meg, mert hirtelen merül fel. A svájci föderalista elvekből kiindulva Rougemont mégis megfogalmaz hét, Európára érvényes föderalista elvet, amely szemben áll a totalitarista dogmákkal:

1. A föderációt alkotó összes nemzet lemond mindenfajta szervezeti hegemonizációs elvről.

2. Lemond mindenféle rendszer-szellemiségről, mert a föderalista magatartásmód elutasítja azt, hogy rendszeres, a valóságtól elrugaszkodott és a különbözőség szempontjából romboló hatású megoldáshoz folyamodjanak.

3. A föderalizmusnak nem kell ismernie a kisebbségi kérdést, de annak megoldása nem lehet a kisebbségek megsemmisítése, mint a kvantitatív totalitárius rendszer esetében.

4. A föderalizmus célja a különbözőségek saját céljainak megóvása legyen, az, hogy konzerválja a föderáció tagjainak sajátosságait és autonómiáját. Rougemont hangsúlyozza, hogy nem a türelemre hivatkozik, ami negatív erény, hanem arra, hogy minden nemzetnek szabadon kell kifejeznie mindazt, ami a legjobb benne.

5. A kulturális, politikai, közigazgatási, nyelvi, vallási és gazdasági összetettségnek mint a föderáció legkülönbözőbb tagjai szabadsága feltételének támogatása az erőszakos totalitárius vagy jakobinista egyszerűsítéssel szemben.

6. Egy föderáció kialakulásának embertől emberig kell végbemennie, egyének vagy kulturális, vallási, gazdasági vagy más típusú csoportok kezdeményezésére, nem pedig egy központtól vagy egy kormánytól kiindulva, mi több, a nemzeti kormányokon kívül.

7. Egy föderációt nem külső veszély ellen hoznak létre, és nem is imperialista célokból, hanem minden alkotóelemének előnyére és megmaradására, hogy azok együtt betölthessék azokat a szerepköröket, amelyek egyenként meghaladnák az erejüket.

A hét alapelv közül egyik sem vonatkozik egy föderális Európa létrehozásának gyakorlati módjaira, sem bizonyos intézményekre, amelyeknek az európai föderáció alapjait kellene képezniük, csak valamilyen útmutatást tartalmaznak a föderalista magatartásmódra és tudatra vonatkozóan, mi több, egy ideológiát, amelyet ha tekintetbe vesszük az egyesült Európán belüli helyzet alakulását, utópiának is tekinthetünk. Maga Rougemont is tisztában van elméletének szokatlan formájával, és hogy pontosítsa, hogy meghatározza bizonyos támpontjait, összehasonlítja a föderalizmust a totalitarizmussal, amely meglátásában egyszerű és merev ideológia és rendszer, míg a föderalizmus bonyolult és rugalmas, de éppen az egyik egyszerűsége és a másik bonyolultsága készteti arra az egyéneket, hogy azt válassszák, amely kevésbé veszi igénybe őket. Ehhez még hozzáadódik egy nehézség, éspedig az, hogy a modern ember továbbra is a nemzetre jellemző fogalmakban gondolkodott, és nem kontinentális vagy internacionális fogalmakban. Európa számára nincs választási lehetőség a szovjet kollektivizmus és az amerikai individualizmus között, el kell utasítania az elsőt, és nem bízhat a másodikban. A megoldás egy másik gazdasági, politikai és erkölcsi rendszer egész egyszerű kitalálása volt, az ő egy mindenkiért és mindenki egyért rendszeréé, egy szociális rendszeré, amelyet a szerző látásmódjában föderalizmusnak neveznek, és amely megfelel Európa szellemének, a szabadságnak. Annál fontosabb és szükségesebb volt az Európa jövője számára egy másik út kitalálására és megvalósítására vonatkozó európai misszió, mert Európa kitalálta a liberális kapitalizmust és az abszolút államiságot.

Eszmefuttatásában Rougemont megkülönbözteti a föderalizmus ortodox doktrínáját, amely még támogatja a nemzet, a nemzeti egységesítés fogalmát vagy azt, amely a két tömb közül az egyik védelmére vonatkozik, és a föderalizmust mint olyan politikai rendet, amely őt önmagukon kívül álló okokból elfogadókkal működik együtt, mert nem arathat teljes győzelmet az a doktrína, amely nem akar totalitáriussá válni. Azonkívül különbséget tett az unionisták és a föderalisták között, azok között tehát, akik meglehetősen bizonytalan elképzelések szerint Európa országainak nagyobb egységét akarták – ami azonban szükséges szakasz lett volna egy hatékony föderalizmushoz –, és azok között, akik túlmentek volna az abszolút nemzeti önállóságon, de egy abszolút egység felé, amely éppolyan veszélyes lett volna, mint bármelyik megosztottság.

Rougemont számtalanszor példázza az egyesült Európa megvalósításának szükségességét azzal a helyzettel, amely a kommunista blokk megjelenése és a páratlan amerikai fellendülés következtében állt elő, bár eszmefuttatásában gyakran megpróbál lemondani erről a kilátásról. Véleménye szerint azonban kisméretűnek lenni oka lehet a megfélemlítésnek, s a határok megszüntetése egyike lehet a megoldásoknak. Ezért az európaiaknak csupán két lehetőségük maradt: hogy mindenekelőtt és mindörökre franciáknak, cseheknek vagy svájciaknak tartsák magukat, és ennélfogva visszautasítsák az egyesülést, vagy hogy az európai egyesülést válasszák, és megalapítsák az egyetlen hatalmat, amely megmentheti őket a nemzet és a régió csapdájából.

Ahhoz azonban, hogy Európa valóban föderációvá váljék, követnie kell Svájc példáját, ahol a kantonoknak – bár nem könnyen, de – abszolút önállóságukról lemondva sikerült közös szerveket létrehozniuk. A föderalizáció volt az az út, amelyet követve Európa tovább létezhetett, bár a föderális Európát nem kellett volna a beletartozó népek informálása nélkül létrehozni. Ez a feladat a helyi politikai pártokra és a föderális mozgalmakra hárult, amelyek akkoriban mutatták be első európai parlamenti jelöltjeiket. Nem maradt más hátra, mint a föderális Európa alkotmányának előkészítése a Sztálinra vonatkozó összes ellenző és akadály ellenére és mindannak a veszélynek ellenére, amit egy ilyen alkotmány kidolgozása vagy ki nem dolgozása jelent.

Ha Európa nem válik a tömegek reményévé, a világ egyetlen hadserege sem tudja majd megvédeni. Senki nem akar meghalni – legfeljebb az élet reményében.

CRISTINA GHEORGHE 1968-ban született, Liteni-ben, Suceava megyében. Doktorandus a párizsi Marne la Vallée-ban és a kolozsvári BBTE-en, témája: Az európai politikai integráció, gyakorlat, elmélet és irányzatok. A Realitatea de Mediaş újság tudósítója, publicisztikai írásai jelentek meg.



Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.04.28.

a cikk *.pdf formátumban