Traian ŞTEF
Az alkotmány felülvizsgálata és a regionalizmus
Napirenden 
Az alkotmány felülvizsgálata közvetlenül annak elfogadása után merült fel. Az alkotmányt valójában nem szavazta meg sem a PNŢCD, sem az RMDSZ, sem a PNL, s az „alkotmányozó gyűlés” döntése előtt sok jogi szakértő is komoly kritikával illette. Akkor is, akárcsak most, a bírálat főleg a tulajdon jogállására, a hatalmi ágak szétválasztására és az államelnök státusára vonatkozott. Továbbá az RMDSZ folyamatosan megkérdőjelezte az első cikkelyt, amely nemzetállamként határozta meg a román államot. Az alapelvek mellett vitatható magának a szerkezetnek a stílusa is, mely sokszor demagóg és hatásvadász. De józan vitára akkor, elsősorban a hatalomnak, a FSN-nek, valamint Ion Iliescu elnök konzervativizmusának és doktrínák közötti habozásainak köszönhetően nem került sor. Az az időszak volt, amelyben még csak ki sem ejtették a „kapitalizmus” szót, Raţiut és Câmpeanut pedig a nemzet ellenségeinek tekintették, akik az ország felvásárlásának céljával érkeztek külföldről. Minden bírálat ellenére a „iorgovani” alkotmány tíz éven át fennmaradt, anélkül hogy erőteljesebb kontesztációt megélt volna. Rá hivatkoztak, ha az ellenzék megkérdőjelezett bizonyos törvényeket, s főleg első cikkelyét emlegették, amelyre a nacionalista pártok alapoztak. Ez a cikkely, mely a román államot nemzeti, egységes és szuverén államként határozza meg, gyakran – s demagóg módon – a kancsuka, a madárijesztő és a szájkosár szerepét játszotta. Ma már világosan látható, hogy ez a cikkely nem védi meg Romániát sem a külső determinációktól, sem a belső korrupciótól, s a történelem iróniája – mely csípős, és soha nem marad kinyilvánítatlanul – meglehet, hogy épp a nacionalizmus és a nemzeti szuverenitás demagógjait neveti majd szembe. Nagyon is valószínű, hogy az új történelmi körülmények között ők lesznek azok, akik üres kézzel maradnak akkor, amikor a repülőgépjegy többet számít, mint a parkban levő padok színe.

Mindaz, amit ma, tíz év után a generációváltásban levő politikai elit egy másfajta nyelvezet segítségével megállapíthat, az, hogy alaptörvényünk megalkotása pillanatának jegyét viseli magán, hogy nehéz tiszteletben tartani, hogy sok benne a kétértelműség. Felülvizsgálatának szükségességét majdnem mindenki belátja. Sajnos – és ez nálunk gyakran megtörténik – csupán a szövegre összpontosítanak. Még most sem törekednek egy Románia európaiságát előzetesen megfogalmazó, világos, határozott jövőkép megfogalmazására. Tizenkét évnyi vánszorgás után, mialatt inkább hátulról lökdöstek, hogy magánosítsunk, és hajtsunk végre reformokat, Románia európai térképére nem harmonizáló színegyüttesek kerültek, hanem ügyetlenül odavarrt foltok.

Tekintettel arra, hogy valószínűvé vált felvételünk a NATO-ba, s hogy ez lehetőséget teremt arra, hogy nyugodtan felkészüljünk az EU-s csatlakozásra, úgy gondoltam, hogy előbb Románia újraalkotását kellene megvizsgálni, s nem az alkotmány módosítását. Nyilvánvaló, hogy Romániának új intézményrendszerre van szüksége, amelyet utólag az alkotmánynak is szentesítenie kell. Nem egy változásokat elkerülő felülvizsgálatra van szükségünk tehát, hanem egy igazi váltásra. Ebben az összefüggésben a közigazgatás rendszerének megvitatása megkerülhetetlen. A jelenlegi piramis stagnálást és korrupciót eredményez. Egy új közigazgatási rendszer kialakítása, pontosabban a regionalizálás új intézményi modelleket kényszerítene ki, a hatalmi ágak új formáját, új kapcsolatot közöttük, mégpedig alulról felfelé. A regionalizálás velejárói a decentralizálás, a helyi autonómia, a közvetlen választás stb. De mindez féligazságot, elvégzetlen dolgot jelent, ha ama piramison belül hagyjuk, ahol minden egy-két személyen múlik.

De amiként tíz éven át a román politikusok féltek nyilvánosan kiejteni azt a szót, hogy „kapitalizmus”, vajon fel vannak-e készülve ma arra, hogy túllépjenek a többi tabun is? És miért vannak állandóan tabukérdéseink? Világos, hogy a tabuk egy mentalitásbeli lemaradottságot fejeznek ki, elmaradást a korszellemtől, nemcsak gazdasági szempontból, hanem főleg kulturális értelemben. Itt a kultúra kifejezést tág értelemben használom, amely magában foglalja a gazdasági, politikai, esztétikai, szellemi és kreatív vonatkozásokat. Opportunizmusunknak jelenleg az a jellemzője hiányzik, amelyet egyébként nagyon szeretünk: a „nemzeti”. Holott egy nemzeti opportunizmusnak most az európai folyamatok felé kellene bennünket taszítania, s nem a lóval szántó paraszt kertjének végében levő árok, a csempészettel foglalkozó politikus vagy a kenőpénzből módossá lett újgazdag villája felé. A román politikus távollátó szemüvegével sem látja a közérdeket, őt a tabuk választási célú kihasználása érdekli. Ezért nincsenek nálunk váltások, csupán kis kiigazítások, a homlokzat átfestése.

Az idők parancsát ma úgy misztifikálják, mint az ötszáz évvel ezelőtt élt krónikaíró. Minden újító eszme, mely nincs összhangban a halogatással, az akarat hiányával, a kényelemmel, azzal a replikával találja szemben magát, hogy „nem megfelelő a pillanat”. De az idők parancsának kitett létünk két különböző dolgot jelentett annak idején és most. A nem megfelelő pillanat ma nem jelent egyebet, mint személyes opportunizmusból fakadó halogatást. Az időktől való függés akkoriban azt jelentette, hogy a kard ott volt mindenki torkán, ma viszont azt jelenti, hogy részt veszünk a történelem alakításában. Ezért egy működésképtelen alkotmány esetében nem kellene várni a megfelelő „pillanatot”. Nyilvánvaló, hogy Romániának új alkotmányra van szüksége, s nem a régi felújítására néhány cikkely beültetésével. Erre azonban nem kell várni: sem a NATO-ra, sem az új parlamentre, sem a Messiásra, sem a románok utólagos belátásaira.

De ha jobban belegondolok, a legjobb az lenne, ha holnapra halasztanánk, s létrehoznánk néhány elemző- meg szerkesztőbizottságot, amelynek tagjai jogászok, közgazdászok, politológusok, szociológusok, nyelvtantanárok, mérnökök (minél több mérnök), újságírók, képviselők, szenátorok, miniszterek, elnöki tanácsosok, katonák, titkárnők, gépkocsivezetők, a szakszervezetek, munkaadók, a civil társadalom, a diáktanácsok képviselői lennének, munkások, parasztok, értelmiségiek, nők, férfiak, idősek, gyermekek, románok, magyarok, németek, cigányok és főleg: Ion Budai Deleanu.

TRAIAN ŞTEF 1954-ben született Biharfenyvesen, Bihar megyében. A Familia folyóirat szerkesztője. Leonid Dimov (regény), Brassó, 2000.


Forditotta: BAKK Miklós
2002.04.28.

a cikk *.pdf formátumban