Interjú Păun Ion Otiman
Európába vezető régiók
Napirenden 
Bogdán Tibor interjúja Păun Ion Otiman liberális szenátorral Románia regionalizálási tervezetéről

Bogdán Tibor: Szenátor úr, mindenekelőtt azt kérdezném meg, milyen konkrét célok vezérelték a regionalizálási terv kidolgozásánál.
Păun Ion Otiman: Az első cél, amelyet szem előtt tartottunk, az volt, hogy összhangba hozzuk Románia területi-közigazgatási struktúráit az Európai Unió hasonló struktúráival. Az Európai Unióhoz tartozó és az Unión kívüli országok gyakorlatát tanulmányozva megállapíthattuk, hogy az országok többségében a közigazgatás hármas tagolódású: országos, az államtól függően, tartományi, illetve megyei és municípiumi szintű. Arra a következtetésre jutottunk, hogy Romániában is kedvez a közhangulat a régiófejlesztésen alapuló területi közigazgatásnak, ez a kérdés fölvetődött már az utóbbi tíz év során, és szerettünk volna a Romániában jelentkező számos irányzatot egybefogó, kiegyensúlyozott tervet kidolgozni. Kiinduló gondolatunk az volt, hogy nézeteink szerint a régió, vagyis a regionális építmény nem más, mint az ország területi megszervezése közigazgatási vonatkozásban. A másik elképzelésünk az volt, hogy a régiókat elsősorban a gazdasági fejlesztésre alapozzuk. Véleményünk szerint a régió három-hat megyéből állhat, ami lehetővé tenné nagyobbszabású tervek megvalósítását elsősorban az infrastruktúrák, a gazdasági projektek esetében. Figyelembe vettük azt is, hogy Romániában már a két világháború között, de a kommunizmus idején és 1989 után is túlcentralizált volt a közigazgatás. Jelenleg is a teljes pénzügyi mozgás az adófizetőtől az állami költségvetés felé irányul, és onnan visszafelé, csakhogy ez a visszafelé vezető mozgás a területen sokszor nem kiegyensúlyozott, nem a régiók, a megyék, a községek szerinti hozzájárulás arányában, hanem más szempontok alapján valósul meg. Mi, akik a gazdasági képességekkel arányos önfejlesztés elvét valljuk, úgy véljük, hogy a begyűjtött adók és illetékek nagy részének az illető régióban kell maradnia. Nem tartjuk természetesnek azt, hogy az évi költségvetés alapján Bukarestben döntsenek egy híd megépítéséről valamelyik Botoşani megyei községben, mivel minden régió jól ismeri a saját gondjait. Úgy gondoltuk, hogy a régiónak választott regionális tanáccsal és ugyancsak közvetlen szavazással választott tanácselnökkel rendelkező területi-közigazgatási egységnek kell lennie.

Szem előtt tartottuk az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdését is, és ebből a szempontból úgy gondolom, a régió jelenti a legjobb közigazgatási megoldást a határon átnyúló együttműködés bővítéséhez. Az Európai Unióban számos ilyen helyzetet találhatunk, olyan eseteket, amelyekből ihletődhettünk, és ezért úgy véltük, hogy Románia regionális fejlesztését összeköthetjük a határon túli együttműködés bővítésével is.

Következtetésképpen elmondanám azt, hogy az általunk megtervezett regionális építmény elsősorban gazdasági építmény, amelyben a begyűjtött alapok abba a térségbe kerülnek, ahol azokat el kell költeni. Arra is gondoltunk, hogy nemzeti szolidaritási alapot hozzunk létre, és csakis ebből irányítsanak majd át pénzeket az országos mechanizmus útján az időszakosan, ideiglenesen gazdasági nehézségekkel küzdő övezetekbe.

B. T.: Szenátor úr, egyszerű véletlennek tartja-e azt, hogy a Románia regionalizálását célul tűző ambiciózus terv – amely mindenben meg akar felelni az európai normáknak és értékeknek – mindkét szerzője temesvári politikus, vagy úgy véli, hogy ennek van mélyebb jelentősége, átfogóbb jelentése is? Beszélhetünk esetleg „Temesvár szellemének” újjáéledéséről?
P. I. O.: Nem hiszem, hogy egyszerű véletlenről lenne szó. Itt elmondanám, hogy ebben a kérdésben én már hat vagy hét évvel ezelőtt, még a Polgári Szövetség Pártjának szenátoraként véleményt nyilvánítottam. Mindez egy olyan történelmi gyakorlatból indul ki, amelyet a saját térségünkből ismerhettem meg. És nem csupán a Bánátra vagy Erdélyre gondolok. Én annak az elvnek a híve vagyok, miszerint az önfejlesztés Románia gazdasági fellendülésének legfőbb útját jelenti. És ha liberális eszközökkel nem biztosítunk elsőbbséget annak, hogy a fejlesztési alapokat ott hozzák létre, ahol azokat megteremtették, akkor voltaképpen nem teszünk mást, mint továbbra is elfogadjuk az erőforrások azonos szintű elosztásának szocialista elvét, amelyet már régen megcáfoltak számos olyan országban, ahol állandósult a gazdasági fejlődés az utóbbi 50-60 évben, elsősorban tehát a második világháború után. A pénz, az erőforrások azonos szintű elosztásának elve egyaránt káros mind a fejlettebb, mind az elmaradottabb térségek számára. Végső soron az emberek „hozzászoknak” a rendszerhez, amelyben nekik kapniuk kell „a nemzet-anyácskától”, a költségvetéstől, és ez végül olyan közös nevezőhöz vezet, amely rendszerint alacsonyabb az átlagos értéknél. Holott – nézetünk szerint – nem szabad már túl sokáig tűrnünk a nemzeti imperializmust, miszerint a nemzetnek mindent meg kell adnia nekünk, mi pedig lekötelezettjei vagyunk a nemzetnek. Úgy gondolom tehát, hogy országos szinten az államnak pontosan meghatározott kötelezettségei vannak a külpolitika, a nemzetvédelem esetében és más, általános érdekű területeken, a gazdaságot illetően viszont azt hiszem, mindenkinek rendelkeznie kell saját erőforrásaival, azokat a maga belátása szerint kell hasznosítania, de – ismétlem – az európai gyakorlatnak megfelelően szükség van a nemzeti szolidaritás pénzalapjára is. Ez az alap azonban nem válhat uralkodóvá.

B. T.: Önök akkor dolgozták ki tervüket, amikor viszonylag rövid idő alatt számos hasonló kezdeményezés jelent meg. Gondolok itt elsősorban a Provincia-csoport javaslatára, Ioan Rus dokumentumára, a Szociáldemokrata Párt Moldova-programjára, végül pedig Sabin Gherman autonómiatervezetére. Miért éppen ezt az időpontot választották tervezetük bemutatására, úgy gondolják, hogy kedvez a pillanat az ilyenfajta kezdeményezéseknek?
P. I. O.: A mi tervezetünk tulajdonképpen régóta „érik”. Nincs szó tehát, mondjuk, valamilyen divatot követő vagy konjunktúrán alapuló tervezetről. Az európai uniós előcsatlakozás, a csatlakozási struktúrák előkészítése szakaszában vagyunk, ezért úgy gondoljuk, túl kell lépnünk a jelenlegi nyolc, úgynevezett gazdasági fejlesztési – és szerintem viszonylag mesterségesen kialakított – régió statisztikai szakaszán, és rá kell térnünk a gazdasági elvekre alapozott regionális fejlesztés területi-közigazgatási építményének létrehozására. Nincs szó tehát semmiféle konjunktúráról, egyszerűen előkészítjük Románia területét az európai uniós csatlakozásra.

B. T.: Mindezt arra a tényre is gondolva kérdeztem, hogy egy időszakban, 1996–2000 között, a Nemzeti Liberális Párt négy éven át hatalmon volt, akkor megvoltak a szükséges eszközei egy ilyen terv kivitelezéséhez, mindenesetre jóval több lehetőséggel rendelkezett a gazdasági alapú regionalizálási politika megvalósításához, mint most. Miért nem akkor léptek?
P. I. O.: Erre szigorúan személyes választ adhatok, amely nem a Nemzeti Liberális Párt Állandó Irodájának válasza. Úgy gondolom, hogy az említett időszakban, 1996–2000 között, nem a Nemzeti Liberális Párt volt a kormánykoalíció legerősebb tagja, és így nem érvényesíthette elképzeléseit, terveit. Most azonban a közvélemény figyelmébe akarja ajánlani tervezetét, úgy értékelve, hogy a közvéleményt és a politikai erőket idejében fel kell készíteni, mivel hasonló próbálkozások – amint azt ön is megállapította – már történtek. Nemcsak az önök, a kolozsvári csoport próbálkozására gondolok, de utalok itt arra is, hogy a Szociáldemokrata Párt is felhívást intézett Erdélyhez, majd Moldvához… Szerintünk azonban nem szabad leragadnunk egy bizonyos szempontokból konjunkturálisan támogatásra szoruló provinciánál, hiszen Románia gazdasági fejlesztésének művéről van szó.

B. T.: A Provincia-csoport – vagy ahogyan ön nevezte: a kolozsvári csoport – kezdeményezése kapcsán kérdem: gondolja, hogy a regionalizálás kérdésében szorosabb együttműködés is létrejöhetne a Nemzeti Liberális Párt és e csoport között? Lehetségesnek tartja a két program „szimbiózisát”, sőt akár esetleges összeolvadását és átalakulását egy harmadik, új, immár közös programmá?
P. I. O.: Meg kell mondanom, hogy áttanulmányoztam valamennyi tervezetet, így az önökét is, hiszen természetes, hogy egy ilyenfajta építmény létrehozását elhatározva megnézzük, hányféle elképzelés létezik, melyek közülük a fontosabbak, melyek a főbb irányzatok, gondolatok. A regionális fejlesztés tekintetében nem találtunk semmilyen fogalmi ellentmondást közöttünk… Azt hiszem, ha leülnénk a tárgyalóaszal mellé, megtalálhatnánk a közös pontokat, végső soron pedig kidolgozhatnánk egy ilyenfajta programot. Éppen a legfejlettebb gazdasággal, a hatékony közigazgatással rendelkező, magas fokú szubszidiaritást megvalósító országok alkalmazzák a regionális építkezést, legyen szó landokról vagy bármiről, nem fontos, minek nevezzük a struktúrát. Mi nem azért óvakodtunk a „provincia” meghatározástól, mert személyesen idegenkednénk tőle, hanem azért, mert léteznek még bizonyos, olykor egyenesen primitív érzékenységek, primitív nacionalista megnyilvánulások Romániában.

B. T.: Tehát nem zárja ki az esetleges együttműködést ebben a kérdésben a Provincia-csoporttal?
P. I. O.: Éppen ellenkezőleg! Persze, ezt a tervezetet bemutatjuk egy országos értekezleten, vagyis az Országos Tanácsnak, és természetesen megkeressük a többi politikai erőt is, hogy vitassa meg a mi nézőpontunkat, hogy összeüljünk, és közösen vigyük sikerre az ügyet. Mindenesetre az alkotmányt is módosítani kell, mivel Románia alkotmányában nincs semmiféle utalás a területi-közigazgatási struktúrákra. Holott az Európai Unió egyik szilárd követelménye a csatlakozás tekintetében éppen a területi-közigazgatási struktúrák összeférhetősége, ideértve e fontos kérdés belefoglalását az alkotmányba. Vagyis nem egy valamely alkalommal közzétett egyszerű dokumentumról van szó, hanem alkotmányos építményről és a belőle fakadó számos törvényről. Módosítani kell a helyi közigazgatási törvényt, és így tovább, azaz kemény munkára van szükség, nem három oldalon felsorakoztatott egynéhány elvre.

B. T.: Gondolja, hogy a jelenlegi körülmények között, szem előtt tartva a parlamenti erőviszonyokat is, lehetséges lenne az alkotmány önök által kívánt módosítása?
P. I. O.: Mi úgy gondoljuk, hogy igen. Abban az esetben ugyanis, ha erre nem kerül sor, ha nem egészítik ki az alkotmányt a közigazgatás és Románia területi-közigazgatási felosztása tekintetében, akkor éppen az európai uniós struktúrákkal való összeférhetetlenség problémájába ütközünk.

B. T.: Ön jól tudja, hogy az autonómia, a regionalizálás kérdésköre fontos helyen szerepel az RMDSZ programjában is. Elképzelhetőnek tartja az együttműködést az RMDSZ-szel ezen a területen?
P. I. O.: Természetesen! Kiváltképpen, hogy az RMDSZ a jelenlegi kormányzási képletet támogató, vagyis a parlamenti többséget szavatoló párt, természetesnek tartom, hogy asztalhoz üljünk az RMDSZ-szel. Ennek nincs semmi akadálya!

B. T.: És Sabin Ghermannal?
P. I. O.: A mi dokumentumunkról van szó, tehát ebben a pillanatban nincs miről tárgyalnunk Gherman úrral. Gherman úrral akkor fogunk tárgyalni, amikor leül a munkaasztalunkhoz.

B. T.: A tervezet szövegében több ízben is megjelenik a gondolat, miszerint a regionalizálás semmiben sem fenyegeti a román állam nemzeti jellegét, Románia szuverenitását és területi épségét. Miért tartották fontosnak ismételten hangsúlyozni ezt a gondolatot, esetleg biztonsági szelepnek szánták?
P. I. O.: Én úgy gondolom, ez a hangsúlyozás és ismétlés nem zavaró, inkább biztosítékot jelent, mert, meg kell ismételnem az előbb már elmondottakat, Romániában érzékenységet, gyanakvást vagy még ennél is súlyosabb dolgot vált ki a regionális építkezés, a regionalizmus emlegetése, hogy a tartományok autonómiájáról már ne is beszéljek. Ön nagyon jól megérti, mire gondolok, hiszen nagyjából Romániának ugyanabból a térségéből származik, amelyben én élek. Ezért mi hasznosnak találtuk, hogy az „egységes állam–regionális építkezés” viszonyát feltüntessük a tervezetünkben.

B. T.: Korábban szólt már a határon átnyúló együttműködés jelentőségéről. Hogyan látják kivitelezhetőnek ezt a célkitűzést?
P. I. O.: Úgy gondolom, hogy a térségünkben – a Duna–Körös–Maros–Tisza övezetről beszélek – tapasztalható helyzetre való tekintettel a határon átnyúló együttműködésnek valósággá kell válnia. Jelenleg számtalan probléma adódik a vámoknál. A személy- és áruforgalom tekintetében térségünk még primitív zónának számít. A vámjainknál még órákat kell sorban állni, az itteni helyzet – és itt a nyugati övezetre utalok, ideértve a Jugoszláviával határos térséget is – még inkább a 19. századot idézi, semmint a 21.-ket. Abszolút természetesnek tartom, hogy a románok átjárjanak dolgozni a Vajdaságba, a vajdaságiak átjöjjenek hozzánk. Térségünk, a Duna-medence, a Duna menti róna nagyon kedvez a gazdasági együttműködésnek, elsősorban a mezőgazdaság területén… Szükségünk van az együttműködésre, nekünk nem harcolnunk kell egymással, hanem együtt kell működnünk, gondolok itt a három tartományra, a román Bánátra, a szerb Bánátra és Magyarország déli felére, Szeged térségére. Így látjuk mi a határon átnyúló együttműködést.

B. T.: Az önök elképzelésének megfelelően a Románia közigazgatási struktúráját alkotó 7-8 régió mindegyike 3-6 megyéből állna. Milyen kritériumok határoznák meg az egyes régiókat alkotó megyék számát?
P. I. O.: Természetesen mi nem azt az elvet valljuk, hogy a régióknak abszolút azonos nagyságú területtel, azonos létszámú lakossággal kell rendelkezniük. Amikor 3-6 megyéről beszélünk, arra gondolunk, hogy össze kell hangolnunk a gazdasági építkezés elvét bizonyos történelmi vonatkozásokkal. Ismert dolog, hogy Románia történelmi tartományai területileg és a lakosság szempontjából nem azonos nagyságúak. Németországban egyes landok akkorák, mint Temes megye, mások, mint fél Románia. Én például a Bánátot három megyéből képzelem el, és nem tartom szükségesnek, hogy további két vagy három megyével bővítsék, csak hogy akkora legyen, mint Havasalföld vagy Erdély.

B. T.: A tervezetükben körvonalazott régiókban az etnikai közösségek az idevágó európai normáknak megfelelő garanciákban részesülnének. Tudva azt, hogy a Nemzeti Liberális Párt a nemzetállam híve, megkérdezném, mit jelent konkrétan a fenti kitétel. Arra gondolnak esetleg, hogy létezhetnének a nemzetállam területén soknemzetiségű területi entitásnak nyilvánított és elismert régiók? Hogyan lehetne ezt megvalósítani, és gondolja, hogy egymással összeférhető fogalmakról van szó?
P. I. O.: Mi soha nem gondolkodtunk etnikai elvre épülő régióban. Az etnikai vagy vallási elszigetelődést általában nem tartjuk pozitív dolognak. Alapjában véve a régiók Európája is multikulturális Európa, ez az uralkodó jellemzője Európának, az etnikai elvekre alapozott elszigetelődést pedig sok szempontból nem tartjuk helyesnek.

B. T.: Tervezetükből világosan kitűnik, hogy a regionális fejlesztés politikáját egybe kell hangolni a sajátos romániai valósággal. Esetleg arra is gondoltak, hogy Románia egyik sajátos valóságát éppen a nemzeti kisebbségek léte jelenti?
P. I. O.: Amikor erről a sajátosságról beszélünk, elsősorban nem az etnikai elemre gondolunk, hanem a román gazdasági valóságokra, arra, hogy a régiók között gazdasági szakadék tátong, hogy általában véve Románia lemaradt Európához képest. A regionális gazdasági építkezésben ezért a gazdasági fejlődés felgyorsításának tényezőjét látjuk.

B. T.: Miként lehetne csökkenteni vagy egyenesen megszüntetni a régióközi kiegyensúlyozatlanságot? Netán szegényebb megyéket csatolnának a fejlettebbekhez? Ön szerint hogyan reagálnának erre ez utóbbiak?
P. I. O.: Egyik elvünkben azt szögeztük le, hogy a regionális építménynek voltaképpen gazdasági szempontból középértékű építménynek kell lennie, nagy horderejű gazdasági projektekkel. Mindenekelőtt az infrastruktúrára gondolunk, és semmiképpen sem arra, hogy gazdasági tekintetben kiegyenlítsük egymás között a kis- és középvállalatokat, a mezőgazdasági egységeket. Szerintünk a gazdasági fejlődés végső soron magánügy, egyaránt érint minden kis-, közepes vagy nagyvállalatot, minden farmot, parasztgazdaságot, nincs szó tehát valamiféle kiegyenlítésről a régió szintjén.

B. T.: Az önök felfogásában a régiószintű közigazgatási hatóságot a választott regionális tanács képezné. Milyen viszonyban állna ez a szerv az országos román parlamenttel?
P. I. O.: A regionális tanács nem lenne alárendelve a román parlamentnek, hanem a régió szintjén látna el területi-közigazgatási hatásköröket.

B. T.: A régiók rendelkeznének-e országos szinten parlamenti képviselettel?
P. I. O.: Nem, a parlamenti választási rendszer nagyjából a jelenlegi elvek szerint működne.

B. T.: A dokumentum vége felé van egy mondat, amelyet legalábbis különösnek találok. Ez leszögezi, hogy a regionális politikát nem érvényesíthetik megfelelő módon regionális jellegű politikai alakulatok, pártok. Miért nem?
P. I. O.: Azért, mert azok nem doktrináris elveken alapulnak. A politikában az alapvető elemet a doktrínának kell jelentenie, nem pedig a földrajzilag meghatározott struktúrákhoz való tartozásnak. Ezt a romániai gyakorlat is bizonyítja, ahol megjelent a moldvaiak fantompártja. Ennek semmi esélye nem volt, rövid idő alatt bekebelezte a Társadalmi Demokrácia Pártja. Nem hisszük, hogy az ilyen regionális politikai építmények lendítenék fel Románia gazdasági fejlődését. A fejlődés liberális elvek alapján valósítható csak meg, a liberalizmus elve az, ami lendületet ad a gazdasági fejlődésnek, és nem a regionális párt, ami mit is tűzhetne céljául? Célul tűzhetné Dobrudzsa gazdasági fejlesztését… Nem hiszem, hogy életképes struktúra lenne.

B. T.: Kezdeményezésükről a tudósítás megjelent a sajtóban, ám – a többi, hasonló regionalizálási tervtől eltérően, amelyek közül néhány viharos vitát váltott ki – gyakorlatilag nem volt semmilyen visszhangja. Mivel magyarázza a hallgatást?
P. I. O.: Tervezetünk még nem publikus, azt még nem vitatta meg a Központi Politikai Iroda, még csupán egy tájékoztatás hangzott el ott róla, ezért még nem is tettük közzé. Ilyen vagy olyan formában, nem hivatalos úton azonban kiszivárgott a sajtóba. A tervezetet csak ezután véglegesítjük és bocsátjuk az Országos Tanács elé, ahol számos észrevétel hangzik majd el, és csak ezt követően nyeri el, mondjuk így, közvitára bocsátható formáját.

B. T.: Mit gondol, milyen sikere lesz a tervezetüknek?
P. I. O.: Nehéz lenne előre megmondanom, hiszen előfordult már, hogy hasonló kezdeményezéseket különböző, leggyakrabban elvszerűtlen utakon leállítottak. Nehéz lenne kitalálnom, hogy sikere lesz-e, vagy megbukik. Én remélem, hogy a dokumentumra felfigyel a politikai közvélemény, és remélem, leülhetünk a tárgyalóasztal mellé, megvitathatjuk, hiszen egy ilyen építmény nem képviselheti egyetlen párt nézőpontját.

2002.04.28.

a cikk *.pdf formátumban