Sabina FATI
A liberálisok, a regionalizmus és az Erdélyért való versengés
 
Úgy tűnik, hogy a régiók és a regionalizálás kérdése csupán a bánáti, Körösvidéki, máramarosi és erdélyi lakosságot és elitet foglalkoztatja, azokat, akiket a Kárpátokon túliak gyakran általában csak erdélyieknek neveznek. Minden párt megpróbálja többé-kevésbé hatékony, de a többi régióban használttól eltérő retorikával megnyerni az itteni választókat, nem minden szándék nélkül hangsúlyozva ennek a régiónak a sajátosságát. Mindeddig azonban egyetlen párt sem jött elő egy olyan világos programmal, amely megmutassa az erdélyieknek, legyenek azok magyarok, szerbek, szászok, románok stb., hogyan tudnák (újra)feltalálni lehetőségeiket, hogyan tudnának jobban gazdálkodni a bukarestiek engedélye nélkül, mi lenne a számukra szükséges döntések meghozatalának hatékonyabb és gyorsabb módja, de különösen, hogy miként tudnák mindezt megtenni, bizonyítva közben a biztonságukkal törődő román államhoz való lojalitásukat. A központosított állam átalakítása regionális állammá megadná a választ ezekre a fennforgó kérdésekre, amelyeket az erdélyi elit többször is feltett az utolsó évtizedben. A modellt már ellenőrizték, és összehasonlíthatatlanul jobban működik, mint a központosított rendszer (lásd például R. D. Putnam, Cum funcţionează Democraţia? [Hogyan működik a demokrácia?], Polirom, 2001, vagy a Provincia ez év februári számát; mindkettő teljes képet ad a regionalizálás utáni Olaszországban bekövetkezett változásokról).

A Ciorbea-kormány 1997-ben elfogadta a Carta Verde privind Politica de dezvoltare regională în România (A romániai regionális fejlesztés politikájának zöld chartája) című okmányt, amely nyolc, közigazgatásilag és gazdaságilag meghatározott régiót különböztet meg, de a tervezetet, amely megpróbálta kijelölni a regionális fejlesztés főbb (gazdasági) irányelveit, gyakorlatilag félretették, bár formailag működik egy országos szakiroda. A regionalizmusról való hivatalos vita itt meg is rekedt, és a bukaresti hatalomnak nem áll és a Constantinescu-rendszer idejében sem állt érdekében, hogy kiváltságai egy részét átengedje a régióknak. A központ politikai és gazdasági érdekszférái megőrizték a központosítás filozófiáját, amelynek nyomán a kormányon levő párt politikai klientúrája húzza a hasznot, és továbbra is hirdetik azt. A nyereséges üzletek, függetlenül attól, hogy hol köttetnek, leginkább akkor sikeresek, ha zöld utat kapnak Bukarestből, vagy ha a befektetők a központ politikai mágnásainak ajánlásaival jelennek meg a helyszínen. Az elfogadott helyi közigazgatási törvény számos előnyt biztosít a helyi közösségeknek, de egyrészt nem eleget, másrészt az a húzóerő, amely a „helyi” és a „központi” között létezik, nincs egyensúlyban, bátorítja a korrupciót és a politikai hatalom beavatkozását a helyi igazságügyi és közigazgatási szervek ügyeibe.

A két liberális honatya, Viorel Coifan és Ioan Paul Otiman „Románia regionális fejlesztése útján történő közigazgatási decentralizációjára” vonatkozó javaslatai valamiféle népszerűséget hozhatnának a 2000-es választások után mellékvágányra sodródott Nemzeti Liberális Pártnak a Kárpátokon innen. A bánáti liberálisok tervezete az alkotmány több cikkelyének módosítását látja szükségesnek (a közigazgatási-területi felosztásra vonatkozókról van szó), és hangsúlyozza, hogy a régióknak „önálló közigazgatással és titkos, közvetlen és általános szavazással megválasztott tartományi tanáccsal kell rendelkezniük”. A két liberális politikus javaslatában az új éppen ez a politikai decentralizálás, amelyre közvetve utalnak, s decentralizálás, amelynek később jótékony gazdasági hatásai lennének. Ezt a tervezetet, ahogy Viorel Coifan képviselő nyilatkozta, elfogadta a PNL Állandó Bizottsága.

Ha ez a tervezet valóban megkapja a párt jóváhagyását, még hátravan a kérdés, hogy mit fognak tenni gyakorlatba ültetéséért a liberálisok, hiszen nem olyan rég (2001. december 17-én), a PNL erdélyi fiókjainak találkozásakor, Valeriu Stoica félreérthetetlenül kijelentette: „nincs szükség az ország közigazgatási szerkezetének módosítására, csupán a pénzügyi szempontból történő decentralizációra”. Mindenesetre egyre nyilvánvalóbb az erdélyi politika képviselőinek véleménye és a többi politikus véleménye közti különbség, nemcsak a PNL, hanem a kormánypárt soraiban is. A jelenségnek nincs feltétlenül köze az erdélyi elit két világháború közötti „regionalista” hagyományához vagy a még távolabbi, 1918 előtti „autonomista” mozgalmakhoz, bár az erdélyiek nosztalgiái (mi több, frusztrációi) mindig felemlegetik a civilizációt, a politikai és polgári kultúrát, a megboldogult birodalom hagyományait, amelyeket szeretnének modern formában feltámasztani. Éppen Liviu Maior PSD-s szenátor írta 2001 decemberében, hogy „Erdély fejlettségi és gondolkodásbeli szintje különbözik Románia többi történelmi tartományáétól. Ennek okai történelmi múltjában vannak. Regionális összetevőt jelent a romániai politikai pártok számára. Ez próbaköve lehet a Szociáldemokrata Párt ama képességének és hozzáértésének, hogy létrehozza a regionális politika stratégiáját, és megtalálja alkalmazásának módját.” A PSD főnökének, Năstase miniszterelnöknek azonban más a véleménye, és ahogy azt, szintén 2001 decemberében, megokolja, „ez a forma – a regionális állam – nem létezik. Az egész kérdésfeltevés hamis, aminek az a célja, hogy eltérítsen attól, amit meg kell valósítanunk. 1918 óta tudjuk, kik pénzelik az ilyen akciókat.”

A különböző szintű decentralizáció, a szubszidiaritás, a regionalizmus nem makacsul, de állandóan jelen levő óhaj az erdélyi beszédekben és írásokban. Mintha a többi történelmi tartomány elitjét nem érdekelné ez a kérdés, Simirad, valamint a kormánypárt ölébe hullott Moldvaiak Pártjának esete, úgy tűnik, a regionális mozgalmakat kompromittáló jellegzetes példa, és a Moldva érdekében a választási hadjárat során szinte minden fontosabb párt által kidolgozott platformok és stratégiák csupán gyakorlatok és alibik az úgynevezett „Erdélyért való programok”-hoz, amelyekkel a különböző politikai színezetű vezetők megpróbálják, Vadim Tudorral versengve, meghódítani az erdélyi választókat, akikről azt hiszik, hogy nacionalistábbak.

Az erdélyi román, magyar, szász értelmiségieknek a regionalizmus érdekében folytatott tevékenységét támogatják a kisebbségek közösségei, magyarázatuk pedig nemcsak a gazdasági kilátásokban keresendők, hanem abban is, hogy ez lehetetlenné tenné azokat a szecesszionista elméleteket, amelyeket egyes zavarkeltők hangoztatnak, akik le akarják járatni a szubszidiaritás, a regionalizmus, a devolúció elvét.

Az ország nyugati részéről származó két liberális javaslata, tekintettel a PNL-nek az utóbbi időben tett állásfoglalására a kisebbségek problémáival kapcsolatban, akkor is nehezen lesz majd gyakorlatba ültethető, ha a PNL felvállalja azt. A PNL enyhe elhajlása a nacionalizmus felé eszünkbe juttatja Teodor Meleşcanunak, a párt mostani első alelnökének régebbi kijelentéseit, aki az 1996-os választási hadjáratban kezében Huntington térképével folytatott propagandát Erdélyben, felhíva az erdélyiek figyelmét arra, hogy valami készül ellenük, hogy „titokzatos erők” el akarják szakítani Erdélyt az anyaországtól. De lehet, hogy a 2004-es választások előtt bekövetkező belső változások és a „regionalizmus” számára egyre kedvezőbb nemzetközi helyzet módosítja majd ennek az önmagát újrafogalmazni próbáló pártnak a választói üzenetét és programját.

Az erdélyi szavazók egyre érdekeltebbek a tartományra vonatkozó kérdésekben, és egyre kevésbé félnek a „magyar veszélytől”. A felmérések figyelmes olvasása (az erdélyi románok 60%-a hiszi azt például, hogy a kormány hátrányosan különbözteti meg őket, majdnem 45% van azon a véleményen, hogy a magyarok jobb gazdák, mint a románok, és az erdélyiek több mint 75%-a hiszi, hogy jobb gazdák, mint a románok) világossá tehetné a pártvezetők előtt, hogy mit kellene tenniük az erdélyi szavazók megnyerése érdekében, és hogy mennyire hatástalanná vált a nacionalista retorika, amelyet sokan közülük, egyelőre Vadim Tudorral együtt, folytatnak.

Annak a pártnak, amelynek sikerül, nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül, megmagyarázni az erdélyieknek a regionalizmus előnyeit, azt a módot, ahogyan kézzelfogható eredményeket lehet elérni, és az időt, amely ehhez szükséges, reménye lehet szavazataik elnyerésére. Ahhoz azonban, hogy szavahihető legyen, a választási beszédeket jól kidolgozott programokba kellene ágyaznia, olyan pontos adatokkal, amelyek a programok életképességét mutatnák, hogy az emberek meggyőződjenek arról, életük, egy meghatározott ponton túl, nemcsak nyugodt, hanem jobb is lesz.

Az erdélyi választási térségben folyó nacionalista versengésből való kilépés egyik fontos jele lenne annak, hogy Románia belépett a normalitásba.

SABINA FATI 1965-ben született Petrozsényban, Hunyad megyében. A Szabad Európa Rádió tudósítója, újságíró, politikai elemző. Secretul informaţiilor este secretul puterii. In: Victor Bârsan, De la postcomunism la pre-tranziţie (tanulmánykötet), Bukarest, 1997.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.04.28.

a cikk *.pdf formátumban