Ovidiu PECICAN
Subler és zongora
Figyelő 
A június 10–16-iki, 5-ös számú Ziua Literarăban, egy éles eszű és fecsegő névtelen, aki az egocentrikus ízű E. U. betűk mögé bújt (lefordíthatatlan szójáték: románul az eu én-t jelent – a ford.) figyelmet szentel egy beszélgetésnek Claude Karnoouh és alulírott között. Mindenekelőtt röviden megmagyarázza a francia professzornak, miért megalapozott Bukarestet „kis Párizs”-nak nevezni, amitől Karnoouh nevetőgörcsöt kap. Kiderül ilyenformán, hogy Bukarest valóban un petit Paris volt valamikor, de csak harmadikként a sorban, „az akkori Belgrád után, azoknak az időknek a Szófiája után…” Ezután, hogy a sorrendet ismét felállította, és (ismét) a harmadik helyet foglaljuk el a térségben, szívélyes nagy tudományú ismeretlenünk továbbmegy. Kulturális tevékenységére büszkén, engem is figyelmével tüntet ki. A „bukaresti névtelen” mindenekelőtt úgy mutat be az olvasónak, mint aki „Simion Dascălul szakértője”, „Románia föderalizálására (olvasd: szétválasztására) vonatkozó eszmék híve, egy aljas Memorandum aláírója (aljas már csak amiatt az arcátlanság miatt is, hogy nyilvánosan Memorandumnak nevezik, mint az erdélyi román vezetőknek az osztrák–magyar dualizmus korában megfogalmazott híres és hősies Memorandumát)”. Most mondd azt neki, hogy jobb Simion Dascălul szakértőjének lenni, mint semminek? Írasd le vele százszor, hogy a területi szegregáció nem azonos a föderalizációval, és hogy ez utóbbi és a föderalizmusnak nevezett eszmeáramlat között fogalmi különbség van? Megkérdezné, mi az, hogy fogalmi. Magyarázd meg neki, hogy a „memorandum”-nak nevezett szövegekre senkinek nincs egyszer s mindenkorra pátense? Szétrombolnád szárnyaló ábrándjait az egykori hősökről. És akkor még hol van az, hogy én, szegény fejem, nem egyedül írtam alá a szóban forgó szöveget, hogy a többi tizenkét aláírónak legalább annyi érdeme van az adott dokumentum létrejöttében, mint nekem. De emberünknek mindez nem számít. Röviden: összekeveri a tisztséget a hatalommal, a rágalmazási ügybuzgalmat az eszmei vitával.

E. U. újságíró úr azért tartja nekem ezt a pompás és tudományos előadást, hogy tisztázza: nem létezik két Vietnam, ahogy a Steaua című folyóiratban közölt vitában állítottam, hanem „körülbelül harminc éve egyetlen Vietnam van, és az 30 milliárd dollár idegentőke-befektetéssel rendelkezik”. Csakhogy egy állam kulturális-társadalmi tartományai közti különbségek nem mosódnak össze alig három évtized alatt!… Nagy stratéga és geopolitikus névtelenünk logikája szerint az államhatárok minden különbséget eltörölnek a mentalitás, a kulturális szintek és tipológiák stb. között. Legyen boldog E. U., az Egyesült Államokban a polgárháború másfél évszázaddal ezelőtt volt, de „észak” és „dél” máig jellemzően, egymástól különböző mentalitással rendelkezik. Kérem, Eugen Uricaru igazgató úr, ne engedje többé, hogy az emberek nevetségessé tegyék! Lehetetlen, hogy Ön, aki alaposan ismeri a diplomáciát, és, fogadok, olvasta Fernand Braudel sorait a történelem „hosszú tartamáról”, összetévessze a sublert a zongorával. Legyen igényes, vegye rá névtelen munkatársait a tanulásra. Még nem késő, és megtanulhatnák, hogy ne tévesszék össze a szellemi határokat a sorompókkal; még a Vergul* sorompóval sem. Vagy az Ige sorompójával. Ha lehetséges.

*Bukarest egyik egykori bejáratának sorompója.

Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.06.21.

a cikk *.pdf formátumban