MURÁNYI Sándor Olivér
Odüsszeusz erdélyi utazásai
Figyelő 
A humanista tudós és világcsavargó Faludy György életműve a jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítménye. A magyar Odüsszeusz „megjárta mind a hat világot, megáldva és leköpve mindenütt”; az amerikai hadsereg katonájaként harcolt a második világháborúban, filozófiaórákat tartott fogolytársainak a recski táborban, József Attilával társalgott, és Einsteintól kapott két fontos tanácsot. Ezek közül az egyik a hosszú élet titkára vonatkozik: soha ne viseljen zoknit, mivel a szervezet a talpbőrön keresztül szellőzik a legjobban, a másik a kopaszodás megelőzésére: hordja mindig hosszan a haját, hogy erős maradjon annak immunitása. Be is tartotta mindkettőt.

Rendhagyó életút tehát a Faludyé, rendhagyó költészettel és találkozásokkal. A Villon-balladáiról világszerte ismert költő munkássága kitörést jelent egy politikai, társadalmi és vallási ideológiák korlátozta irodalmi rendből és felfogásból, lázongó nyitást a világirodalom azon beszédmódja felé, amely mind ez ideig a legidőtállóbbnak, a nemzeti és egyetemes legsikerültebb keresztezésének bizonyult.

A nagy világcsavargó eddig összesen háromszor jutott el Erdélybe, először 2000-ben csupán, a kommunista diktatúra ugyanis hamarabb nem adott lehetőséget számára, hogy megláthassa (mint ő mondta) Orbán Balázs, Dsida Jenő és Gaál Gábor földjét... Így – elmondása szerint – egyetlen lehetősége maradt: „Túlélni az elnyomó rendszert...” És jött tehát akkor az örökifjú, aki – Szőcs Géza költő szavaival élve – „még csak az imént született Ferenc Jóska idejében”, fiatalosan lépte át a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem küszöbét, és teljes szellemi frissességgel válaszolt a kíváncsi egyetemi hallgatók kérdéseire. Amikor első erdélyi benyomásairól kérdeztük, meglepő észrevételt tett: „Érdekes érzés kerített hatalmába, amikor a Királyhágón megálltunk egy kávéra. Kis sötét helyiség, barátságosan társalgó emberekkel, egy ugandai kocsmához hasonlított.”

Egy ifjú hölgy Márai Sándorról, a vele való barátságáról kérdezte a költőfejedelmet. Felujjongtam magamban, és lelkes Márai-rajongóként kíváncsian vártam a választ: „Márai a Naplókkal hozott újat a jelenkori magyar irodalomba. Ezek különösen érdekes olvasmányok, az olvasó mintegy érzi, hogy a sorok mögött egy Nagy Magányos áll, aki önmagát hajszolta a magányba. Ebbe is halt bele...”

Amikor a találkozó szervezői megpróbálták megállítani a kérdések özönét, arra hivatkozva, hogy a költő orvosa tanácsa ellenére jött el Erdélybe, és kimerítő számára az egy óránál tovább tartó beszélgetés, a kilencvenéves ember, a jelenlevők legnagyobb megdöbbenésére, felpattant a székéről: „Beszélek én maguknak reggelig is, ha nem unják!” Szavait lelkes nevetés és taps fogadta mintegy annak elismeréséül, hogy Gyuri bácsi mindenkinél fiatalabb. A találkozó végén a dedikálásra várók hosszú sora kígyózott végig a filológia kar dísztermén. Amikor mi is a magyar Odüsszeuszhoz értünk, aki dedikálta számunkra a könyveket, a társamhoz hajolt, és halkan megjegyezte: „Te vagy a századik ember, aki itt dedikációt kér tőlem.” Hihetetlen. Volt még ereje és türelme számolni is a kérdésáradat után. Elgondolkodva léptünk ki a teremből.

Másodszor 2001 tavaszán, a költészet napján érkezett Erdélybe Faludy. A Szent Anna-tónál ünnepelte fiatal erdélyi barátaival a számára talán legtöbb jelentőséggel bíró napot. Az ünnepségen úti élményeiről mesélt, s beszámolóját egy érdekes összegzéssel zárta: „A nehézségek ellenére az élet érdekes és szép volt számomra a recski haláltáborban, Amerikában, minden éhezés és nyomor közepette, mert az élet mindig és mindenütt szép...” Soha nem felejtem el ezeket a szavait, amelyek tartalma oly sok versében is felcsendül.

Harmadjára – és nagyon reméljük, nem utoljára – az idén júniusban jött Erdélybe. Kolozsváron, a Romániai Magyar Írók Ligájának alakuló ülésén tartott irodalmi estet. Orbán János Dénes József Attila- és Faludy-díjas költő kérdéseire válaszolva a Mester elmondta, hogy a ma rohanó társadalmának fokozottabban szüksége van az irodalomra. Felhívta a hallgatóság figyelmét korunk nagy problémáira, a túlnépesedésre, az anyagiak utáni hajszára, a környezetszennyezésre. „A költő próféta, lehoz valamit a szellem világából, éppen ezért kell reflektálnia a társadalmi gondokra is” – hangsúlyozta a szellemóriás. Az irodalmi est után „felszentelte” az újonnan nyílt Bulgakov nevet viselő irodalmi kocsmát, és felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a kocsma kifejezés egyáltalán nem pejoratív jellegű; mesélt a történelem első nagy irodalmi kocsmáiról, ahol a „római költők élvezték a fiatal patríciusfeleségek kegyeit”.

Ithaka húsz évig várta Odüsszeuszt – Erdély mindig várja Faludy Györgyöt.

2002.06.21.

a cikk *.pdf formátumban