Cristina GHEORGHE
Menekülés a jelenből
 
A jelen kettős: egy világ, amelyik meghal, és egy másik, amelyik éppen abban a pillanatban születik, és semmi sem lehet közhelyesebb ennél a kijelentésnél. De ebből az igaznak elfogadott premisszából kiindulva meg lehet állapítani, hogy ki milyen jelenből menekül, és merre. Mert a menekülés abból következik, amit a jelenből kiérzel, abból, amit a múlt nyújt neked, és abból, amit hited szerint a jövővel kezdeni tudsz, és mindez egyszerre.

Ha megérzed a halált, menekülni fogsz afelé, amit élőnek érzel, mint ahogy egész falvakat (igaz, ami igaz, kisvárosokat is) láttam fiatalok által üresen hagyni, mert csupán haldokló világnak látták azokat, és senki nem tanította meg őket arra, hogyan kellene feltámasztani ezt a világot, vagy nem engedik feltámasztani, vagy nincs meg hozzá a megfelelő eszközük, bármi legyen is az. Néma nemzedék. Egy nemzedék, amelyik elment gyümölcsöt szedni, kiöregedett tartományokat megfiatalítani és szélsőséges frusztrációknak kitenni őket. Én itt csak egy változásban levő világot látok, de mint minden igazi metamorfózis, ez is lassú és fájdalmas, szépség nélküli, eltorzított, görcsbe rándult, akárcsak valami régi lánc. Báb. Haldokló világ, amelyik azonban Chicago Bulls feliratú sapkát visel a fején. És kopasz, és nincs gyöngyös hálósipkája. Egy világ, amelyben az ekét még állatok húzzák, de útjai szélén Európa feliratú kocsmák vannak, és burjánlepte temetők. Egy világ, amely az elvesztett hagyományok után sír, és amely ablakba tett magnókból hallgatja a manelékat, hip-hop-okat és a latinókat. Egy világ, amely már nem ismeri és nem leli fel önmagát, de amelyik nem is tudja, hol keresse önmagát, mert rágatlanul nyeli le mindazt, amit magasztalóan mondanak róla, és a szivárvány minden színében tajtékzik, amikor bírálják. Jelen, ami elől egyesek anélkül menekülnek el, hogy megvizsgálnák, mások pedig ugyancsak anélkül fogadják el. Amelyre egyesek elképedésük tüzét ontják, kérdéseket, mások jelszavakat. Amelyből futnak a tanárok és az orvosok, de amely felé igyekeznek a politikusok.

A jelenből csupán két irányba lehet futni: a múltba vagy a jövőbe. A múltba, vagyis a megjárt utakra, az ismertbe, a kényelembe, a felelősségnélküliségbe vagy a csupán felszínes felelősségbe, és olyan tapasztalati képletekbe, amelyek felmentenek az alól, hogy használd, ha van, józan eszedet, a hagyományos „mi lesz, ha leesik a cserép” és a túlélésre tett állandó erőfeszítés megítélésében. Számomra veszélyesnek tűnik a múltba való menekülés, néhány régebbi vagy újabb, pozitív és túlzottan pozitív példára támaszkodva meleg, kényelmes, nem túlzsúfolt menedékhely keresése egy mesterségesen megépített kollektív identitás védelmében, különösen akkor, amikor ezzel a hamis identitással megpróbálsz manipulálni és magadhoz édesgetni egy embertömeget, amely – merem remélni, egyelőre – nagy részének nincs meg a szükséges polgári és politikai kultúrája, hogy megvédje őket a jelképek borította szemétládák taktikájától.

De ha látod is azt, ami megszületik a jelenben, felteszed magadnak a kérdést, nem született-e holtan. És ha arra a következtetésre jutsz, hogy nem, azt kérded magadtól, megvan-e a felnőtté válásához nélkülözhetetlen környezet. Pesszimistának hangzana, ha mindig azt mondanád, hogy nincs meg, hogy nem lehet így folytatni, mert egy nap mindenképp megjelenik majd a legfőbb akadály, amely utadat állja. Úgyhogy folytatod. Először egyesek kiábrándulására, aztán a tiedére, méghozzá elég gyakran. De ha a jelen annyira megfélemlít, hogy nem érzünk mást, mint az előle való menekülés kényszerét, akkor fussunk inkább a jövő felé, az ismeretlen, az új felé, az alkotó erőfeszítések felé akár a hibák árán is. Ez azonban a múlt kritikus ismeretével és kritikus elfogadásával választott futás legyen. Egyéni és közös.

CRISTINA GHEORGHE 1968-ban született, Liteni-ben, Suceava megyében. Doktorandus a párizsi Marne la Vallée-ban és a kolozsvári BBTE-n, témája Az európai politikai integráció, gyakorlat, elmélet és irányzatok. A Realitatea de Mediaş újság tudósítója, publicisztikai írásai jelentek meg.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.06.21.

a cikk *.pdf formátumban