Dorin PETRIŞOR
Csak Cluj, Kolozsvár nélkül
Napirenden 
Kolozsvárnak, mint választási küzdőtérnek, más a státusa, mint a többi nagy romániai városnak. Szemben Iaşi-sal, Konstancával, Brassóval vagy Bukaresttel, Kolozsvárt elsősorban az interetnikai viszonyok felől „támadják” a parlamenti karosszékekre, illetve a polgármesteri tisztségre áhítozók. Úgy tűnik, ezek a viszonyok itt többet számítanak, mint az európai integráció, sőt talán még a helyi közigazgatás gazdasági eredményeinél is többet. A Szamos-parti város a két nagy romániai nemzetiségi csoport, a román és a magyar jelképes összetűzési helyévé vált. Erdély fővárosaként, a legfejlettebb román tartomány kulturális, de ugyanakkor gazdasági központjaként is, Kolozsvárt, mint politikai színteret, a két etnikum képviselői egyaránt magukénak követelik.

Gheorghe Funar polgármester, szinte kizárólag csak a nacionalista diskurzusra támaszkodva, fölényesen nyert meg egymás után három helyhatósági választást. Szinte nincs is olyan beszéde, amelyben ne utalna, természetesen negatív előjellel, a magyar kisebbségre és annak politikai szervezetére, az RMDSZ-re. Tíz éve, mióta polgármester, Funar, minden alkalommal az érvényben levő törvényekre hivatkozva, hevesen ellenáll annak, hogy a helyi közigazgatásban használják a magyar nyelvet. Ha az 1991/69-es törvény csak annyit mond, hogy a helyi tanácsok határozatait a nemzeti kisebbségek anyanyelvén is lehet ismertetni, ha azok számaránya elég nagy, akkor a 2001/215-ös törvény világosabb. Kilencvenes cikkelyének második, harmadik és negyedik bekezdése kimondja: „Azokban a helyi közigazgatási egységekben, amelyekben egy nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok száma eléri a lakosság számarányának a 20 százalékát, ezek, akár írásban, akár szóban, anyanyelvükön is fordulhatnak a saját szakfelszereléssel rendelkező helyi közigazgatási hatóságokhoz, és a választ mind román nyelven, mind anyanyelvükön megkapják. (…) alkalmazni kell olyan személyeket, akik ismerik a szóban forgó kisebbség nyelvét. (…) A helyi közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell a hatáskörükbe tartozó helység és a közintézmények nevének, valamint a közérdekű plakátok szövegének a szóban forgó kisebbség anyanyelvén való megjelenését is.”

Ennek a törvénynek az értelmében Kolozsvár öt bejáratához kétnyelvű helységnévtáblákat kellett volna tenni, amelyeken a Cluj- Napoca és a Kolozsvár felirat egyaránt szerepel. Ráadásul, ami Funar számára valóban sértő lett volna, hivatala székházára ki kellett volna írnia magyarul is annak nevét: Polgármesteri Hivatal. A polgármester minden lehetséges fortéllyal megpróbálkozott, hogy megkerülje a törvényt (és sikerrel járt). Ezek nagy része szokott politikai bohóckodásai közé tartozik, amelyekkel „tiltakozik” a neki nem tetsző törvények, illetve kormányhatározatok ellen. A helyi közigazgatási törvény ellen például a Románia alkotmányából vett, a hivatalos nyelvre vonatkozó idézeteket tartalmazó, már híressé vált sárga hirdetőtáblákkal. A város „románsága megőrzésének” másik módja a kétnyelvű feliratozást kötelezővé tevő 2001. december 7-iki 1206-os kormányhatározat alkalmazásának megkerülése. Funar március 7-én, amikor a kormány által kitűzött 90 napos türelmi idő lejárt, azt nyilatkozta, hogy egyszerűen nem volt ideje kiírni a versenytárgyalást a táblák elkészítésére, nem volt ideje arra, hogy megszerezze a szükséges engedélyeket stb. Így sikerült még időt nyernie.

De a kolozsvári polgármesteri hivatal legerősebb érve a 215-ös törvény nem alkalmazására a statisztikai érv volt. Funar az ezzel az előírással szembeni „ellenállást” a 2002. március 18–27-iki népszámlálás eredményeire való várakozás nevében szervezte meg. Állította, hogy a kétnyelvű táblák elhelyezésére vonatkozó kormányrendelet „a jelenre vonatkozik, nem a múltra, és az 1992-es népszámlálás adatai már nem érvényesek”. Tehát az eredmények közzététele előtt nem engedi meg a táblák felszerelését. Március elején 11 százalékra becsülte Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának a számarányát, ahhoz, hogy áprilisban „pontos számot” mondjon: 18,45 százalék. Ez lenne a népszámlálás eredménye, bár hivatalosan csupán ebben a hónapban tették közzé a részleges eredményeket, a végső eredményekre pedig csupán jövő év márciusában kerül sor.

Kolozsvár etnikai szerkezete valóban kedvezőtlenül alakult a magyar nemzetiség szempontjából. Ha az 1956-os népszámláláskor a kolozsvári magyarok száma még nagyobb volt a románok számánál (egyik etnikum számaránya sem haladta meg az 50 százalékot), később, évről évre, a kommunista iparosítási politika, de a Ceauşescu nacionalizmusa által is támogatott belső migráció megváltoztatta az összetételt. A városban a románság többségből elsöprő többségűvé vált. Kolozsvár elrománosításának utolsó felvonása a múlt évtizedben következett be. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint az összlakosság száma akkor 328 602 volt, ebből 248 572 (75,6 százalék) román, 74 871 (22,8 százalék) magyar, ami tökéletesen igazolttá teszi a 215-ös törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó előírásainak alkalmazását. Ebben az évben a helyzet egy kicsit más, de ez is elég ahhoz, hogy olajat öntsön a polgármester tüzére. Legalábbis ez derül ki a napokban nyilvánosságra hozott részleges eredményekből. Kolozsvár 317 379 lakosából 252 720 (79,6 százalékos) román, 59 975 (18,86 százalék) magyar („valamivel több”, mint ahogy azt a polgármester jósolta). És ha ezek az adatok nem is véglegesek, nagy változás nem következhet be 2003 márciusáig, mert itt nem egyszerű közvélemény-kutatásról van szó, ahol a tévedések elkerülhetetlenek, hanem egy, a lehető legpontosabban elvégzett számlálásról. Funart meg lehet esetleg büntetni azért, mert időnap előtte eljárt a szája, de a számok maradnak. Ráadásul nem is olyan régen az RMDSZ elnöke, Markó Béla is igazolta ezt a demográfiai változást, hangsúlyozva a romániai magyarság számának folyamatos csökkenését.

Lehet, hogy a kolozsvári magyarok száma „természetes módon” csökkent. Először is a magyarok természetes szaporulata „hagyományosan” kisebb, mint a románoké. A románoknál a születési arány mindig nagyobb volt. Azonkívül 1990-től errefelé Magyarország nagy vonzerőt gyakorolt a magyarokra, akik, nyilván, előnyben részesítik a szomszédos országban való letelepedést. A kolozsvári magyarok egy részének Magyarországra való emigrációjával párhuzamosan bekövetkezett a környező falvakból a városba irányuló belső migráció is, jelenség, amely voltaképpen egy több évtizede tartó folyamat folytatása.

A mindennapi élet területén nem történik majd semmi különös. Politikailag viszont lehetséges, hogy a népszámlálás eredményének véglegessé válása után az RMDSZ, tekintettel ennek az „elvesztett városnak” a történelmi presztízsére, defenzív politikára tér át. Annak ellenére, hogy a szövetség egyelőre semmilyen formában nem értelmezi a város jelenlegi etnikai összetételét. „Nem értelmezhetek egy feltételezett csökkenést” – jelentette ki Eckstein-Kovács Péter szenátor. Funar számára azonban jelentős győzelem lenne, mert bebizonyíthatná választóinak, hogy „kézben tartja” Kolozsvárt.

És ha a majdnem minden településen megjelent kétnyelvű táblákkal Erdély levegője most „nyugatiasabb” is, a tartomány fővárosa megragadt a 20. század nacionalizmusánál. A Kolozsvár nélküli Cluj inkább hutu településnek tűnik, mint közép-európainak.

DORIN PETRIŞOR 1968-ban született, Gyaluban, Kolozs megyében. A Gazeta de Cluj szerkesztője, újságíró.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.06.21.

a cikk *.pdf formátumban