Ana LUDUŞAN
A jövő világfaluja
Napirenden 
Gondolatok a krumplitermesztésről és az informatikáról
Az illyefalvi nyári egyetem, amelyet a Pro Europa Liga szervezett 2002 júliusában, a legsürgősebb politikai kérdéseket tűzte napirendre. Köztük szó esett a klasszikus gazdasági rendszer válságáról a globális trendek hatására. A klasszikus értelemben vett gazdaságra, mely Románia esetében a helyi, regionális vagy országos erőforrásokra alapoz, és a célja az, hogy kiszolgálja a helyi, regionális vagy országos piacokat, annak a piacnak a globalizációs folyamatai gyakorolnak nyomást, amelynek keretében a termékek, a tőke és az emberek minden korlátozás nélkül utaznak a földgolyó egyik feléről a másikra. Lásd az olyan banális termékek univerzalizálódását, mint a Coca-Cola, a kozmetikumok, mosószerek vagy egyes ruházati cikkek, de az információs és kommunikációs berendezések is idesorolhatók.

A jelenlegi gazdasági szereplők, ahogy Kolumbán Gábor, az illyefalvi egyetem egyik előadója látja, nem a helyi, regionális vagy országos érdekű cégek, hanem a nagy nemzetközi vállalatok. Ezek azok a gazdasági szereplők, amelyek a globális gazdaság trendjeit diktálják. A kis- és közepes vállalatok e nagy multinacionális cégek részegységeiként jönnek létre, mint 1. a szakértői tudás beszállítói vagy 2. szakosított szolgáltatók. Viszont nem tudnak gazdaságpolitikát meghatározó tényezőkké válni, csak jelentéktelen és kolaterális nyomást gyakorolhatnak, mely csupán vészjelzés lehet a mamutvállalatok gazdaságpolitikája felé. Az említett szerző szerint a kis- és közepes vállalatok nem jelentenek egyetemes panaceát valamely nemzetállam gazdasági emancipációjának szolgálatában. Szerepük csupán a munkaerőpiac szabályozásában, a társadalmi válságok enyhítésében van; egy olyan szektort alkotnak, amely jövedelmet jelent a társadalmi aktorok jelentős részének, a nagy gazdasági válságok idején pedig nagyon gyorsan és a legkisebb társadalmi költségekkel újrastrukturálódik. De másodrendű gazdasági szereplők maradnak, melyeknek igazodniuk kell a nagy nemzetközi vállalatokhoz. Ez nem tragédia. Egy helyi kisvállalatnak egy olyan találmánnyal, mint a vaseke volt a faekék korában, minden esélye megvan, hogy nagy világcéggé váljon. Ez nem vicc. Azok a társadalmi aktorok – legyenek akár személyek, akár intézmények –, amelyeknek sikerült kihasználniuk valamely társadalmi igényt, történelmi eseményeket váltottak ki. Az informatikai és távközlési fejlődésnek húsz évre sem volt szüksége ahhoz, hogy a földgolyót egy nagy faluvá alakítsa át. A jövő világfaluja a gazdaságpolitikát, a biztonságpolitikát és a társadalmi hatásfokot az eddig ismerttől teljesen eltérő módon fogja alakítani. Ezért a jövő politikusainak rendkívül kompetens és jó alkalmazkodóképességgel rendelkező személyeknek kell lenniük. A politikát a tudomány és technológia alakítja majd, s kevésbé az ideológiai tanok. A világfaluban a nemzetállamok szegénysége és bármilyen természetű konfliktusa globális problémát jelent, s nem nemzetit, mivel az a világrendet destabilizálja. A szubkultúrák egyénekhez kötődnek majd, s nem az államokhoz. A politikai igazgatás többszintűvé válik. Helyi és regionális szinten a gazdaság- és szociálpolitika lesz a feladata, melynek során tekintetbe veszi a helyi erőforrásokat és a globális kényszereket. A település és a régió áttekinthető közigazgatási egységet alkot, melyben az ellenőrzés és az erőforrásokkal való gazdálkodás hatékonyan végezhető. A nemzetállam átveszi a belpolitikát, a stratégiai jelentőségű gazdasági szektorokat és a külképviseletet. A védelmi és biztonságpolitika, valamint a gazdasági érdekek globális szintű tárgyalásokon való képviselete az államszövetségek vagy kontinentális államok hatáskörébe kerül, ők az egyedüli politikai aktorok, akik helytállhatnak a jövő versenyében. A munkamegosztás a szabad piac és ama ellenőrzött piac kombinációja nyomán alakul ki, amelyet a fejlődési folyamatok kontrollálnak az egyes települések, régiók, nemzetállamok vagy multinacionális államok világméretű együttműködéshez való alkalmazkodóképességének függvényében.

Ha a nukleáris fegyverek gyártása nem a kis államok gondja lesz, melyek jól megélhetnek bankpolitikájukból – mint például Svájc – vagy ökológiai mezőgazdaságukból, akkor Romániának, e kis államnak a jövőbeli kilátásai természetesen azon politikák felé fordulnak, amelyek biztosítják számára a jólétet. Egy szociális kezdeményezés vagy gazdasági vállalkozás presztízsét társadalmi hatékonysága mutatja: hány embert tart el, és mennyi szociális biztonságot termel. A nagy teljesítmények, bármilyenek legyenek azok, világszinten alakulnak ki. Ezért a klasszikus gazdaság válságát – a fennebb említett előadó kifejezésével – a „lokális rend” teremtőjeként is szemlélhetjük. A globális gazdaság kényszerei helyi, regionális és országos szintű lehetőségekként aknázhatók ki. Egy Sydney, Bukarest vagy Sepsiszentgyörgy központjában levő üzletben ugyanazok a cigarettamárkák, mosószerek, ruházati cikkek, italok, konzervek vannak. Nagy többségük viszonylag olcsó és rossz minőségű, sorozatban gyártott termék. Minden fejlett országban megfigyelhető az az egyre nyilvánvalóbb tendencia, hogy minőségibb és az élelmiszerek esetén organikus (bio-) termékeket gyártsanak. Csakhogy egy ilyen természetbarát termék hagyományos, alacsony termelékenységű, tehát drágább technológiákkal kivitelezhető, melyekkel távolibb piacok nehezen célozhatók meg. Ha viszont ez a termék hűséges, közelben levő fogyasztóknak szól, tehát nincsenek nagy szállítási és közvetítési költségei, akkor az ára vonzó lehet mind a termelője, mind fogyasztója számára. Több ilyen termelő is alkalmazhat munkaerőt, és versenyez a szabad piacon. A monopóliumok képződésének feltételei megszűnnek, ha a versenyzők száma kellően magas, és nincs lehetőség megegyezésre köztük.

Az egészséges és jó minőségű élelmiszerek iránti igény világszinten egyre erősebb. Az az ország, régió, település, mely ki tudja aknázni ezt az igényt, megnyeri a piacot magának. Hogyan lehetséges ez? Képzeljünk el egy kézenfekvő példát: a krumplitermesztők alkalmazkodóképességét az új társadalmi igényhez. Ez azt jelenti, hogy visszatérnek a hagyományos eljáráshoz, és a burgonya gyomirtókkal való kezelése helyett kapálni fognak. Mi sem egyszerűbb. A krumplitermesztő, ahelyett hogy gyomirtóra költse a pénzét, még egyszer megkapálja krumpliját. A gyomirtó szerek ipara átalakul mezőgazdasági gépeket gyártó iparrá. Ugyanazok az emberek gyártják a mezőgazdasági eszközöket, de nem szennyezik a környezetet vegyi anyagokkal. A krumplitermesztőnek meg lehetősége lesz beszerezni az eszközöket, és annyiszor kapál, ahányszor épp szükség lesz rá. A biokrumplit kezdetben csak azoknak adják el, akik ki tudják fizetni a magasabb árat, illetve akiket egészségi állapotuk a termelőhöz közeli piacon a vásárlásra rákényszerít. Az üzlet fejlesztése arra készteti a termelőt, hogy biokrumpli-termesztését piacának bővítésével növelje. Átviheti a technológiát más településekre vagy régiókba, vagy egyszerűen – újításként – átveszik azt más krumplitermesztők is. Az eredmény ugyanaz lesz: a gyomirtóval kezelt krumpli kiszorulása a piacról. S ez jó eredmény.

De kik lesznek azok a termelők, akik hajlandók visszatérni a tradicionális eljárásokhoz, amikor a modernek jóval kisebb fizikai erőkifejtést igényelnek? Az, hogy a kapálás több fizikai erőt igényel, mint a burgonya gyomirtóval való kezelése, csupán látszat. A kézi kapálás helyett sikeresen bevezethető a gépi kapálás, ha vannak erre a célra kialakított eszközök. Ebben az esetben a gépi kapálás olcsóbb lehet, mint a gyomirtó használata. A mezőgazdaság tradicionális eljárásaihoz elsősorban azok a termelők térhetnek vissza, akik nemrégiben hagytak fel a földművelés archaikus módszereivel, azok, akik szokva vannak a kevés nyereséghez, alkalmazkodtak a nehéz és rosszul fizetett munkához. Ebből a szempontból Románia készen áll az ökológiai elvű mezőgazdaságra. A gyomirtó- és műtrágyaipar könnyűszerrel átalakítható, mivel amúgy is a csőd szélén áll. Folytatva a világfolyamatok elemzését, megállapíthatjuk, hogy az élelmiszeripar egyre inkább a kis termelékenységű – kézművesjellegű – technológiákra áll át az egészséges és jó minőségű termékek érdekében. Ahogyan a nejlon-korszak is rövidnek bizonyult a gyapotéhoz és természetes anyagokéhoz képest, feltételezem, hogy hasonló dologra kerül sor az élelmiszergyártó nagyipar esetében is. Az élelmezési világtrendek arra késztetnek, hogy bízzunk abban, a tejport csak űrutazás idején használják majd, a futószalagon készült kenyér helyébe pedig a kétszersült lép. Bárki, aki megismerkedhetett a fejlettebb országokkal, tapasztalhatta, hogy a nagy kenyérgyárak helyét kis pékségek vették át, melyek csak néhány kilogramm kenyeret gyártanak naponta, s azt még a kemence szájánál eladják. Még ezeket is felváltják azok a háztartási gépek, amelyekbe betesszük a lisztet, az élesztőt, a magokat s minden olyasmit, amit a kenyérben szeretnénk látni, majd elmegyünk sétálni, bevásárolni. Két óra múlva megkapjuk a kész kenyeret, úgy, ahogy azt kívántuk. Barnán, fehéren, tejjel vagy anélkül. Ezek a világtendenciák valóban lokális és regionális rendet szabhatnak. A globalizáció nagyon sikeres kézműipart vagy tevékenységet generálhat a nemzetközi vállalatok nagyipara mellett, amely csak világszinten működhet. A védelmi ipar, az informatika és a kommunikáció, a szállítás és a tudományos fejlődés nem maradhat meg a nemzetállam kizárólagos gondjaként. Ezek kontinentális politikákként fogalmazódnak majd meg néhány erős állam vagy államszövetség körül, amelyek jelentős innovációs csomaggal rendelkeznek a tudomány terén.

A jövő világfaluját több kompetenciaszinten igazgatják. A biztonság kérdése világszintű lesz. A szeptember 11-i események vezettek bennünket erre a logikára. Elfogadjuk vagy sem, e logika olyan helyzetet kényszerít ránk, amely racionális megoldást igényel. Kívánatos lenne a legkisebb költséggel járó megoldás megtalálása. A gazdaságpolitikát továbbra is világszinten döntik el a nagy nemzetközi cégek, melyeket államszövetségek vagy kontinentális államok képviselnek. A települések, régiók és nemzetállamok úgy fogalmazzák meg önmagukat e világösszefüggésben, ahogy a család magát a helyi közösségek kebelében s általában a társadalomban. Tekintetbe kell venniük a külső kényszereket és meghatározottságokat, de közben megőrzik kohéziójukat, identitásukat és belső rendjüket. Jóval könnyebb e felelősségnek eleget tenni, mint amilyennek ma a települések, régiók és nemzetállamok ki vannak téve. Ezeknek ugyanis olyan felelősségszintet is vállalniuk kell, amelyekhez sem forrással, sem kompetenciával nem rendelkeznek. Sok nemzetállam számára a védelmi politika egyszerűen a gőg problémája, melyhez semmilyen valóságalappal nem rendelkeznek.

A jövő politikai és gazdasági trendjei olyan sebességgel fogalmazódnak újjá, amelyre még csak nem is gondolhatunk, s olyan értelemben, amelyet az internettel kapcsolatban nem levő nemzedékek még csak elképzelni sem tudnak. De az új világfaluban én otthon érzem magam. Szabadnak, szegénységtől s mindazon gondoktól mentesnek, amelyeknek viselése másokra – arra alkalmasabbakra – hárul. Az egyén gondjai a kulturális és biológiai identitás körül fogalmazódnak újra.

ANA LUDUŞAN 1948-ban született Bányabükkön, Kolozs megyében. Az Emberjogvédő Liga Kolozsvári fiókjának irányítója. Micul Stalin (A kis Sztálin – regény), Kolozsvár, 1998.


Forditotta: BAKK Miklós
2002.09.02.

a cikk *.pdf formátumban