Cristina GHEORGHE
(Megint) jönnek az amerikaiak
Napirenden 
Nem tudom, miért (Istenem, ez is csak egy szófordulat…), az amerikaiakat nagyon várják román földön. Beléjük helyezték a bizalmat a második világháború megnyerésével kapcsolatban, és ők voltak azok is, akiknek meg kellett volna szabadítaniuk bennünket az újonnan létrehozott kommunista rendszertől a háború után. Ugyancsak a román kívánta, hitte, remélte, függetlenül attól, hogy a kapanyelet fogta-e, vagy kereskedő, illetve kisvállalkozó volt-e, hogy az amerikaiak jövetele megoldja Románia problémáit. Mivel senki nem ismerte őket túlságosan, a fontos csak az volt, hogy jöjjenek.

De az amerikaiak nem jöttek csak kb. ’96-ban, hogy megvigasztaljanak, amiért kimaradtunk a NATO-ból. A kommunizmus viszont sokkal hamarabb ideért (Oroszország, legalábbis egyesek számára, sokkal közelebbi volt és maradt, mint Amerika), és sikerült megszereznie és aztán elveszítenie a legkedvezményezettebb ország klauzáját, vagyis néhány olyan gazdasági könnyítést, amelyet aztán nem tudott mással helyettesíteni, mint az afrikai országokkal kötött szerződésekkel; az pedig köztudott, hogy azok gazdasága mennyire engedte meg nekik a más országokkal való üzleteket, még ha kommunista országokról volt is szó.

De az amerikaiak jöveteléhez kapcsolódó álom továbbra is létezett, továbbra is új híveket szerzett magának, vagy megerősítette a régiek reményeit és meggyőződéseit. Nem tudom, hogy a kommunista társadalom bukása után továbbra is úgy gondoltak-e a románok az óceánon túli felebarátaikra, mint holmi csodaszerekre, különösen, mert a láthatáron új csodaszer jelent meg: az Európai Közösség, amely később Európai Unióvá alakult. A különbség csupán annyi, hogy most senki nem mondta, hogy jönniük kell az európaiaknak, hanem azt hangoztatták, hogy be kell lépnünk Európába, egyesek még csodálkoztak is, hogy Európa nem fogadott be gondolkodás nélkül, minden formaság nélkül (mert hiszen Európa az Atlanti-óceántól az Urálig terjed, nem igaz?). De ne kalandozzunk el túlságosan, mert az amerikaiak ismét „jönnek”. Természetesen nem közvetlenül, hanem megbízottak személyében, hiszen az út hosszú, az idő pedig pénz, amit ők nagyon jól tudnak. A megbízott, Mircea Geoană, augusztus 6-án Washingtonban Colin Powell-lel, az Egyesült Államok államtitkárával találkozott, és (köszönetet mondva az integrációban mind ez ideig nyújtott segítségért) Románia NATO-jelölését, valamint az Egyesült Államok és Románia közti stratégiai partnerség megerősítését vitatta meg vele (különös tekintettel a gazdasági területre). Az amerikaiak, (feltehetően) udvariasságból, szintén köszönetet mondtak a segítségért (szükségük volt rá?), amelyet Románia nekik nyújtott az antiterrorista koalíció Enduring Freedom nevű, Afganisztánban folytatott műveletében, azért, hogy stabilitási tényező a Balkánon (úgy legyen…), a Nemzetközi Büntető Törvényszék előírásainak 98. cikkelyére vonatkozó kétoldalú megállapodás megkötéséért, amely szerint Románia kötelezi magát arra, hogy neki adja ki azokat a román területen lévő amerikai katonákat, akiket az amerikai igazságszolgáltatásra tartozó bűnök elkövetésével vádolnak.

Közismert, hogy a diplomácia szavakat jelent. Sok szót. Köszönetnyilvánítást, kézszorításokat, koktélokat, titkos vagy nyílt találkozásokat, jótékony célú bálokat és megint csak sok-sok köszönetnyilvánítást, mindenki részéről, minden részvevőnek címezve. Leggyakrabban ilyen körülmények között oldják meg a legfontosabb kérdéseket. Nem tudhatjuk, hogy a román külügyminiszter találkozása az amerikai hivatalosságokkal valóban megoldja-e Románia atlanti integrációjának problémáját, különösen pedig gazdasági helyzetét. Nyilvánvaló viszont, hogy a szerződés megkötése nem volt túl diplomatikus lépés az Európai Unió felé, amelyről, úgy tűnik, vezetőink teljes mértékben megfeledkeztek.

Reméljük azonban, hogy a két ország képviselőinek ez az új, akár pulykával és sütőtökös palacsintával, akár anélkül megtartott hálaadás napja nem csupán formális jelentőséggel bír majd, hanem valóságos hatása lesz a román gazdaságpolitikákra (ha léteznek ilyesmik) és az euroatlanti szervezetekbe való integrációra. Ebben az esetben nem tudom, lesz-e okuk az amerikaiaknak bármit is megköszönni nekünk, noha nekünk biztos lesz mit megköszönnünk nekik, mert udvariasságukkal sikerült legalább egy kicsit megmozgatniuk… És eszünkbe juttatniuk, kicsit későn ugyan, csupán mikor európai utalások kezdtek elhangzani, hogy a különböző szerződések aláírása nem egyszerű formaság, hatásuk is van, még diplomáciai is.

CRISTINA GHEORGHE 1968-ban született, Liteni-ben, Suceava megyében. Doktorandus a párizsi Marne la Vallée-ban és a kolozsvári BBTE-n, témája Az európai politikai integráció, gyakorlat, elmélet és irányzatok. A Realitatea de Mediaş újság tudósítója, publicisztikai írásai jelentek meg.


Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2002.09.02.

a cikk *.pdf formátumban